A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utángyártós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utángyártós. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 16., szombat

(Majdnem) Kanelbullar

Fahéjas csiga volt a vacsora ötlet. Gondoltam ne legyen a szokásos, hát ez lett Limarától…kicsit persze otthonra szabva ;) De nagy siker, megtartom a tésztát, kicsit több töltelékkel fogom készíteni a későbbiekben.


Kanelbullar
Hozzávalók:
2,5 dkg élesztő 
7,5 dkg vaj 
2,5 dl tej 
csipet só
5 dkg barnacukor 
(1 teáskanál kardamom) – elmaradt, mert nem találtam meg…pedig két zacskó is volt otthon:S
kb 7 dl finomliszt 
A hozzávalókat alaposan összedolgoztam, majd hagytam duplájára kelni. Míg kel a tészta elkészítjük a tölteléket. 
5 dkg barnacukor
5 dkg puha vaj
1 tk. fahéj
Krémesre keverve.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd feltekerjük. Ujjnyi szeletekre vágjuk és sütőpapíros tepsire tesszük. Letakarva újrakelesztjük, amíg a sütő felmelegszik. Majd felvert tojással megkenjük és a 220 fokos sütőbe toljuk 8-10 perc alatt készre sütjük. Sütőből kivéve 5 percre letakarjuk egy konyharuhával (ezen a pontok a fiúk már gyakorlatilag folyamatosan kérdezték, hogy készen van-e már), majd ezután tálaljuk.


2015. május 7., csütörtök

Töltött kifli – Kata anyukája

Már többször készítettem, így kész csoda, hogy még nem került fel, pedig jó kis vacsora-alternatíva. Sőt többször csináltam már reggelire is. Az alábbi recept az eredeti, én eddig mindig variáltam rajta valamit, az éppen aktuális készleteknek és a kedvemnek megfelelően :) De kóstoltam az eredetit is, mert Kata megcsinálta egyszer szülinapos vendégvárónak ;)



Töltött kifli – Kata anyukája
10 db kifli
40 dkg párizsi (ledarálva)
15-20 dkg tarja (ledarálva)
tejföl
mustár
bors
1 tojás
tej
reszelt sajt
A kifliket félbe vágjuk és a belsejüket kiszedjük, némi tejbe áztatjuk. Majd kicsavarjuk és összekeverjük a ledarált tarjával, párizsivel, tejföllel, mustárral, a tojás sárgájával és fűszerekkel. Ezután betöltjük a kiflikbe, majd megkenjük a felvert tojásfehérjével. Megszórjuk reszelt sajttal. Végül 20 perc alatt 180 fokon készre sütjük. Mindenféle mártogatóssal (ketchup, majonéz, torma…stb.) tálaljuk.

2015. április 14., kedd

Szirnyiki

Többeknél láttam már, végülis Piszke receptjét mentettem le és most – végre – sorra is került. Nyilván ezek után fogalmam sincs, hogy miért várattam ennyit és nem adtam elő korábban, mert igazán finom és gyorsan megvan. De azért azt is be kell vallanom, hogy nem taszította le a másik két túrós (gombóc és fánk) kedvencet a trónról ;)


Szirnyiki
Hozzávalók:
25 dkg túró
1 tojás
2 dkg porcukor 
2,5 dkg liszt plusz 1 ek. a formázáshoz
1 citrom reszelt héja
1 kk. vaníliakivonat/vaníliáscukor
3 dkg vaj
egy kis pohár tejföl, némi porcukorral kikeverve
A túrót a porcukorral, a vaníliakivonattal és a két tojás sárgájával simára és krémszerűre kevertem a botmixerrel. Belereszeltem a citromok héját, belekevertem a lisztet. A tojások habját keményre vertem, majd két részletben óvatosan de egyenletesen belekevertem a túrós masszába. Állni hagytam fél órát. Ekkor a "tészta" inkább krémszerű, és nem látszik olyannak, amiből valaha is csini korongokat lehetne készíteni, de nem baj. Vastagon megliszteztem a munkalapot, kikanalaztam a közepére a masszát, és lisztes kézzel ujjnyi vastagra ellapogattam, ügyelve, hogy alul is lisztes maradjon, hogy majd ki lehessen szaggatni a korongokat. Egy nagy teflonserpenyőben felolvasztottam 2 dkg vajat, és 7 centis, belisztezett fánkszaggatóval korongokat szaggattam a masszából és közepes lángon, oldalanként kb. 3-4 perc alatt aranybarnára sütöttem. A kimaradt masszát lisztezett felületen újból kilapogattam, és kiszaggattam stb. Tradicionálisan cukrozott tejföllel tálalják.

