A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretes. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 9., vasárnap

Tökéletes chips krumpli


…csak szerényen:P De tényleg tökéletes és elég nehéz abbahagyni a rágcsálást. Nekem az alábbi verzióban eddig mindig sikerült, de ha már valamit változtattam (mondjuk az olaj nem volt tökéletesen friss, akkor már nem működött teljesen).


1. Végy egy nagy adag sütnivaló burgonyát…neeem az nem lesz elég, szorozd meg kettővel, mert ugye ezt még az aktuálisan semmilyen köretet nem fogyasztó csemete is két pofára fogja tömni. Aztán derítsd ki, hogy hová pakoltad szuper biztonságos helyre a gyalut, amivel extra vékonyra lehet szeletelni.

2. Mosd meg a krumplit úgy héjával együtt, de alaposan. Most már tényleg jó lenne, ha beugrana merre is van a szeletelő /esetemben amúgy lidlből vett fajta…amin cserélhetőek a pengék).

3. Ha megtaláltad, beszéld le a kiskorú egyedeket, hogy segíteni akarjanak, majd szépen módszeresen szeleteld fel a krumplit. (Ha az a típus vagy, aki az ujját is vágja, akkor érdemes elsősegély felszerelést is előszedni…nálam nem játszik….többnyire…azért köröm néha megy bele, de még nem reklamált senki:P)

4. Ezután mosd át alaposan, majd vízbe áztatva hagyd állni, míg foglalkozol egy-két-három órát a sértődött kiskorúakkal.

5. Végy egy megfelelő méretű edény (nagy család esetén a lekvárfőző üst lesz a jó méret:P), majd tedd bele a krumplit…mondjuk víz nélkül, de azért nem kell szárazra törölni. Ezután öntsd fel olajjal (a legjobb, ha csak krumplisütésre használt olajjal dolgozunk és azt sem használjuk túl sokszor egymás után).

6. Helyezd a tűzhelyre az edényt, majd kapcsold a lehető legmagasabbra az intenzitást…nálunk ez az indukcióson a P…alias Boost üzemmód (grafikailag értem, hogy miért P….amúgy kicsit vicces), de csak 9re szoktam kapcsolni ;)

7. Mikor már érzed, hogy jó a hőfok…nem, nem kell belenyúlni, bőven elég ránézni, akkor kezdd el kevergetni…néha, mert különben rommá törik és az nem vicces.

8. Szép aranyszínűre kell sütni, de nagyon vékony a határ az aranyszínű és az égett között, mert ha már barnul, akkor már nem annyira finom.

Papírtörlővel kibélelt fém tálba szedjük ki. Kicsit átrázzuk, majd kivesszük alóla a papírtörlőt, megkínáljuk sóval és próbáljuk elérni, hogy legalább az ehető hőmérsékletre hűlést megérje. Ha nem vagyunk elég ügyesek, akkor kezdjük újra az első pontnál. (Kerámia tálban szoktam tálalni és ha jól találtam el az adagot és marad ebéd utánra, esetleg délutánra, akkor így ebben a formában nem szokott felpuhulni, ugyan olyan ropogós….másnapot még nem ért meg, arról nem tudok nyilatkozni.)

Update: Végre sikerült elérni, hogy maradjon másnapra is...tökéletesen ropogós és élvezhető volt, pedig még a papírtörlő is alatta maradt, s csak úgy simán állt a konyha-asztalon várva sorsa jobbra fordulását...másnap pocakba fordulhatott ;)




2014. szeptember 13., szombat

Zöldborsós rizottó

Ez is a tv-parikáról származik. Az érdekessége, hogy amikor Zsebi meglátta, közölte, hogy csináljak olyan zöldborsó fözeléket, de azonnal. Vacsorára kapott is sima zöldborsó főzeléket, erre kicsit többet kellett várnia, annyira nem volt siker…nála legalábbis, mert nekem tetszett, igaz nem főételnek, inkább egy masszívabb köretnek ;)


