A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 14., kedd

Szirnyiki

Többeknél láttam már, végülis Piszke receptjét mentettem le és most – végre – sorra is került. Nyilván ezek után fogalmam sincs, hogy miért várattam ennyit és nem adtam elő korábban, mert igazán finom és gyorsan megvan. De azért azt is be kell vallanom, hogy nem taszította le a másik két túrós (gombóc és fánk) kedvencet a trónról ;)


Szirnyiki
Hozzávalók:
25 dkg túró
1 tojás
2 dkg porcukor 
2,5 dkg liszt plusz 1 ek. a formázáshoz
1 citrom reszelt héja
1 kk. vaníliakivonat/vaníliáscukor
3 dkg vaj
egy kis pohár tejföl, némi porcukorral kikeverve
A túrót a porcukorral, a vaníliakivonattal és a két tojás sárgájával simára és krémszerűre kevertem a botmixerrel. Belereszeltem a citromok héját, belekevertem a lisztet. A tojások habját keményre vertem, majd két részletben óvatosan de egyenletesen belekevertem a túrós masszába. Állni hagytam fél órát. Ekkor a "tészta" inkább krémszerű, és nem látszik olyannak, amiből valaha is csini korongokat lehetne készíteni, de nem baj. Vastagon megliszteztem a munkalapot, kikanalaztam a közepére a masszát, és lisztes kézzel ujjnyi vastagra ellapogattam, ügyelve, hogy alul is lisztes maradjon, hogy majd ki lehessen szaggatni a korongokat. Egy nagy teflonserpenyőben felolvasztottam 2 dkg vajat, és 7 centis, belisztezett fánkszaggatóval korongokat szaggattam a masszából és közepes lángon, oldalanként kb. 3-4 perc alatt aranybarnára sütöttem. A kimaradt masszát lisztezett felületen újból kilapogattam, és kiszaggattam stb. Tradicionálisan cukrozott tejföllel tálalják.

2015. január 1., csütörtök

Vöröslencse-krémleves

Avagy egy lencse két élete. Még tegnap elkészítettem ma reggelire a lencsekrémet. Nem fogyott el minden reggelire, viszont alapból nem terveztem levest, de tartottam tőle, hogy a fiúk nem értékelik a fokhagymás malacsültet, így gyorsan krémlevessé alakult a pástétom….


Nem is írok receptet, mert semmi értelme, egyszerűen felöntöttem vízzel, picit utánasóztam és felforraltam, majd kenyérkockával tálaltam. (Ha alapból levesnek készül, akkor mondjuk a hagymát megfuttatom a vajon, erre dobom a lencsét, átfogatom, fűszerezem, majd így főzőm puhára. S végül így krémesítem;))

Mondjuk tévedtem, mert a középső csemete, inkább a malacot választotta, az első szülött sem értékelte igazán, pedig amúgy nagy leves rajongó. Azért szieszta után ők is ettek belőle picit. Mi felnőttek megettük…nehogy pont ez legyen a gátja a gazdagságnak.

2014. december 6., szombat

Fokhagymás fetakrém

Próbáltam már egy fajtát korábban, az is finom volt. Ezzel így vendégségben találkoztunk. Ez volt az előétel…a főétel már nem is fogyott annyira:P Elkértem a receptet…amire annyit mondott B, hogy nincs is recept, csak felsorolta a hozzávalókat. Azóta többnyire így készül…vagy néha tejföllel, ha éppen nincs otthon görög joghurt.


Fokhagymás fetakrém
Feta sajt
Görög joghurt
Fokhagyma
A hozzávalókat késes robotgéppel összedolgozzuk, pirítóssal, mártogatható zöldségekkel tálaljuk. (Nem írok anyaghányadot, mert erősen ízlés dolga, hogy ki mennyire szereti fokhagymásan, krémesen, folyósabban.)

