A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játszós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játszós. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 12., hétfő

Kisállat TAG

Csipkelánynál láttam meg és úgy gondoltam, hogy miért ne, elvégre úgyis régen esett szó őkirályi fenségéről :P
1. Milyen kisállatod van?
Egy main coon (ex) hölgyemény cica (azért a kisállat mondjuk cseppet idézőjeles, bár fajtájában és családjában nem számít túl nagynak, de ettől még egy normál házi cicához képest hatalmas)

2. Mi a neve?
Jade (De Norsycat Jodala néven hoztuk el anno)

Minden gyerekes dolog kiváló cica-alvóhelynek (Babakocsi, Rácsos ágy, Pelenkázó is ide értendő:P)

3. Mi a fajtája?
Main coon
4. Mióta van nálad?
2009. július 12.

Nyári frizurával morcos vendéglátóként
(Az interaktív vendéget a munkahelyemről hoztam haza egy hétvégére)

5. Hogyan szerezted?
Beleszerettünk a fajtába. Majd a tenyészetben belénk (Najó KáeMbe) szeretett őcicasága. Puccos cica, így nyilván fizettünk érte, szerződést írtunk alá…stb.

6. Milyen idős?
Április 3-án volt 6 éves.
7. Van-e valamilyen vicces tulajdonsága?
Hát nem kevés. De a kedvenc amikor nem sikerült egy ugrás és körülnéz, hogy vajon ki látta a bénázását.

Minél magasabban lehet annál jobb:P
8. Van-e valamilyen közös kalandotok?
Az elmúlt bő 6 év alatt sok-sok kalandot éltünk meg együtt. Most már vicces, anno kellemetlen kaland pl. amikor egyszer a délutáni szunyókáláskor mi a kanapén aludtunk a macska felettünk a polcon és úgy gondolta, hogy ő bizony az én hasamra ugorva fog onnan távozni….hát utánozhatatlan a hang és az arckifejezés, amit akkor előadtam. Megható, ahogy végigcsinálta velem/velünk a várandósságokat, ahogy rögtön tudta, hogy odabent valaki lakik és ahogy szeretgette a pocakomat, amikor a fiúk még bent voltak. S persze ahogy azóta is viselkedik velük <3 De volt teli és meglehetősen hideg vízzel töltött kádba ugrás (a main coon alapvetően szereti a vizet, de ezt azért nem értékelte). A költözés után napokra eltűnés egy radiátor alá. Aztán gyakorlatilag minden vendégség esetén úgy el tud tűnni, hogy az hihetetlen.

9. Milyen beceneveken szoktad szólítani?
Jade, Dzsédi, Ribanc, Ribike (nem meglepőek az utolsók…amikor még tüzelt konkrétan végig dobta magát a hitvesi ágyon és úgy verte magát KáeMnek, hogy tegyen már vele valamit ;):P)

10. Mi volt az első reakciód, amikor megláttad?
Ez nehéz kérdés, mert az egész családját egyszerre láttuk meg…és mind nagyon-nagyon szép volt és cuki és kedves. Ő meg kicsi tartózkodó. Aztán meg szerelmes…ld. fentebb:P

Majd nem azonos a méretük: A legkisebb csemetével :)
11. Milyen játékai vannak?
Csörgős labda, kaparófa, ilyen-olyan botok, macskamentás kisvirág. De mióta gyerekek vannak, azóta ezek tulképpen közös játékok lettek, ahogy a gyerekek játékai is ;) A legkedvesebb játéka egyébként a műanyag szalag amivel a nagy dobozokat szokták összefogatni (biztos van ennek spéci neve, de nem tudom mi az.)

2015. szeptember 17., csütörtök

Liebster Blog Award


Viv lepett meg a fenti díjjal, amit itt is, ismét köszönök neki :)

A tudnivalók:
Miről is van szó?
- bloggerek adják egymásnak az online világban
- a kezdeményezés Németországból indult, innen a neve is, jelentése: kellemes, értékes, legkedvesebb, legédesebb, szeretetreméltó
- a lánclevelekhez hasonló módon terjed: ha valaki megkapja, továbbadja 5-10 másik kezdő bloggernek, hadd örüljenek ők is, hadd sütkérezzenek ők is a dicsfényben
- senki sem kötelez arra, hogy továbadd a jelölést, de miért is szakítaná meg az ember a sort, hiszen díjat kapni mindenki szeret
marketing ötletnek sem utolsó

Mik a szabályai?
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!