Zöldborsós rizottó
Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szál halványító zeller 
1 bögre rizs
só, bors
1 dl fehér bor
bő 0,5l alaplé 
2 evőkanál margarin 
3 evőkanál zöldborsó 
Tálaláshoz:
1 evőkanál citromlé
Reszelt parmezán
Elkészítés:
A hagymákat felvágjuk, és olívaolajon megfuttatjuk.Hozzáadjuk a felvágott halványító zellert, a fokhagymát és a rizst. Meglocsoljuk fehérborral és hozzáadagoljuk a meleg alaplevet. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve addig főzzük, míg a rizs megpuhul.Beletesszük a zöldborsót, levesszük a tűzről, megsózzuk, megborsozzuk, adunk hozzá egy darabka margarint. A borsó puhulásáig főzzük, ügyelve rá, hogy kellően krémes maradjon. Végül megöntözzük egy kis citromlével, és parmezánt reszelünk rá. 

2013. december 1., vasárnap

Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival

A nosalty-n láttam meg a receptet, gondoltam jó lesz mára ebédnek. A hús tökéletes lett, biztos gyakran fog előkerülni, már vannak fejlesztési ötleteim is. A köret viszont finoman szóval sem nyerte el a tetszésünket, így inkább a pluszban készített zellersaláta fogyott. 



Tejfölben pácolt csirkemell
20 dkg csirkemell (CH 0,8g)
1 tojás (CH 0,6g)
7 dkg tejföl (CH 2,7g)
0,5 dkg fokhagyma (CH 1,3g)
bors, só, pirospaprika (CH 0,0g)
4 dkg liszt (CH 28,8g)
3 dkg füstölt sajt (CH 0,5g)
olaj a sütéshez (CH 0,0g)
A csirkemellet szeletekre vágjuk, esetlegesen enyhén megkloffoljuk. A páchoz a tojást felverjük, kikeverjük a tejföllel, a zúzott fokhagymával, fűszerekkel. Beleforgatjuk a húst és letakarva egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap lisztben megforgatjuk és forró olajban kisütjük. 


CH összegző (némileg pontatlan, mert a pácból maradt vissza a lisztbe forgatás után!):
2 főre összesen:34,7g
1 főre:17,4g


Tepsis reszelt krumpli
50 dkg krumpli (CH 100,0g)
15 dkg hagyma (CH 12,5g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
5 dkg füstölt sajt (CH 0,8g)
só
15 dkg tejföl (CH 5,7g)
0,5 dkg zsemlemorzsa (CH 3,7g)
A krumplit alaposan megmossuk és héjában puhára főzzük. Megtisztítjuk és a felét egy kivajazott hőálló tálba reszeljük. Megsózzuk, majd ráreszeljük a hagymát, a sajtot, végül a vajat. Ezután betakarjuk a krumpli másik felével. A tetejét megkenjük tejföllel és megszórjuk kevés zsemlemorzsával. 200 fokos sütőben pirulásig sütjük. 

CH összegző:

4 adag összesen:122,9g
1 adag:30,7g

2013. november 23., szombat

Hamis majonéz...

…vagy inkább tartármártás. Ezúttal csak egy sima adag készült, nem krumplisalátához orbitális, így némileg csökkenteni kellett az adagot, ezért kerül fel ismét, hogy ne felejtsem el. Nyilván az íze jelentősen erőteljesebb (tojásosabb), mint a normál verziónak, de várandósan szerintem azért remek alternatíva, és azért mégis jobb, mint a bolti majonéz (bár Heinz eég jófélét csinál;))



Hamis majonéz
1 főtt tojás (CH 0,6g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
só, bors (CH 0,0g)
0,5 dkg mustár (CH 0,4g)
1 tk olaj (CH 0,0g)
A keményre főzött tojás a többi hozzávalóval a késes robottal krémesre dolgozzuk. 

CH összegző:

1 adag összesen (3 főre):2,9g
1 főre:1,0g

2013. szeptember 29., vasárnap

Hagymás-sajtos tepsis burgonya

Isteni, nagyon finom, állandó köret lesz. Sőt savanyúsággal, salátával önmagában is tökéletes fogás. 