2015. február 7., szombat

Fehér csokis - vörösáfonyás keksz


Szeretjük ezt a fajta kekszet. Gondoltam megpróbálok valami hasonlót itthon is. Kerestem hozzá egy ropogós keksz receptet, aztán már álltam is neki. Nem lett rossz, mondjuk nem is lett tökéletes másolat. De elfogyott. 

Fehércsokis vörösáfonyás keksz
Hozzávalók: 
1 bögre puha vaj 
2 bögre cukor 
2 tojás 
1 tk vanília kivonat 
5 bögre liszt 
1,5 tk sütőpor 
1 tk szódabikarbóna 
fél tk só 
¼ bögre tej 
Továbbá: 10 dkg finomra reszelt fehér csoki, 10 dkg apróra darált aszalt vörös áfonya 
A vajat és a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vaníliát és a tojást. A sütőporral, sóval, szódabikarbónával elkevert lisztet és a tejet is hozzá dolgozzuk a masszához. 20-30 percre hűtőbe tesszük, majd kinyújtjuk egyik felét megszórjuk 10 dkg finomra reszelt fehércsokoládéval illetve 10 dkg apróra darált aszalt vörös áfonyával, majd ráhajtjuk a másik felét és jól összekapogatjuk. Derelyevágóval téglalapokat vágunk belőle, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd 200 fokos sütőben arany színűre sütjük. 
/Lemértem a bögrés adagokat, de – ahogy az már a cetlikkel lenni szokott – elkeveredett a fecni (pedig már párszor megfogadtam és általában be is tartom, hogy az okos telefon elég okos ahhoz, hogy oda jegyzeteljek), ha előkerül javítom a receptet, mert emlékeim szerint jelentősen kevesebb cukrot tettem bele/


2014. december 31., szerda

Túrós-juhtúrós malackák

A forma nagyjából változatlan, leszámítva, hogy az első adagnál még nem találtam meg a szokásos méretű formákat, de aztán mire a második tepsibe került már igen, így a vendégségbe a nagyokat vittem, itthon a fiúknak meg maradtak a kicsik. A receptet most Illéskrisznél találtam, nagyon finom, de a malacokhoz a régi alkalmasabb volt, szebben tartották a formájukat. De valójában senki nem kifogásolta;)



Túrós-juhtúrós malackák
Hozzávalók: 
35 dkg liszt
25 dkg túró
10 dkg juhtúró
35 dkg margarin
12,5 dkg trappista sajt
só
Tetejére: 1 felvert tojás (és további reszelt sajt, ha a forma úgy kívánja…a malacokra nyilván nem került)
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kb. fél cm vékonyra nyújtjuk a kívánt formára vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, tojással lekenjük (reszelt sajttal megszórjuk) és 200 fokos sütőben a kívánt szín eléréséig sütjük.



2014. december 27., szombat

Csirkemelltorta

Éva facebook oldalán láttam meg és már el is dőlt, hogy – végre – nálunk is elkészül. Remek lett, igazán kár, hogy csak most csináltam meg. Biztosan gyakrabban fogom, főleg, mert vendégvárónak is kiváló. A lenti mennyiségeket egy kicsi szilikonos püspökkenyér formához használtam fel.


Csirkemell torta
1 kisebb csirkemell filé
15 dkg szeletelt füstöt tartja
15 dkg reszelt sajt
20 dkg szeletelt bacon
kevés liszt
A csirkemell szeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, kevés lisztben megforgatjuk. A formát beterítjük a bacon szeletekkel, amiket szintén túllógatva tesszük. Erre jön egy réteg a csirkemellből, majd erre jönnek a tartja szeletek szépen sorban, majd egy adag reszelt sajt, erre megint egy réteg hús, ismét tarja, sajt és végül hússzelettel zárjuk le. A kilógó baconnal szépen szorosan betakarjuk, majd forró sütőben a bacon pirulásáig sütjük. Ekkor leöntjük a felesleges zsiradékot és egy tepsire kifordítva a másik oldalán is pirosra sütjük a bacont.

