Amikor ilyen időjárás van odakint, főleg nyáron, gondolom sok szülőben (gyereklelkűek előnyben) felmerülhet a kérdés, hogy mit is kezdjen csemetéjével (magával). Persze nem ez az egyetlen megoldás, és hasznossága mellett is ellen érvek ezreit sorakoztatják fel naponta, de most tegyük fel, úgy döntünk, hogy hasznos, vagy praktikus, ha az információ technológiai forradalom egyik vívmányaként elektronikus játékkal foglaljuk el magunkat/gyermekünket.
Aztán amikor azt hisszük, hogy ezzel a nagy ötlettel egy csapásra megoldottuk a gondjainkat, akkor jövünk rá, hogy bizony csak nagyobbat csináltunk. Mivel ezen témát is körbe járta már egypár cikk, jelezném, hogy az alábbiakban a saját tapasztalataimat és véleményemet osztom meg, ezen felül saját felelősségre mindenki úgy dönt ahogy akar, vagy amire kényszerítik.
Amikor körülnézünk, hogy mi is kell egy ilyen játékhoz, rögtön beleakadunk abba a problémába, hogy PC vagy konzol legyen az ominózus eszköz. Ilyenkor szokott jönni az, hogy próbálunk érvelni egyik vagy másik mellett. Mivel az utóbbiakról még lesz szó, ezért kezdeném a PC-vel.
Olyan számítógépet venni, ami mindig megfelel az éppen kiadott játékok maximum beállításaira alkalmas futtatásához, lehetetlen vállalkozás. Ha levesszük a palettáról az egy-két speciális (tervező, grafikai, stb.) alkalmazásokat, akkor a játékok mindig úgy vannak tervezve, hogy a mindenkori csúcshardver plusz egy pici kelljen hozzá. (ennek persze inkább marketing okai vannak, mint valós informatikai háttere, de attól még jó üzlet úgy írni a szoftvert, hogy csak így induljon el normálisan: a szerk.) Mi szól mellette? Egyrészt, hogy a mai magánszemélyek a legritkább esetben rendelkeznek legális szoftverrel, és mivel az elérhetőségi forrás a számítógépek területén a legszélesebb, gyakorlatilag a programok teljes skálája ingyen áll rendelkezésre. És ebből adódik, amit sokan hoznak fel érvként, a másik fontos dolog, hogy egy PC-t sokkal több mindenre lehet használni, lévén nem cél „szerszám”-ról van szó.
És akkor nézzük az árnyoldalait, a teljesség igénye nélkül. A számítógép kezelése, telepítése, karbantartása, hibaelhárítása szakértelmet, és gyakorlatot igényel. A gyerekek részéről is igényelné, de ott nem is várhatjuk el, főleg a fiatal korosztálynál, az idősek már jó eséllyel megoldják baráti körön belül. Ha olyan pici még a gyerek, hogy nem tud olvasni sem, akkor a számítógép teljes egészében felejtős. Teoretikusan, hogy tegyük fel, a kapun egy megfelelően feltelepített, konfigurált gépet, ami jól is működik. De meddig is? Amíg ki nem próbálják, vajon mi az amit el lehet állítani rajta. És ehhez szorosan kapcsolódik az internet-vírus probléma. Az ilyen célú számítógépek 90%-a kb. 1 napig vírus mentes. Ez első sorban abból adódik, hogy a kalóz szoftver sincs teljesen „ingyen”. A másik fontos dolog, hogy mivel a számítógép alkatrészek száma meglehetősen nagy, így sokkal könnyebb olyan konfigurációt összehozni, ahol előbb utóbb szoftveres (elég gyakran, főleg játékoknál) és ritkábban hardveres kompatibilitási gondokat fog okozni. Ezek egy része megfelelő szakértelem mellett (driver, bios, firmware, update, stb. ) megoldható, a másik részében nem, vagy csak vásárlással.
Konklúziókén annyit mondanék, hogy ha csak nincs kiemelkedő informatikai affinitása a gyereknek, vagy ilyen szülő (aki megfelelően türelmes, hogy 2 naponta akár újratelepítse a gépet) és nem akarunk hetente abba beleesni, hogy megint valamit cserélni kell a gépbe, akkor 12 éves kor alatt nem ajánlatos kizárólag ezt az irányt preferálni.
És akkor nézzük a konzolokat – először általánosan:
Ha a fenti gondolatmentet követjük, akkor ki is emelném az egyik legfontosabb előnyét ezen csoportnak. Mégpedig azt, hogy ezen termékek célhardverek, tehát alapvetően játékra tervezeték őket, és igazából azzal, hogy mi van a dobozon belül, azzal nem is kell foglalkozni, az arra a platformra kiadott játékok menni fognak vele. Így a kompatibilitással, bővítéssel nem is kell foglalkozni (igaz nem is lehetséges). Ennek folyománya, hogy ezeket az eszközöket hosszú életútra tervezik, ezért hosszú időn át megjelennek rá a játékok, még akkor is, ha esetleg időközben azon gyártó egy újabb változatát dobja piacra.