Hagymás-sajtos tepsis burgonya 
48 dkg krumpli (CH 96,0g) 
7 dkg hagyma (CH 5,8g) 
2 dkg vaj (CH 0,1g) 
8 dkg sajt (CH 1,3g) 
1 dl tejszín (CH 3,0g) 
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g) 
A burgonyát és a hagymát megpucoljuk, majd vékonyan felkarikázzuk. Kikenünk vajjal a sütőtálat. A burgonya- és hagymakarikák felét egymásra csúsztatva, váltakozva lerakjuk a tálba, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval és a reszelt sajt felével. Előmelegítjük a sütőt. Megöntözzük olvasztott vajjal. Befedjük a maradék burgonya- és hagymakarikákkal, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a tejszínnel és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. Szép pirosra sütjük 40-45 perc alatt.



CH összegző:
4 adag összesen: 106,2g
1 adag: 26,6g

2013. augusztus 13., kedd

Krumplipacsa - Krumplifánk

Meséltem már róla, hogy nálunk ez a fogás mikor készült. Most sem volt ez másként a maradék krumplipürét hasznosítottam egy tunkolós ebédnek (mert tunkolni nagyon szeret a Zsebgyerek:P). Számolgattam és kicsit sem egészséges módon bő olajban sütöttem, mert azért így az igazi;)


Krumplipacsa
20 dkg krumplipüré (CH 77,1g - kb. persze)
1 tojás (CH 0,6g)
10 dkg liszt (CH 72,0g)
A hozzávalókat összedolgozzuk és forró olajban kisütjük a nedves kézzel formázott fánkokat. Mártásos húsokhoz köretnek, vagy csak önmagában ebbe-abba tunkolva, esetleg reszelt sajttal még forrón megszórva ideális:D

CH összegző:
10 db összesen: 149,7g
1 db: 15,0 g

2013. március 17., vasárnap

Zöld-almás krumplisaláta

Igazából nem újdonság, csak egy bővítési ötlet. A megszokott recept, csak kibővítettem némi kockára vágott zöld almával és kevés szárzellerrel :D



Remek kísérője lett a rosé kacsamellnek, bár bevallom egyéb grillek mellé valószínűleg jobban illik:)

2012. szeptember 7., péntek

Bőrös malackaraj hagymás tört burgonyával

Az úgy kezdődött, hogy tegnap a forgatás piacozós részén kérés volt, hogy azért vegyünk is valamit…na puff, kicsit sem így készültem. Azért odasomfordáltunk kedvenc hentesemhez (nem a szokott csapat volt ott, de ők is pont olyan kedvesek voltak, mint a srácok szoktak lenni). Kérdeztem mi ajánl, s amikor a malachúst mondta rögtön felcsillant a szemem. Gazdára is talált nagyjából fél kiló (azaz 4 szelet) bőrős csontos karaj. Ma csak azt kellett kitalálni, hogy mi is legyen belőle, mert ugyan nem akartam főzni, de hát ilyenkor valahogy mindig alkotás lesz a vége:) Nem bonyolítottam túl, úgy gondolom, hogy ez a fogás, pont egyszerűségében nagyszerű.


Börös malackaraj
4 szelet csontos bőrős malackaraj
4 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
1 jó evőkanál sertészsír
A zsírral kikenjük a tepsit, majd belesorakoztatjuk a sózott, borsozott hússzeleteket. Tetejére vagdossuk a fokhagymát, mindegyik szeletre teszünk egy keveset a zsírból, majd 200 fokos légkeveréses sütőben nagyjából háromnegyed óra alatt készre, pirosra sütjük. 

Hagymás tört burgonya
60 dkg krumpli
1 fej hagyma (10 dkg)
1 ek sertészsír
só
A krumplit sós vízben puhára főzzük. Közben a nem túl apróra vágott hagymát a zsíron barnára pirítjuk. A megfőtt krumplit leszűrjük, hozzáadjuk a hagymát és áttörjük. Esetlegesen utólag sózzuk.