2014. augusztus 24., vasárnap

Bajor csülök


Régen keresem a házilagos jó verziót, ami hasonlít a kemencés verzióra, bár még talán annál is jobb a tunkolás okán;) Gabojszánál meg egyszer csak szembe jött..éppen egy nem keresős pillanatban. Elkészítettem, gyakorlatilag rögtön. Aztán még egyszer, meg még egyszer, és már most tudom, hogy ez lesz a méltó recept a disznóvágási friss csülökhöz ;)


Bajor csülök Gabojsza után szabadon
1 nagy csontos nyers csülök 
1 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 dl sör
só, frissen őrölt bors
nagyszemű só és olívaolaj
A fedeles öntött vas edény aljába szeleteljük a megtisztított hagymát. Ráhelyezzük a megmosott, papírtörlővel szárazra itatott és enyhén beirdalt bőrű, bőven sózott és borsozott csülköt. Rádobáltam a felszelelt fokhagymát, majd aláöntöttem a sört (vigyázat, rá nem, nehogy már lemossuk a finiséget idő előtt ;)) Az edényt lefedve 200 fokra előmelegített sütőbe toltam, majd 20 perc után, 110 fokra tekertem át…innen jön a neheze, kemény türelem játék, mert hogy 3-4 óra sütésre van szüksége. Ekkora olyan puha lesz a csülök, hogy szépen leomlik a csontról…én mondjuk nem csontoztam ki. De grillfokozatra állítottam a sütőt, leöntöttem alóla a szaftot, aztán olívaolajjal megkentem a bőrkét és jól megszórtam nagy szemű sóval, majd pár perce bedugtam a forróságba. Amíg tökéletesedik a szaftból krémes mártást simítottam, avagy turmixszal összedolgoztam a hagymákat és a levet (najó olyan is volt, hogy nagy ügyesen túl forrón engedtem rá a turmixot és szétrobbant a konyhában…meg rajtam…csak félig volt vicces:P), után picit összeforraljuk még, után fűszerezzük. A csülök alá visszatöltve tálaltam friss kenyérrel és bőséges mennyiségű lilahagymával :)

2014. augusztus 16., szombat

Tejfölös fonott kalács

Akadt egy kis felhasználni való tejföl, és szükség volt valami uzsonnára. Remek párosításnak bizonyult ez a kereséshez, mert isteni kalácsot találtam Limaránál. Vajjal és mézzel került a kicsi és nagyobb pocakokba…a kiadós uzsonna után vacsorát már nem is kívánt senki. A recepten nem változtattam semmit, csak 4es fonással készítettem el…a formából mondjuk kimászott, így sülés után, már nem volt, olyan szép, mint előtte, de nem bántuk.


Tejfölös fonott kalács
60 dkg liszt
1 tojás
2 tk. só
kb. 3,5 dl tej
5 dkg olv. vaj
1 tk. cukor
2,5 dkg élesztő
kb. 2 ek. tejföl
A tejföl és a vaj kivételével mindent BB kegyeire bíztam. Majd jól elfeledkeztem a vajról, így csak az első kelés után dagasztattam hozzá. Ezután kiszedtem, enyhén lisztezett felületen négy darabra vágtam. Mindet kinyújtottam, és ecsettel vékonyan megkentem tejföllel. A megkent lapokat feltekerem, majd némi videós segítséggel négyes fonással megfontam (azért büszke voltam ám magamra, mert csak az első mozzanathoz kellett a videó, utána ment már, mint régen hajjal;)). Olajjal kikent formába tettem, s amíg a sütő melegedett hagytam kelni. Felvert tojással lekentem és a 200 fokos (alsó-felső sütés…még mindig nincs ugye légkeverésem:() sütőbe toltam…40 perce állítottam az időzítőt és elvonultam pihizni, ha már a fiúk egyszerre aludtak ;) Ezután kivettem, rácson hagytam kihűlni és már ettük is:)

2014. május 18., vasárnap

Tejszelet torta

A fiúk szeretik a bolti verziót, én is szeretem. Instagrammon szembejött egy kép, aztán meg kellett valami desszert a vendégségre. Virágnál meg megtetszett a recept, szólva ez lett az. Igazán finom volt. 

