A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütögetős. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütögetős. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 1., csütörtök

Sajtos-sonkás lepény

Lementettem egy receptet a szuper kis alkalmazásomba – majd írok róla bővebben – aztán Zsebike meglátta a képet és kérte, hogy legyen az a vacsora. Hát miért is ne…nos nem igazán jött be neki. Nem lett rossz, csak sósabb volt, mint igazán szerettem volna.


Sajtos-sonkás lepény
A tészta - Hozzávalók:
25 dkg liszt
7 dkg puha vaj
7 dkg zsír
2 nagy ek. tejföl
10 dkg reszelt sajt
1 kk. sütőpor
só
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd letakarva 1 órára hűtőbe tesszük.

Belevalók:
kis adag pizza szósz
1 kis fej lilahagyma
két szelet sonka aprókockára vágva
vegyes sajtok apró kockára vágva
1 csomag mini mozzarella

Összeállítás: A tészta 2/3 részét kisodorjuk és a piteformába simítjuk, úgy hogy szépen legyen pereme is. Megkenjük a pizza-szósszal, rászórjuk a sonka kockákat, lilahagyma szeleteket, majd a mindenféle sajtokat. Beterítjük a maradék tésztával, villával megszurkáljuk, tetejét kevés felvert tojással megkenjük és 200 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

2015. augusztus 23., vasárnap

Juhtúrós rúd

Gyorsan kellett kitalálni valamit, mert hát lett nekem ez a klassz új sajtós rúd szaggatóm (viszlát nem egységes rudak ;P), meg hát a juhtúró már közeledett a lejárathoz (pogi volt a terv, de az elmaradt, mert nem a konyha volt a fő csapásirány az elmúlt napokban…illetve az is, de már nem ez, hanem az…szóval titokzatos vagyok vagymi:P) Na mindegy, az alábbi kerekedett a gyorsaságból és hát lelkes fogyasztók hada várta, hogy elkészüljön és ehetőre hűljön…elég gyorsan elfogyott ;) A forma szempontjából mondjuk jobb lett volna, ha kicsit hidegebb a tészta ;)

Juhtúrós rúd
15 dkg juhtúró
20 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
egy kávéskanál só (vigyázat, lehet, hogy kevesebb kell!)
5 evőkanál hideg víz
A hozzávalókat BB összegyúrta, majd kicsit hagytam pihenni (ezt inkább hűtőben kellett volna, mint később kiderült), mert más dolgom akadt ;) Aztán kinyújtottam, sütőpapíros tepsire fektettem, az új szaggatóval formára vágtam, kissé széthúztam a rudakat és már mentek is a 200 fokos sütőbe, míg szépen elpirultak. Utána lehűtöttem a várakozó sereget, meg a rudakat és már ettük is. :)




2015. augusztus 1., szombat

Lego - szülinap

Többszöri kérdés után is tartotta magát, hogy Lego legyen a tematikát. Így hát lett. A részleteket itt már leírtam. Most jöjjön a gasztro vonulat. Tortára már volt egy kísérletem, de aztán szembejött a pinteresten egy sokkal egyszerűbbnek tűnő ötlet. Próba-sütés egy héttel a szülinap előtt. S mivel az siker volt, hát jöhetett az igazira is nagyban. Meg a további tematikába illeszkedő édességek.



Kezdetnek a bölcsis szülinapi ünnepségre egy egyszerű hamis tiramisuval készültem, amit néhány lego kockával tettem hangulatossá. A kockák jégkocka-tartóval készültek. Olvasztott fehércsoki, megfelelő ételfestékkel színezve (DrOetker pasztával dolgoztam). 

A legofej torta három kerek piskótából készült, két azonos méretű és egy jelentősen kisebb (sima vizes piskóta). Közé nutellás krém került (megunhatatlan ez a krém). Kívülre meg sárga marcipánból és némi csokimázból a dekoráció (a tetején az igazi lego-fejek csak a méret miatt vannak!). Aztán élesben azért voltak nehézségek. Pl. nem kaptam marcipánt…sem sárgát, sem semmilyet, így a marcipán-bevonatos próba után a szülinapra önthető cukormázzal készült. Mondjuk annak ellenére, hogy ilyet most próbáltam elsőre, simán klassz lett vele a torta, sőt könnyebb megoldás volt, mint a marcipán. Ha ismertem volna a bevonót, bizonyára lehetett volna még szebb a torta, de az ünnepelt nem reklamált. (Köré elvileg került volna még a csoki lego kockákból, de ezt egyszerűen elfelejtettem a rohanásban).


