A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sertéses. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sertéses. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 30., kedd

Rakott tök

Anyósomtól hoztunk egy szép adag főznivalót. Mára a tököt terveztem felhasználni, de valami gyors verziót. Rakott tök lett belőle és nem lett rossz. KáeMnek nem annyira esetei az ilyen kaják, de megette és jól lakott. Mazsi nagyon szerette (bár ő mit nem szeret?:P), Bogyi a húsos-rizses részt tolta magába, a tököket belém, Zsebi meg eszegetette és közölte, hogy ő ezt nagyon szereti (de azért nem lett üres a tányérja), nekem tetszett, de több tökkel még jobb lett volna.



Rakott tök
Hozzávalók:
1 közepes méretű zsenge tök
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 + 1 ek sertészsír
25 dkg darált hús
8 dkg sűrítet paradicsom
1 dl tejszín
só, bors, oreganó
1 kis bögre rizs
20 dkg tejföl
5 dkg reszelt sajt
A tököt meghámoztam, kiszedtem a magját, kockára vágtam és besóztam. Amíg állt elkészítettem a rizst és a ragut. Előbbit kétszeres mennyiségű vízben, pici sóval puhára főztem. Utóbbihoz az apróra vágott hagymákat kevés zsíron megfuttatam, hozzáadtam a darált húst és fehéredésig kevergettem. Fűszereztem, majd ment rá a sűrített paradicsom és némi víz. Összerotyogtattam, hozzáadtam a tejszínt, ezzel is átforraltam. Összekevertem a rizzsel. A sütőforma alját kikent zsírral, beterítettem a tökkockák felével, erre kentem a rizses ragut, majd a többi tökkel befedtem. Ezután megkentem tejföllel és megszórtam reszelt sajttal. Forró sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.

2015. április 29., szerda

Tejfölös sertésragu leves

Volt egy kevés kockázott sertés hús és kellett valami tartalmas vacsora…adta magát, a leves+palacsinta kombináció. A leveshez meg gyorsan kerestem ötletet a nosalty-n…majd így is készült :D Viszont nagyon finom lett, kicsit még főhetett volna, hogy puhább legyen a hús, de már a vádlimat rágták a fiúk, így inkább kapták a levest :P


Tejfölös sertésragu leves
kb. 20 dkg sertéshús (kockára vágva)
1 közepes vöröshagyma
1 közepes sárgarépa
2 közepes burgonya
10 dkg zöldbab
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
piros paprika
Piros Arany (csemege)
1 ek sertészsír
víz
2 marék száraz csipetke tészta
1 evőkanál finomliszt
10 dkg tejföl
A kockára vágott vöröshagymát az olvasztott sertészsíron megpirítjuk, majd rádobjuk a húst és fehéredésig kevergetjük, ekkor fűszerezzük, hozzáadjuk a megtisztított, felaprított zöldségeket, majd felöntjük vízzel és felforraljuk. Mikor felforrt, hozzádobjuk a csipetkét és mindent puhára főzünk, végül a liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

2015. február 28., szombat

Hortobágyi húsgombóc

Igyekszem hétvégén gyorsan letudni a főzést, hogy minél több idő maradjon a törpékkel játszani. Amúgy meg imádják a nokedlit, így valami olyasmi kellett, amit nokedlivel lehet enni. Pénteken meg szembejött ez a recept. Nem követtem szó szerint, mert a gomba nem nagy sztár nálunk, és amúgy is, ha gombás akkor szerintem már bakonyi. Jól nézett ki, nem is volt rossz, de azért nem fogyott olyan lelkesen, mint számítottam rá. Amúgy szeretik a húsgombócot, de valahogy ez a tejfölös-paprikás szósz úgy látszik a csirkéhez passzol számunkra jobban :)



