A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kínás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kínás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 13., hétfő

Kínai pirított tészta csirkemellel

Most, hogy több olyan kínai étterem is bezárt, amit szerettünk, keressük az új helyeket és közben otthon próbáljuk elkészíteni a kedvenceket. Nemrégiben az Arénában lévő Wok &Go-ban kóstoltam valami pirított tésztás finomságot…mókás, de eddig ez a pirított tészta vonal kimaradt. Mivel azóta próbáltam a Pólusban is, ahol helyben és a szemem előtt készült, nem volt nehéz reprodukálni otthon…kicsit mondjuk felturbóztam. Nagyon jól sikerült..biztos, hogy gyakran lesz gyors vacsora.



Kínai pirított tészta csirkemellel
Hozzávalók:
1 kisebb csirkemellfilé
2 nagy gerezd fokhagyma
2 cm gyömbér
1 dl szójaszósz
1 ek szezámolaj 
1 tk Erős Pista
2 ek napraforgó olaj
10 dkg fehér káposzta
1 kisebb répa
2 szál újhagyma
Fél kaliforniai paprika
só, bors
25 dkg spagetti tészta (tojásos változat)
A csirkemellet vékony kicsi szeletekre vágjuk (félfagyottan a legkönnyebb;)). A megtisztított gyömbért és fokhagymát lereszeljük, majd összekeverjük a szójaszósszal és a szezámolajjal. A pácba forgatjuk a húst és amíg a tésztát kifőzzük állni hagyjuk. A káposztát kockára vágjuk, a répát megtisztítjuk és vékony karikára vágjuk, a zöldhagymát felkarikázzuk, a paprikát felcsíkozzuk. Miután a tésztát leszűrtük wokban kevés napraforgó olajat hevítünk, fehéredésig kevergetjük rajta a húst (a páclevet is ráöntjük), majd hozzádobjuk a zöldségeket is. Összerázogatjuk, átforgatjuk. sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az Erős Pistát, a tésztát és magas fokozaton összepirítjuk. És még azon melegében elfogyasztjuk :)

2015. március 7., szombat

Zöldséges-currys csirke wokban

Kedves barátnőnk ajánlotta a receptet. Mesélte, hogy ők mit hagytak ki a készítésnél…én is rászabtam az itthoni készletekre. Nekünk bejött, a nagyfiúk nem értékelték, de a legkisebb lelkesen ette…nyilván azért nem toltam neki korlátlanul a sokféle fűszer miatt ;)



Zöldséges-currys csirke wokban
25 dkg csirkemell, csíkokra vágva
1 kicsi vöröshagyma, félkarikákra szeletelve
1 kisebb sárgarépa, karikázva
1 marék mirelit kukorica
2 dl konzerv kókusztej 
1 marék mirelit zöldborsó
3 szelet friss gyömbér, apróra vágva
1 szár szárzeller, vékony szeletekre vágva
őrölt koriander
1 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál currypor
1 kávéskanál kurkuma
csipetnyi őrölt fahéj
korianderzöld
1 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál olívaolaj
némi keményítő
Elkészítés: A felcsíkozott csirkemellet megforgatjuk kevés keményítővel elkevert vízben, majd a felforrósított wokban magas lángon, kevés olajban megpirítjuk, és hozzáöntjük a szójaszószt. Mikor kifehéredett a hús, kiszedjük és a visszamaradt zsiradékra rádobjuk a fokhagymát, a gyömbért és a többi fűszert. Összeforgatjuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket, a szójaszószt és rázogatva megpirítjuk. Hozzáöntjük a kókusztejet és némi vizet, visszatesszük a húst és összeforraljuk. Ha túl hígnak érezzük, akkor kevés keményítővel elkevert vízzel besűrítjük. Rizzsel tálaljuk :)

2014. szeptember 5., péntek

Szezámmagos gyömbéres csirke

TvPaprikán láttam meg az ötletadó receptet. Aztán persze, csak tessék-lássék tudtam felírni, hogy mi és hogyan, szóval ez már nem egészen az, viszont finom:) Kísérte még egy Yu-Xiang padlizsán (kissé más recept, de erről majd máskor), meg egy étvágygerjesztő zeller (nagyon szuper új vágószerkentyűm van hozzá - hála a miniintheboxnak-...ilyen szuper még sosem lett:)), meg persze rizs.