Tejszelet - torta
3 tojás
3 dkg cukor 
6 dkg liszt
0,5 dkg kakaópor (holland - más szóba sem jön, 
Krém:
2 dl hulala
1 dkg zselatinfix
A piskótához a tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verem (najó BB veri), majd hozzáadom a tojássárgákat. Végül alacsonyabb fordulaton a kakaóporral elkevert lisztet. Zsírozott lisztezett tortaformába simítottam a masszát, majd előmelegített sütőben készre sütöttem. (Tűpróba volt a játék neve, mert még mindig nem tökély a sütő). Mikor kicsit kihűlt ketté vágtam. Majd elkészítettem a krémet: A hulalát a zselatinfixszel kemény habbá verte nekem BB. Ezután a két piskóta közé tettem, miközben konstatáltam, hogy a zselatinfix belekeveredési aránya nem volt éppen tökéletes. Segáz, azért rátettem a másik piskótalapot és betettem a hűtőbe, gondolván, maximum kanállal esszük másnap:P De nem így lett, tökéletes volt:)

2013. december 22., vasárnap

Hot dog kifli

Szeretjük a hot dogot, de ezúttal nem vettünk kiflit hozzá, így magamnak kellett sütni. Mondjuk volt ebben némi szándékosság, mert már régen ki akartam próbálni Móni receptjét. Nem változtattam érdemben semmin, csak kisebb adagot csináltam, igazán finom lett.


Hot-dog kifli
1,25 dl tej
2 tk cukor
1 dkg élesztő
0,5 tojás
5 dkg tejföl
20 dkg sima liszt
10 dkg rétesliszt
1 kk só
kevés tej a kiflik lekenéséhez
A tejet kicsit meglangyosítottam a cukorral BB üstjébe öntöttem, majd felfutattam benne az élesztőt. Ezután hozzáadtam a többi hozzávalót és összedolgoztattam vele a tésztát, majd hagytam duplájára kelni. A megkelt tésztát gyúrólapra borítottam, majd 4 egyforma részre vágtam. Összegömbölygettem őket, majd hagytam kicsit állni. Ezután kilapogattam és majd hosszúkás kifli formára tekertem. Sütőpapírral bélelt tepsin 20 percre 50 fokos sütőbe tettem, ezután lekentem őket tejjel, majd a 200 fokra tekert sütőbe visszatéve nagyjából 15 perc alatt készre sütöttem.



2013. május 5., vasárnap

Zabpelyhes csokis keksz


A bölcsis gulyásparty-ra hozta az egyik anyuka, én már csak a hűlt helyét és az istenítő szavakat leshettem. De másnapra volt receptem, most meg alkalmam, hogy megsüssem. Nagyon ott van, pedig én nem szeretem általában a zabpelyhes dolgokat:D


Zabpelyhes csokis keksz
Hozzávalók:
10 dkg zabpehely (CH 58,7g)
10 dkg liszt (CH 72,0g)
10 dkg vaj (CH 0,4g)
1 cs cütőpor (CH 0,0g)
1 dkg kakaópor (CH 1,0g)
1 tojás (CH 0,6g)
6,5 dkg xilit (CH 65,0g)
5 dkg tejcsoki - durvára törve (CH 27,4g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, a darabolt csokit csak a végén adjuk hozzá. Nedves kézzel golyókat formázunk, amiket ellapítunk és egymástól pár centi távolságra a sütőpapíros tepsire helyezzük. Elég száraz a tészta, de nem kell hozzá semmit tenni, mert akkor szétfolyik! 

CH összegző:
26 db összesen:225,1g
1 db:8,7g


2013. április 11., csütörtök

Sajtos-sonkás bundáskenyér

Meglátni és megszeretni, majd elkészíteni egy pillanat műve volt. Felfalni is:D De remek laktató reggeli, bár még egy szelet simán belefért volna;)


Sajtos-sonkás bundás kenyér 
Hozzávalók: 
2 szelet szendvicskenyér 
2 szelet trappista sajt 
ízlés szerint sonkacsíkok 
1 tojás 
kevés tej 
vaj 
só 
a tálaláshoz paradicsomszósz 
A kenyereket háromszög formában félbevágtam (később jöttem rá, hogy ez felesleges volt). Ráhalmoztam a sajtot, sonkát. Összenyomkodtam, a tejjel, sóval dúsított felvert tojásban megforgattam és a vajjal kikent szendvicssütőbe tettem, majd megsütöttem. Paradicsomszósszal tálaltam.