Hortobágyi húsgombócok
Húsgombóc
40 dkg darált sertéshús
1 db tojás
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
6 dkg vöröshagyma
4 dkg zsemlemorzsa
Mártás
1 ek napraforgó olaj
6 dkg vöröshagyma
2 ek natúr lecsó
3 ek sűrített paradicsom
víz
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
15 dkg tejföl
2 dkg finomliszt
Húsgombóchoz a hagymákat krémesre daráljuk, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk és hűtőbe tesszük. A mártáshoz az olajon megfuttatjuk a hagymákat, a lecsót, szórunk rá némi piros paprikát, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, ízesítjük, felöntjük vízzel és beletesszük a megformázott gombócokat. Összeforraljuk. Mikor a gombócok megpuhultak, akkor behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. Nokedlivel tálaljuk.

2014. október 21., kedd

Hagymás tejszínes mustáros karaj

Nagyon megtetszett a fotója. Most volt egy adag karajom, amivel nem tudtam hirtelen mit kezdeni. Így felhasználtam a receptet. Kissé módosítottam rajta. Jó lett, csak kevesebb só kellett volna bele…de a mustárokkal mindig így járok, mármint, hogy sósabbak, mint én gondolom.




Hagymás tejszínes mustáros karaj 
4 szelet sertés karaj 
1 tk mustár 
4 gerezd fokhagyma 
1 fej vöröshagyma 
10 dkg tejföl 
1,5 dl tejszín 
petrezselyemzöld 
só, bors 
kevés olaj 
A húst kockára vágjuk, majd összeforgatjuk némi sóval és borssal. A hagymát szálasra szeleteljük, a fokhagymát összezúzzuk. Kevés olajon megforgatjuk a hagymákat, majd a húst is fehéredésig. Ekkor hozzáadjuk a mustárt, a tejfölt és tejszínt. Össze rottyantjuk, majd áttesszük az egészet egy tűzálló edénybe és 200 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük. Rizzsel tálaltam, de krokettel talán még finomabb lett volna;)

2014. szeptember 10., szerda

Zöldséges paplanos sertés karaj

Az eredeti ötlet innen származik Alexától, kicsit variáltam rajta, meg persze helyből új nevet adtam neki:P Meg persze a füstölt sajtot megint sikerült kissé túlsütni, de hát így van ez, ha három csillagszemű kispasi van az ember lánya körül ;)



Zöldséges paplanos sertés karaj
3 szelet sertés karaj
só, bors
Olívaolaj
2 kisebb paradicsom 
1 fél pritamin paprika
6 szelet erős zöldpaprika
1 kicsi fej lila hagyma
5 cm póréhagyma
3 szelet bacon
15 dkg reszelt sajt füstölt és trappista
A húst kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy olívaolajjal kikent tűzálló tálba tesszük. Ráhalmozzuk a paradicsomkarikákat, a paprika szeleteket, a kétféle hagymát. Betakarjuk a baconnel, majd megszórjuk a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütjük (nem ennyire, mint én:P). Sült krumplival tálaljuk.

2014. szeptember 3., szerda

Joghurtos currys sertéssült

Kicsit indiai ízvilágú vacsorát szerettem volna, de nem nagyon, és főleg egyszerűen. Készült egy naan…pontosabban pita ezen recept alapján, csak éppen…tejjel készült víz helyett és kimaradt a cukor. Jól sikerültek, a hús nem kicsit lett sós és kicsit szaftosabb, szószosabb végeredményre számítottam, de azért még ehető. A fiúknak is tetszett, főleg a naan:)



Joghurtos currys sertéssült
6 szelet sovány sertéscomb
1 kis fej vöröshagyma
három szelet bacon
némi vaj
30 dkg joghurt
1 tk curry (sárga)
só, bors
A hússzeleteket sózzuk, kiklopfoljuk. A tűzálló tál alját kikenjük vajjal, beleszórjuk a felkarikázott hagymát, ráfektetjük a hússzeleteket. Sózzuk, borsozzuk. Rádobáljuk a csíkokra vágott bacont. A joghurtot kikeverjük a curryporral, majd ráöntjük a húsra. Sütőben 180 fokon 40 perc alatt készült el. Naannal ettük.