10 dolog rólam…ami nem biztos, hogy nem köztudott, de ezek jutottak eszembe :)

1. Gyerekkoromban (mikor az énekesnő/balerina leszek részen már túl voltam….megjegyzem ez meglepően hamar bekövetkezett) nagyon vonzott a vendéglátás…ami végülis az idegenforgalmi sulival be is jött. Aztán másfelé kanyarodott az életem, meg rájöttem, hogy nem túlságosan családbarát szakma.


2. Középiskolában egy évig laktam együtt balerinákkal….bár már előtte is tudtam, hogy jól választottam, akkor egyértelművé vált, hogy sosem lehetett volna az az én utam.

3. Sikító frászt kapok az egerektől…de komolyan. Pedig tisztában vagyok vele, hogy ők jobban félnek tőlem, mint én tőlük, de mégis.

4. Kevés barátom van…és bár nagyon közvetlen vagyok, igazán közel nehezen engedek bárkit is. Nincs nagy haveri társaság sem.


5. Nem szeretem az alkoholt, bár mostanában előfordult, hogy megkívántam egy pohár veszett édes fehér bort….hát ja az ember változik.

6. Nem érzem rosszul magam, ha smink nélkül megyek utcára, dolgozni. Nem is sminkelem magam minden nap.

7. Szeretem az életem :) Úgy ahogy van, a nehézségeivel együtt ;)

8. Nem sokára – legalábbis nagyon remélem – költözünk. Kinőttük a mostanit…avagy a Shrek 1.-ből idézve: „Kicsi ez a ketrec”

9. A nagy család ellenére maximum csak két lapot használok a tűzhelyemen. Az új konyhában csak két lapos lesz eleve…bár más nagycsaládos kollegáim szerint meg fogom bánni….sebaj, nagyobbra lehet váltani ;)

10. Még mindig nem tartom kizártnak, hogy lesz negyedik csemeténk egyszer ;) (Bár falra mászom a Mikor jön a negyedik? illetve a Hát akkor kell még egy kislány is! mondatoktól, főleg mikor ez egy-gyerekesek, hova tovább gyermektelenek szájából hangzik el – pirul)


Viveca kérdéseire a válaszaim:
Mi jut eszedbe elsőként arról a szóról, hogy blogolás?
Mostanában a teljesen behozhatatlannak tűnő lemaradás.

Mi motivál az életben?
Magam magamat ;) De azért ez nyilván változik és attól függ milyen témában.


Ha választanod kellene, milyen állat lennél?
A saját macskánk. (Még úgy is, hogy ma elfelejtettem reggelit adni neki…bocsi Jade)

Gyerek vs. karrier. Valóban így van, vagy össze lehet hangolni a kettőt?
Dolgozó háromgyerekes anyuka vagyok. De nem gondolnám magam karrieristának. Imádom a fiaimat, de az otthoni anyuka szerep kevés. ;)


Kedvenc ételed?
Rántott sajt hasábbal és tartármártással/Paradicsomos húsgombóc főtt krumplival friss kenyérrel…nem tudok dönteni tényleg ez a kettő, amit bármikor. Nyilván előbbi gyakrabban, mert könnyebb elkészíteni ;)

Kedvenc éttermed?
Ajaj…hát az az aktuális hangulatomtól függ. Magyarosban jelenleg az Ilka Csárda Gödön (lesz majd bejegyzés róla egyszer…ld. első válasz:P) Indiaiban a Delhi Darbár. Kínaiban az egyik nagy kedvenc átalakult, nem előnyére, a másik megszűnt. Pizzában a Burger House. Steakben a Prime (ez magától értetődően azért nem gyakran).

Ha benézel a gardróbodba (szekrényedbe), azt látod, amit szeretnél?
Ruha fronton többnyire igen, de most olyan kupleráj és szűkösség van benne, amit már nagyon nem szívesen nézek…de hát még picit várnom kell a nagyobb szekrényre (ismertebb nevén költözésre).