2013. március 24., vasárnap

Kefires dobálós süti


Gabi szomszédasszonyom csoda sütije, én most barackkal készítettem, de végülis bármilyen gyümölccsel lehet, Istenkirály habos a piskóta, bár bevallom nekem nem sikerült annyira tökéletesre, mint az övé, de nem is volt BB-nek sok ideje dolgozni vele, mert sok munkát adtam neki:D


Kefires dobálós 
Hozzávalók: 
3 tojás (CH 1,8g) 
1 pohár kefir (14 dkg - CH 5,5g) 
2 pohár cukor (12 dkg - CH 120,0g) 
3 pohár liszt (30 dkg - CH 216,0g) 
1 pohár étolaj (1,5 dl - CH 0,0g) 
fél csomag sütőpor (CH 0,0g) 
Tetjére gyümölcs - nálam most 30 dkg fagyasztott barack (CH 27,0g) 
A tojásfehérjét felvetjük habnak. A sárgáját összekeverjük a többi hozzávalóval, majd amikor már habos, a felvert tojásfehérjét is hozzáadjuk. Kikent, illetve zsemlemorzsával megszórt tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk a gyümölccsel, majd 180 fokon 25 percig sütjük. A gyümölcs nem ül le a tészta aljára. Porcukorral meg lehet szórni a tetejét. 

CH összegző: 10 szelet összesen 343,3 gramm, így egy szelet 34,3 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2013. március 21., csütörtök

Tepertős pogácsa

Volt egy adag tepertő, amit így magában nem kívántunk. Lett belőle egy meseien finom pogácsa. Köszönet Limarának a receptért…mert persze mondani sem kell, hogy nála keresgéltem ötletet:) És köszönet a nagyfiamnak a segítségért:D


Hajtogatott tepertős pogácsa
Hozzávalók:
12 dkg tejföl (CH 4,6g) 
1 dl tej (CH 4,6g) 
1/2 tojás (másik fele kenni - CH 0,6g) 
1 tk. só (CH 0,0g) 
0,3 dl bor (CH 0,9g) 
6 dkg vaj (CH 0,2) 
35 dkg liszt (CH 252,0g) 
3 g szárított élesztő (CH 0,0g) 
30 dkg darált tepertő (CH 0,0g) 

A fenti anyagokból a tepertő kivételével, géppel tésztát dagasztattam, majd hagytam 30-40 percig kelni. Ezután kinyújtottam, először duplán, majd szimplán hajtogattam. Azaz a kinyújtott tésztát megkenem egy adag tepertőkrémmel, megszórom frissen őrőlt borssal.Gondoltaban három részre osztom, jobbról és balról is a középső részre hajtom. Az így kapott csíkot megint megkenem tepertővel, majd a tésztát fentről és lentről is a közepéig visszahajtom, majd még ezt is félbehajtom. Egy nagyobb tállal letakarom és hagyom 30 percig pihenni, A hajtogatást és tepertővel lekenést még 2x megismétlem, közte 30 perc pihentetéssel. Végül jó ujjnyi vastagra kinyújtom, a tetejét berácsozom. Kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A rétegek szépen látszódnak. A kiszaggatott pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire ültetem, hagyom őket 20- 30 percig pihenni. Megkenem tojással a tetejüket, ügyelve, hogy ne csorogjon le az oldalán, mert akkor nem tudnak szépen felemelkedni. 180-190 fokos sütőben kb. 15-17 percig sütöm. 

CH összegző: 35 db összesen 262,9 gramm, egy darab 7,5 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2013. február 28., csütörtök

Öntött túrós pite

Illéskrisznél találtam a receptre, ami biztosan gyakori vendég lesz nálunk, mert nagyon finom:) Kicsit változtattam rajta. 