A lego fej linzerekhez a kiszúró formát a Meskán találtam…nem mondom, hogy jóval az ünnep előtt, mert későn jutott eszembe, hogy rákeressek egyáltalán. Az eladó által küldött recepttel dolgoztam (amit Viánál is megtalálható)….de nem voltam vele túl sikeres, mert hát nem volt annyi időm rá, mint szerettem volna. Az eredeti terv linzer lett volna, rendesen betöltve, de azt azért vetettem el, mert elég nagyon a fejek és meg a kisebb linzert jobban kedvelem, de be kell vallanom, hogy legközelebb mégis maradok az eredeti ötletnél. Vagy ha keksz, akkor másfajta recepttel fogok dolgozni.


A sós rágcsálnivalót ez a kedvencünk képviselte, amit egy lego alaplap és egy sodrófa segítségével varázsoltam az alkalomhoz illő formára.



2015. május 16., szombat

(Majdnem) Kanelbullar

Fahéjas csiga volt a vacsora ötlet. Gondoltam ne legyen a szokásos, hát ez lett Limarától…kicsit persze otthonra szabva ;) De nagy siker, megtartom a tésztát, kicsit több töltelékkel fogom készíteni a későbbiekben.


Kanelbullar
Hozzávalók:
2,5 dkg élesztő 
7,5 dkg vaj 
2,5 dl tej 
csipet só
5 dkg barnacukor 
(1 teáskanál kardamom) – elmaradt, mert nem találtam meg…pedig két zacskó is volt otthon:S
kb 7 dl finomliszt 
A hozzávalókat alaposan összedolgoztam, majd hagytam duplájára kelni. Míg kel a tészta elkészítjük a tölteléket. 
5 dkg barnacukor
5 dkg puha vaj
1 tk. fahéj
Krémesre keverve.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd feltekerjük. Ujjnyi szeletekre vágjuk és sütőpapíros tepsire tesszük. Letakarva újrakelesztjük, amíg a sütő felmelegszik. Majd felvert tojással megkenjük és a 220 fokos sütőbe toljuk 8-10 perc alatt készre sütjük. Sütőből kivéve 5 percre letakarjuk egy konyharuhával (ezen a pontok a fiúk már gyakorlatilag folyamatosan kérdezték, hogy készen van-e már), majd ezután tálaljuk.


2015. március 22., vasárnap

Fehércsokis linzer



Segítsüti első próbálkozás…mint látható. De nem voltam elégedett a végeredménnyel, így megeszegettük mi, meg a kollégák. Az íz nagyon bejött, csak a dizájn nem nyert. 


Fehércsokis linzer
50 dkg liszt
1 Ráma kocka
2 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
2 egész tojás
10 dkg porcukor
10 dkg finomra reszelt fehér csokoládé
Elkészítés: Jól összedolgozzuk a hozzávalókat. Vékonyra sodorjuk, linzerformával kiszaggatjuk. Közepesen meleg sütőben odafigyelve kisütjük, majd kettőt-kettőt lekvárral (jelen esetben japán szilva – alias fostos szilva – lekvár) összeragasztunk.

2015. március 8., vasárnap

Bögrés pizza

Néha meglepő helyekről érkezik egy recept, ahogy tette ez is :) De jól tette. Jó kis vacsora lett belőle. Mostanában sokszor rendeljük a pizzát, az időhiányra és a sütő nem tökéletes funkcionalitására hivatkozva, de most gyúrtam és sütöttem. Jó kis recept, bár nálam kissé másként alakultak az arányok, mint a származási helyen.



Bögrés pizza
Hozzávalók a tésztához:
2,5 dl-s bögre
0,5 dl forró víz
1,25 dl tej
2 bögre liszt
1 ek olívaolaj
1 tasak szárított élesztő
1 kk só
Elkészítés:
A forróvizet elkeverjük a tejjel és az élesztővel. Meleg helyen állni hagyjuk. Mikor felfutott, akkor tálba öntjük és hozzáadjuk a többi hozzávalót és összegyúrjuk. Letakarva megkelesztjük, majd olívaolajjal kikent sütőlemezre tesszük és formára húzzuk. A kívánt feltéttel megpakoljuk. Nálunk ez most fokhagymás fetakrém alapon, hagyma, sonka és sajt volt. 200 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük. 