2012. február 2., csütörtök

Fűszeres tepsis krumpli

Elirigyeltem Anyósomtól, mert annyit mesélt róla, hogy milyen finom. Hát nem lett rossz, de bevallom a Lidlben kapható fűszeres sült krumpli jelentősen jobban bejön. Arról nem is beszélve, hogy nem kell annyira előre gondolkodni:)


Fűszeres tepsis krumpli
Hozzávalók:
3 szem krumpli (15 dkg - CH 30,0g)
1 tk sült krumpli fűszersó (CH 0,0g)
1 ek fűszeres olaj (CH 0,0g)
A krumplit héjában puhára főzzük. Hagyjuk kihűlni. Meghámozzuk, fűszerezzük és kevés olajjal meglocsoljuk. 200 fokos sütőben, néha megforgatva pirosra sütjük.

CH összegző:
1 személyes adag: 30,0 gramm

2011. december 17., szombat

Libasült párolt lila káposztával és törött krumplival

Anyu vágta és alkotta konyhakészre a libát. Én csak besóztam és belepakoltam a sütőzacskóba, majd egy órára a 200 fokos sütőbe toltam. Készült hozzá némi törött krumpli, és párolt lila káposzta is. Utóbbiról kicsit bővebben, egy meglehetősen rosszul sikerül képpel:


Párolt lila káposzta
Hozzávalók:
1 fej lila káposzta 
1 evőkanál barna cukor
1 evőkanál olaj
só
ecet
A káposztát vékonyra gyaluljuk. A cukrot karamellizáljuk, majd hozzáadjuk az olajat és a káposztát, sózzuk. Fedő alatt alacsony fokozaton, időnként megkeverve addig pároljuk, amíg meg nem puhul. (Előfordulhat, hogy kell hozzáadni kevés vizet). A végén ízlés szerint ecetet adunk hozzá.

Készült leves is a csontosabb részekből, bőven elég volt vacsorára 6 főnek. S még jócskán maradt is, amit a holnapi babalátogatásra tudunk vinni:)

2011. november 27., vasárnap

Lilahagymás baconos krumpli

Ezt a tippet is a Nosalty-n kaptam, bár nem egészen úgy készítettem el, ahogy a tipp szólt. Viszont nagyon finom lett. Önmagában is laktató, a főétellel viszont zseniális.


Lilahagymás baconos krumpli
Hozzávalók:
40 dkg krumpli (CH 80,0g)
1 kis fej lilahagyma (5 dkg - CH 4,2g)
5 dkg bacon szalonna (CH 0,0g)
2 gerezd fokhagyma (5g - CH 1,3g)
1 ek aprított petrezselyem (CH 0,0g)
só, bors (CH 0,0g)
A krumplit héjában puhára főzzük, majd megtisztítjuk és karikára vágjuk. A hagymát félkarikára vágjuk, a bacont vékony csíkokra. Kevés olajon megpirítjuk a szalonnát, a hagymát és a petrezselymet, majd összeforgatjuk a krumplival.

CH összegző:
3 adag összesen: 85,5 gramm
1 adag: 28,5 gramm

2011. szeptember 25., vasárnap

Juhtúrós sztrapacska

Megdöbbentő, hogy még nem került fel a blogra, s az még inkább, hogy Anyósomnál sincs fent, pedig tőle tanultam. Sebaj, most végre itt van:) KáeMnek pénteken annyira tetszett, hogy a libamájhoz ez volt a köret, hogy kérte ma nálunk is hasonló legyen az ebéd, bár a libamájnál maradjunk a szokásos elkészítési módnál:) A sztrapacska egy nagyon finom fogás önmagában is, de köretként is remekül megállta a helyén, bár kétségtelen, hogy az elkészítésének van egy határozottan utálatos lépése...igen a krumpli pépesre reszelése:)