2014. szeptember 13., szombat

Zöldborsós rizottó

Ez is a tv-parikáról származik. Az érdekessége, hogy amikor Zsebi meglátta, közölte, hogy csináljak olyan zöldborsó fözeléket, de azonnal. Vacsorára kapott is sima zöldborsó főzeléket, erre kicsit többet kellett várnia, annyira nem volt siker…nála legalábbis, mert nekem tetszett, igaz nem főételnek, inkább egy masszívabb köretnek ;)


Zöldborsós rizottó
Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szál halványító zeller 
1 bögre rizs
só, bors
1 dl fehér bor
bő 0,5l alaplé 
2 evőkanál margarin 
3 evőkanál zöldborsó 
Tálaláshoz:
1 evőkanál citromlé
Reszelt parmezán
Elkészítés:
A hagymákat felvágjuk, és olívaolajon megfuttatjuk.Hozzáadjuk a felvágott halványító zellert, a fokhagymát és a rizst. Meglocsoljuk fehérborral és hozzáadagoljuk a meleg alaplevet. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve addig főzzük, míg a rizs megpuhul.Beletesszük a zöldborsót, levesszük a tűzről, megsózzuk, megborsozzuk, adunk hozzá egy darabka margarint. A borsó puhulásáig főzzük, ügyelve rá, hogy kellően krémes maradjon. Végül megöntözzük egy kis citromlével, és parmezánt reszelünk rá. 

2014. január 14., kedd

Sajttekercs

Réges-rég (egy messzi-messzi galaxisban) még NLC-fórumos időkből származik az ötlet. Volt ott egy lány (najó hölgy), aki mindig annyira szép hidegtálakat varázsolt, hogy gyakorlatilag a retinámra égtek a képek. Aztán volt alkalmunk személyesen is találkozni. A lényeg a lényeg, hogy alapötlet tőle származik. A megvalósítás meg lehetett volna profibb, de majd legközelebb.


Sajttekercs
30 dkg trappista sajt
egy adag körözött
A sajtot bezacskózzuk, majd egy fakanálra akasztva, lobogó vízbe lógatjuk kb. 30-35 percre, hogy kellően megpuhuljon. Ezután folpack segítségével téglalap alakúra nyújtjuk, kb. olyan vastagra, mint szeletelt sajt. Ezután rásimítjuk a tölteléket. Szorosan feltekerjük(nah ezt még gyakorolnom kell). Becsomagolva hűtőbe tesszük. Másnap szeletelve tálaljuk.

2013. október 21., hétfő

Fetával töltött sült paprika

Valami egyszerű, de nagyszerű és azért kicsit rafinált ebédre vágytam. Fahéj és fetánál már ezer éve kinéztem a receptet, de valahogy mindig elmaradt. Most végre sorra került, amit nagyon nem bántam igazán finom volt a lilahagymás krumpli salátával együtt.


Fetával töltött sült paprika – 1 személyre
2 nagyobb húsos zöldpaprika
10 dkg feta
bors, oregano
olívaolaj
A paprikákat megmossuk, levágjuk a tetejüket és kivágjuk a magházat. A villával összetört fetát, borsozzuk és orgeánót szórunk bele. Majd megtöltjük a paprikákat, a tetejükkel lezárjuk, tűzállótálba tesszük őket, kevés olívaolajjal meglocsoljuk és 200 fokon 20- 30 perc alatt készre sütjük.


2013. október 3., csütörtök

Sajtpuffancs


Tulajdonképpen már régebben is készítettem hasonlót, de most mindenféle maradékok felhasználása okán készült. Volt pl. reszelt sajtom (ha nem reszelve lett volna, nyilván rántott sajtként végzi), meg maradék tojásom. Nem tudok pontos arányokat, úgy érzésre készült, de nagyon finom lett. Nekem egy barátnőm adta a tippet, de itt van egy recept, amit jól lehet használni anyaghányados mankónak ;)


Sajtpuffancs
reszelt sajt
tojás
zsemlemorzsa
esetleg só (függ attól, mennyire sós a sajt)
A hozzávalókat összedolgozzuk, egy nedves kézzel jól formázható masszát kell kapnunk. Zsemlemorzsában megforgatjuk és forró olajban kisütjük.