2015. március 7., szombat

Csak a forma más...



Anyósom küldött egy aranyos képet facebookon keresztül, talán pénteken, hogy miként is kell kutyafejeket formázni némi tésztából. Szombaton meg vendégeket vártunk…uzsonna időre. El is készültek a kutyus-fejek. Szerintem ilyen formában is jó volt a kalács, ami már bizonyított más formában is ;)


2015. február 21., szombat

Szalagos fánk NOE módra




Idén a Nagycsaládos magazinban talált receptet próbáltam ki az olajban sütős verzióból. Illetve konkrétan KáeM próbálta ki, mert hogy ő volt részben az előadó, én inkább a formázásban és sütésben vettem részt. Finom volt és habos, bár a szalagok nem lettek tökéletesek, de hát ez van. Teljesen rákattantunk a szilvaszirupra…szinte minden édes dolgot ezzel eszünk mostanában, avagy ez az új nutella:P


Szalagos fánk
75 dkg liszt
6 db tojássárgája
10 dkg kristálycukor
10 dkg margarin (vajat tettünk)
4 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
5 ek rum
5 dkg élesztő
1 citrom reszelt héja (ez kimaradt)
1 kk só
1,5 dl olaj
Elkészítés:
1 dl langyos tejet, az élesztővel és egy evőkanál cukorral villa segítségével összekeverjük és langyos helyen kelni hagyjuk. Közben kimérjük a többi felsorolt hozzávalót. A megmaradt tejhez hozzáadjuk a cukrokat, sót, rumot, margarint és langyosra melegítjük. Majd a megkelt élesztővel együtt a liszthez öntjük. Fakanállal összekeverjük a lágy tésztát. Enyhén lisztezett nyújtófelületre borítjuk és folytatjuk a gyúrást/dagasztást. Majd visszatesszük a kelesztő tálba és liszttel megszórjuk a tetejét. Letakart edényben kb. 1,5 órát kelesztjük. Amikor kétszeresére nőtt a tészta, akkor lisztezett lapon finoman átgyúrjuk, 2 cm-esre ellapogatjuk. 4-5cm átmérőjű lisztezett szaggatóval kiszaggatjuk. Egymástól távolabb tesszük egy lisztezett nejlonra és papírtörlővel letakarva 20 percet kelesztjük. Ezután a kelő fánkokat megfordítjuk és további 20 percig kelesztjük (nálunk ez kimaradt…és lehet, hogy emiatt a szalagok is:P). Fedővel rendelkező serpenyőbe (fontos a megfelelő magasság) olajat hevítünk, de csak közepes forróságig. Az újrakelt fánkok közepét ujjunkkal benyomjuk, majd a felső felével lefelé helyezzük az olajba és fedőt teszünk rá. Kb. 2 perc után a fánkokat megfordítjuk, és fedő nélkül sütjük készre. Papírtörlőre szedjük ki, hogy lecsepegjen az olaj. 


2015. január 30., péntek

Torta - megrendelésre...ajándékba


Nincs sok mesélni való róla. A piskóta ez alapján készült, csak szív formában. A krém a már-már szokásos, de mindenképpen megunhatatlan nutellás sztori. A külseje meg az első (és egyébként tök tutira utolsó) pillecukor-fondant próbálkozásom. Már az összedolgozás sem ment egyszerűen, de aztán a felpakolást katasztrófa volt, mint az néhol látható is. Szerencsére az ünnepelt és családja nem bánta, s a küllembéli hiányosságokat jól pótolta az amúgy tökéletesen harmonikus íz ;)

2014. június 11., szerda

Sajtos gofri

Ígérem majd visszatérek a számolgatáshoz, meg talán egyszer a régieket is kiszámolgatom, legalábbis ahol vannak pontos számok. De most csak gyorsan a recept, hogy ne merüljön a feledés homályába, mint az a sok-sok másik, aminek a fotója a gépemen várakozik, hogy egyszer eljussak a feltöltésig. 