Van valami, amit másképp csinálnál, ha tehetnéd?
Igen, egyetlen ilyen dolog van: Ha a mostani eszemmel kezdeném jelentősen korábban állnék neki a gyerektémának, de mivel ezt nem tehetem, így azt mondom, hogy minden pont úgy volt jó, ahogy volt és mindennek így kellett lennie.

Hely, ahová egyszer muszáj eljutnod?
Seychelle-szigetek ;) Reálisabb: Santorini :)

Hely, ahová egyszer muszáj visszamenned?
Párizs kettesben romantikázni és családosan mókázni is ;)
Az én választottaim…nem újak, de szeretem őket :) És próbáltam nem a zárkózott világból válogatni – bocsi ;)
Mirelle
Piffeny
Molnár Ilonka
Timi – Kincsesfüzet
Rupáner- konyha

A kérdések pedig:
1. Mi pillanatnyilag a legnagyobb álmod?
2. Kedvenc könyved?
3. Van olyan személy (élő vagy emlék) akivel cserélnél? Miért?
4. Mi a véleményed a blogos díjakról?
5. Van háziállatod? Ha igen, mi?
6. Mitől szoktál meghatódni?
7. Mivel foglalkozol szabadidődben?
8. Kedvenc városod?
9. Mi jut eszedbe a gyerek(ek) szóról?
10. Mit válaszoltál gyermekkorodban a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre?

2011. április 23., szombat

Húsvét 2011. - Húsvéti ajánló játék

Szemirámisz hívott játékra pár nappal ezelőtt. Nem is tudom, hogy ez így még ér-e, mert a játék szabályait lényegében minden lehetséges módon meg fogom szegni, de talán azért mégis beleférek...ha nem, akkor így jártam;) 



Hogy idén se maradjon el a megörökítés összeköttem a játékkal, bár komoly menüről nem tudok beszámolni, ajánlani sem sokat. A húsvéti ünnepnek állandó résztvevő a főtt sonka-főtt tojás - torma (natúr és piros) -kalács kvartett. A többiek az igények és kedv szerint változnak. Mondjuk idén a sonka megérdemelte volna az egyben fotózást, mert hogy egy szép méretes példányt vásároltunk úgy egy jó hónappal ezelőtt. De KáeM olyan gyorsan hűtő kompatibilisre vagdosta, hogy nem is jutottam el még gondolati síkon sem a megörökítésig (Azért csentem egy fotót a Gyártó oldaláról tényleg így nézett ki a miénk is). Összerakni már nem tudnám, mert hogy egy negyede úgy ahogy volt nyersen gyorsan el is fogyott. (Mint látható nem házi sonka volt ezúttal, hanem a Pápai Hús hagyományos terméke...maradunk is ennél, ezzel nem kell a családban senkinek kínlódnia, viszont annyira, de annyira finom...hmmmm).

Szóval volt akkor az idei menü: a fent említett sonka...megfőzve. Aztán tojás, naná, hogy a sonkalében főtt változat. A piros tormát pedig életemben első ízben magamnak csináltam, mert nem jutottam el anyukámhoz, hogy elhozzam a nekem készített adagot. A kalács, pedig a diéta jegyében készült.

Szóval a húsvét nekem - még az otthoni szokásokat megtartva - szombaton este a vacsorával kezdődik (Otthon ez a mise után volt és megelőzte némileg az ajándékozás, idén itthon idén késői ebédnek is beillett volna). Vasárnap reggelire és vacsorára szintén a sonka kerül tálalásra, ahogy hétfőn reggelire is, csak utóbbi három alkalommal már általában hidegen...bár előfordult már, hogy a megenni kívánt mennyiséget megmelegítettük. Ezen kívül nincs semmi kőbe vésve...igazából még ezek sem. Nincsen hosszú évek óta sütött sütemény, nincs főételnél szokásos és számomra kötelező alapanyag (mint karácsonykor szent estére az aszalt szilva). Süteménynek készült egy linzer, mert sokáig eláll és mindenki szereti...persze nyuszi formában. Krémesnek ez a mákos csoda. A főétkezések pedig tényleg teljesen kedv szerint alakulnak majd, nincs semmilyen komoly terv, még erősen függ a programtól is.