Update: Azóta már többször előkerült, sokszor volt olyan is, hogy direkt ezért reszeltem a sajtot, mert pl. remek kísérője főzelékeknek, ha éppen nincs kedv, vagy idő fasírtot készíteni, vagy a virsli már unalmas. ;)

2013. február 18., hétfő

Karfiolpaprikás

Ismét Zsebinek akartam kedveskedni, mert kedveli az ilyen paprikás jellegű ételeket, s miért kell annak mindig húsból lennie:P 


Karfiolpaprikás 
30 dkg karfiol (CH 11,7g) 
5 dkg hagyma (CH 4,2g) 
kevés olaj (CH 0,0g) 
só, bors, pirospaprika, Piros Arany (CH 0,0g) 
8 dkg tejföl (CH 3,0g) 
1 dkg liszt (CH 7,2g) 
A karfiolt rózsáira szedjük. A hagymát apró kockára vágjuk és kevés olajon megfonnyasztjuk. Rászórjuk a pirospaprikát, sót, borsot, hozzáadjuk a karfiolt és átforgatjuk. Vízzel felöntve fedő alatt puhára főzzük. Ezután a tejföllel elkevert liszttel besürítjük. Nokedlivel tálaljuk. 

CH összegző: 
2 nagyobb adag összesen 23,1 gramm szénhidrátot tartalmaz nokedli nélkül, egy adag tehát 11,6 gramm.

2012. május 21., hétfő

Rántott sajt másként

Pudingocskánál akadtam a receptre, úgy ezer évvel ezelőtt, akkor készült is párszor, aztán nem igazán volt jellemző a maradék tojásfehérje rám…most sem nagyon, de éppen akadt a hűtőben kettő, gondoltam miért ne lehetne a főzeléknek ez a kisérője. Nagyon jó lett, sőt a normál rántott sajttal ellentétben melegítve is teljesen élvezhető volt.


Rántott sajt másként
Hozzávalók:
20 dkg trappista reszelve
2 tojás fehérje
zsemlemorzsa
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd belekeverjük a reszelt sajtot. Nedves kézzel korongokat formázunk, amiket megforgatunk a zsemlemorzsában. Ezután forró olajban kisütjük.

2011. augusztus 27., szombat

Sajtos puffancs

Húsmentes főzelékfeltét, vagy egy jó mártogatóssal önmagában is lehet fogás. Az ötlet onnan jött, hogy szeretem a rántott hús bundáját, otthon nem készült sosem a sok néven ismert cucc…mármint a bundázás hozzávalóinak összekeveréséből alkotott finomság, hát most már itthon mindenképpen fog:)


Sajtos puffancs
Hozzávalók:
1 tojás (CH 0,6g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
3 dkg liszt (CH 22,9g)
5 dkg zsemlemorzsa (CH 36,7g)
3 dkg reszelt sajt (CH 0,5g)
A hozzávalókat összekeverjük. Nedves kézzel megformázzuk és forró olajban kisütjük.

CH összegző:
4 puffancs összesen: 63,0 gramm
1 puffancs: 15,8 gramm

2011. július 24., vasárnap

Joghurtos grillezett cukkini saláta

Ottisnál láttam meg, s mivel Anyósom csütörtökön megörvendeztetett egy szép méretes, de elég zsenge cukkinivel, hát úgy gondoltam remek saláta lesz ez a grillezett húshoz. Ezt-azt kihagytam belőle, részben azért, mert nem volt itthon, részben azért, mert...nem is tudom miért:) A lényeg a lényeg, hogy az alábbi formában is nagyon finom lett, s még a cukkinit nem annyira kedvelő KáeM is eszegetett belőle a hús (és a krumpli) mellé.


Joghurtos grillezett cukkini saláta
Hozzávalók:
1 méretes zsenge cukkini (90 dkg - CH 47,7g)
2 doboz natúr joghurt (kicsi Danone activia - CH 13,6g)
só, fehér bors (CH 0,0g)
2 gerezd fokhagyma (1 dkg - CH 2,6g)
1 kisebb fej lila hagyma (4 dkg - CH 3,3g)
1. A cukkinit alaposan megmossuk, majd vékony szeletekre (fél karikára) vágjuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsiben egyenletesen eloszlatjuk
2. A sütő grill fokozatán pár perc alatt meggrillezzük, időnként átforgatva (vigyázzunk, mert baromira gőzös lesz a sütő!).
3. Amíg a cukkini kihűl elkészítjük az öntetet: A hagymát félkarikára vágjuk, enyhén lesózzuk, majd összekeverjük a joghurttal, a zúzott fokhagymával és a fűszerekkel. Legvégül belekeverjük a kihűlt cukkinit is.
4. Egy éjszakát hűtőben pihentetjük.

