A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 25CH. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 25CH. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 29., vasárnap

Hagymás-sajtos tepsis burgonya

Isteni, nagyon finom, állandó köret lesz. Sőt savanyúsággal, salátával önmagában is tökéletes fogás. 


Hagymás-sajtos tepsis burgonya 
48 dkg krumpli (CH 96,0g) 
7 dkg hagyma (CH 5,8g) 
2 dkg vaj (CH 0,1g) 
8 dkg sajt (CH 1,3g) 
1 dl tejszín (CH 3,0g) 
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g) 
A burgonyát és a hagymát megpucoljuk, majd vékonyan felkarikázzuk. Kikenünk vajjal a sütőtálat. A burgonya- és hagymakarikák felét egymásra csúsztatva, váltakozva lerakjuk a tálba, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval és a reszelt sajt felével. Előmelegítjük a sütőt. Megöntözzük olvasztott vajjal. Befedjük a maradék burgonya- és hagymakarikákkal, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a tejszínnel és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. Szép pirosra sütjük 40-45 perc alatt.



CH összegző:
4 adag összesen: 106,2g
1 adag: 26,6g

2013. szeptember 28., szombat

Joghurtos mini zsemle


Megláttam TücsökésBogárnál és elvesztem. Csak a megfelelő alkalom halasztódott folyamatosan, de ma végre eljött:) És biztosan nem utoljára. 


Joghurtos mini zsemle
50 dkg liszt (CH 360,0g)
2,5 dkg élesztő (CH 0,0g)
3 dkg méz (CH 24,3g)
2 dl meleg víz (CH 0,0g)
2 dl görög joghurt (CH 8,6g)
1 ek olíva olaj (CH 0,0g)
1,5 tk só (CH 0,0g)
A lisztet a dagasztó tálba tesszük, a közepén mélyedést kialakítva. Belecsorgatjuk a mézet, rászórjuk az élesztőt, és kevés meleg vízzel felöntve hagyjuk felfutni. Ezután hozzáadjuk a joghurtot, olíva olajat, sót és a maradék vizet, majd alaposan kidolgozzuk a tésztát. Letakarva hagyjuk duplájára kelni. Ezután lisztezett felületen átgyúrjuk, majd 16 egyenlő részre vágjuk és megformázzuk a zsömléket. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és amíg a sütő 200 fokra melegszik hagyjuk ismét megkelni. Ezután kevés tejjel megkenjük a zsömléket, majd addig sütjük, amíg szép aranybarna színűk nem lesz. Rácson hagyjuk kihűlni…ha kibírjuk;)


CH összegző:
16 mini zsemle összesen:392,9g
1 zsemle:24,6g


2013. szeptember 23., hétfő

Vaníliás körtetorta


Volt maradék leves tegnapról. Ma nem akartam komoly kíséretet. Ezt a tortát meg már régebben kinéztem. Végre kipróbáltam a "Vijjámos" formát is. A forma klassz. A torta sem rossz. A csokiöntet masszív, nekem kicsit túl masszív. 


Vaníliás körtetorta
50 dkg körte (6 db - CH 60,0g) 
25 dkg liszt (CH 180,0g) 
18 dkg cukor (CH 180,0g) 
2 evőkanál olíva olaj (CH 0,0g) 
1 csomag sütőpor (CH 0,0g) 
2 tojás (CH 1,2g) 
1 vaníliarúd kikapart magjai (CH 0,0g) 
A meghámozott összedarabolt körtéket 3 dkg cukorral összefőzzük. Nem kell teljesen pépes legyen, de ne maradjon kemény. Amikor ez kihűlt elkészítjük a piskótát. 
A tojásokat habosra keverjük a cukorral és a vanília kikapart magjával. Beletesszük az olajat és a megfőzött körtét a levével együtt. Összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Zsírozott lisztezett tortaformába simítjuk a masszát és 180 fokos sütőben 40 percig, illetve tűpróbáig sütjük.

CH összegző:
18 ujjnyi szelet összesen: 421,2g
1 szelet: 23,4g

"Vijjámos" megcsonkolva:P

Tejszínes csokoládéöntet 
Hozzávalók:
2dl tejszín (CH 6,0g) 
200 g étcsokoládé (CH 102,8g) 
A tejszínbe beletördeljük a csokoládét és olvadásig melegítjük. Forrón kínáljuk a tortához, meg később megszilárdul. Trüffel jellegű lesz.;)

CH összegző (mondjuk hozzávetőlegesen, mert nálunk messze nem fogyott el!):
8 adag összesen: 108,8g
1 adag: 13,6g




2013. szeptember 6., péntek

Mazsolás hús


Édeskés húsételt gondoltam ki, az alábbi lett belőle:D Nem mondom, hogy diétás, de igazán finom és laktató.