Juhtúrós sztrapacska
Hozzávalók:
40 dkg krumpli (CH 80,0g)
1 tojás (CH 0,6g)
só, frissen őrölt bors (CH 0,0g)
20 dkg liszt (CH 152,6g)
10 dkg juhtúró (CH 2,8g)
A krumplit megtisztítjuk, megmossuk és pépesre reszeljük. Hozzáadjuk a tojást, a sót, borsot és annyi lisztet, amivel nokedli sűrűségű lesz. Nokedli szaggatóval forró vízben szaggatjuk. Mikor újra felforrt, akkor szűrővel kimerjük és azonnal hozzákeverjük a juhtúrót.
Ha főételként tálaljuk, akkor pirított szalonnakockát is adunk hozzá. Illetve, ha nem akarjuk, hogy ennyire masszívan juhtúrós legyen, akkor kevesebb juhtúrót adunk hozzá, helyette tehéntúrót és tejfölt is keverünk a forró tésztához.

CH összegző:
Az egész adag összesen: 236,0 gramm
Köretként 6 főre simán elég, így egy adag: 39,3 gramm

2011. augusztus 26., péntek

Majonézes sült krumpli saláta

Egy ismerős emlegette - mindenképpen a nem fotogén kategóriát erősíti és akkor finoman fogalmaztam -, hogy ő ezzel szokta enni a rántott sajtot. Hát most én is elkészítettem hozzá. Pontos arányokat nem mondott, csak a hozzávalókat adta meg. Nos nem volt rossz, de én részemről a majonézes zöldségeket inkább megeszem külön, a sült krumpli és a rántott sajt kísérőjeként.


Majonézes sült krumpli saláta
20 dkg hasábburgonya (2 közepes szem - CH 40,0g)
1 kisebb petrezselyemgyökér (1 dkg - CH 0,6g)
1 kisebb sárgarépa (3 dkg - CH 2,4g)
1 darabka zeller (3 dkg - CH 1,5g)
só, bors (CH 0,0g)
3 dkg majonéz (CH 2,7g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
A hasábburgonyát forró olajban kisütjük. Közben a többi zöldséget apró lyukú reszelőn lereszeljük és összekeverjük a többi hozzávalóval. Végül a sült krumplit is beleforgatjuk

CH összegző:
2 kis adag összesen: 49,1 gramm
1 adag: 24,6 gramm

2011. augusztus 16., kedd

Tepsis szűz

A madarasban kapható kolbásszal töltött szűzérmét többször szoktuk venni, mert kicsit utánafűszerezve finomnak találjuk. Most is vettünk egy szép darabot. Viszont nem akartam csak úgy magára megsütni, így készült az alábbi "nem igényel sok figyelmet" finomság....hát igen, azért most főleg az ilyen fogások a nyerők a konyhámban, meg a levesek, de abból nem készült semmi új. Nem számolgattam ezúttal, egyrészt, mert nem volt kedvem mérni, másrészt, mert egy részének eleve nem is tudtam a szénhidrátértékét.


Tepsis szűz
Hozzávalók:
1 darab kolbásszal töltött sertésszűz
Frissen őrölt szines bors
4 nagyobb krumpli
1 nagyobb fej hagyma
fél zacskó sült krumpli fűszerkeverék (Lucullus..borzalmasan sós, de most ez pont kellett)
Sertészsír
A tepsit kikenjük vastagon sertészsírral. A kolbásszal töltött szűzet bőven megszórjuk frissen őrölt szines borssal, majd a tepsi közepére helyezzük. Megtisztítjuk a hagymát és a krumplikat. Utóbbit vastagabb hasábokra vágjuk, alaposan megmossuk, majd összeforgatjuk a fűszerkeverékkel, végül a hús köré rendezzük. Rádaraboljuk a hagymát, majd alufóliával letakarva 200 fokos sütőben 40-50 perc alatt készre sütjük. Én még pluszban készítettem hozzá egy kis vegyes salátát is (uborka, paradicsom, paprika). Ebből a mennyiségből nekünk két étkezésre is jut bőven, vagyis mondjuk négyszemélyes az adag. Legközelebb kicsit rá fogo grillezni a sütés végén, hogy a krumpli ne ilyen kis hullasápadt legyen.

