A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünneplős. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünneplős. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 1., szombat

Lego - szülinap

Többszöri kérdés után is tartotta magát, hogy Lego legyen a tematikát. Így hát lett. A részleteket itt már leírtam. Most jöjjön a gasztro vonulat. Tortára már volt egy kísérletem, de aztán szembejött a pinteresten egy sokkal egyszerűbbnek tűnő ötlet. Próba-sütés egy héttel a szülinap előtt. S mivel az siker volt, hát jöhetett az igazira is nagyban. Meg a további tematikába illeszkedő édességek.



Kezdetnek a bölcsis szülinapi ünnepségre egy egyszerű hamis tiramisuval készültem, amit néhány lego kockával tettem hangulatossá. A kockák jégkocka-tartóval készültek. Olvasztott fehércsoki, megfelelő ételfestékkel színezve (DrOetker pasztával dolgoztam). 

A legofej torta három kerek piskótából készült, két azonos méretű és egy jelentősen kisebb (sima vizes piskóta). Közé nutellás krém került (megunhatatlan ez a krém). Kívülre meg sárga marcipánból és némi csokimázból a dekoráció (a tetején az igazi lego-fejek csak a méret miatt vannak!). Aztán élesben azért voltak nehézségek. Pl. nem kaptam marcipánt…sem sárgát, sem semmilyet, így a marcipán-bevonatos próba után a szülinapra önthető cukormázzal készült. Mondjuk annak ellenére, hogy ilyet most próbáltam elsőre, simán klassz lett vele a torta, sőt könnyebb megoldás volt, mint a marcipán. Ha ismertem volna a bevonót, bizonyára lehetett volna még szebb a torta, de az ünnepelt nem reklamált. (Köré elvileg került volna még a csoki lego kockákból, de ezt egyszerűen elfelejtettem a rohanásban).


A lego fej linzerekhez a kiszúró formát a Meskán találtam…nem mondom, hogy jóval az ünnep előtt, mert későn jutott eszembe, hogy rákeressek egyáltalán. Az eladó által küldött recepttel dolgoztam (amit Viánál is megtalálható)….de nem voltam vele túl sikeres, mert hát nem volt annyi időm rá, mint szerettem volna. Az eredeti terv linzer lett volna, rendesen betöltve, de azt azért vetettem el, mert elég nagyon a fejek és meg a kisebb linzert jobban kedvelem, de be kell vallanom, hogy legközelebb mégis maradok az eredeti ötletnél. Vagy ha keksz, akkor másfajta recepttel fogok dolgozni.


A sós rágcsálnivalót ez a kedvencünk képviselte, amit egy lego alaplap és egy sodrófa segítségével varázsoltam az alkalomhoz illő formára.



2015. május 9., szombat

Lego kocka torta - Első kísérlet

Úgy néz ki, hogy a nagyfiú a negyedik szülinapjára lego-tematikus ünnepet kap. Nos hát, ehhez kell egy klassz „torta” is. Első kísérletként gondoltam lego-kockákat készítek.

Sütöttem egy ilyen piskótát. Megtöltöttem a szokásos nutellás krémmel. Kiválogattam a megfelelő színű M&M’s cukorkákat, majd próbálkoztam mindenféle bevonattal. Volt színezett vajas krém (zöld)…ez nem nyert, mert nem vette fel szépen a színezéket. Aztán volt egy színezett fehércsoki-öntets változat (sárga), ez sem fedett tökéletesen. S végül – mert mindig az első gondolatok a helyesek – simán némi vajjal összeolvasztott fehércsoki a megfelelő színezékkel összedolgozva (piros és kék).

Nem lett rossz, de teljesen azért nem voltam elégedett. Így azért még nem egészen bizonyos, hogy ez lesz a végleges torta.


2015. március 7., szombat

Csak a forma más...