Sajtos gofri
1 tojás
3 dkg olvasztott vaj
2 dl tej
15 dkg liszt
5 dkg reszelt sajt
A hozzávalókat alaposan összedolgoztam. Majd gofrisütőben kisütöttem. Ebből az adagból 4 gofri sült ki. Mi tejföllel és reszelt sajttal ettük. Ha felnőtteknek készül, nyilván fokhagyma is kerül a tejfölbe;)

2013. július 22., hétfő

Ida sütije


A győri tartózkodás egyik hozadéka pár új recept, szépen sorban jönnek majd. Blanka nénitől, vagy mint ez például az évekig a Bergmann csapatát erősítő Vali nénitől;) Nagyon finom keksz, bár brutálisan tömény, egy - vagy inkább egy fél (legközelebb tuti kisebbeket csinálok) teljesen kiüt belőle, pedig én még az eredeti cukormennyiségből is visszavettem. Azért időnként biztosan előkerül máskor is. Az elkészítésnél némileg plusz bűntudatot adott, hogy a fogyókúrázó szomszédasszonynak diétás uzsonnát ígértem, helyette meg lett ez. (De erős volt, le a kalappal…olvassátok a blogot és szurkoljatok neki;))


Ida sütije
Hozzávalók:
15 dkg puha vaj (CH 0,6g)
10 dkg barna cukor (CH 97,4g)
10 dkg porcukor (CH 100,0g)
2 tojás (CH 1,2g)
1 tk vanília kivonat (CH 0,0g)
35 dkg liszt (CH 252,0g)
1 tasak sütőpor (CH 0,0g)
20 dkg csokoládé (nálam tortadara….az uccsó adag a bazi dobozból - CH 170,6g)
20 dkg mazsola (CH 130,0g)
A hozzávalókat összedolgozzuk. Kanállal zsírozott-lisztezett sütőlemezre adagoljuk és kissé ellapogatjuk (én mondjuk kézzel formáztam). 200 fokos légkeveréses sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

CH összegző:
36 db összesen:751,8g
1 fél tenyérnyi süti:20,9g

2013. július 13., szombat

Kefires lángos


Nem azért, mert én csináltam, de ez valami isteni. Életem legjobb lángosa. Nem volt konkrét recept, csak emlékképek, rendelkezésre álló alapanyagok (aka maradékok), meg olyan körülbelülsaccperkábé mérés:P De azért remélem sikerülni fog ismét, mert szomorú lennék, ha nem. Plusz érdekesség, hogy BB távollétében (a hazautazás után, már nem hoztuk vissza) kézzel dagasztottam….furcsa volt, elvégre régen csináltam már ilyet:D


Kefires lángos
Hozzávalók:
375 g kefir (egy nagy pohár, mondjuk kicsit már best before;) - CH 17,3g)
1 dl tej (CH 4,6g)
1 tojás (CH 0,6g)
1 dkg só (CH 0,0g)
1 kk cukor (CH 5,0g)
60 dkg liszt (CH 432,0g)
7 g szárított élesztő (CH 0,0g)
A hozzávalókat tálba adagoltam, majd bedagasztottam. Letakarva napos helyre tettem és hagytam duplájára kelni. Olajjal bőven megkent felületre borítottam és 8 nagyobb darabra szaggattam, majd forró olajban kicsit meghúzkodva kisütöttem. Kistányérnyi méretű darabok lett a kész lángosok. Zúzott fokhagymával kikevert tejföllel és reszelt sajttal ette az egész család….tényleg az egész;)


CH összegző:
8 db összesen:459,5g
1 db:57,4g

2013. január 31., csütörtök

Cideres fánk

Annyira megtetszett az ötlet Mirellenél, hogy biztos voltam benne, hogy az idei szezonban elkészítem (eddig főleg túrófánkkal operáltam;)). Hát nem lett rossz, de a szalagos változatot meg sem közelítette…számunkra legalábbis. Nem tudom mit ronthattam el, de nem igazán lett könnyed és habos, pedig bőven volt ideje kelni. 


Cideres fánk
Hozzávalók:
32,5 dkg liszt (CH 234,0g)
fél tasak szárított élesztő (CH 0,0g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
0,5 dl cider (CH 0,0g - de nem találtam sehol érdemi számot hozzá!!!)
1 tojássárgája (CH 0,8g)
1,5 dkg nádcukor (CH 13,9g)
csipet só (CH 0,0g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
A hozzávalókat alaposan összedagasztattam BB-vel. Majd hagytam duplájára kelni. Ekkor lisztezett felületen kinyújtottam bő egy ujjnyira, kiszaggattam, majd letakarva hagytam ismét megkelni. Bő két ujjnyi forró, de nem maxi gázon dolgozó olajban kisütöttem a fánkokat. Lekvárral tálaltam. 