Öntött túrós pite 
Hozzávalók: 
Hozzávalók a tésztához: 
3 tojás sárgája (CH 1,8g) 
8 dkg xilit (CH 80,0g) 
1 dl olaj (CH 0,0g) 
1 dl tej (CH 4,6g) 
12 dkg liszt (CH 86,4g) 
1/2 kávéskanál sütőpor (CH 0,0g) 
csipet só (CH 0,0g) 
A töltelékhez: 
25 dkg túró (CH 9,3g) 
3 tojás fehérje (CH ld. fent) 
2,5 dkg búzadara (CH 18,4g) 
2,5 dkg xilit (CH 25,0g) 
1 tasak vaníliás cukor (CH 10,0g) 
reszelt citromhéj (CH 0,0g) 
5 dkg mazsola (CH 32,5g)
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgájákat fehéredésig keverjük a cukorral. Ezután hozzáadjuk az olajat a tejet, elkeverjük. Majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Alaposan simára keverjük a masszát. Kivajazunk és liszttel meghintünk egy kb. 25X35 cm-es tepsit és a fele mennyiségű masszát belesimítjuk. 175 C-on, kb. 15 perc alatt elősütjük a tésztát. Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót kikeverjük a xilittel és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a citromhéjat és a búzadarát. A tojások fehérjét, csipet sóval kemény habbá verjük és lazán a túróhoz keverjük. Ezután a tölteléket rásimítjuk az elősütött tésztára, majd a túrós töltelékre ráöntjük a másik fele tésztát. Kanállal elkenegetjük a süti tetejét. visszatesszük a sütőbe és 150-160 fokon tovább sütjük addig, míg a teteje is szépen megpirul. ha nagyon sülne a süti teteje, akkor alufóliával letakarjuk és úgy sütjük tovább. A végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy biztosan átsült-e. 

CH összegző: 10 szelet összesen 268,0 gramm, egy szelet így 26,8 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2013. február 5., kedd

Pizza quesadilla

Nem is recept, csak egy ötlet. A pinteresten fedeztem fel egy nagyon csábító fotót. Így nem is volt igazán kérdés, hogy nálunk is elkészül. Az én fotóm messze nem lett annyira szép, de este készült és amúgy is nagyon éhesek voltunk már legyen ez a mentség. 



A két tortilla közé ezúttal pizzaszósz (sk természetesen), hagyma, szalámi és két féle sajt került.

2013. január 31., csütörtök

Cideres fánk

Annyira megtetszett az ötlet Mirellenél, hogy biztos voltam benne, hogy az idei szezonban elkészítem (eddig főleg túrófánkkal operáltam;)). Hát nem lett rossz, de a szalagos változatot meg sem közelítette…számunkra legalábbis. Nem tudom mit ronthattam el, de nem igazán lett könnyed és habos, pedig bőven volt ideje kelni. 


Cideres fánk
Hozzávalók:
32,5 dkg liszt (CH 234,0g)
fél tasak szárított élesztő (CH 0,0g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
0,5 dl cider (CH 0,0g - de nem találtam sehol érdemi számot hozzá!!!)
1 tojássárgája (CH 0,8g)
1,5 dkg nádcukor (CH 13,9g)
csipet só (CH 0,0g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
A hozzávalókat alaposan összedagasztattam BB-vel. Majd hagytam duplájára kelni. Ekkor lisztezett felületen kinyújtottam bő egy ujjnyira, kiszaggattam, majd letakarva hagytam ismét megkelni. Bő két ujjnyi forró, de nem maxi gázon dolgozó olajban kisütöttem a fánkokat. Lekvárral tálaltam. 

CH összegző
20 db kisebb méretű fánk összesen 251,2 , így egy darab 8,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2012. december 25., kedd

Sajtos keksz

Nem ez volt a terv, de megláttam és megfogott az egyszerűsége. Nem utoljára készült. Nem változtattam az eredeti recepten semmit, a szövegen sem…csak kiszámolgattam:)


Sajtos keksz
15 dkg reszelt sajt (Karaván - CH 2,4g)
15 dkg liszt (CH 108,0g)
15 dkg hideg vaj (CH 0,6g)
egy kávéskanál só (CH 0,0g)
csipetnyi őrölt bors (CH 0,0g)
3 evőkanál hideg víz (CH 0,0g)
A hozzávalókat nagyon gyorsan (hogy a vaj ne olvadjon meg) összegyúrjuk. (Nálam BB dolgozott meg vele) Az így kapott tésztát két részre osztjuk, mindkét feléből egy-egy hosszú, kb. 4-5 cm átmérőjű hurkát formálunk. A hurkákat jó szorosan a sütőpapírba vagy alufóliába tekerjük, aztán 15-20 percre mélyhűtőbe rakjuk. A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az egyik tésztahurkát kivesszük a mélyhűtőből, és kb. fél centi vastag szeleteket vágunk belőle. A szeleteket egymástól minimum 3-4 centi távolságra sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és a forró sütőbe toljuk. A tészta másik felét akkor vesszük elő, mikor az első adag már megsült, és azt is összevágjuk, tepsibe rakjuk. A sütési idő mindössze 10-12 perc. Vigyázat, ez a süti nagyon könnyen megég, és akkor a sajt keserű lesz!