2014. augusztus 24., vasárnap

Bajor csülök


Régen keresem a házilagos jó verziót, ami hasonlít a kemencés verzióra, bár még talán annál is jobb a tunkolás okán;) Gabojszánál meg egyszer csak szembe jött..éppen egy nem keresős pillanatban. Elkészítettem, gyakorlatilag rögtön. Aztán még egyszer, meg még egyszer, és már most tudom, hogy ez lesz a méltó recept a disznóvágási friss csülökhöz ;)


Bajor csülök Gabojsza után szabadon
1 nagy csontos nyers csülök 
1 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 dl sör
só, frissen őrölt bors
nagyszemű só és olívaolaj
A fedeles öntött vas edény aljába szeleteljük a megtisztított hagymát. Ráhelyezzük a megmosott, papírtörlővel szárazra itatott és enyhén beirdalt bőrű, bőven sózott és borsozott csülköt. Rádobáltam a felszelelt fokhagymát, majd aláöntöttem a sört (vigyázat, rá nem, nehogy már lemossuk a finiséget idő előtt ;)) Az edényt lefedve 200 fokra előmelegített sütőbe toltam, majd 20 perc után, 110 fokra tekertem át…innen jön a neheze, kemény türelem játék, mert hogy 3-4 óra sütésre van szüksége. Ekkora olyan puha lesz a csülök, hogy szépen leomlik a csontról…én mondjuk nem csontoztam ki. De grillfokozatra állítottam a sütőt, leöntöttem alóla a szaftot, aztán olívaolajjal megkentem a bőrkét és jól megszórtam nagy szemű sóval, majd pár perce bedugtam a forróságba. Amíg tökéletesedik a szaftból krémes mártást simítottam, avagy turmixszal összedolgoztam a hagymákat és a levet (najó olyan is volt, hogy nagy ügyesen túl forrón engedtem rá a turmixot és szétrobbant a konyhában…meg rajtam…csak félig volt vicces:P), után picit összeforraljuk még, után fűszerezzük. A csülök alá visszatöltve tálaltam friss kenyérrel és bőséges mennyiségű lilahagymával :)

2014. június 28., szombat

Mexikói jellegű töltött cukkini

Anyósomnál vendégszerepeltem a konyhában. S hát a kertje adja a főzés alapját. Jól ki is néztem ezt a karalábés receptet, aztán meg eldöntöttük, hogy ez nekünk most mennyivel jobb lesz cukkinivel…hát lett. Meg tanulság is. Anyósom szerint kellett volna a töltetlékbe rizs, vagy krumpli, vagy legalább tócsni mellé köretnek. Részemről csak sósabbnak szerettem volna a cukkinit, mert a tejföllel tökéletesen megfelelő laktató fogásnak bizonyult. Estére Anyósom magának újragondolta a maradékot - mi jóféle fokhagymás lángossal kúráltuk magunkat ;)


Mexikói jellegű töltött cukkini
10 dkg hagyma
2 dkg fokhagyma
2 ek olaj
20 dkg darált hús
Só, bors, oreganó
28 dkg mexikói zöldségkeverék (CH 31,9g)
2 dl paradicsomlé2 cukkini (kikaparva összesen 1,9 kg)
10 dkg reszelt sajt
A hagymákat megtisztítjuk és finomra daráljuk, majd az olajon megfuttatjuk. Rádobjuk a darált húst és fehéredésig forgatjuk. Hozzáadjuk a fűszereket, a zöldségkeveréket, felöntjük a paradicsomlével és addig főzzük, amíg szépe besűrűsödik. Közben a cukkiniket megmossuk, belsejüket kivájjuk, besózzuk. Egy tepsire fektetjük a keletkezett csónakokat, megtöltjük a raguval és 200 fokos sütőben 25 percet sütjük, ekkor rászórjuk a reszelt sajtot, majd visszatoljuk a sajt pirulásáig (vagy nem, ha úgy vagyunk, mint én és nagyon sietünk:P). Tejföllel tálaljuk.