CH összegző:
4 adag összesen: 67,2 gramm
1 adag: 16,8 gramm

2011. június 23., csütörtök

Chilis sajtos tészta

Gyors egyszemélyes ebéd kellett. Amúgy is régen ettem tésztát, ez pedig nagyon jól sikerült és pont elég volt:)


Chilis sajtos tészta
Hozzávalók:
5 dkg spagetti (CH 35,9g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
2 db Medve sajt (CH 2,8g)
1 szál újhagyma (1dkg - CH 0,8g)
1 tk paradicsompüré (1 dkg - CH 2,0g)
chilikarika, só, bors, oregano (CH 0,0g)
2 db koktélparadicsom (4 dkg - CH 1,6g)
1 dkg sajt a tálaláshoz (CH 0,2g)
A tésztás sós vízben puhára főzzük. Közben elkészül a szósz is: a hagymát karikára vágjuk és kevés olívaolajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót a negyedelt koktélparadicsom kivételével. Összerotyogtatjuk, majd beledobjuk a koktélparadicsomot és a leszűrt tésztát is. Összeforgatjuk és reszelt sajttal tálaljuk.

CH összegző:
1 személyes adag: 47,5 gramm

2011. május 19., csütörtök

Retek saláta

Nem szeretem a retket...pedig piros és általában a piros dolgokat szeretem (eper, paradicsom). Na mindegy. A lényeg, hogy annyira megtetszett Piszke leírása alapján még húsvétkor, hogy gondoltam egy grillezésnél kipróbálom. A grillezés egyenlőre elmaradt, de a saláta nem. Hááát aztat hiszem, hogy most már a retket is szeretem:) Ebben a formában legalábbis...bár legközelebb jelentősen kevesebb sóval kell készítenem, mert most finoman szólva is érezhető volt, hogy szerelmes a szakácsnő:P


Retek saláta
Hozzávalók:
1 csomó retek (26 dkg - CH 5,7g)
1 csomó zöldhagyma 12 dkg - CH 10,0g)
1 pohár 20%-os tejföl (20 dkg - CH 7,6g)
2 mackósajt (kisebb fajta - CH 2,8g)
só (CH 0,0g)
A retket és a zöldhagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk és egy tálban rétegezve besózzuk és jól lefedve egy éjszakára a hűtőbe rakjuk. Másnap a keletkezett levét leöntjük (jól kicsavarjuk), majd hozzáadjuk a tejfölt, az apró kockára vágott medve sajtot, ízlés szerint sózzuk és jól összeforgatjuk. Jót tesz neki, ha ismét van 2-3 órája összeérni az ízeknek.

CH összegző:
2 nagy adag összesen: 26,1 gramm
1 adag: 13,1 gramm

2011. május 17., kedd

Vegyes zöldséges sült tészta

A vasárnapról maradt zöldségeket akartam valamilyen módon felhasználni, egy remek gyors tésztaféle lett belőle.


Vegyes zöldséges sült tészta
Hozzávalók: 
2 adag maradék vegyes zöldség (35 dkg - CH 22,0g)
5 dkg vékony metélt (CH 36,0g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
3 dkg sajt (CH 0,5g)
A tésztát forró sós vízben félpuhára főztem. Közben a zöldséget elkevertem a tejföllel és a reszelt sajttal. A leszűrt tésztát összeforgattam a zöldséges masszával, majd tűzálló tálba borítottam és 200 fokos sütőben 15 perc alatt összesütöttem.