2011. június 4., szombat

Párolt rizs



Ez sem volt még fent ilyen konkrétan, hát most legyen, csak a rizsnek egy bejegyzés. Három verziót is bemutatok. A végén pedig számolgatok is egy kicsit.

Mikróban
Amíg a régi lakásban laktunk és volt mikrónk, csak így készítettem. Gyorsan megvan és nem kell vele foglalkozni. Viszont kicsit tapadós lesz a rizs, tekintettel, hogy nincs előpirítva ez nem is csoda.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst, sót és olajat egy fedővel rendelkező mikrózható tálba teszem és alaposan összerázom. Ezután ráöntöm a vizet és lefedve maximumon 5 percet keringetem a mikróban. Majd felezem a teljesítményt és tovább 20 perc alatt készre párolódik. Puha, de kicsit tapadós rizst kapunk. Ha nem figyelünk rá, hogy megfelelő méretű legyen a tál és kifut a víz, akkor a rizs kopogósan száraz lesz, a mikró meg ragacsosan koszos.


Indukciós tűzhelyen
Hát igen, most ilyen csodán főzök. S a mikró, mint olyan, csak nem régen került be a konyhába. Ezért részben visszatértem a hagyományos változathoz, s meg kell mondjam, hogy maradok ennél a verziónál, mert jobban ízlik így a rizs. De azt is bevallom, hogy ha gáztűzhelyen kellene még mindig főznöm, akkor maradna a mikrós ennek ellenére. Na de az indukciós tűzhely dicséretéről majd egyszer máskor részletesebben, inkább a rizs.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst és az olajat egy vastagabb aljú lábosba teszem és közepes fokozaton megpirítom. Ezután ráöntöm a vizet, egyszer megkeverem és magasabb fokozaton felforralom. Amikor forr, akkor még egyszer átkeverem, lefedem és egész alacsony fokozaton hagyom, hogy teljesen felvegye a vizet. Az egész folyamat nem tart tovább 20-25 percnél. Az eredmény tapadásmentes, számomra tökéletes köret.

Az iskolai módszer
Mint már említettem érintőlegesen, idegenforgalmi szakközépiskolában tanultam, ahol is főzési ismeretekre is okítottak, nos ott az alábbiak szerint tanultunk rizst készíteni.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst átválogatjuk a hibás szemeket kiszedjük, majd egy tálba öntjük és hideg vízzel alaposan átmossuk. Többször megszűrve, egészen addig, amíg a leszűrt víz már tökéletesen tiszta. Ezután szűrőben hagyjuk lecsepegni, teljesen megszáradni. Mikor ismét száraz, akkor felhevített olajon megpirítjuk a rizsszemeket, majd sózzuk és kétszeres mennyiségű vízzel felöntve, lefedve, takarék lángon hagyjuk párolódni. Mikor kész – vagyis az összes vizet elfőtte – villával alaposan átkeverjük. Az eredmény tökéletes tapadásmentes rizs…csak nagyon sok türelem kell hozzá. 


Mint látható a fenti módszereknél mennyiségi különbség nincs, s időbeli is elenyésző, de úgy gondolom mindenkinek meg kell találni a megfelelő módszert. Rizsből egyébként pandás jázminrizst (itt már írtam erről) használtam egészen addig, amíg ki nem derült az inzulinrezisztencia, ekkor - a dieteikus ajánlására - kipróbáltam a barnarizst (borzalmas, legalábbis számunkra), majd a másik ajánlottat a basmati rizst. Ebből konkrétan a metroban kapható FineFood verziót szeretem a legjobban (bár ezt sajnos egy ideje nem találom az általunk látogatott metro polcain), a másik basmati lehetőségek a ..... és a Tesco ..... Én a magam részéről nem szoktam sem átmosni, sem átválogatni, silányabb minőségű rizsnél talán szükségesnek látnám, de így nem érzem, hogy kellene.