Szezámmagos gyömbéres csirke 
1 csirkemell szeletelve 
1 kisebb piros kaliforniai paprika szeletelve 
2 kisebb hagyma szeletelve 
szójaszósz 
kis darabka gyömbér 
szezámolaj 
pár szem shitake gomba szeletelve 
2 zellerszár szeletelve 
1 fokhagyma szeletelve 
1 evőkanál keményítő vízben feloldva 
Tálaláshoz szezámmag 
A hozzávalókat igyekeztem egyformára vagdosni…nyilván amennyire ezt az alapvető formájuk engedte. A csirkemellet szezámolajjal kissé bepácoltam. Ezután kevés olajon megsütöttem. Kiszedtem, majd a wokba dobtam a zöldségeket és összerázogattam. Visszatettem a csirkemellet, hozzáadjuk a szójaszószt, összefőzzük, majd a keményítős vizet hozzáadva kiforraljuk. Szezámmaggal megszórva tálaljuk.

2013. november 20., szerda

Szecsuáni csirke

Vagy valami olyasmi, megtaláltam ezt a videót még régebben. Most meg elkészült, amolyan mi van itthon módra:D Igazán finom lett. Egy kis zellersaláta is volt pluszban, mert hát a kínai nem lehet egy fogás;) (most amúgy nincs hiányérzet, mert viszonylag sokat látogattunk kínai éttermet, de tényleg nagyon szeretjük no:)) (Kissé béna lett a fotó, mert a lényeg van pont hátul, de már nagyon éhesek voltunk és nem jól rendeztem a tányérokat;))


Szecsuáni csirke
1 fél csirkemell (23,5 dkg - CH 0,9g)
3 nagy gerezd fokhagyma (2 dkg - CH 5,3g)
0,5 hegyes erős paprika (2 dkg - CH 0,6g)
0,5 piros kaliforniai paprika (9 dkg - CH 5,4g)
1 kis fej hagyma (3 dkg - CH 2,5g)
1 dkg keményítő (vízben feloldva - CH 8,6g)
2 ek szójaszósz (2 dkg - CH 8,6g)
1 tk őrölt gyömbér (CH 0,0g)
só
0,5 dkg cukor (CH 5,0g)
1 ek étolaj (CH 0,0g)
A hozzávalókat csíkokra vágjuk (vagy kockára, a lényeg, hogy nagyjából egységes formák legyenek). A húst megforgatjuk a vízben oldott keményítőben, meglocsoljuk a szójaszósszal. A wokban felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a húst és átforgatjuk, fűszerezzük (gyömbér, cukor, só), ezután hozzáadjuk a paprikákat, majd a hagymát is. Ha nem enged elég vizet (mert mi szószósabbat szeretnénk;)) akkor öntünk hozzá kevés vizet, majd a megmaradt vízben oldott keményítővel besűrítjük. Főtt rizzsel tálaljuk:)

CH összegző:

3 adag köret nélkül összesen:36,9g
1 adag köret nélkül:12,3g

2013. augusztus 18., vasárnap

Gong bao csirke

Kínai napot tartottunk - Wang mester hiján - házi verzióban, gondoltam a szokásos kínálatot kicsit kibővítem és elkészítem itthon is az egyik nagy kedvencet. A receptet azért Wangnál lestem ki, nem lett rossz, még hasonlított is az eredetire, bár nem teljesen az, eleve mondjuk szerintem nem is szokott benne lenni uborka, meg van benne még más fűszer is a linken említetteken túl, de azért nekem tetszett :) 