CH összegző:
2 adag összesen: 60,4 gramm
1 adag: 30,2 gramm

2011. március 19., szombat

Krumplis tészta

Nagy kedvencem, mégis most készült első ízben a saját konyhámban, mert hogy KáeM nem rajongó. Neki ezúttal is paprikás krumpli készült.

Krumplis tészta - 2 személyes adag
Hozzávalók:
5 dkg hagyma (CH 4,2g)
20 dkg krumpli (CH 40g)
2 dkg sertészsír (CH 0,0g)
pirospaprika (erős is) (CH 0,0g)
1 tk csemeg Piros Arany (CH 0,0g)
1 tk csípős Piros Arany (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
8 dkg fodros nagy kocka tészta (CH 57g)
A hagymát és a krumplit kockára vágjuk. A hagymát az olvasztott sertészsíron megpirítjuk, rászórjuk a pirospaprikát, hozzáadjuk a krumplit, a Piros Aranyakat, majd felöntjük vízzel és addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Közben a tésztát is puhára főzzük. Amikor a krumpli készen van, akkor burgonyatörővel áttörjük a paprikás krumplit, majd összekeverjük és összeforraljuk a tésztával. Savanyú uborkával tálaljuk. 

Két bőséges adag a fenti mennyiség 50,6 gramm szénhidráttal adagonként. Részemről nem is tudtam megenni ezt a mennyiséget ebédre.

2011. február 23., szerda

Tejszínes paradicsomos tészta

Gyors és húsmentes, de nagyon finom. KáeM ebből most nem evett - lévén disznóvágásnak álcázott csapatépítésen múlatja az idejét-, így nem tudom, hogy egy húsevő pasi hogyan viszonyul hozzá, mindenesetre a csak magamnak repertoárba felveszem:)


Tejszínes paradicsomos tészta
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma (4 dkg - CH 3,3g)
3 gerezd fokhagyma (8g - CH 2,1g)
2 ek olívaolaj (CH 0,0g)
oregano, só, bors (CH 0,0g)
400 g hámozott paradicsom konzerv (nálam csak Mutti jöhet szóba - CH 14,4g)
1 dl tejszín (CH 3,0g)
20 dkg Orecchiette tészta (CH 148,0g)
Tálaláshoz: 5 dkg reszelt sajt (CH 0,8g)
A vöröshagymát apró kockára vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk, majd kevés olajon megpirítjuk. Fűszerezzük, majd hozzáadjuk a paradicsomot és annak levét is. Amíg a tészta kifő a forró sós vízben, addig főzzük. Ezután a mártáshoz hozzáforraljuk a tejszínt, majd összekeverjük a leszűrt tésztával. Reszelt sajttal tálaljuk.

Én három adagra osztottam el, így egy adag 57,2 gramm szénhidrátot tartalmaz. 


2010. július 20., kedd

Lángos…mint a strandon

Engem gyermekkorom Dombóvár-Gunaras fürdőn eltöltött nyaraira emlékeztet, de persze nyilván mindenkinek a kedvenc/emlékezetes strandját idézné fel. Szeretjük az eddigi változatot is, de ez tényleg olyan lett, mint a strandon. 



Lángos...mint a strandon
Hozzávalók:
35 dkg liszt (CH 267,1g)
fél kocka élesztő (CH 0,0g)
pici só (kb. 2 teáskanál) (CH 0,0g)
2,3 dl víz (CH 0,0g)
Az élesztőt belemorzsoltam egy bögrébe, rászórtam a sót és hagytam, hogy a sótól az élesztő folyósra olvadjon. Kimértem a lisztet. A folyékony állagúvá változott élesztőhöz hozzáöntöttem a langyos vizet és ezt az elegyet a liszthez adtam. A géppel hólyagosra dagasztattam a tésztát. Majd letakarva fél óra alatt megkelesztettem. Ezután olajos felületre borítottam, henger formáztam belőle, amit 4 darabra vágtam. Amíg felforrósodott az olaj még állt a tészta, ezután kézzel széthúzkodva ment sülni. Pár perc alatt mindkét oldala arany barnára sült. Fokhagymás tejföllel és reszelt sajttal ettük. 