És akkor a számolgatás:
Egy bögre rizs 15 dkg, ez a basmati rizsből 115,5 gramm szénhidrátot jelent és számunkra négy adag (egy adag egy merőkanálnyi, vagy 3 nagyobb evőkanálnyi), vagyis egy adag 28,9 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2011. május 19., csütörtök

Retek saláta

Nem szeretem a retket...pedig piros és általában a piros dolgokat szeretem (eper, paradicsom). Na mindegy. A lényeg, hogy annyira megtetszett Piszke leírása alapján még húsvétkor, hogy gondoltam egy grillezésnél kipróbálom. A grillezés egyenlőre elmaradt, de a saláta nem. Hááát aztat hiszem, hogy most már a retket is szeretem:) Ebben a formában legalábbis...bár legközelebb jelentősen kevesebb sóval kell készítenem, mert most finoman szólva is érezhető volt, hogy szerelmes a szakácsnő:P


Retek saláta
Hozzávalók:
1 csomó retek (26 dkg - CH 5,7g)
1 csomó zöldhagyma 12 dkg - CH 10,0g)
1 pohár 20%-os tejföl (20 dkg - CH 7,6g)
2 mackósajt (kisebb fajta - CH 2,8g)
só (CH 0,0g)
A retket és a zöldhagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk és egy tálban rétegezve besózzuk és jól lefedve egy éjszakára a hűtőbe rakjuk. Másnap a keletkezett levét leöntjük (jól kicsavarjuk), majd hozzáadjuk a tejfölt, az apró kockára vágott medve sajtot, ízlés szerint sózzuk és jól összeforgatjuk. Jót tesz neki, ha ismét van 2-3 órája összeérni az ízeknek.

CH összegző:
2 nagy adag összesen: 26,1 gramm
1 adag: 13,1 gramm

2011. május 15., vasárnap

Vegyes zöldségköret

Annyira megtetszett a tegnapi ebédnél, hogy ma gondoltuk itthon is előadjuk, főként, mert még passzolt is a grillezős csípős sertés tarja mellé. A grillezést az időjárás mondjuk meghíúsította, de tepsiben sülve is jó lett a tarja és a köret. Mondjuk ebből a köretből kis mennyiséget nem igazán lehet csinálni, legalábbis nekem nem sikerült, szóval még esszük holnap is:)


Vegyes zöldségköret
Hozzávalók:
1 közepes fej lilahagyma (8 dkg - CH 6,6g)
1 kisebb padlizsán (30 dkg - CH 14,4g)
1 vékonyabb cukkini (20 dkg - CH 10,6g)
2 kaliforniai paprika (sárga és piros, 25 dkg - CH 7,5g)
3 db tenyérnyi gomba (15 dkg - CH 5,0g)
1 dl olívaolaj (CH 0,0g)
1 ek zöldségekhez való grillfűszerkeverék (CH 0,0g)
A zöldségeket alaposan megmossuk, majd szárazra töröljük. A hagymát negyedekbe vágjuk, majd rétegekre szedjük. A többi hozzávalót kockára vágjuk. Az olívaolajat kikeverjük a fűszerkeverékkel, majd alaposan összeforgatjuk a zöldségekkel. Ezután 200 fokos légkeveréssel turbózott sütőbe toljuk és kb. 20 perc alatt készre sütjük, közben átkeverjük. Nálam most a hús mellett, konkrétabban alatt sült a sütő legaljában, 

A zöldségek mennyisége igazából csak tájékoztató jellegű, nekünk ez a mennyiség két evésre bőségesen elegendő. Nagyon bejött ízvilágra, így biztosan előkerül még a nyár folyamán számtalanszor, valószínűleg más-más összetételben is:) 

CH összegző:
4 adag összesen: 44,1 gramm
1 adag: 11,0 gramm
Valójában ez mondjuk egy ebédre édes kevés, annál is inkább, mert a fent említett zöldségekről a dietetikai oktatáson azt az információt kaptam, hogy nem is kell számolni velük. Kiegészítve a hússal egyébként egy adag 11,5 grammot tett ki...de azért megoldottam, némi desszerttel kiegészítve:)