Némi ajánlás azért tőlem is:


Nagy pénteken otthon még tartottuk a böjtöt, még az apukám is, aki mondjuk esküvők és keresztelők alkalmával megy csak templomba. Reggelire és vacsorára általában körözött volt. Ebédre valami könnyedebb zöldséges leves és édes tészta utána. Ha mondjuk betartanám: zöldborsó krémlevest készítenék második fogásnak pedig buktát.


Szombatra amikor még szigorúan véve tart a böjt, valami zöldséges egytálétellel operálnék...talán egy cukkinis krumpligratinnal. Vacsorára érkezne természetesen a főtt sonka, tojással, tormával, kaláccsal.


Vasárnap reggelire és vacsorára fenntartom a sonkahatalmat, ebédre természetesen tartalmas finomságot kínálnék: Újházy tyúkhús levest - Zöldfűszeres sertésszelet


Desszertek tekintetében a linzer mindenképpen maradna, sós rágcsálnivalónak egy kis krumplis kockát és/vagy egy paprikás sajtos csigát készítenék. S hát a krémes élevezetek jegyében befigyelne valami tiramisu torta féleség, esetleg ez a capuccinos finomság.


Végül, de nagyon nem utolsó sorban szeretnék mindenkinek nagyon boldog húsvétot kívánni.

2011. április 22., péntek

Gasztroemlék játék

Bianka játéka azonnal megtetszett, de kellett kicsit vadásznom a képekre;) Bevallom sokáig azt gondoltam nincs is ilyen kép (pedig őszintén tényleg sokat voltam a konyhában), aztán eszembe jutott Bogi barátnőm, és az emeletes szendvicsek, az agyon sózott paradicsom és a lusta asszony rétes....jöjjenek ezeknek a megörökítései:

Itt éppen készül az emeletes szendvics...biztos írtam már mit is takar a kifejezés, de akkor itt is: vettünk egy nagyobb méretű pékárut (óriás kifli, fél cipó) - nem volt nehéz egy ajtó választott el anyu élelmiszer boltjától, bár ez sokszor jelentette azt, hogy pont a boltosnak nem maradt kenyér - félbevágtuk és belepakoltunk mindent, ami eszünkbe jutott...nem volt egyszerű megenni, de azért megbirkóztunk vele (A képnél kicsit csaltam, mivel magunkat fotóztuk össze kellett valahogy hozni...itt-ott elcsúszott):


Bogi eszi az egyik ilyen emlegetett emeletest - magamról ilyen remek képet sajnos nem találtam, de hasonló arckifejezések közepette fogyasztottam én is:


Készül a lusta asszony rétes...már akkor látható volt, ahogy anyukám egy fotós őstehetség:P


Vicces volt nézegetni a képeket és vissza emlékezni a berendezésre, hogy ilyen is volt. Bár az első képen látható étkező garnitúrát még a mai napig is használják a szüleim. 

Remélem az én kedves barátosném (és unokatestvérem - ahogy nézem a képeket, látom, hogy ez sokkal kevésbé tagadható (legalábbis volt akkoriban), mint azt én gondoltam:P) nem haragszik meg, hogy így kiteregettem zsenge korunk terhelő bizonyítékait;) /Ha igen, nyugodtan panaszt tehet...majd kiengesztelem valami finomsággal:D:D:D/

2011. március 19., szombat

Díjeső


Bianka lepett meg a díjjal, köszönöm szépen itt is, hogy gondolt rám. 


Nincs egyszerű dolgom, mert 10 szívemnek kedves blognak kell tovább adni a díjat. Ez részben jó, mert sokaknak adhatom, részben rossz, mert lennének többen is. Szóval a 10es fogat akire most esett a választásom, nem sorrend, nem ábcé rend (és igen, ismét önző voltam, mert nem foglalkoztam vele, hogy megkapták-e már):

2011. február 18., péntek

2011. január 27., csütörtök

Liebster Blog

Erika tisztelt meg a díjjal. Ezúton is köszönöm szépen.
A szabályok:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.


- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Akiknek tovább adom...ezúttal nem gasztro témában válogattam:

Raindrop
Zebranyúl...aka Zazi (na és persze az Anyukája)
Loopex

2010. október 15., péntek

Amig@ de internet




Szemiramisz lepett meg a fenti oklevéllel:) Egyet kell értenem vele, hogy az internet tagadhatatlan jó tulajdonsága, hogy összehoz olyan embereket, akiket összeköt a közös érdeklődés, de a való életben mégsem találnának egymásra. S szerencsére sok esetben lesz a virtuális ismeretségből igazi, valós, értékes barátság:D

A díjat minden bekukkantónak szeretettel ajánlom, ezúttal nem kiemelve senkit.

2010. október 9., szombat

Díjat kaptam:)

Erika kedveskedett nekem a megtisztelő díjjal:)


Játékszabály:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam. - Erika! Itt is köszönöm szépen:D

2. A logót ki kell tennem a blogban. - L.d. fent.

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. - L.d. fentebb.

4. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam. - Korábbi hetes, és alább megpróbálok újabb hetet összeszedni:)

5. Tovább kell adnom 7 bloggernek. - Szerettel ajánlom a díjat: Almának, Raindropnak, Urban Evenek, Mirellenek, a Finománia teljes csapatának, Anyósomnak és nem utolsó sorban Sógornőmnek.    

6. Be kell linkelnem őket. - L.d. 5. pont.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjról. - Ki nem hagynám:)

És akkor újabb 7 nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek típusú dolog rólam:

1. Tavaly december közepe óta hivatalosan ismét vidéki lakosok vagyunk;)

2. Szeretem és viszonylag könnyen tanulom a nyelveket.

3. Imádok táncolni...van 10 évnyi sváb néptánc a hátam mögött...néha nagyon hiányzik.

4. Van egy gyengébb tervezés mániám, mondjuk bak vagyok, így ez talán nem annyira meglepő.

5. Szeretek játszani, mindenféle játékokkal, de a társas (kártya is) a legjobb. 

6. Van egy 12 évvel idősebb bátyám, akit imádok.

7. Képes vagyok megbocsátani, de felejteni nem.

2010. március 31., szerda

Kérdezz - felelek


Alchri dobott egy hógolyót…na jó gurított egy húsvéti tojást;)

1. Mi lenne,ha nyernék a lottón?

Hát az attól függ mennyit;) Főiskolás évek alatt lottóztunk rendszeresen, akkor amikor nagyon jól jött a pénz mindig ránk mosolygott a szerencse egy kettes, vagy hármas formájában. Aztán egyszer felejtettünk venni…kihúzták a számainkat…azóta nem veszünk rendszeresen lottót, csak ha valamiért véletlenül ránk jön.


2. Rossz szokásom?

Erről azt hiszem a velem élő KáeM-et, vagy a velem dolgozó kollegák tudnának érdemi infót mondani. Rossz tulajdonságom, hogy nagyon érzékeny vagyok, bár azért már nem sírom el magam, ha csúnyán néznek rám.

3. Koffein?

Nem nekem való. Ha mégis valamiért fontosnak tartom, hogy felpörögjek, akkor kóla, vagy fekete tea.
 


4. Színeim?

Kék, fekete, fehér, piros, néha rózsaszín


5. Mi van most rajtam?
Szürke szövetnadrág, fekete selyemblúz, fekete kosztüm kabát, fekete tűsarkú

6. Háziállat?

Jade a mindenre elszánt main coon cica
7. 10 év múlva hol látom magam?

Vagy a friss ropogós lakásunkban, vagy pár házzal arébb egy családi házban, remélhetőleg egy gyerekkel kibővülve KáeM és a cica társaságában

8. Legutóbbi nagyon jó élményem?

Múlt pénteki és szombati bulik;)

Anyósomnak és Sógornőmnek gurítanám tovább, hátha van kedvük válaszolgatni:)

2010. március 23., kedd

Nintendo Wii


Sokszor van úgy szerintem az ember, hogy valami alapból nem szimpatikus neki. Nem tudja megmagyarázni miért, csak egyszerűen nem és kész. Én pont ugyan ilyen hidegséggel közelítettem a Nintendo Wii felé. Éppen ez (és persze még sok más) okból nem is rendelkeztünk ilyen eszközzel.

