Az evezős verseny - avagy válság kezelés magyar módra;)

Nemrégiben egy magyar és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán.

A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.

A vereség igen érzékenyen érintette a magyar csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkottak is egy team-et, akik ezen a projekten dolgoztak.

Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet, és megfelelő segítséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg a magyar csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak.

A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt a magyar csapat struktúrájáról.

Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy a magyar csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.

A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos volt, két főkormányos, egy kormányigazgató s egy ember evezett. Ezen kívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék.

"Bővítenünk kell evezősünk feladatait, és nagyobb felelősséggel kell felruházni."

A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel.

A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállítottak mindenféle beruházást, az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai között...

E-mailben kaptam a vicces történetet réges régen…de most is nagyon aktuális.

Való világ!?

Megtetszett Mandynél, hát elcsentem:)

Pluszban pedig megmutatom a saját kedvenc PS reklámomat:

23 év….

Jó volt a részesének lenni – ezzel a végszóval búcsúzott a 23 éve műküdő Danubius tegnap éjjel. Nem vagyunk, vagyok rajongója egyik rádiónak sem. De azért tegnap este és éjszaka hallgattuk a Danubiust, mert hát ilyenre azért nem hiszem, hogy lesz még valaha példa az életünk során.

Igazából gyerekkorom meghatározó rádiója volt a Danubius, aztán középiskolás (főként táncdalfesztiválos zenékre bálozó) kamaszként Sláger rajongó lettem. A főiskolás szobánkban a vacsoráknak elmaradhatatlan része lett ismét a Danubius, konkrétan a Jáksó Hot 20. Aztán Győrbe, majd Pestre kerültünk, ahol helyi rádiókat hallgattunk, ha éppen a kocsiban ültünk és nem a cd-t választottuk.

Bevallom, hogy az évek során úgy éreztem, hogy romlott a színvonal a rádióknál a Slágernél a régi idők slágerei helyett jöttek a ma zenéi, sok ismétléssel. A Danubiuson a helyzet talán még rosszabb volt, emlékszem olyan délutánra, hogy nagyjából három óra leforgása alatt négyszer hallottuk ugyanazt a „slágert”. Az idézőjel oka, hogy nem tudnám megmondani, hogy mi volt az adott zene, s biztos vagyok benne, hogy a velem rádiózó szobatársam is így lenne ezzel.

Ennek ellenére tegnap délután hazafelé a kocsiban, majd itthon is a tv helyett a Danubius hallgattuk. Tegnap olyannak éreztem, mint gyerekkoromban. S a ¾ 11-kor elhangzó utolsó hírektől kezdődő búcsúzásoknál bevallom itt-ott könnyeztem.

A netről úgy tudtuk, hogy a Szól a rádió című dallal fog búcsúzni a rádió és a Himnusszal indít az új Class FM. Nos a mind a kettő elmaradt. Elvileg 15 másodperces csenddel előtte pedig a fenti (ha jól emlékszem Rákoczi Feri hangján elhangzó) mondattal köszönt el a Danubius. A valóságban a szünet kicsit hosszabb lett, a Himnusz helyett pedig egy régi, számomra ismeretlen rádióról szóló zene csendült fel. A rövidke intro után a Tankcsapda Mennyország turiszt nótája következett. Itt mi kikapcsoltuk a rádiót…s megdöbbenve konstatáltuk, hogy talán illett volna valami rövidke beköszönő szöveget mondani.

Ma is sok időt töltöttünk kocsiban, ekkor végig Class FM-et hallgattunk. A zenei változatossággal nem volt gond. A magyar zenék arányával sem (konkrétan minden harmadik zene magyar volt). A reklámokkal sem – amíg hallgattuk egyetlen reklám blokkra sem sikerült rábukkanni. S a műsorvezetők többségével sem, azok ugyanis a volt Danubius műsorvezetői (Argyelán Kriszta reggel, Abaházi Csaba a déli kívánságműsorban, Vágó Piros délután, s Jáksó László kora este). A gond a hangosítással volt, illetve a technikával, legalábbis a műsorvezetők ilyen-olyan elszólásaiból ezt gondolom.

Kíváncsian várom a fejleményeket. Az Index – meglepő humorossággal - itt foglalja össze az új rádiók első napjait.

A két megszűnő rádióról pedig csak annyit: Danubius és Sláger…szép volt fiúk és lányok. 

