A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Grillezős. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Grillezős. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 5., vasárnap

Saslik(nak) indult

...aztán isteni vaslapos (tárcsás) lett belőle :) A gondolat innen indult. 

Saslik
1 nagy csirkemell
1 közepes cukkini
2 nagyobb paradicsom
2 db TV paprika
2 közepes lilahagyma
fűszerkeverék (nálam zöldséges grill)
olaj
A húst, a zöldségeket megtisztítjuk összekockázzuk, úgy hogy nagyjából azonos méretű alapanyagokat kapjunk. Olajjal, fűszerkeverékkel alaposan összekeverjük (mindent külön tálban). Ezután szépen sorban elkészítjük a nyársakat. Majd grillen megsütjük őket.

Mivel Anyósomnál nincs grill csak tárcsa, valahogy nem úgy sült rajta, ahogy én azt elképzeltem, ezért egy laza mozdulattal kihúztuk a nyársakat és óvatosan keverve-forgatva megsütöttük a húst. Igazán klassz kis ragu jellegű fogás keletlenezett. Tekintettel arra, hogy az eredeti nyársak igazán szemet gyönyörködtetően lettek, azért még ki fogom próbálni grillen is, úgy is, hogy nyárs marad a nyárs ;)

2013. május 5., vasárnap

Vaslapon sült kínai marhacsíkok


Végre beüzemeltük a grillen azt a vaslapot, ami szegény az indukciós tűzhelyen egyszer már porul járt. A grillen tökéletesen üzemel, jobb, mint a lávakő, így marad :) Ami már csak azért is, mert ilyen fogásokat is ki lehet próbálni, amit rácson ugye esélytelen. 


Két napot állt a hús a pácban, majd KáeM sütésnél még locsolgatta szójaszósszal…ennek megfelelően cseppet sós lett, nem ehetetlenül, de azért erősen. Máskor nincs locsolás, illetve dobálunk hozzá a grillre zöldségeket is, és még vékonyabbra fogom vágni a húst. (vacsorára próbáltam menteni zöldségekkel összepárolva;)) 


Vaslapon sült kínai marhacsíkok 

Hozzávalók: 
40 dkg fekete pecsenye (CH 2,4g) 
1 dkg fokhagyma (CH 2,6g) 
1 tk Erős Pista (CH 0,0g) 
1 dl szójaszósz (CH 2,6g) 
0,5 dl szezámolaj (CH 0,3g) 
1 dkg keményítő (CH 8,5g) 
0,5 dl víz (CH 0,0g) 
A húst vékony csíkokra vágjuk (ha van idő rá, akkor félig lefagyasztjuk, mert így lehet nagyon vékonyra szeletelni). Megforgatjuk a vízzel elkevert keményítőben, majd alaposan összeforgatjuk a pác többi hozzávalójával. Letakarva tároljuk a hűtőben, alkalmasint összekeverjük. Forró vaslapon sütjük készre. Amiről a visszamaradt szószt is rászedjük a húsra. Rizzsel tálaljuk. 

CH összegző:
4 adag összesen - köret nélkül: 16,4g
1 adag - köret nélkül: 4,1g


2012. május 19., szombat

Csirke-zöldség saslik

Na nem csak köret volt ám, hanem főétel is. Az egyik joghurtos-fokhagymás páccal készült tarja, amit elmulasztottam fotózni, de lesz még, mert jól sikerült. A másik ez a saslik, sütés után erről sincs fotó, de jól nézett ki…kicsit kevésbé szabad megpakolni a pálcákat és kicsit vékonyabbra kell vágni a cukkinit, mert így nem sült át tökéletesen egyszerre a többi karóbahúzottal:P Desszert is volt, én némi kókuszgolyóval próbáltam emelni az ebéd fényét, de Móni hozott isteni epres-mascarponés piskótát:D /Limara receptje alapján készült, csak nem rolád volt...igazán sajnálom, hogy nem fotóztam, mert megérdemelte volna...sebaj, majd elkészítem én is;)/ Itt is köszönjük még egyszer a látogatást, na meg a sok meglepit:)


Csirke-zöldség saslik
25 dkg csirkemell
1 nagyobb fej hagyma
8 db koktélparadicsom
10 dkg bacon
1 kisebb cukkini
szárnyas grill fűszer (sómentes!)
A csirkemellet nagyobb kockára vágtam és befűszereztem. A cukkinit karikáztam és besóztam, a többi hozzávalóból is saslikra való kockákat igyekeztem alkotni. Majd szépen húzogattam: fél koktélparadicsom-hús-hagyma-bacon-cukkini-hús-hagyma-bacon-cukkini-hús-hagyma-bacon-cukkini-koktélparadicsom. A pálcikákat előtte vízbe áztattam be és tényleg tök könnyű volt lehúzni róluk a kész hamit.