Aztán ahogy az ember látja erre arra, meg persze nem is véletlenül fizetik a marketingeseket, úgy mégis csak kíváncsivá tett.

Ennek két fő oka volt, egyrészt mert úgy tűnt, hogy jobban teljesíti azt az elvárást, hogy ne csak durva illetve gyilkolászós játékokat lehessen rajta játszani, másrészt, mert KiWinek nagyon tetszett, hogy lehet egy konzollal tornászni.


Aztán „véletlenül” éppen úgy hoztak ki konzol csomagot, hogy ezzel a Wii Fit csomaggal illetve Balanced Boarddal volt összecsomagolva, és akkor láttam KiWin, hogy nagyon szeretné, hát ezen nem múlik, úgyis csak ez hiányzott az otthoni konzol gyűjteményből, megvettük ezt is.

A csomagolásról sok szót nem érdemes ejteni, talán annyit, hogy a külcsínben (és később kiderült, érzéseim szerint a belében is) az Apple stílus és stratégia egy lebutított illetve gyengébb koppintása. Pici fehér, elsőre minden extrának, praktikusnak tűnik. (csak mellesleg a hasonlóság miatt jegyzem meg, hogy az „agyát” ugyan az az IBM proci adja ami hosszú időn át a Mac-ek lelke is volt).

Összerakni nem egy nagy kaland, minden az egyszerűség jegyében készült rajta. Elindítva egy furcsa menü kerül a szem elé, és már-már zavaróan állandóan bármit csinál az ember, hosszú másodperceken keresztül nézheti az ilyen-olyan figyelmeztetéseket, melyek szerint a hadonászás, illetve nem megfelelő rögzítés milyen veszélyeket rejt magunkra, vázákra, tv-kre, házikedvencekre (ezt mondjuk éppen nem jelzik, de Jade cica sajnálatosan tapasztalta, hogy így van), családtagokra, stb.



Mert ugye a Wii forradalmát az adja – legalábbis szintén szerintük – hogy a játékokban nem ücsörögni kell, hanem valódi mozgásban lehet tenni a tennivalót. Ez persze a gyakorlatban nem egészen igaz, de tény és való, hogy a mozgásérzékelős vezérlés némileg több kalóriát igényel, mint a gamepad nyomogatása.

A mozgás illetve térérzékelésről csak annyit, hogy alapból a távirányító két féle rendszerrel működik, egyrészt van benne beépített gyroskóp, másrészt egy infra érzékelő. Ez utóbbit én nem tudtam megszeretni, szerintem elég megbízhatatlanul működik, pontatlan, és a technológia is rég elavult.



Ezt egyébként a fejlesztők is érezhették, hogy a koncepció finomításra szorul, mert kiadtak egy mototion plus nevű bővítőt, ami elvileg még finomabb mozgás koordinációt tesz lehetővé.

A menüje nincs túl bonyolítva, alapból az a tapasztalat, hogy igazából semmi másra nem lehet értelmesen használni a konzolt, tehát se filmet se zenét nem tud lejátszani ( ehhez annyi kiegészítés hozzá tartozik, hogy jelenleg a T-Com bénázásának hála 4 hónapja nincs netünk, úgyhogy lehet hogy a szoftver régi még a Wiin, és az újak már tudják, bár az ismerősök akiknek van, nem ezt erősítették meg, úgyhogy úgy kezeljük, hogy nem tudja) ami szerintem eléggé korlátozza az értelmes felhasználást, és egyébként is ez égő, mert nem egy nagy kunszt lett volna beletenni. (gondolom már létezik rá hackkelt megoldás) Ehhez még csak annyi kiegészítő egyébként, hogy természetesen ehhez is létezik törés, ami pikk-pakk megoldja, hogy másolt játékot is tudjon lejátszani, ráadásul utána olvasásom alapján szoftveres, így a gari sem ugrik. (ez a másolásvédelem, és a ráfordított pénz tiszta pénzkidobás illetve szélmalom harc, nem is értem a gyártókat.. milliókat ölnek bele, hogy kifejlesszenek valamit, amit utána kb 1 hónap alatt feltörnek.. tiszta vicc).