Gong bao csirke
Hozzávalók:
1 gerezd fokhagyma (0,5 dkg - CH 1,3g)
1 kis fej hagyma (5 dkg - CH 4,2g) 
Napraforgóolaj (CH 0,0g) 
25 dkg csirkemell (CH 1,0g) 
2 dkg keményítő (részben a "pácoláshoz", részben a sűrítéshez - CH 17,1g) 
5 dkg uborka (CH 0,9g) 
Pár csepp rizsecet 
1 ek szójaszósz 
Só 
Cukor 
Víz 
1 tk Erős Pista 
3 dkg földimogyoró (CH 2,7g) 
Rizskivonat (más néven kínai só) 
Előkészítés: 
A csirkemellet kockára vágjuk és összeforgatjuk némi keményítővel (esetleg vízzel is - iszapos állagúnak kell lennie, de ügyelni kell arra, hogy se ne maradjon száraz, se ne legyen túl nedves, nem lehet víz/ folyadék leülepedés az edény alján!). 5-10 percet állni hagyjuk. Az uborkát és hagymát a csirkemellel azonos méretű kockára vágjuk, a fokhagymát felszeleteljük. Készítünk egy adag vízben oldott keményítőt is (mivel én mindig több kínait főzök egyszerre ez nálam elég nagy adag, de ehhez a fogáshoz elég 1 kanálnyi két kanál vízben elkeverve) 
Elkészítés: 
A wokban kevés olajat hevítünk, majd kifehérítjük rajta a csirkemellkockákat. Ezután hozzáadjuk a szójaszószt, a fokhagymát, erős pistát, majd a sót, cukrot (ízlés szerint) és a rizsecetet (esetleg kevés vizet). Ezután jön az uborka és a hagyma, majd a kínai só (csak egy csipet), végül a mogyoró. Összeforgatjuk, hozzáadjuk a keményítőt összeforraljuk és már tálalhatjuk is. 


CH összegző:
4 adag összesen (nyilván nem mérvadó, mert sokfélét eszünk ilyenkor): 27,2g
1 adag: 6,8g 


2013. május 5., vasárnap

Vaslapon sült kínai marhacsíkok


Végre beüzemeltük a grillen azt a vaslapot, ami szegény az indukciós tűzhelyen egyszer már porul járt. A grillen tökéletesen üzemel, jobb, mint a lávakő, így marad :) Ami már csak azért is, mert ilyen fogásokat is ki lehet próbálni, amit rácson ugye esélytelen. 


Két napot állt a hús a pácban, majd KáeM sütésnél még locsolgatta szójaszósszal…ennek megfelelően cseppet sós lett, nem ehetetlenül, de azért erősen. Máskor nincs locsolás, illetve dobálunk hozzá a grillre zöldségeket is, és még vékonyabbra fogom vágni a húst. (vacsorára próbáltam menteni zöldségekkel összepárolva;)) 


Vaslapon sült kínai marhacsíkok 

Hozzávalók: 
40 dkg fekete pecsenye (CH 2,4g) 
1 dkg fokhagyma (CH 2,6g) 
1 tk Erős Pista (CH 0,0g) 
1 dl szójaszósz (CH 2,6g) 
0,5 dl szezámolaj (CH 0,3g) 
1 dkg keményítő (CH 8,5g) 
0,5 dl víz (CH 0,0g) 
A húst vékony csíkokra vágjuk (ha van idő rá, akkor félig lefagyasztjuk, mert így lehet nagyon vékonyra szeletelni). Megforgatjuk a vízzel elkevert keményítőben, majd alaposan összeforgatjuk a pác többi hozzávalójával. Letakarva tároljuk a hűtőben, alkalmasint összekeverjük. Forró vaslapon sütjük készre. Amiről a visszamaradt szószt is rászedjük a húsra. Rizzsel tálaljuk. 