Magyarország, én így (is) szeretlek

Nem terveztem, hogy valaha lesz ilyen címke a blogon, s azt sem, hogy az alábbihoz hasonló dolgokról fogok írni, de mivel mindez kevesebb, mint egy hét leforgása alatt történt, hát nem bírtam ki. A címkéhez még annyit, hogy nálam a bosszankodás igazából pár pillanatig tart általában, utána a sírva vigad a magyar elvet betartva inkább kínomban röhögök:)

Na de a sztorik:

1) Múlt hét péntek, elcsattogunk a tőlünk meglehetősen messze lévő, de lakásunkhoz rendelt postára, hogy átvegyünk egy csomagot, aminek a cetlijét 22-én dobták be (amikor egész nap itthon voltam, meg amúgy is van állandó hivatalosan bejelentett meghatalmazottunk…bár ez máskor sem szokta a magyar királyi postát zavarni). Az olyannyira gyűlőlt postán ritka pillanatként alig vannak, hölgyike is nagyon kedves, de közli, hogy ugyan beírta a kézbesítő, hogy ott lesz, de oda nem vitte. Annyit tud tenni, hogy ad egy telefonszámot, hogy érdeklődjek, hogy (figyelem!) milyen külön díj ellenében hajlandóak kihozni nekem ismét a nekem címzett és a feladó által már kifizetett csomagot. Hát bevallom nem kértem el a telefonszámot, de később felhívtam a logisztikai központot, ahol tájékoztattak, hogy mivel az értesítőn nincs rajta a csomag száma, ők semmit nem tudnak nekem segíteni. – Hát innen no comment!

2) Hétfő. A vasárnapi befőzéshez nem volt alapanyag, ezért elmentem a munkahelyemnél lévő nagyobb boltba. Fizetnék is a pénztárnál, a mindig megbízható mastercardommal. Erre a pénztáros lobogtatja a kicsit cetlit: ZÁROLT KÁRTYA. Lizzadok, előkapok egy másik kártyát és fizetek. Hatalmas fejjel teperek vissza a munkahelyemre…a bankkártyát kibocsátó bankban! Ahogy sejtettem a kártyának semmi baja, senki nem tiltotta le, átmenti hiba. Azért közben KáeM ránézett a netbankra, ahogy látta, hogy kemény pénzes zárolás jelent meg a számlán. Na előszedtem az összes kollegát, hogy gyorsan segítsenek már, hogy mi az. Ki is derítettük, hogy t. Magyar Állam az APEH képében leinkasszálta a számlámat. Teljes mértékben jogszerűtlenül. Na előkerítettem a telefonszámot és hívom őket. Nagy mellénnyel közlik riadt kis őzike hangon előadott sirámomra: miszerint jogszerűtlenül inkasszáltak, hogy na nem olyan biztos. Kifejtettem, hogy miért biztos. Hát hallom, hogy kedves ügyintéző vadul csattog a számítógépén és egyre nagyobbakat sóhajtozik. Nagy nehezen kinyögi, hogy hát nincs mentsége, ezt ő elszúrta. Mondtam neki, hogy oksi, csak tegyünk valamit, mert hát így semmilyen formában nem férek hozzá a pénzemhez (egyébként ezért is inkasszálnak nagyon ritkán magánszemélyeket, mert az könnyen veszélyeztetheti a megélhetést, s ugye, amíg a tartozást ki nem egyenlítik, addig nincs hozzáférés a számlához). Na sikerült kisírnom, hogy gyorsan, de azonnal faxolja a visszavonót. Meg is adom a számot. Aztán egy órán át semmi. Sebaj felhívom újra, hát ő elfaxolta a célbank központi számára…én naiv elhiszem, letesszük. Kiderítem, hogy az ominózus központi szám egy városszéli fiók faxszáma, akiket az istennek nem tudok elérni telefonon. Sebaj, ismét APEH-os nő. Hát ő csak erre a számra faxolhat, mert ez a központi, mondom neki, hogy jó, ha tőlem tudja, hogy nem, persze visszaszólt, hogy honnan tudom, mondom neki, hogy hát onnan, hogy a célbank központjában dolgozom. Na hát a vége az lett, hogy a központban lévő fiókba hajlandó volt elfaxolni. Így végszóra munkaidő végére meg is érkezett, estére a kedves és segítőkész kollegák vissza is vonták. – Comment: nem tudom mi lett volna, ha egyrészt teljesen véletlenül nem vesszük észre (általában reggel nézünk rá a bankszámlára), másrészt nem a bankban dolgozom.

3) A heti megpróbáltatások nem értek véget. A mai postával érkezett a végső lökés, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Pannontól számla. A héten a második. KáeM munkahelye által van telefonom, de a számla nekem jön, így volt ez a korábbi munkahellyel is. A váltást Pannon nem könnyítette meg, de most nem erről lesz szó. Elvileg ebben a hónapban már csak egy telefonszámlát kellett volna fizetnem. De nem, mert Pannon számlát küldött, a régi munkahellyel kapcsolatosan. Kerek 12 forintról szól a csekk, a számla 11,78-ról. Hááát, nem tudom a postázás, a papír és úgy általában az energia amit belefektettek a kiküldésbe szerintem a többszöröse ennek az összegnek, amit úgy gondolom, hogy a mai világban akár kerekítési hibaként is felfoghattak volna.

Élményekkel teli hetünk volt:DDDD És még csak csütörtök van. (A képek az említett „cégek” saját honlapjairól származnak, az első pedig innen.)