Mi nem birkóztunk meg a négy hatalmas darabbal...kettő is bőven elég lett volna. Egy darab tehát 66,8 gramm szénhidrátot tartalmaz, ehhez mé hozzá jön a fokhagymás tejföl és a sajt szénhidráttartalma is.

2010. július 13., kedd

Rántott ez+az

Jelen esetben csirke a képen, de nem ez a lényeg. Készültem már megírni ezt a bejegyzést múlt kedd óta, amikor készült, de végülis Limara adta meg az utolsó lökést:) 



Azt vettem észre, hogy fene nagy gasztroforradalmunkban elfeledkeztünk e klasszikusról, sőt már-már cikinek számít rántott húst enni. Pedig anno otthon minden vasárnap ez volt a menü és biztos vagyok benne, hogy nem csak nálunk. Természetesen annyiban variálódott, hogy egyik héten csirke, a másik héten sertés…elvetemült ünnepnapokon esetleg borjú, de ilyen alkalomra kettőre emlékszem összesen. Nálunk a mindig ismétlődő vasárnapi ebéd elleni lázadás azzal indult meg, hogy én elkezdtem komolyabban érdeklődni a főzés iránt…nos nem arattam osztatlan sikert, mert hogy a kedves édesapámnak még mindig ez az igazi vasárnapi ebéd...esetleg fokhagymás sertés csülökkel lehetne megvesztegetni:)

Szóval a lényeg, hogy időről időre újra előveszem. A rántott sajt egyenesen a kedvenc ételem, de jöhet a csirkemell és a sertés karaj is…főként ezeket szoktam rántani. Nálunk sosem volt divat a maradék tojásból és prézliból „pogácsát” sütni…Limarához hasonlóan én is a keresztanyáméknál láttam először…nem izgatott fel. Nem emlékszem anyu mit csinált a maradék tojással…mikor már én paníroztam otthon általában nem maradt, mert ha igen, akkor gyorsan felhasználtam pár rántott sajthoz;) Mostanában ha esetleg megmarad, akkor Jade cica örömmel elfogyasztja.

És akkor hogyan is készülnek az általam leggyakrabban rántott finomságok…egy kép a Kétbalkezes kamaszlányok kézi könyvéből, amit már korábban is feltettem:



Rántott sertés szelet (kép később) – A kicsontozott sertés karajt ujjnyi szeletekre vágom, sózom, majd enyhén megklopfolom…nem papír vékonyra. Ezután lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom. Utóbbit nem nyomogatom nagyon rá, mert így könnyedebb, habosabb lesz a panír. Közepes vastag falú lábosban bő forró olajban sütöm ki. Konyhai papírtörlővel (aka Szilvia, de nem ezt a fajtát használom:P) leitatom a felesleges olajat.

Rántott csirkemell (képet lásd fenn) – A kicsontozott csirkemellről levágom a „szivét” (az alsó felén található két kicsi csík), majd félbe vágom és mind a két darabot szálára merőlegesen medalionokra szeletelem. Ezután sózom és megklopfolom (ez sem jó papír vékonyan). Aztán lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártom. Utóbbit nem nyomogatom nagyon rá, mert így könnyedebb, habosabb lesz a panír. Közepes vastag falú lábosban bő forró olajban sütöm ki. Konyhai papírtörlővel (aka Szilvia, de nem ezt a fajtát használom:P) leitatom a felesleges olajat.


Rántott karfiol – A karfiolt rózsáira szedem, alaposan megmosom (volt már, hogy a helyes zöld hernyó mosolygott rám a szárak közül), majd sós vízben félpuhára főzöm. Ezután leszűrőm, lecsepegtetem és hagyom kihűlni. Jön itt is a liszt, felvert tojás, zsemlemorzsa…majd úszás a bő forró olajban. Végül a papírtörlős itatatás, majd a tartármártással (majonézes kukorica salátával) elfogyasztás…elvetemültebb napokon még rizst is tálalok hozzá.