2014. június 10., kedd

Paradicsomos sajtos karaj

Méricske nélkül, mert gyorsan készült…nagyon gyorsan. A sütőben meg egyszerre a körettel - fűszeres sültkrumpli:) 



Paradicsomos sajtos karaj
4 szelet karaj
2 méretes paradicsom
só, bors, oregano
1 csomag mozzarrella
némi reszelt trappista
A paradicsomokat a fűszerekkel a késes robotgépbe dobjuk és összedolgozzuk. A karajszeleteket kikloffoljuk, majd olívaolajjal kikent tepsibe fektetjük, ráöntjük a fűszeres paradicsomlét, majd rápakoljuk a sajt szeleteket, végül a reszelt sajtot. 200 fokos sütőben sütjük készre. Vigyázat elég sok lé marad rajta, de szépen ki lehet szedni a tepsiből.

2014. június 4., szerda

Kókusztejes currys sertéscsíkok

Innen-onnan jött az ihlet, a végső elhatázást meg a mai Ázsia Bt.-ben tett látogatás hozta meg. Csirke nyilván jobban illett volna hozzá, de reggel a hentesnél (megvan a helyi tuti :D:D:D, hurrá Bőgér;)) még nem tudtam hogy mit főzök és a karaj tetszett meg. Számadás nélkül, mert elfelejtettem mérni :) 


Kókusztejes currys sertéscsíkok 
2 csík szalonna vékonyra szeletelve 
3 szelet sertéskaraj ceruza forma csíkokra vágva 
1 kisebb fej hagyma finomra darálva 
2 tk curry (Ázsia Bt. - kurkuma, koriander, görögszéna, gyömbér, római kömény, jódozott só, burgonyakeményítő, cayenne bors) 
só 
frissen őrölt tarka bors 
165 ml kókusztej 
1 marék mirelit kukorica 
1 ek keményítő 
némi tej 
A szalonnát ropogósra sütjük. Majd kiszedjük. A visszamaradt zsírban a karajcsíkokat és a darált hagymát megforgatjuk fehéredésig. Hozzáadjuk a fűszereket, a kókusztejet és a némi vizet (amivel kimostam a kókusztejes dobozt), a kukoricát. Puhára főzzük a húst. A mártást kevés tejjel elkevert keményítővel besűrítjük. Rizzsel és a megsütött szalonna pörccel tálaljuk. 

2014. május 14., szerda

Csípős tejfölös tokány

Karajt kaptam elő a fagyasztóból, gondolván ebből még bármi lehet, akár egy ilyen is. De aztán eszembe jutott, hogy milyen régen ettünk rizst…és akkor már csak kicsit gondoltam újra a sajtmártásos történetet:P 



Csípős tejfölös tokány 
6 dkg hagyma 
28 dkg sertés karaj 
1,5 hegyes erős paprika 
1 ek sertészsír 
20 dkg tejföl 
2 dkg liszt 
só, bors 
A hagymát ledaráltam, majd kevés zsíron megforgattam, rádobtam a csíkokra vágott karajt és fehéredésig kevergettem. Hozzáadtam a hegyes erős papírkát (ami ezen a ponton még úgy csípett, mintha maga az ördög küldte volna), majd sóztam, borsoztam és némi vizet hozzáadva fedő alatt puhára pároltam. (Néha kellett neki kevés plusz víz). Végül a liszttel elkevert tejföllel behabartam. (A liszt mennyisége függ attól, hogy mennyire szeretnénk sűrűre, illetve mennyi szaftot hagytunk rajta). Párolt rizzsel tálaltam az immár erejét vesztett tokányt. Persze így is finom volt, csak éppen legközelebb teszek róla, hogy csípős is maradjon:D

2014. április 7., hétfő

Egybensült fasírt

Nem próbáltam eddig, elvégre meséltem nyáron a simáról is, hogy azt sem nagyon eddig. Most ezt is előadtam és igazán jól sikerült, talán még a másik verziónál is jobban. Hidegen is tökéletesen élvezhetőnek tűnt, így hidegtálhoz is kiváló ez a verzió. 