CH összegző:
4 adag összesen - köret nélkül: 16,4g
1 adag - köret nélkül: 4,1g


2012. július 1., vasárnap

Halaromájú sertéscsíkok

Kínai ebéd itthon. Nem lehet egy fogással, mert az nem lenne igazi kínai. Zellert sajnos nem kaptunk, sőt tofut sem a leveshez, de enélkül is finom volt. A padlizsán sem lett rossz, bár nem a megszokott íz - újfajta babpasztám van. Ez az új fogás viszont remek lett. Biztosan máskor is elő fog kerülni, bár van egy-két újdonság tervben;) A receptet egyébként a tanfolyamon tanultuk.



Halaromájú sertéscsíkok
Hozzávalók:
20 dkg sertéscomb
3 ek étkezési keményítő
1 tk Erős Pista
2 gerezd fokhagyma
2 cm friss gyömbér
1 nagyobb szál újhagyma
1 ek szárított fafülegomba
1 kisebb sárgarépa
só, cukor
1 ek szójaszósz
1 ek rizsecet
csipet Na-glutamát
A húst félig fagyottan nagyon vékony csíkokra vágjuk, majd keményítővel és kevés vízzel összedolgozzuk. Bő olajat hevítünk és 5 perc alatt kisütjük benne a sertéscsíkokat. Ezután lecsepegtetjük. A fokhagymát összezúzzuk, a gyömbért, sárgarépát megtisztítjuk és hosszúkás csíkokra vágjuk. A gombát áztatás után szintén hosszúkás csíkokra vágjuk. Ezután a wokban kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk az Erős Pistát, a fokhagymát, majd felöntjük vízzel. A hús kivételével mehet bele a többi hozzávaló. Összerotyogtatjuk, keményítővel megfelelő sűrűségűre varázsoljuk, végül hozzáadjuk a húst is és összerázzuk vele. Főtt jázmin rizzsel tálaljuk.


Rémlik, hogy a tanfolyamon uborkát is tettünk bele, de ez most elmaradt. Nem hiányzott belőle. A maradékot, mert hogy két nap fogyasztás után még akadt, a szomszédok ették meg, akik szintén jónak minősítették:)

2012. április 1., vasárnap

Csípős-savanyú leves

A tanfolyamon tanultuk, aztán megkaptuk a receptet e-mailben. Hát én ilyen rosszul leírt receptet, ami csak nyomokban hasonlít az általunk elkészített ételhez még nem láttam. Sebaj, még emlékeztünk, így sikerült reprodukálni:) Isteni lett. Bő 4 személyes adag lett az alábbi mennyiségből. Mi igazándiból nem is kívántunk második fogást. De nyilván, ha a mai teljes tervezett kínai menüt előadtam volna, akkor nem két tányérral toltunk volna:P Szóval, ha valóban előételnek fogyasztjuk, akkor végülis 6 személyre is elég lehet…megfelelő kísérő fogások esetén. 


Csípős-savanyú leves
Hozzávalók:
3 ek napraforgó olaj
1 ek Erős Pista
3 nagy gerezd fokhagyma kevés vízzel krémesítve
1 liter víz
só
3 ek rizsecet
2 ek sötét szójaszósz
csipet Nátrium-glutamát
5 dkg sárgarépa
3 dkg fafülegomba
8 dkg tofu
15 dkg főtt csirkehús
3 ek vízben oldott keményítő
1 felvert tojás
Előkészítés:
A csirkehúst megfőzzük, lehet simán sós vízben, de én levesnek főztem meg, így lett egy jó kis alaplevem is. A leves állítólag kacsahússal még finomabb, de az most nem állt rendelkezésre. A gombát 15 percre langyos vízbe áztatjuk. A keményítőt kétszeres mennyiségű vízben feloldjuk. A zúzott (darált) fokhagymát kevés vízzel krémesre dolgozzuk. A főtt húst, a sárgarépát, gombát, tofut egyforma apró kockára vágjuk.
Elkészítés:
A wokot felforrósítjuk, majd felhevítjük benne az olajat. Hozzáadjuk a fokhagymát és az Erős Pistát..összeforgatjuk, gyorsan, mert hamar leég. Felöntjük a vízzel. Sózzuk, hozzáadjuk az ecetet, szójaszószt, MSG-t, beleborítjuk a sárgarépát, gombát, tofut és felforraljuk. Folyamatosan kóstoljuk, hogy ízlésünknek megfelelő-e az íze. Kong mester szerint az a fontos, hogy pont annyira legyen csípős, mint amennyire savanyú…nem egyformák az ecetek, így ez tényleg csak kóstolással megy:) Miután felforrt, hozzáadjuk a csirkehúst, a keményítőt, összeforraljuk, majd a felvert tojást is beletesszük, folyamatosan kevergetve húzó mozdulatokkal, hogy szép szálas legyen, ne csomós.