Anyósom küldött egy aranyos képet facebookon keresztül, talán pénteken, hogy miként is kell kutyafejeket formázni némi tésztából. Szombaton meg vendégeket vártunk…uzsonna időre. El is készültek a kutyus-fejek. Szerintem ilyen formában is jó volt a kalács, ami már bizonyított más formában is ;)


2015. január 14., szerda

Vonat-torta 2.0


A kudarc után sem adtam fel, elvégre láttam, hogy mi a probléma, hát tudtam, hogy mi lesz rá a megoldás. Tulajdonképpen kókuszkocka lett, csak kókusz nem került rá. Nem bánták a fogyasztók, a forma nagy siker volt, meg a rakományként betöltött Smarties is (többször kellett utántölteni:P). Legközelebb praktikussági okokból azért meglesz a kókuszba forgatás is, mert úgy kevésbé ragad…esetleg a klasszikus mártogatós máz helyett, sima csoki mázzal dolgoznék.


Vonattorta – Kókusz kocka kókusz nélkül
A piskóta:
2 db tojás
30 dkg liszt
2 dkg margarin
2,5 dl tej
2 ek méz
15 dkg porcukor
1 cs sütőpor
A vajat, a porcukrot és a tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet és a tejet és végül a sütőporral elkevert lisztet. Papírral bélelt tepsibe töltjük és 160 C° -on megsütjük. Néhány percig várunk, majd egy rácsra téve megvárjuk, amíg kihűl, ezután vágjuk a megfelelő formára (ismét ezzel próbálkoztam).

A mártogatós mázhoz: 25 dkg Rama margarin, 35 dkg cukor - lehet kristály is, mert úgy is fel kell olvasztani, 4 dkg kakaó, 1 dl tej
A hozzávalókat a margarinnal összeolvasztjuk és felforraljuk. Ezután egyenként belemártjuk a formákat és ügyesen összerakjuk, rátesszük a kerekeket is (Milka kekszet használtam hozzá). Hűtőbe tesszük dermedni. Én a tálaláshoz rajzoltam a tálcára egy sin-pályát és rakományként megtöltöttem smartiessal. 




Update: sokkal később, már a Segítsütin is túl, egészen mást keresgéltem és ráakadtam erre…avagy nem csak az én buksimban állt össze a kókuszkocka és a vonattorta téma :) Legközelebb a formázást is inkább innen csenem, mert egyszerűbb vele dolgozni :) 

2015. január 13., kedd

Vonattorta - Nutellás golyóbis



Feltett szándékom volt, hogy vonattematikus szülinapi bulit csinálok a vonat-mániás középsőnek. Ennek örömére készült a dekoráció. De a torta is…rögtön kettő, mert az első kissé problémás lett. Azért a bölcsibe összehoztam belőle egy vonatot, igaz nem a megálmodott krém volt benne, csak egyszerűen kapott egy csoki mázat. A megálmodott krémmel betöltött verzióból meg megszülettek a nutellás golyóbisok…életem eddigi legjobb golyóbisa.

Minimál 2D verzió a bölcsibe
Vonattorta-Nutellás golyóbis
A piskóta:
6 tojás 
6 evőkanál forró víz
27 dkg cukor
1,5 dkg vaníliás cukor
15 dkg liszt
15 dkg étkezési keményítő
1 csomag sütőpor
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. Majd a tojássárgáját és a forró vizet keverjük habosra, hozzá adjuk a cukrokat, majd a tetejére simítjuk a tojásfehérjét és erre szórjuk az összekevert szárazanyagokat. Óvatosan keverjük össze. Tortaformában (esetemben tepsiben) 180 fokon sütjük.
A krémhez habosra keverünk 35 dkg nutellát és 25 dkg mascarponet.
A csúszkáló sikertelenség
A torta formázásához Rita ezen leírását használtam fel. De nem volt elég stabil a krém és kemény a piskóta (ez egy igazán klasszikusan habos piskóta), csúszott szét, ahogy kentem bele és rá a krémet. Így fogtam és az egészet BB-re bíztam, hogy gyúrja össze, majd „begolyóztam” és megforgattam némi kókuszban. Amelyik részt nem töltöttem be, azt egyszerűen megkentem megolvasztott csokival és hűtőbe tettem dermedni. Az utolsó morzsa is elfogyott a bölcsiben, mind a golyók, mind a torta…és állítólag óriási siker volt. 