Az eszközök tervezésénél figyelembe vették továbbá, hogy a célcsoport nem feltétlenül rendelkezik informatikai tudással, így – bár típusonként eltérő azért – de majdnem elmondható, hogy akár olvasási tudás nélkül is kezelhetők. Emellett a gép lelke kvázi zárt egységet képez, ezért jóindulattal mondható, hogy lehetetlen elrontani. (leginkább hétköznapi értelemben a telefonhoz hasonlítanám, azaz, abban is lehet törölgetni, újraindítani, kivenni a SIM kártyát, de bekapcsolás után legrosszabb esetben is a gyári állapot fogad).
Persze a helyzet azért itt sem egyszerű vagy ahogy mondani szokták, itt sincs kolbászból a kerítés. Miért? Azért mert a konzolok alapban sem olcsóak (bár az alapgép ára nem hasonlítható egy hasonló tudású PC-hez, de akkor is sok), még úgy sem, hogy azt már kevesen tudják, hogy a bolti ára ezen eszközöknek – egyes típusoknál jelentősen – alacsonyabb, mint a valós előállítási költségük. Ez elsőre furának tűnhet, de a gyártók nem jótékonykodnak, csak nem ebből származik a fő bevétel, hanem a játékok eladásából, ezért érdekük, hogy a saját eszközük minél gyorsabban és nagyobb számban terjedjen el. Mert ami a PC-nél előny, az itt hátrány, mégpedig, hogy itt már korántsem olyan egyszerű a helyzet a szoftverek terén. Nincs annyi (illegális)beszerzési forrás, illetve az egyes típusoknál más és más védelemmel, de többé kevésbé biztosított, hogy vagy egyáltalán nem, vagy garancia elvesztés és/vagy egyéb hátrányokkal együtt használható rajta másolt szoftver. (a Playstation3 esetében például a Blu-ray lemezek alkalmazása már magában is technológiai korlátot jelent).
De erre részére még mindig mondhatjuk, hogy lelkünk rajta, végül is olcsóbb annyival, hogy még ez is belefér.
Ennek ellenére még van egy fontos dolog. Mégpedig, hogy a konzoloknak szükségük van egy TV-re is, mégpedig olyanra, amelyek megfelelően nagy felbontásúak ahhoz, hogy a konzol által kiadott jelet meg is tudják jeleníteni, és elég újak, hogy legyen rajtuk megfelelő bemenet is ehhez. Azaz egy plazma (ezt nem javallanám már, de nem tartozik a tárgyhoz) vagy egy LCD (esetleg milliomosoknak az új Led technológiás) TV-re lesz szükségünk, ami optimális esetben FULL HD, de legalább HD Ready. Egyes konzolok tovább megkövetelik a HDMI bemenetet a teljes funkcionalitás kihasználásához. (a HDCP védelem miatt – csak hogy legyen még egy betűszó a 4 sorban:) – a szerk.)
És ez még csak a kép! Mert ugye az élmény úgy teljes, ha a hang is megvan mellette. Olcsóbb esetben ez megfelelő kábelezéssel megoldható a TV-vel is, de mondjuk egyrészt nem elegáns, másrészt azt a hanghatást egy tamagochival is elérjük, ehhez nem kell ilyen drága eszköz. Ezért szükség van egy erősítő-hangfal szett párosításra, amely minimálisan coax, és optikai, jobb esetben HDMI bemenettel is rendelkezik és minimum DD5.1 vagy 7.1 és DTS dekodereket is tartalmaz.
És akkor el is érkeztünk megint az anyagiakhoz. Az utolsó két tétel, azaz, hogy képünk is hangunk is legyen megfelelő a szép új játékgéphez, az alsó kategóriás eszközökből minimálisan 160-180 ezer – most meglehetősen változó értékű – magyar fizetőeszköz beinvesztálását igényli. Ehhez jön még a gép ára és a játékok. Ha úgy döntünk, hogy ilyenre adjuk a fejünket, és normális (de még messze nem a csúcs technikát) rászánjuk, akkor 3-400 ezer forintot könnyű szerrel előirányozhatunk a családi költségvetésből. De a javára szóljon, hogy lesz egy szép nagy TV-nk, amin nézhetjük a meccset (hímek) és a Stahl konyháját vagy a paprika TV-t (nőstények) ha a gyerekek nem játszanának rajta folyton..(egyébként egyikünk sem nézi a fenti típusú műsorokat, de ennyi belefér J)
A képekért a google-t illeti köszönet.