A viszonylag hosszabb előkészületekkel együtt is tovább tartott leírni, mint elkészíteni:) Ilyen szeles, zimankós időben pedig kifejezetten jól esett a melengető leves;) Nálam mindenképpen nagyon érdekes, mert eddig nem volt olyan étel, amiben a tofunak sikerült meggyőznie róla, hogy szeretem, pedig itt nagyon is. Aztán a gomba sem éppen rajongásaim tárgya, itt ez is remekül csúszik. És végül a hagyományos magyaros tojáslevest, úgyis mint rongylevest kifejezetten útálom…ebben pedig semmi bajom a tojásszalagokkal…kiérti ezt::D

2012. január 10., kedd

Yu-Xiang padlizsán (鱼香茄子)

A kínai vasárnap tökélye, megdöbbentő a hasonlóság az eredetivel. Biztosan többször is fogom készíteni:) Volt már erre egy próbálkozásom csekély hasonlósággal, de a lényeg, hogy most megvan. A recepthez egyébként felhasználtam Wangtól ezt a padlizsán receptet, és angol oldalakon is kutakodtam.


Yu-Xiang padlizsán (鱼香茄子)
Hozzávalók:
1 padlizsán (30 dkg - CH 14,4g)
1 ek étolaj (CH 0,0g)
3 gerezd fokhagyma (1 dkg - CH 2,6g)
4 dkg Hot Bean Sause (Csípős babpüré - CH 4,0g)
1 dkg cukor (CH 10,0g)
5 ml szójaszósz (CH 1,3g)
1 dkg keményítő (CH 8,5g)
csipet Nátrium-glutamát (CH 0,0g)
A padlizsánt meghámozzuk, majd szeletekre vágjuk, végül a szeleteket felcsíkozzuk. Ezután vízbe tesszük, hogy kevesebb olajat szívjon be. Majd forró olajban lassan sütjük, amíg enyhén sárga nem lesz (vigyázni kell vele!) 
A wokba olajat öntünk, amiben elkeverjük a Hot Bean Sause-t, hozzáadjuk a sót, zúzott fokhagymát, cukrot és némi vizet, végül pedig a padlizsánt. Összeforraljuk, majd a végén ízesítjük kevés nátrium glutamáttal.

CH összegző:
A teljes adag összesen: 40,8 gramm

Étvágygerjesztő zeller

Wang mester Gizella utcai éttermében ez az előétel számomra. Lényegében sáska módra szoktuk eltüntetni. S legutóbbi ottjártunkkor megkérdeztem a receptet is…csak az alapanyagokat árulták el. Nem lett rossz, bár meg kellene tanulnom rendesen vékonyra szeletelni a zellert/sárgarépát és kicsit több cukor/kevesebb ecet kell bele legközelebb.


Étvágygerjesztő zeller
Hozzávalók:
20 dkg szárzeller (halványítózeller, angol zeller - CH 10,0g)
2 dkg sárgarépa (CH 1,6g)
1 dkg cukor (CH 10,0g)
1 ek szezámolaj (12 g - CH 0,1g)
1 ek szójaszósz (5 ml - CH 1,3g)
1 ek rizsecet (CH 0,0g)
1 ek sima ecet (CH 0,0g)
A zellert és a sárgarépát hosszúkás vékony szeletekre vágjuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összerázzuk, majd tálaláskor leöntjük vele a zellerrel elkevert répát. 

CH összegző:
A teljes adag összesen: 23,0 gramm

Printfriendly