CH összegző
20 db kisebb méretű fánk összesen 251,2 , így egy darab 8,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2012. december 20., csütörtök

Füstölt sajtos pogácsa

Rainytől származik a recept, mert ő nem volt rest Luca-napi pogácsát sütni, s azt még meg is mutatni a facebookon (az ő fotója nyilván klasszisokkal jobb volt, mint az enyém, de este is készült, meg amúgy is majd ha lesz kedvem elárulom, hogy miként győzte nálam a 40D-t a telefonom fotózás témában;):P). Kaptam receptet, hát nosza ki is próbáltam a vendégség örömére. Csak egyet kóstoltam, a többiről a vendégek nyilatkozták, hogy jó lett. Viszont annyira tetszett, hogy megsütöttem ma is…meg szerintem karácsonyra is ez lesz majd a sósság, mert még a tervezettnél is gyorsabban megvan. Inni meg lehet rá;)


Füstölt sajtos pogácsa
25 dkg liszt (CH 180,0g)
12,5 dkg vaj (CH 0,5g)
1 tojás (CH 0,6g)
12,5 dkg tejföl (1 dl - CH 4,8g)
fél tasak sütőpor (CH 0,0g)
5 dkg füstölt sajt (CH 0,8g)
1 kk só (CH 0,0g)
A hozzávalókat (a tojásnak csak a felét) alaposan összedolgozzuk. 1,5-2 cm vastagra kinyújtjuk. A tetejét berácsozzuk, kiszaggatjuk, minden pogácsát a kezeink között kicsit megsodrunk, majd sütőpapíros tepsire teszünk. Tojással megkenünk (esetleg sajttal megszórunk), végül 180 fokos sütőben pirulásig sütjük.

CH összegző:
Nálam a tészta alapos kóstolgatás után 45 db apró pogácsát sikerült kihozni belőle, ami összesen 186,7 gramm szénhidrátot tartalmaz, így egy darab nagyjából 4,1-et.

2012. szeptember 29., szombat

Töltött szélű pizza

Kis elmaradás pótlás....Ha valamire lehet a többnél is több sajtot tenni, akkor azt én tuti kipróbálom, mert a sok sajtnál, csak a mégtöbb sajt a jobb:) Szóval a híres/hírhedt pizzéria ezen ötlete, már évekkel korábban felkeltette a figyelmemet, már akkor, amikor még csak a német adókon láttam a reklámot igen zsenge koromban és elképzelni sem tudtam, hogy a) elmenjek egy ilyen pizzériába vagy b) otthon magam süssem a pizzát. Nos azóta megvolt mind a kettő, bár utóbbi okán, előbbit nem igazán kedveljük. KáeM szokott nagyon kedvesen úgy fogalmazni, hogy nem tud egyetlen pizzéria sem felnőni a KiWi pizzához:)



Töltött szélű pizza
Hozzávalók:
Tészta:
20 dkg liszt
5 dkg búzadara
fél csomag szárított élesztő
1 kk só
125 ml langyos víz
2 ek olívaolaj
A szélébe: 10 dkg trappista sajt vékony csíkokra vágva…itt a mennyiség persze erősen függ attól, hogy mégis mekkorára nyújtjuk a pizzát. 
A tetejére: ízlés és kedv kérdése…de nálunk általában: zúzott fokhagymás olívaolaj, majd a paradicsomos alap (1 nagy evőkanál sűrített paradicsom - ha nagyon sűrű, akkor némi víz is, 1 pici Csípős Piros Arany, só, bors, oregano), hagyma szeletek, füstölt sonka csíkok, főtt kukorica, mozzarella sajt (1 golyót rá is szoktam szeletelni egy pizzára), néhány szelet vékonyra vágott kolbászkarika és némi pepperoni paprika, ha tényleg csípősen szeretnénk. 
A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni (ha nincs idő, akkor van, hogy negyed óra után, már nyújtom is és még nem panaszkodott soha a tészta sem, mi sem). Ezután kinyújtjuk, a szélébe beletekerjük a sajtcsíkokat, megkenjünk a fokhagymás olajjal, majd a paradicsomos alappal. Jöhetnek rá a feltétek. Majd mehet a 200 fokos sütőbe a sajt pirulásáig. (Az idő némileg függ attól, hogy előmelegítettem-e a sütőt, vagy sem, s hogy hagytam-e megkelni jól a tésztát, vagy sem - de nagy általánosságban 20 perc elég szokott lenni neki).