A fentiek alapján egyik oldalról tehát továbbra sem szerettem meg, a másik amit negatívnak kell említsek, hogy az eddig látott játékok, illetve tulajdonságaik alapján sokkal több van ebben a mozgásos ötletben, és nagyon minimális mértékben használják ki sajnos.

És hogy pozitív is legyen: mi az ilyen egyszerűbb, kimondottan erre írt játékokat próbáltuk ki, ezek jelentős része, főleg a kicsik részére nagyon hasznos, készségfejlesztő tulajdonsággal rendelkeznek. (a wii fit plus kimondottan ilyen) Ezért nagyon hasznosnak tartom. Az elején általában élvezetesek is, egy felnőtt kicsit szerintem hamar beleun, mert olyan szinten sajnos kidolgozatlanok. A Wii Fit maga mint program még gyerekcipőben jár, szerintem az irány jó, de még sok a fejlődni való.

A Balanced Board ötlete nagyon jó, viszonylag jól is működik.


A géphez számtalan kiegészítő kapható, azonban tudni kell, hogy ezek mind inkább műanyag „tokok” amik formát adnak az egyes játékok eszközeinek, azonban mindegyik működése a belerakható távirányítótól kel életre.

Így, hogy most már mind a három konzolról van személyes tapasztalatom, összefoglalóan azt mondanám, hogy legjobban átgondolva, felhasználásban, multimédiában még mindig a PS3 a legerősebb. Gyerek szempontból, tanulásban készségfejlesztésben a Wii merőben új személete és iránya mindenképpen példaértékű, és javasolt. Az Xbox-ot én nem tudtam megszeretni, igazából a Microsoft fejetlenségét érzem rajta, próbálnak minél több hasznos dolgot beletenni, csak valahogy nem érdekel senkit a végére, hogy mit is akart a felhasználó igazán.

2010. január 16., szombat

Kedvenc filmek

Annyira sokan megírták már, hogy én sem, mi sem szerettünk volna lemaradni. Két ötös lista következik. Nagyon nehéz volt választani, hiszem imádjuk a filmeket, ahogy az látszik is a Mozizós cimkének köszönhetően. A házi film gyűjteményünk jelenleg több, mint háromszáz filmből áll…és természetesen folyamatosan bővül.






KáeM listája:

1. Hatodik érzék - Klasszikus, az elmúlást, a halál értelmét, és, hogy valójában milyen relatív is az emberi látás mód. Avagy az ember azt lát amit látni akar. 

2. A.I./ 200 éves ember - két hasonló, mégis különböző film, mindkettőben a "mitől is ember az ember" témát boncolgatja, két nagyon különböző szempontból. Mindkettő sokkal többről szól, mint elsőre látszik, elgondolkodtat.

3. Magyar vándor - Hát igen, ez egy nagyon jól sikerült film, ami viharos történelmünket boncolgatja humoros formában, a legjobb magyar színészekkel.

4. Adatrablók -Egy, az informatika őskorából származó film, amely már előre vetítette az informatika későbbi hatalmát, illetve hogy a nagyvállalatok milyen visszaéléseket követnek el.

5. Wall-e - Elsőre egy nagy aranyos mese. Mögötte azonban a valóság egy elég rideg verziója, a föld pusztulásával, és egy kellemes, bár kevéssé reális meg(fel)oldással.







Vica listája



Aszerint választottam, hogy ha csak úgy néznénk valamit, akkor melyik filmeket veszem leggyakrabban elő a tartóból, mostanában és a közelmúltban. A lista egy év múlva biztos tartalmazna új elemeket.



1. Nincs kettő négy nélkül – ezt már gyerekkoromban is imádtam és nagyon örültem, hogy KáeM is osztozik a két bunyókirály (Bud Spenser és Terence Hill) iránti rajongásomban, a filmjeik többségét nagyon szeretjük (a külön forgatottakat is), de ez a leggyakrabban nézett. Bár kétségtelen, hogy nem kellene sokat erőltetnem a buksit, hogy mindegyikből tudjak idézni.