Egybensült fasírt
6 dkg hagyma (CH 5,0g)
0,5 dkg fokhagyma (két gerezd - CH 1,3g)
50 dkg zsírosabb fajta darálthús (CH 2,0g)
2 tojás (CH 1,2g)
5 dkg zsemlemorzsa (CH 36,7g)
só, bors (CH 0,0g)
kevés sertés zsír (CH 0,0g)
A hagymát és a fokhagymát krémesre daráltam a késes robotgéppel, majd alaposan összedolgoztam a többi hozzávalóval. Zsírral kikentem a 23x18as kis tepsit, majd szépen belelapítgattam a masszát. 200 fokos sütőben aranyszínűre sütettem. Majd kockára vágva tálaltam a krumplifőzelék kisérőjeként. 

CH összegző:
12 kocka összesen:46,2g
1 kocka:3,9g


2013. október 30., szerda

Sous vide csülök - Második felvonás

És akkor lett csülökből második felvonás a sous vide gépegységgel. Ezúttal kicsontozott csülköt kaptam. Hétfőn pácoltam be, majd kedden este került a kádba, hogy szerdára vacsora lehessen. Finom lett, már jobb, de megint kicsit túl omlós és a pác még így sem járta át tökéletesen, de alakul;) 


Pácolt sous vide csülök
1 kicsontozott sertéscsülök
4 gerezd fokhagyma
2 tk mustár
2 tk erős paprikakrém
1 ek olaj
1 kk őrölt kömény
1 tk frissen őrölt bors
A zúzott fokhagymából és a többi hozzávalóból pácot készítünk. Majd alaposan belemasszírozzuk a húsba. Vákumozzuk, majd hagyjuk a hűtőben pihenni. 18 órát volt a 75 fokos vízben. Majd 250 fokos grill alatt pirongattam meg a külsejét. Krokettel és lilahagymával tálaltam.

2013. október 27., vasárnap

Sous vide - csülök

A sous vide supreme tesztelésére a másik biztos befutó a csülök volt, mert hát ezt még sosem sikerült olyan tökéletesre…most közel az lett, omlós belül (kicsit talán túlságosan is, avagy legközelebb kevesebb idő), ropogós kívül. A pácolás még fejleszthető, mert hát nem járta át tökéletesen, de ezen még dolgozom, talán lesz még egy próba, amíg itt a gépegység. 


Sous vide csülök
1 egész sertés csülök
só
fokhagyma
Erős Pista
még több idő és türelem:P
A csülköt megmossuk, majd beletűzdeljük a fokhagymákat, megkenjük a paprikakrémmel és a bőrét alaposan besózzuk. Bevákumozzuk, majd 20 órára belekerült a 80 fokos vízbe. Ezután kivettem, zsírozott tepsibe tettem (a keletkező húslét nem öntöttem mind alá) és grill alatt (250 fokon) addig sütöttem, míg a bőre szépen megpirult. Friss kenyérrel és lila hagymával ettük:)

2013. szeptember 29., vasárnap

Sajtos tepsis tarja

A köretet találtam meg előbb, aztán ezt a húst, így együtt volt tökéletes, bár a nap maradandó kedvence a köret lett egyértelműen:D


Sajtos tepsis tarja 
4 szelet tarja (45 dkg - CH 1,8g) 
3 dkg Piros Arany (CH 0,0g) 
13 dkg tejföl (CH 4,9g) 
10 dkg sajt (CH 1,6g) 
só, bors (CH 0,0g) 
némi vaj (CH 0,0g) 
A tarját megkloffuljuk, sózzuk, borsozzuk. Kivajazott tálba fektetjük a húsokat, megkenjük őket Piros Arannyal, majd a tejföllel, végül megszórjuk a reszelt sajttal. Majd 200 fokon a körettel egyszerre arany színűre sütjük:D 