2014. december 31., szerda

Túrós-juhtúrós malackák

A forma nagyjából változatlan, leszámítva, hogy az első adagnál még nem találtam meg a szokásos méretű formákat, de aztán mire a második tepsibe került már igen, így a vendégségbe a nagyokat vittem, itthon a fiúknak meg maradtak a kicsik. A receptet most Illéskrisznél találtam, nagyon finom, de a malacokhoz a régi alkalmasabb volt, szebben tartották a formájukat. De valójában senki nem kifogásolta;)



Túrós-juhtúrós malackák
Hozzávalók: 
35 dkg liszt
25 dkg túró
10 dkg juhtúró
35 dkg margarin
12,5 dkg trappista sajt
só
Tetejére: 1 felvert tojás (és további reszelt sajt, ha a forma úgy kívánja…a malacokra nyilván nem került)
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kb. fél cm vékonyra nyújtjuk a kívánt formára vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, tojással lekenjük (reszelt sajttal megszórjuk) és 200 fokos sütőben a kívánt szín eléréséig sütjük.



2014. október 11., szombat

Prime Steak



A ráhangoló előétel: habosított vaj, steak-krém és házi kávés kenyér (mit nem adnék a receptért;))
Évfordulós vacsora helyszínnek valami különlegeset gondoltunk. KáeM nemrég egy üzleti ebéd keretében ismerkedett meg a Prime-mal. Hozott kótolót....huuu meg haaa...pedig már kihűlt. Szóval innen már nem is volt kérdés, hogy az elegáns elit étterem lesz a célpontja a templomi esküvőnk 6. évfordulójának megünneplésére. 

Vegyes előételes tálunk
Foglaltunk asztalt a neten :) Pontosan érkeztünk, s természetesen ültető hosztesz kísért az asztalhoz. 

Itt volt egy kis időnk körül nézni…nagyon szép, kidolgozott és elegáns a hely. Férfias berendezéssel és dekorációval…ami tökéletesen illik a steakek és borok világához;) Az asztalok éppen kényelmes távolságra vannak egymástól. A női mosdó tökéletesen igényes, természetesen tiszta és jól felszerelt. KáeM a férfi mosdót kissé szűkösnek minősítette…mondjuk ott több berendezés kell:P A pincérek túlnyomó többsége férfi, aminek nyilván több oka is van: eleve ez egy férfia étterem, nehezek a tányérok, s hát ez a szakma sem éppen gyerekbarát :P (Tudom, mert dolgoztam benne)

A főételek és a tálalásuk
Mire a berendezés szemrevételezésén túl jutottunk, már érkezett is a pincér. Kaptunk étlapot, koktéllapot, borlapot, chef ajánlata dolgot…szóval kellő mennyiségű olvasnivalót;) 

Ennek ellenére nem volt nehéz a választás, mert számomra teljesen egyértelmű volt, hogy steaket fogok enni, már csak azt kellett eldönteni, hogy milyet, milyen mártással, körettel. De ez sem volt nehéz. Ketten ettünk egy vegyes ízelítős előételt. Főételnek Libamájas mókát választottunk mind a ketten, csak más körettel és mártással. Kaptunk ráhangoló falatokat is előzetesnek. Illetve végülis miután a főételnek nagyjából a felét elcsomagoltattuk, majd a desszert kínálatot is szemrevételezhettük, hát abból is választottunk. Nagyon finom volt minden. 

Így lehet desszertet választani;)
A számla végösszege nyilván nem csekély, de tisztában voltunk vele, hogy kb. mennyi lesz, elvégre ez osztályon felüli étterem, kiemelt árakkal és 12% szervízdíjjal. S tényleg azt tudom mondani, hogy megérte a gasztronómiai élmény :) Természetesen nem ez lesz az az étterem, ahová az ember hetente betér egy gyors randizós vacsorára, de különleges alkalmakhoz tökéletes választás. Mindenképpen pozitív élményekkel és visszatérési szándékkal búcsúztunk el.