2. Magyar Vándor – hát ezt a koleszos években annyiszor néztük, hogy félő volt, hogy megromlik a dvd. Láttunk belőle több változatot is, amik apróságokban tértek el egymástól. Senkinek nem ajánlom, hogy velünk tekintse meg a filmet, mert nem élmény tekintettel arra, hogy az egészet tudjuk kívülről.

3. Férj és férj – még életemben annyit nem röhögtem moziban filmen, mint ezen. S azóta is tudok otthon is minden alakommal fulladozni a nevetéstől.

4. Csak szex és más semmi – több magyar alkotást is szeretek, de ennek is olyanok a poénjai, hogy újra és újra megnevettet.

5. Harry Potter sorozat – mindegyik rész, bár leggyakrabban az első kerül elő, mert valahogy érzésem szerint az lett a legjobb, az még tényleg ifjúsági film, ami nem akarja patakokban folyatni a vért, mint némelyik a későbbiek közül.



És akkor még nem említettem a nagyon újdonság Avatárt, amit már nagyon várok, hogy megjelenjen, illetve a meséket, mint Shrek, Oroszlánkirály, Szőrnyek az űrlények ellen, vagy a tudományos fantasztikus alkotások közül a Magot, a Holnap utánt, a Különvéleményt, az A.I-t. S hát szép emlékeket idéz a Men in Black is, főként a második, de azért szeretjük az elsőt is, vagy az Amerikai pitét, amiből leggyakrabban a harmadik kerül a lejátszóba….na jó nem sorolom fel az összes filmünket. Talán egyszerűbb lett volna, az 5 film, amit nem szeretek című lista.

Tovább dobnánk a labdát a család többi tagjának blogjai felé: Királypyton és Nudli.




2009. július 31., péntek

Gasztro-bakancslista

Trinity hívott játékba, s köszönöm neki. Olvastam több blogger listáját…hát azt hiszem én sokkal egyszerűbb személyiség vagyok, mert a listám többsége elérhető, s általunk most is fogyasztott finomság. Ennek ellenére az alábbiak lennének azok az ételek, amiket az utolsó napjaimon fogyasztanék. Soknál természetesen a fogyasztáshelye az ami a fontosabb és nem az, amit;) Avagy tekintsük a listámat egy utazási bakancslistának is. Nem sorrend, csak ahogy eszembe jutottak, bár persze ez is sok mindent elmond rólam:)


1. Croissant Párizsban az Eiffel torony környékén egy hangulatos kis kávézóban. Ilyet csak a szállodában kóstoltam a középiskolai osztálykirándulás alatt.

2. Mousaka (Μουσακας) Görögországban. Ez is megvolt a középiskolás években, de messze nem volt olyan maradandó élmény, mint a fagyi Rómában. De adnék neki még egy esélyt


3. Igazi olasz fagyi a Trevi kút tövében abban a kicsiny fagyizóban, amiben annak idején középiskolásként is ettem.


4. Döner Istambulban, ahol még nem jártam, de a jelek szerint szeretnék.

5. Fokhagymás libamáj lilahagymával és friss kenyérrel a saját konyhámból. Azt hiszem verhetetlen.


6. Csirke tikka masala…hát igen, ha lehet Indiában:)


7. Kofta Egyiptomban a Vörös tengeren a Dreep dreams búvárklub hajóján. (A kép a mi búvárkodásunk közben készült)


8. Crêpes mondjuk Spanyolországban.


9. Amerikai palacsinta New Yorkban egy kávézóban.


10. Uborkás szendvics teával Londonban, vagy bárhol Angliában.

Hát igen, azt hiszem tényleg egyszerű lista lett, olyan fogásokkal, amiket én is el tudok készíteni, de persze sokat hozzátenne a hely varázsa. Amúgy pedig elárulom, hogy a középiskolás osztálykirándolások (Görögország, Olaszország majd Franciaország…hát igen idegenforgalmi suli) közül, anno csak Párizsba vágytam vissza, de mostanra már megnézném újra a többi országot, ahogy a többi felsorolt helyet is.

A játékot pedig tovább adnám Bellynek, Mirellenek, Anyósomnak, Fahéj és Fetának, Reninek és végül de nem utolsó sorban Sógornőmnek:)

Printfriendly