CH összegző:

4 szelet összesen: 8,3g
1 szelet köret nélkül: 2,1g

2013. szeptember 26., csütörtök

Hortobágyi spagetti


Nem egészen ez volt a terv, de a darált hús szimpatikusabb volt a boltban, mint a többiek, így ez lett belőle. Nem is rossz:)



Hortobágyi spagetti
2 vékony szelet bacon (CH 0,0g)
4 dkg hagyma (CH 3,3g)
25 dkg darált hús (CH 1,0g)
1 ek Piros Arany (CH 0,0g)
1 db Pörkölt kocka (CH 3,3g)
víz (CH 0,0g)
15 dkg tejföl (CH 5,7g)
1,5 dkg liszt (CH 10,8g)
A csíkokra vágott bacon zsírját kiolvasztjuk, majd megfonnyasztjuk rajta a hagymát. Ezután fehéredésig forgatjuk rajta a húst. Hozzáadjuk a Piros Aranyat, a pörkölt kockát és felöntjük vízzel. Puhára főzzük, majd a liszttel simára kevert tejföllel behabarjuk. Kifőtt spagettivel és némi reszelt sajttal tálaljuk. (Én magunknak még csípősítettem rajta picit némi chilivel, de a gyerekemberébe alapból nem mertem….most tekintsünk el tőle, hogy a csípőset jobban ette, mint a simát:P)


CH összegző:
6 kisebb adag összesen tészta nélkül:24,1g
1 adag tészta nélkül:4,0g

2013. szeptember 25., szerda

Rozsdás tokány


A NoSalty oldalán láttam meg a receptet pár nappal ezelőtt. Nem sokat variáltam rajta, bár legközelebb még "ceruzásabbra" vágom a húst. Mert biztosan lesz legközelebb, nagyon finom lett. Igazándiból csak egy nagymama féle vegyes savanyúság hiányzott mellőle, de persze akadt más;)


Rozsdás tokány
35 dkg sertés comb (CH 1,4g)
8 dkg zöld paprika (2 db - CH 2,4g)
2 dkg fokhagyma (CH 5,3g)
1 tk flekkenfűszer (CH 0,0g)
víz (CH 0,0g)
1 ek olaj (CH 0,0g)
A húst csíkokra vágjuk, majd az olajon fehéredésig forgatjuk. Hozzáadjuk a flekkenfűszert, a zúzott fokhagymát és a karikára vágott paprikát is. Kevés vizet aláöntve fedő alatt puhára pároljuk. Időnként megkeverjük és természetesen szükség esetén pótoljuk a folyadékot. Rizzsel és savanyúsággal tálaljuk.

CH összegző:
3 adag összesen (köret nélkül):9,1g
1 adag köret nélkül:3,0g

2013. szeptember 6., péntek

Mazsolás hús


Édeskés húsételt gondoltam ki, az alábbi lett belőle:D Nem mondom, hogy diétás, de igazán finom és laktató.



Mazsolás hús
5 dkg hagyma (CH 4,2g) 
20 dkg sertéskaraj (CH 0,8g) 
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g) 
1 dl fehérbor (CH 3,0g) 
2,5 dl tejszín (CH 7,5g) 
8 dkg mazsola (CH 52,0g) 
1 dl tej (CH 4,6g) 
1 dkg keményítő (CH 8,6g) 
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, rádobjuk a kockára vágott húst és fehéredésig forgatjuk. Fűszerezzük a fehérborral és a tejszínnel felöntve puhára főzzük. Mikor már majdnem kész, akkor hozzáadjuk a mazsolát, végül a tejjel elkevert keményítővel besűrítjük. (Az utolsó lépés adott esetben ki is maradhat, ha alapvetően is elégnek és megfelelően sűrűnek érezzük a mártást.) Rizzsel tálaljuk.

