A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fotózós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fotózós. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 30., péntek

Advent 2012

Szeretem ezt az időszakot, nyilván mert szeretem a karácsonyt is. Régen mindig azt mondtam, hogy nekem egy hét tél elég lenne december 24 - január 2 között, most már annyit változtatnék rajta, hogy üsse kavics módon jöhet december 1től is. 
2012. november 29. :P
Idén egyenlőre semmi jele…verőfényes napsütésben érik az eper a teraszon. Nagyon fura volt ilyen körülmények között az asztali díszt kreálni, Zsebinél és az ajtóra dekorációt pakolni. De az is érdekes, hogy ennek ellenére teljesen bennem van a karácsonyi hangulat. Ajándékok megvéve (kettő kivételével, de jövő hétre ezek is meglesznek…éljen a netes rendelés). Mivel nálunk lesz a vendégeskedés, így még menüt kell pontosítanom, a ki mikor érkezik dolgot, befejezni pár sk ajándékot és persze megvenni a fát:)


Itt belül vannak a fények:)
A gyerekszobai dekoráció évszakos jellegű, innen-onnan szereztem a darabokat, ahol találtam. Még lehet, hogy kerül fel sk hópehely, meglátjuk. 

A fények hétvégén kerülnek felhelyezésre…amikor a muskátlik (akik még vígan virágoznak) levételre). Ezekről is hozok majd fotót később, mármint a fényekről, nem a téliesített muskátlikról:P 


Klasszikus adventi koszorút nem készítettem, lévén nem nagyon szoktuk meggyújtani a gyertyákat. Egy asztali díszt viszont igen - gyertyával, minimalista stílusban. Nem gondolkodhattam élő növényekben, lévén a macska, meg a gyerek, így egy viszonylag alap verzió készült. De nekem tetszik. Még így is odáig van érte a cica…gyermek egyenlőre nem éri föl.


Az ajtóra a tavalyi (vagy még régebbi) dekor mellé, pontosabban fölé került egy újabb, mert megtetszett.

A képeken remekül látszik - még a instagramos játék ellenére is - hogy az időjárás (alias verőfényes napsütés) milyen remekül segítik a karácsonyi hangulatot. Mondjuk a nap süt decemberben is, csak hát a havon kéne csillogjon vagy mi és nem 17 fokot kellene mutasson a hőmérő. :P

2012. március 26., hétfő

Tavaszodik

Idén is csalogattuk a tavaszt…ezúttal az alábbi lila jácintokkal. A jelek szerint annyira jól sikerült a csalogatás, hogy már kint pompáznak a virágok, mire újabb adagot vettünk volna…persze azért húsvétra még befigyelhet egy-egy darab, most egyenlőre egy cserepes gerbera az asztali dísz.

Jácintok a lakásból:)
A narancs színvilágot erősítő asztali cserepes gerbera
Eljutottunk Győrbe is megnézni az ébredező kertet (2009, 2010, voltunk tavaly is, csak akkor nem a fotózással, hanem a bejelentéssel voltunk elfoglalva):) 

Sárga krókusz
Az első tulipánok egyike
Jácint
Ibolya tenger
Zsebi a Mama válláról csodálja az ébredő természetes

S hoztunk is egy csokor nárciszt.

A hazahozott tavasz:)

És a fürdőszobában lévő orchideák is érzik a tavaszt, mert hogy három a négyből virágba borult (szárnövesztés is volt, a korábban emlegetett Royal blue a festék nélkül már csak sima fehér, de így is nagyon szép).

Exroyal blue
A kis lila egyik ága
A sárga az ablakban;)
S ami még nagy szó, hogy úgy néz ki, hogy a teraszon lévő csüngő eprek simán átvészelték a telet:)

2012. február 27., hétfő

Heti egyperces 2012/9.



"Amikor Te megváltozol, körülötted minden megváltozik: az emberek, a körülmények, a lehetőségek... az egész világ." 
/Idézet: Randy Gage, Képen én volnék egy dögös pillanatomban;)/

2012. február 20., hétfő

Heti egyperces 2012/8.


"Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk. Ha a fejedben látod, akkor a kezedben kapod meg. És ezt az alapelvet három egyszerű szóban lehet összegezni: A gondolatok dolgokká lesznek."
/Idézet szerzője ismeretlen, A képen az eddigi legszebb gondolatom:D/

2012. január 30., hétfő

Heti egyperces 2012/5.



„Amikor érzem a zenét, elvesztem az irányítást
az eszem, a testem, a szívem és a lelkem fölött.”
/Idézet szerzője ismeretlen. A képeken én lennék jó pár évvel ezelőtt megboldogult néptáncos koromban:)/

2012. január 23., hétfő

Heti egyperces 2012/4.



"Tudod a szavak néha csak arra jók, hogy félre vezessenek, kicsúsznak a szánkon és fegyelmezetlenek. Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek, ha van valami ami nem hazudik, az a szemed" /Idézet szerzője ismeretlen, a képen a szemeim:)/

2012. január 16., hétfő

Heti egyperces 2012/3.


"A kutyák azonnal jönnek, ha hívjuk őket; a macskák veszik az üzenetet, de csak akkor jönnek, ha ők jónak látják." 
/Idézet: Mary Bly, Kép: Jade cica, aki legfőképpen akkor jön, amikor kedve tartja/

2012. január 9., hétfő

Heti egyperces 2012/2.


"Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra."
/Az idézetet a facebookon találtam, a képek Zsebigyerek kb. két hetes talpai a tenyeremben/

2011. december 24., szombat

Boldog karácsonyt!

Minden kedves látogatónknak nagyon boldog karácsonyt kívánunk:D


"Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen
karácsonyi szépségben."
/Idézet ismeretlen szerző tollából, a képen a mi kicsi Mikulásunk:)/

 






2011. december 18., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja

Az idei "koszorú"
"Itt az Advent,
a szent Advent!
Nézzétek, ég a negyedik gyertya!
Eljövendő Jézuska
mennybe vezet minket.
Szent orgonaszó,
szent időszak!"
/Burghardt Klára: Advent/

2011. december 11., vasárnap

Advent harmadik vasárnapja

Színváltós hópelyhek a Milkának köszönhetően;) Jade is szereti csodálni;))
"Itt az Advent,
az illatos Advent!
Nézzétek, ég a harmadik gyertya!
Pattogó tűz
bevilágítja a házat.
Alma, birsalma,
sütemények halma!"
/Burghardt Klára: Advent/

2011. december 4., vasárnap

Advent második vasárnapja

A hálószoba fényei:)
"Itt az Advent,
a kedves Advent!
Nézzétek, ég a második gyertya!
Alszanak a hegyek,
álmodik a völgy.
Hófehér takaró
a hegyi kunyhó fölött."
/Burghardt Klára: Advent/

2011. november 27., vasárnap

Advent első vasárnapja

A bejárati ajtó:)
"Itt az Advent,
a szép Advent!
Nézzétek, ég az első gyertya!
Szállingozó hó
befedi a tetőket,
a kicsi falut, az erdőket."
/Burghardt Klára: Advent/

2011. szeptember 18., vasárnap

Heti egyperces 2011/38.

     

„Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsunk. A fényképezés az élet egyik formája.”
/Idézet: Henri Cartier-Bresson, A képet KáeM készítette Zsebibabánkról/

2011. április 7., csütörtök

Különlegesség...


...úgy látszik vonzom a karácsonyi/húsvéti kaktusz különlegességeket. Tavaly egy nyáron (mind a két ünneptől nagy távol eső időpontban) virágzó példánnyal futottam össze. Idén meg egy olyannal, ami egy töről több színű virágot hozott. Pedig amikor megvettük még csak piros virágok voltak rajta, most viszont jól látható, hogy a pirosak mellett krémszínű virágot is hozott...s még hoz folyamatosan.

2011. február 5., szombat

Tavaszváró 2011.

Ez a bejegyzés a jelek szerint már hagyomány, s jelek szerint évről évre elrőbbre csúszik (2010, 2009) . Bevallom, ha rajtam múlna, akkor a tél január másodikával véget is érne és valójában, csak adventkor kezdődne. Mivel nem rajtam múlik, ezért igyekszem a konyhába és a lakásba egy kis korai tavaszt becsempészni, mint például a múlt heti póréhagymás csirkemellel.

Virágból ezúttal is jácintok:





Primula:

Bonusztrack a royal blue lepkeorchidea...ami nem egy frissen kitenyésztett faj, hanem sima fehér orchidea ételfestékkel átitatott gyökerekkel:


Még kaptam anyuéktól és bátyáméktól cserepes gerberát és begoniát szülinapomra, de mire eljutottam a fotózásig, addigra levirágoztak:( Remélem később lesz alkalmam még fotózni őket:)

Jaaa és igen megvolt az idei első eper is...bár nem a teraszról természetesen, hanem Marokkóból, de azért nem volt rossz:)

2010. november 7., vasárnap

Képek

Naplemente múlt héten az erkélyről:




A tél (és a karácsony) hírnőke idén pirosban (semmi csalás, tényleg úgy csillog, mintha csillámporral lenne megszórva):





A képeket KáeM készítette;)

2010. május 23., vasárnap

Nincs szezonja

…és mégis virágzik az egyik karácsonyi kaktuszunk. Két hete hoztuk el anyutól, már akkor is ezerrel virágzott. Közben túlélt a teraszon egy jégesőt, meg számtalan simát és még mindig így néz ki:




2010. április 24., szombat

Vácrátóti botanikus kert



Könnyed kirándulási célpontot kerestünk erre a szép napos szombatra (egész héten vártuk már). Mivel nagyon közel van hozzánk, tényleg ideális választásnak tűnt a vácrátóti botanikus kert. A honlap alapján már láttuk, hogy a trópusi- és pálmaház illetve a Pozsgás- és Kaktuszház kimarad a programból, de enélkül is tetszett. Az utóbbi május 20. után ismét látogatható lesz, így a mai tapasztalatok alapján biztosan meg tudjuk nézni később.



A belépő egyébként nagyon baráti 760 forint egy felnőttnek, egy nagyon kedves hölgy volt a pénztárban. A park tökéletesen gondozott és elég nagy. Időnként összefutottunk emberekkel, de nem volt tömeg, annak ellenére, hogy a parkoló dugig tele volt.  Közel három órát sétálgattunk és fotózgattunk a parkban. fentebb és lentebb láthatóak az eredmények...főként KáeM szemével.




Biztos vagyok benne, hogy fogok még hozni az év folyamán innen képeket. ;) 

Printfriendly