De azért a sok pozitív élmény mellet, volt néhány apró, de azért mégis említésre méltó negatív tapasztalat is, elvégre - hiszem és gondolom - ebből lehet tanulni. Mindamellett, hogy 3 pincérünk is volt, kissé vontatottra sikeredett a vacsora, hiszen a 3 fogás közel 3 órás elfoglaltságot jelentett. Vagyis kissé hosszúak voltak a szünetek a fogások között. A laktató finomságokra tekintettel nyilván profi a csomagolás technika, leszámítva, hogy nincsenek kisebb dobozok a szószok elcsomagolására…ennek ellenére megoldották természetesen, hogy elhozhassuk azokat is. A harmadik és egyben utolsó negatívummal kapcsolatosan eleve kettős érzésem van, mert amúgy sem szeretem a fix szervízdíjat…nem érzem, hogy meghagyja a lehetőséget a vendégnek, hogy kifejezésre juttassa tetszését, vagy elégedetlenségét. Ha pedig mégis szeretné kifejezni a szervízdíjon felül adott borravalóval elégedettségét, akkor meg valahogy mégis rossz érzést kelt bennem, ha elfogadják, hova tovább úgy fogadják el, hogy meg sem említik, hogy a számla már alapvetően tartalmazza a szervízdíjat és borravalót. 

Desszert egyszer...
...desszert még egyszer:)
A fenti apróságok egyáltalán nem fognak eltántorítani, hogy visszatérjünk és megkóstoljuk az étlap egyéb fogásait is, mert hogy azért több van itt, mint a steak ;)

2014. január 8., szerda

Banános túrótorta

KáeM születésnapjára sem terveztem nagyobb tortát, mint a sajátomra, csak kicsit jobban előre gondolkodtam, így ez jobban sikerült:) Két pici torta készült ezúttal, egyik itthonra a kis családnak, a másik meg a kis verziós baráti összeröffenésre. Igazán jó lett, egyáltalán nem édes, szóval, aki igazán édes ízre vágyik, az bőven tegyen még bele cukrot. P



Banános túrótorta
Piskóta
2 tojás 
6 dkg cukor
40 ml étolaj
40 ml hideg víz
1 ek kakaópor
7 dkg liszt
1 tk sütőpor
A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Majd hozzáadjuk az olajat és a vizet. A sütőporral, kakóval elkevert lisztet óvastosan összeforgatjuk a tojásos masszával, majd zsírozott lisztezett formába tesszök 200 fokon 15 perc alatt készre sütjük. Ezután a félbevágott banánokat citromlével bemasszírozzuk, majd befedjük vele a kihűlt piskótát. 
Töltelékhez:
1 banán (12 dkg)
A túrókrém:
25 dkg túró
5 dkg cukor
2 dl habtejszín 
fél tasak zselatinfix
tetejére reszelt étcsokoládé
A túrót a cukorral citromlével és héjjal habosra keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd a túrós masszához adjuk, végül belekeverjük a zselatin fixet. A banánokra tesszük a krémet és pár órára hűtőben pihentetjük. Reszelt csokival megszórva tálaljuk.

2013. december 24., kedd

Karácsony 2013.





Boldog karácsonyt!



Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk :)

"Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
Hó és hideg, de a szándék meleg,
A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.

Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerûen érezni kell!
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian!" 
/Edda/

2013. december 1., vasárnap

Advent - 2013.

Az idei dekoráció, főként képek :)

Az ajtó...nyilván egy újabb dísz került rá;)

Az adventi "koszorú" rendeltem az alapot és kicsit feltuningoltam:)

A gyerekek szobája
A hálószobánk

Az asztalunk :)

2013. november 28., csütörtök

Diós-vaníliás kifli

Megláttam Mirelle facebook oldalán, aztán gondoltam miért ne próbáljam ki az Ő verzióját…nem sikerült, mert megnéztem a receptet, aztán összeraktam, persze reflexből raktam bele tojást is. Elvileg nem kellett volna, de nem rontott rajta. Marad ez a verzió, mert tetszik, hogy pont a bazi mennyiségű vaníliás porcukorral lesz kellően édes….szerintem kipróbálom majd mogyoróval is, dió helyett:)



Diós-vaníliás kifli
10 dkg darált dió
28 dkg finomliszt
21 dkg vaj
7 dkg porcukor
1 tojás
A hozzávalókat összedolgoztam, majd fóliába csomagolva hűtőbe tettem…egy egész éjszakára, mert így jött ki a lépés. Ezután kisebb rudakat formáztam belőle és kb. 5 cm-s darabokra vágtam, kiflisítettem, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 175 fokon világosra sütöttem. Még forrón megforgattam a vaníliás porcukorban.