2012. szeptember 28., péntek

Villám töki pompos

Vagy kenyérlángos, vagy valami olyasmi. Levendulalánynál találtam a receptet és azonnal rákattantam. Így a mai körteleves után remek kísérőnek találtatott. Fél adagot készítettem, nekünk ez is bőven sok volt, három lepény is készülhetett volna belőle - főleg, ha nem csenek el a nyers tésztából. ;) A tészta egyébként annyira jó, hogy ki fogom próbálni más hasznosítási módját is. 


Villám töki pompos
Hozzávalók:
A tésztához:
12,5 dkg túró
20 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
1/2 tojás
4 evőkanál tej
4 evőkanál olaj
1 lapos kávéskanál só

A tésztára:
kb. 2 dl tejföl
1 fej lilahagyma
3 szelet bacon
10 dkg mozzarella

Elkészítés:
A sütőt 200 fokra melegítjük. A tésztához írt hozzávalókat összegyúrjuk, majd két felé vesszük, és kb. 2 cm vastag lepénykéket sodrunk belőle. Sütőpapírral borított tepsibe tesszük, majd rákenjük a tejfölt, rátesszük a felszeletelt mozzarellát, megszórjuk a vékony csíkokra vágott szalonnával, lilahagyma-szeleteket rakunk rá, majd a légkeveréses sütőbe dugjuk és nagyjából 30 perc alatt készre sütjük.

2012. szeptember 18., kedd

Chilis babos pizza batyu

Nagyjából semmi új, csak két kedvenc összedolgozása. Remekbe szabott és laktató vacsora, amit mi mondjuk nem voltunk képesek elpusztítani. Sebaj, lesz holnapra ebéd:) (igen én simán megeszem melegítve az ilyesféléket is)


Chilis babos pizza batyu

1 kis adag chilis bab
10 dkg mozzarella sajt
20 dkg liszt
5 dkg búzadara
fél tasak szárított élesztő
1 tk só
1,25 dl langyos víz
Tetejére: olívaolaj, sajt

A sajt és a chilis bab kívételével összegyúrjuk a hozzávalókat. Hagyjuk jól megkelni, majd két cipot formázunk belőle. Körlappá nyújtjuk, felére halmozzuk a chilis bab felét, rátesszük a sajt felét, majd ráhajtjuk a másik fél körlapot és összedolgozzuk a szélét. Tetejét megkenjünk olívaolajjal, és megszórjuk sajttal (én most kreatív hangulatban voltam:D)

Részemről megkóstoltam Anyósom féle házi ketchuppal és tejföllel is. Mind a kettővel nagyon finom volt. Valójában egy-egy felet tudtunk elpusztítani belőle, szóval inkább 4, mint két személyes adag. 

2012. augusztus 26., vasárnap

Tejfölös kalács

A libamájhoz az utóbbi időben leggyakrabban kalácsot szoktam sütni, általában az édesítőszeres verziót, de most valami mást gondoltam ki. Nagyon jól sikerült kellemesen foszlós darab lett, bár messze nem fogyott el, mert hát a libamájból sikerült egy minire összesülő darabot kiválasztani:P Beszéltük is ebéd után, hogy jó-jó most megvolt az előétel, de akkor kéne enni is valamit:S


Tejfölös kalács
Hozzávalók:
2 dl langyos tej
1 ek. Cukor
1 tk. Só
3 ek olaj
1 tojás
10 dkg tejföl
60 dkg liszt
1 tasak szárított élesztő
+ némi tej a kenéshez
A hozzávalókat a géppel alaposan összedolgoztatjuk (természetesen kézzel is lehet). Ezután meleg helyen hagyjuk duplájára kelni. Lisztezett felületen 3 egy forma darabra vágjuk, majd a darabokat rudakká sodorjuk és összefonjuk. Sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába tesszük és hagyjuk ismét megkelni. Ezután tejjel lekenjük és 200 fokon légkeveréssel bő 30 perc alatt készre sütjük. Rácson hagytam - nagyjából – kihűlni.

Printfriendly