Rántott cukkini/padlizsán (a képen éppen patisszon) – A cukkini az anyu kertjéből származó nagyobbacska, de még nem fás darabokból a legfinomabb, de természetesen szoktam saláta cukkiniből is csinálni, az is elfogy. A padlizsánból elég ha magyar;) Megtisztítom – tudom, hogy van aki héjasan használja fel, de én jobban szeretem kopaszon – ujjnyi vastag karikákra vágom, majd lesózom és állni hagyom. A keletkezett vizet leöntöm. Itt jön a szentháromság: liszt, felvert tojás és zsemlemorzsa. Végül a bő forró olaj, na meg a papírtörlő. Ezeket is tartármártással, esetleg rizzsel eszegetjük.


Rántott sajt – csak és kizárólag Tolle trappista sajtot használok erre a célra. A sajtot ujjnyi vastagra vágom, majd lisztbe – felvert tojásba – zsemlemorzsába – újra a tojásba és végül újra a zsemlemorzsába forgatom. Ezután bő forró olajban hirtelen kisütöm. Ezzel a módszerrel többnyire sikerül elérni, hogy ne folyjék ki. Szigorúan szalma krumplival és tartármártással kínálom. /Kiszámolgattam a szénhidrátot is: Én három szeletet számolok egy adagnak. Ehhez kell 6 dkg sajt, 1 dkg liszt, fél tojás és 2 dkg zsemlemorzsa, tehát egy 3 szeletes adag összesen 23,6 gramm szénhidrátot tartalmaz...és persze az olajban sütés miatt sem éppen diétás:P/

Lisztből többnyire BL-80as kenyérlisztet használok, tökéletesen megfelel ehhez is. Tojásból általában házit, s a zsemlemorzsát is többnyire magam készítem, saját kenyérből.

Kipróbáltam a sütőben sütött változatot, mert hát – állítólag – egészségesebb. Nos hát finom volt az is, de ez az igazi:) S természetesen majdnem annyira szeretjük a párizsias jellegű bundát is, aminél a liszt után, sűrű palacsinta tészta állagúra kikevert tojásos lisztbe forgatjuk a delikvenseket és ezután mennek úszni az olajba, de azért ennek a sütése jelentősen macerásabb, meg nem is lehet előre dolgozni:) Illetve még párizsias jellegűnek mondamán az orly-t is…de erről már írtam korábban. 

2010. május 2., vasárnap

Fúziós konyha a javából

Mert hogy Wang mesternél többször kóstolt és fenségesnek minősített Yu-Xiang padlizsánt próbáltam ma reprodukálni, de nem rizzsel, hanem Naan-nal találtam. Nem lett tökéletesen olyan, mint az övé, de nagyon ízlett mind a kettőnknek, bár azért van amin fogok változtatni, már csak azért is, mert nem sikerült minden szükséges hozzávalót beszerezni.



Yu-Xiang padlizsán 1.0
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 5 gerezd fokhagyma, 10 cm gyömbér, 1 tk szezámmag, 3 ek szójaszósz, 8 chili karika, 1 ek keményítő 2 ek vízben elkeverve, olaj, víz
A fokhagymát, gyömbért, szezámmagot, szójaszószt, némi olajat és a chili karikát a késes robotgéppel krémesre dolgoztam, majd összeforgattam a megtisztított és felkockázott padlizsánnal. Egy órát állni hagytam, majd egy serpenyőbe öntöttem és kevés vizet aláöntve addig sütöttem, amíg megpuhult a padlizsán. Ekkor a keményítős masszával enyhén besűrítettem. Ebédre naan-nal tálaltam, holnapra rizst készítettem hozzá. 

2009. október 9., péntek

Karalábéfőzelék Anyukám után

Kicsit elmaradtam az írással, na nem nagyon. Szerdai vacsoránk postolása maradt el, ami ugyan nem teljesen újdonság, mert már volt fent, de most kicsit másként készítettem. A kísérő ismét szója fasírt volt.





Karalábéfőzelék Anyukám után
2 nagy zsenge karalábét apró kockára vágtam és sós vízbe puhára főztem. Közben készítettem egy kevés világos rántást, adtam hozzá némi frissen őrölt borsot, tejet, majd besűrítettem vele a főzeléket. 

Printfriendly