A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kütyüs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kütyüs. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 7., péntek

Kávézunk…még mindig

A kép a Nespresso oldaláról
Nos már írtam róla, hogy kávéfogyasztók lettünk. De azért nem mindennapos a dolog, továbbra sem vagyunk azok a típusok, akinél ki lehetne tenni a "A nap a kávé után kezdődik" című táblácskát, de megszerettük, a saját gyártású capuccinot legalábbis…ami persze lehet valójában nem is annyira capuccino, mint inkább habos tejeskávé mézzel. Megtaláltuk a kedvenc kapszulákat is. De azért nyitottak vagyunk az újdonságra…most az újdonság miatt írok.

Kicsit ferde, de azért a miénk:P
Az éppen aktuális rendelésnél megakadt a szemünk a Variations kínálaton. Amint megérkeztek a kávék rá is vetettük magunkat. A kókusszal kezdtünk és végünk is lett. Finom a mogyoró és a makadámiadió is, de a kókusz az mindent visz….akik ismernek (ismerik kávézási szokásaimat) azoknak mindent elárul, ha azt mondom, hogy gyakorlatilag azonnal képes lettem volna a második (harmadik….stb.) csészével elfogyasztani az első után. Számunkra a kávé maga….s igazán sajnálom, hogy nem része az állandó kínálatnak, de azért most betárazunk belőle, hogy egy darabig legyen.;) (Persze el fognak fogyni a megszokott kedvelt fajták is) Mindenesetre aki teheti, mindenképpen kóstolja meg;)

Zsebi éppen nagy erőkkel jeleli, hogy bizony ő is kéri az adagját;)
/A fentieket csak a saját szórakoztatásomra kerültek ide…a Nespresso semmilyen formában nem támogatta a bejegyzést!/

2012. április 16., hétfő

Kávéfüggők

Nem kávéztunk...eddig legalábbis nem komolyan. De talán ez is csak olyan dolog, mint a leves...fel kellett nőni hozzá. Na az igazi kávéfanatikusok szerint most sem lettünk igazi kávézók, mert hogy cukorral isszuk, sőt hová tovább, én általában capuccinonak (vagy capuccinoszerűségnek). De a lényeg, hogy múlt péntek óta boldog tulajdonosai és használói vagyunk egy De'Longhi Nespresso EN-95.S (A Nespresso oldalán szuper forgós színes-szagos videót is lehet nézni a jobb oldali gépre kattintva) kapszulás kávégépnek. 



Befutottak a kapszulák is...250db...elkóstolgatjuk szerintem egy darabig:D
Szóval most kávézunk:) Még nem tudjuk, hogy melyik fajta kapszula lesz az abszolút kedvenc, erősen tesztelünk még. Ha megtaláljuk - és persze nem felejtem el - ide fogom biggyeszteni:) Van vélemény az eddig teszteltekről, de ez nagyon szubjektív természetesen, meg amúgy sem látom értelmét leírni, amíg nem értünk végig az összes fajtán. 
Volt egy ennél jobbnak ítélt képem, de nem találom, ha meglelem felteszem:)
S itt is még egyszer köszönöm szépen a facebookos segítséget a gasztrocsapatnak:) 

2011. március 22., kedd

Ajánló: Kerámia bevonatos serpenyő

Mert megérdemli az ajánlást. Két hete egy újabb teflon serpenyőmben sérült meg a teflon bevonat. S mivel ezután már nem vagyok hajlandó használni, hát elvonultunk a Metroba új serpenyőért (tapasztalatunk szerint itt a legnagyobb az indukciós tűzhelyen is használható - és megfizethető - edények kínálata). Első körben szokásosan Tefalt nézegettem, mert megszoktam és mert szeretem, de aztán KáeM felhívta a figyelmemet erre a kerámiás csodára: Bialetti Aeternum...gondoltam, mivel árban nagyjából az indukciós tefállal azonos, hát miért ne kapjon egy esélyt.



Azóta lényegében folyamatosan használom és nagyjából istenné avattam a kitalálóját:) Egészen biztosan fog a szekrénybe kerülni másik méret is. Jelenleg egy 24 cm-es van fedővel együtt. Még a naan sütést nem teszteltem benne, az még egy fontos mozzanat lesz, de nem gondolnám, hogy problémát jelentene:)

A saját - indukciós tűzhelyre tervezett - serpenyőm alja

Azóta láttam már Cora-ban is a normál tűzhelyen használható verziókat.

2009. február 24., kedd

Szegény ember vízzel főz, vagy fúróval ver habot

A kép még az albérletben készült több évvel ezelőtt, amikor még csak kézi habverővel rendelkeztem.




A tojás fehérje felverését KáeM lovagiasan átvállalta tőlem. Én tovább ténykedtem a konyhában, egyszer csak hallom, hogy olyan hangok jönnek, mintha turmixolna…hát ez volt az. A férfi leleményes fajta. De azért a módszer csak egyszer alkalmaztuk, inkább elhoztam anyu békebeli habverőjét. Azt használtam egészen tavaly karácsonyig;)

2009. február 20., péntek

Új kütyük




Egy kép a frissen beszerezett konyhai kütyükről. Tönkre ment a reszelőnk…el volt egyébként első közös tulajdonunk KáeMmel:) Vettem hát egy minden tudó dobozos fajtát, remélem elégedett leszek vele. Aztán a párolóbetétes lábost ajándékba kaptam egy receptkártya megrendeléshez. A színes kis gyümölcsformák pedig jégbe hűthetőek, így nem olvad bele a jégkocka az itókába…bevallom már nagyon régen kerestem, mert ugyan van egy csomó jégkocka formám, de nem szeretem, hogy beleolvad, hát ezután nem fog.

2009. január 13., kedd

"Nélkülözhetetlen" konyhai eszköz

Mert vannak ilyenek:DDDD Mint például az alábbi képen látható tojás kockásító, vagyis a kör négyszögesítése probléma egyik megoldási javaslata:




A képeket itt találtam...esküszöm, hogy egészen mást kerestem. Ha van olyan, aki rendelkezik ilyen kütyüvel, legyen olyan jó és kommenteljen egyet:)

Printfriendly