2013. augusztus 5., hétfő

Zsebi szülinapi torta 2.0 - Csokikrémes torta

Ma volt egy napot bölcsiben a nyári szünete ellenére és még simán belefért a 8 napba, ezért úgy gondoltam viszünk tortát és akkor tudnak ünnepelni. Nem sikerült tökéletesen, mert az unalomig ismert és szeretett krém valamiért nem akart tökéletes lenni (A pudingos rész cseppet darabos maradt a vajas krémben - pirul), de sem a gondozó nénik, sem a kicsik nem panaszkodtak, a tálat meg üresen kaptam vissza;) (Nem számolgattam, majd alkalmasint pótolom, de a fogyasztóknak nem is igazán kell még foglalkoznia szénhidrát számolgatással;))



Csokikrémes torta (17 cm-es forma)
Piskóta
3 tojás
10 dkg cukor
3 ek olaj
15 dkg liszt
1 kk sütőpor
1 ek vanília kivonat
Tálba ütjük az egész tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, és kézi mixerrel fehéredésig/habosodásig keverjük. Hozzáadjuk az olajat, a vaníliakivonatot, és tovább keverjük. Végül fakanállal beledolgozzuk a sütőporral elkevert lisztet. Zsírozott lisztezett formába töltjük és 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Mikor kihűlt ketté vágjuk és betöltjük az alábbi krém felével. A másik felével kívülről fedjük be. A dekorációt én nyújtható marcipánból készítettem az ünnepelt mágneses betűkészletét használva kiszúróformának:P

Krém
1 csomag csokis pudingpor
3 dl tej
1 evőkanál liszt
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
A pudingport elkeverjük a liszttel és a 3 dl tejben felfőzzük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, majd apránként hozzáadjuk a kihűlt pudingot.



A felirathoz pedig vedd a gyerek mágneses betűkészletét, meg némi maradék nyújtható marcipánt;) Avagy lásd fent:P


2013. július 31., szerda

Villám McQueen torta 1.0

Nagyobbik kicsi fiúnk éppen ezen korszakát éli. Nem vállaltam be a komolyabb 3d verziókat, mert nem vagyok ennyire ügyes, nem rendeltem cukrászdából, mert két felnőttre és két gyerekre (az egyik még nem is eszik tortát), cseppet soknak éreztem a 20-24 szeletet:P és a spéci formát meg későn rendeltem meg, hogy ideérjen, de ezért 1.0, mert lesz formás verzió is…ha megérkezik utána szerintem minden hímneműnek ilyen tortát gyártok:P Na de vissza a mostanihoz. 


Kicsi és egyszerű tortát akartam, semmi fondant/marcipán bevonat, mert valahogy a krémet egyszerűbbnek tűnt színezni, aztán mégis marcipán nyert, mert ez meg gyorsabb volt, főleg mikor megtaláltam a kész verziót;) A színezést a legegyszerűbb (és ezzel mondjuk nyilván a legamatőrebb) módon oldottam meg…megfestettem ételfestékkel a kész és csokival kontúrozott formát. 


Az alap egy egyszerű sima piskóta volt, ami nem kicsit lett vékony és ezzel száraz, tölteléknek simán csak lekvár került bele. Kívülre meg a marcipán bevonat, meg némi olvasztott csoki kontúrként, aztán ecsettel a sima ételfesték…persze így nem ad annyira telt színeket, de azért látszott, hogy mi milyen színű akar lenne. Nos ha finoman fogalmazunk érdekes lett ízre, ha őszintén, akkor ehetetlen, de az ünnepelt azért értékelte és volt más sütemény, ami viszont tényleg finom lett:D

Printfriendly