Joghurtos padlizsánsaláta

A majonézes krumplisaláta mellé szerettem volna valami kevésbé ismertet, szokványosat. Nagyon jó lett, máskor is elő fog kerülni, de legközelebb szerintem grillen sütöm a padlizsánt hozzá, talán kevesebb olajat szív fel.

Joghurtos padlizsán saláta
Hozzávalók:
1 nagyobb padlizsán
1 doboz natúr joghurt
1 nagy gerezd fokhagyma
só
bors
olívaolaj
A megmosott padlizsán 1 centis karikákra szeleteltem, megsóztam, megborsoztam és a olívaolajjal locsolgatva aranyszínűre sütöttem. Amíg sült, elkészítettem az öntetet: A joghurtot összekevertem a zúzott fokhagymával és némi sóval. A megsült padlizsán szeleteket még forrón hosszú csíkokra vágtam, majd azonnal belekevertem az öntetbe. Hűtőben pihentettem tálalásig.

2012. május 17., csütörtök

Borsos-mustáros tarja

Beköltözött végre az áhított grill:) S mára az összes kellék is rendelkezésre állt, így kirpróbáltuk, hogy ne a szombati vendégség legyen az első teszt. Remekül sikerült a vacsoránk, de azért még tanuljuk a grillezés művészetét.



Borsos-mustáros tarja
Hozzávalók:
3 szelet tarja
5 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál mustár
őrölt bors
Az alaposan összekevert páccal bekentem a kikloffolt húsokat és egy napot érleltem a hűtőben. Amikor a grillre kerültek kaptak egy kevés sót és már sülhettek is. Úgy 20 perc kellett nekik és már ehettünk is. Köretnek készült vajon átpirított főtt krumpli, illetve retektatziki.

Persze az összeszerelésben akadt segédünk;)

Retektatziki

Stahl magazinból származik a recept és megkapta az isteni jelzőt. Álladó kísérője lesz a tavaszi, koranyári grilleknek:)


Retektatziki
15 dkg hónapos retek
1 kis fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1 pohár natúr joghurt (Activa - 125g)
só, bors
A retket a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A fokhagymát összezúzzuk, a lila hagymát apró kockára vágjuk. Majd az összes hozzávalót alaposan összekeverjük és tálalásig hűtőben tároljuk.

2010. július 11., vasárnap

Magyaros fehérpecsenye

Grillezéshez pácoltuk be a pénteken vásárolt marha fehérpecsenyét. De végülis a nagy meleg elriasztott attól, hogy beizzítsunk még egy hőforrást, így simán serpenyőben sütöttem meg. Limarától ellesett só ágyon sült krumplival (nálam a rozmaring kimaradt) és káposzta salátával tálaltam.


Magyaros fehérpecsenye
Hozzávalók: 6 szelet marha fehérpecsenye, 2 dl olívaolaj, 1 ek erős pista, 1-1 ek csípős és csemege Piros Arany, 1 chili felkarikázva, só, frissen őrölt színes bors, két méretes gerezd fokhagyma
A marhahúst enyhén megkloffoltam (remélve, hogy akkor nem pöndörödik fel…hiú ábránd volt). A többi hozzávalóból pácot kevertem, majd péntek déltől ebben úszkáltattam a hús szeleteket. Ma aztán felforrosítottam a serpenyőt és pácostól belezuttyantottam a húsokat. 15 percet sültek, egyszer megfordítottam őket.

Finom volt, bár még elbírt volna pár napot a pácban, hogy tökéletes legyen, illetve meg kellett állapítanom, hogy igazn grillre termett verzió ez, így később még mindenképpen ki fogom ott is próbálni.

2010. április 25., vasárnap

Fokhagymás tejfölös sertés karaj

Nem tudtunk ellenállni a szép időnek és ismét grillezésre adtuk a fejünket. Ezúttal sertés mellett döntöttünk. Nagyon finom lett, bár jót tett volna neki, ha kicsit több ideje van állni a pácban…lassan azért csak belejövünk ebbe a dologba is. KáeM ma már profi parazsat alkotott.



Fokhagymás tejfölös sertés karaj
A pác: 2 méretes fokhagyma gerezd, két kanál tejföl, só, némi olíva olaj alaposan összekeverve. Ebben négy nagyobb szelet karaj pihengetett egy délelőttöt. Grillen sültek meg, utána pedig krumplipürével és tejfölös vegyes salátával kerültek a pocakba. 

Printfriendly