2011. április 29., péntek

Rizskrokett

Kivételesen kicsit sok lett a köretnek szánt rizs. De nem bántam, mert már régen ki akartam próbálni a rizskrokettet. Nagyon finom lett:)


Rizskrokett
Hozzávalók:
30 dkg maradék rizsköret (saccoltam, hogy eredetileg mennyi rizsből készülhetett - CH 115,5g)
2 tojás (CH 1,2g)
5 dkg reszelt sajt (CH 0,8g)
5 dkg liszt (CH 38,2g)
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g)
zsemlemorzsa (nálam 3 dkg fogyott el összesen - CH 22,0g)
a sütéshez olaj (CH 0,0g)
A rizst alaposan összekeverjük a tojással, reszelt sajttal, liszttel és a fűszerekkel. Előfordulhat, hogy kell még hozzá pluszban liszt, hogy formázható legyen. Nedves kézzel kroketteket formázunk, majd zsemlemorzsában meghempergetjük, végül bő forró olajban kisütjük. 
Nyilván egy mártásos fogás mellé köretként is kínálhatjuk, de mi simán tartásmártásba tunkolva eszegettük meg.

CH összegző:
A teljes adag - 12 db: 177,7 gramm
1 db: 14,8 gramm

2011. február 13., vasárnap

Lilahagymás majonézes krumpisaláta


A görög étteremből maradt húshoz akartam valami szaftosabb köretet, így esett a választásom a majonézes krumplisalátára. Nagyon jól passzolt hozzá. Viccesen alakult a napunk...görög ebéd, hozzá görög film (Görögbe fogadva), majd desszertnek görög eper (Lidlben akciós!), végül pedig a tegnap vásárolt kidertojásból is egy görög játék került elő...”Nagyon görög”:D:D:D


Lilahagymás majonézes krumplisaláta
Hozzávalók:
6 kis szem burgonya (25 dkg – CH 50g)
5 dkg lilahagyma (CH 4,2g)
5 dkg light majonéz (CH 4,5g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
só, bors (CH 0,0g)
A krumplit alaposan megmossuk, majd héjában feltesszük főni. A vízbe teszünk némi sót és egy kevés ecetet is. Amíg a krumpli fő, addig a lilahagymát apró kockára vágjuk, lesózzuk. Kikeverjük a majonézt a tejföllel és a borssal. A krumplit meghámozzuk és félkarikára vágjuk, majd óvatosan mindent összeforgatunk. Hűtőben pihentetjük fogyasztás előtt, hogy összeérjenek az ízek. (Kell neki azért 2 óra)

Ebből a mennyiségből 2 adag lett, tehát egy adag: 31,2 gramm szénhidrát. A fetával töltött hús nem tudom mennyi lehetett, de szerintem belefértünk az 50 grammba nagyjából a desszerttel kiegészítve is (25 dkg eper – CH 18g + 1 dkg porcukor – CH 10g = 14g/adag).

2011. február 6., vasárnap

Krumplipüré – kiszámolva


Ismét egy egyszerű és nagyszerű, na meg gyakori fogás kiszámolva.

Krumplipüré
Hozzávalók:
75 dkg tisztított kockára vágott krumpli (CH 150g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
5 dkg vaj (CH 0,3g)
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g)

A krumplit sós vízben puhára főzzük. Majd leszűrjük és krumplinyomóval összetörjük, úgy, hogy a vajat is hozzáadjuk. Ezután jöhet a teljföl, a bors és a szerecsendió, majd fakanállal a habosra keverés.

Ez számunkra 6 adag. Így egy adag (1 merőkanálnyi mennyiség) 25,7 gramm szénhidrátot tartalmaz. Anyósom tejföllel és margarinnal készíti. Anyu tejjl és vajjal, néha csinálta a tej helyett tejszínnel is (és újra forralta a habosra keverés után). A tejföl plusz vaj kombó lett nálunk a nyerő, vagyis innen is egy kicsit, meg onnan is.;)

Printfriendly