CH összegző:
Nekem 130 darab jött ki összesen ebből a mennyiségből (két tepsibe belefért), összesen 111 gramm szénhidráttartalommal. Egy darab esetében így 0,9 grammal számolhatunk…ami mondjuk nem hátrány, mert nagyon eteti magát;)

2012. december 20., csütörtök

Füstölt sajtos pogácsa

Rainytől származik a recept, mert ő nem volt rest Luca-napi pogácsát sütni, s azt még meg is mutatni a facebookon (az ő fotója nyilván klasszisokkal jobb volt, mint az enyém, de este is készült, meg amúgy is majd ha lesz kedvem elárulom, hogy miként győzte nálam a 40D-t a telefonom fotózás témában;):P). Kaptam receptet, hát nosza ki is próbáltam a vendégség örömére. Csak egyet kóstoltam, a többiről a vendégek nyilatkozták, hogy jó lett. Viszont annyira tetszett, hogy megsütöttem ma is…meg szerintem karácsonyra is ez lesz majd a sósság, mert még a tervezettnél is gyorsabban megvan. Inni meg lehet rá;)


Füstölt sajtos pogácsa
25 dkg liszt (CH 180,0g)
12,5 dkg vaj (CH 0,5g)
1 tojás (CH 0,6g)
12,5 dkg tejföl (1 dl - CH 4,8g)
fél tasak sütőpor (CH 0,0g)
5 dkg füstölt sajt (CH 0,8g)
1 kk só (CH 0,0g)
A hozzávalókat (a tojásnak csak a felét) alaposan összedolgozzuk. 1,5-2 cm vastagra kinyújtjuk. A tetejét berácsozzuk, kiszaggatjuk, minden pogácsát a kezeink között kicsit megsodrunk, majd sütőpapíros tepsire teszünk. Tojással megkenünk (esetleg sajttal megszórunk), végül 180 fokos sütőben pirulásig sütjük.

CH összegző:
Nálam a tészta alapos kóstolgatás után 45 db apró pogácsát sikerült kihozni belőle, ami összesen 186,7 gramm szénhidrátot tartalmaz, így egy darab nagyjából 4,1-et.

2012. december 16., vasárnap

Citromos álom - Kulka János

Anyukám látogatásának örömére olyan történt, ami szerintem nagyjából fél éve nem…bekapcsoltuk a tv-t, mármint klasszik tv-üzemmódban. Nos hát fogalmam sincs mit néztünk, mert nem érdekel, de a fülemben megakadtak a Kulka János, meg a citromos álom szavak. A receptet nem jegyeztem meg, talán nem is hangzott el a műsorban - tényleg nem figyeltem annyira. Sebaj, google a barátom (általában ugye), így hát a karácsonyi sütögetés mellett, hétvégén nosza ki is próbáltam egy kis adagban ezt a csodát, mert csoda ez, csodafinom és gyors és húúú, meg haaa, meg minden és lehet, hogy a karácsonyra tervezett desszertet is simán becserélem erre, mert…mert csak:D Lentebb az eredeti recepttel számoltam. 



Citromos álom
450 gramm tejföl (egy nagy doboz - CH 17,1g)
5 dl növényi tejszín (én Hulalát használtam - CH 65,0g)
2 citrom reszelt héja (CH 0,0g)
2 citrom leve (1 dl - CH 3,1g)
40 dkg babapiskóta (CH 317,2g)
(12 ek cukor - na én ezt kihagytam az édesített Hulala és a cukros babapiskóta már éppen elég édessé tették így is számunkra)
A krémhez verjük fel a tejszínt, keverjük hozzá a tejfölt, a citromlevet, a citromhéjat (és a cukrot). Egy nagyobb tál aljára fektessünk egy sor babapiskütát, erre kenjünk egy réteg krémet, majd folytassuk a rétegezést. A tetejére bőségesen kenjünk a krémből, majd ízlés szerint locsoljuk meg grépfrút-vagy narancssziruppal. (Nálam ez a mozzanat is kimaradt, a recept házi sárgabaracklekvárt is ajánl hozzá, az sem hiányzott, de egyszer majd biztos kipróbáljuk úgy is.)

CH összegző: 
8 adag összesen 402,4, így egy adag 50,3 gramm szénhidrátot tartalmaz. Bár én kicsit soknak éreztem a babapiskótát, legközelebb szerintem kevesebbet teszek, hovatovább a cukormentes verziót;)

Printfriendly