CH összegző:
3 adag összesen: 80,7g
1 adag köret nélkül: 26,9g

2013. július 23., kedd

Csípős sertésragu


Az alapötlet a Nosaltyról származik, de kicsit átdolgoztam. Igazán finom lett, alapból próbáltam nem túl csípősre, mert reménykedtem, hogy Zsebi is megkóstolja, de végülis erre esélye sem volt, mert ütős lett…nem éhezett ám ő sem;) 


Csípős sertésragu
Hozzávalók:
6 dkg hagyma (CH 5,0g)
0,5 dkg fokhagyma (CH 1,3g)
6,5 dkg paradicsompüré (CH 13,0g)
1 ek csípős pirosarany (CH 0,0g)
0,5 dkg mustár (CH 1,1g)
25 dkg sertés frikandó (CH 1,0g)
12 dkg zöldborsó (CH 16,8g)
2 ek olaj (CH 0,0g)
víz (CH 0,0g)
A húst kisebb kockára vágjuk, majd kevés olajon fehéredésig pirítjuk. A zöldborsó kivételével a többi hozzávalót a késes robotgéppel krémesre dolgozzuk, majd a kifehérített húsra öntjük. Kevés vizet hozzáadva, fedő alatt puhára pároljuk, később a zöldborsót is hozzáadva készre főzzük. Párolt rizzsel tálaljuk.

CH összegző:
4 nagy adag összesen (köret nélkül):38,2g
1 adag (köret nélkül):9,6g

2013. július 16., kedd

Zöldbabfőzelék fasírttal


Döbbenten kellett tudomásul vennem, hogy sem egyik, sem másik recept nem található meg a repertoárban. Najó annyira nem meglepő, előbbi ritkán kerül terítékre, utóbbi meg olyan nálam, mint a töltött káposzta, anyu nagy dózisban elkészíti én meg kapom fagyasztva;) (Egyikből sem eszünk túl sokat.)
Illett volna egy mosolyt kirakni a babokból, de csak későn vettem észre a lehetőséget;)


Zöldbabfőzelék
Hozzávalók:
70 dkg zöldbab (CH 47,6g)
10 dkg hagyma (CH 8,3g)
5 dkg liszt (CH 36,0g)
12 dkg tejföl (CH 4,6g)
só, fűszerpaprika (CH 0,0g)
kevés olaj (CH 0,0g)
A hagymát apró kockára vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, rászórjuk a fűszerpaprikát, majd hozzáadjuk az apróra vágott babot is. Vizet hozzáadagolva puhára főzzük (kvázi egy pörköltet készítünk). Mikor megpuhult a bab, akkor a liszttel elkevert tejföllel behabarjuk és kiforraljuk. 

CH összegző:
4 nagy adag összesen:96,5g
1 adag:24,1g

Fasírt
Hozzávalók:
25 dkg darált hús (CH 1,0g)
3 dkg hagyma (CH 2,5g)
1 dkg fokhagyma (CH 2,6g)
1 tojás (CH 0,6g)
4 dkg kenyér (CH 21,4g)
Só, bors (CH 0,0g)
3 dkg zsemlemorzsa (CH 22,0g - ez csak kb. mert elfelejtettem mérni, és el is maradhat nyugodtan!)
olaj a sütéshez (CH 0,0g)
A hagymát kevés sertés zsíron megfonnyasztjuk, majd a többi hozzávalóval és az áztatott kenyérrel alaposan összedolgozzuk. Kézzel is jó, de finomabb a végeredmény, ha a késes robotgéppel dolgozunk. Hagyjuk kicsit összeérni az ízeket, majd 8 pogácsát formázunk, megforgatjuk zsemlemorzsában (vagy nem), forró olajban mindkét oldalát megsütjük.

CH összegző:
8 db összesen:50,1g
1 db:6,3g


Printfriendly