Mazsolás hús
5 dkg hagyma (CH 4,2g) 
20 dkg sertéskaraj (CH 0,8g) 
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g) 
1 dl fehérbor (CH 3,0g) 
2,5 dl tejszín (CH 7,5g) 
8 dkg mazsola (CH 52,0g) 
1 dl tej (CH 4,6g) 
1 dkg keményítő (CH 8,6g) 
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, rádobjuk a kockára vágott húst és fehéredésig forgatjuk. Fűszerezzük a fehérborral és a tejszínnel felöntve puhára főzzük. Mikor már majdnem kész, akkor hozzáadjuk a mazsolát, végül a tejjel elkevert keményítővel besűrítjük. (Az utolsó lépés adott esetben ki is maradhat, ha alapvetően is elégnek és megfelelően sűrűnek érezzük a mártást.) Rizzsel tálaljuk.

CH összegző:
3 adag összesen: 80,7g
1 adag köret nélkül: 26,9g

2013. augusztus 25., vasárnap

Gofri


A sokadik, de azt hiszem ezúttal tökéletesre sikeredett verzió. Gyorsan készen lett és gyorsan el is fogyott:)

Gofri
2 tojás (kisebb fajta - CH 1,2g)
6 dkg vaj (CH 0,2g)
1 dkg vaníliás cukor (CH 10,0g)
5 dkg cukor (CH 50,0g)
2,5 dl tej (CH 11,5g)
20 dkg liszt (CH 144,0g)
fél csomag sütőpor (CH 0,0g)
A tojásokat kikeverjük az olvasztott vajjal, tejjel, majd a cukrokkal, végül beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet is. Forró gofrisütőben sütjük a kívánt szín eléréséig. 


CH összegző:
8x5 szívecske összesen:216,9g
1x5 szívecske:27,1g




2013. augusztus 18., vasárnap

Aszalt gyümölcsös muffin


Zsebike tegnap meglátta a muffin formát, de már túl késő volt nekiállni bárminek is. Ma viszont nem, ma mondjuk már nem volt segítős kedvében, de azért egyedül is gyorsan megoldottam, a fogyasztásba már szívesen beszállt. ;)


Aszalt gyümölcsös muffin
5 dkg vaj (CH 0,2g)
10 dkg porcukor (CH 100,0g)
1 tojás (CH 0,6g)
15 dkg natúr joghurt (CH 8,1g)
15 dkg liszt (CH 108,0g)
2 tk sütőpor (CH 0,0g)
10 dkg magozott aszalt meggy (CH 74,1g)
A vajat megolvasztjuk, majd egy kézi habverő segítségével összedolgozzuk a hozzávalókat. A formába kanalazzuk és 200 fokon készre sütjük (nálam kb. 30 perc volt). 

CH összegző:
11 db összesen:291,0g
1 muffin:26,5g




2013. július 16., kedd

Zöldbabfőzelék fasírttal


Döbbenten kellett tudomásul vennem, hogy sem egyik, sem másik recept nem található meg a repertoárban. Najó annyira nem meglepő, előbbi ritkán kerül terítékre, utóbbi meg olyan nálam, mint a töltött káposzta, anyu nagy dózisban elkészíti én meg kapom fagyasztva;) (Egyikből sem eszünk túl sokat.)
Illett volna egy mosolyt kirakni a babokból, de csak későn vettem észre a lehetőséget;)


Zöldbabfőzelék
Hozzávalók:
70 dkg zöldbab (CH 47,6g)
10 dkg hagyma (CH 8,3g)
5 dkg liszt (CH 36,0g)
12 dkg tejföl (CH 4,6g)
só, fűszerpaprika (CH 0,0g)
kevés olaj (CH 0,0g)
A hagymát apró kockára vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, rászórjuk a fűszerpaprikát, majd hozzáadjuk az apróra vágott babot is. Vizet hozzáadagolva puhára főzzük (kvázi egy pörköltet készítünk). Mikor megpuhult a bab, akkor a liszttel elkevert tejföllel behabarjuk és kiforraljuk. 

CH összegző:
4 nagy adag összesen:96,5g
1 adag:24,1g

Fasírt
Hozzávalók:
25 dkg darált hús (CH 1,0g)
3 dkg hagyma (CH 2,5g)
1 dkg fokhagyma (CH 2,6g)
1 tojás (CH 0,6g)
4 dkg kenyér (CH 21,4g)
Só, bors (CH 0,0g)
3 dkg zsemlemorzsa (CH 22,0g - ez csak kb. mert elfelejtettem mérni, és el is maradhat nyugodtan!)
olaj a sütéshez (CH 0,0g)
A hagymát kevés sertés zsíron megfonnyasztjuk, majd a többi hozzávalóval és az áztatott kenyérrel alaposan összedolgozzuk. Kézzel is jó, de finomabb a végeredmény, ha a késes robotgéppel dolgozunk. Hagyjuk kicsit összeérni az ízeket, majd 8 pogácsát formázunk, megforgatjuk zsemlemorzsában (vagy nem), forró olajban mindkét oldalát megsütjük.

CH összegző:
8 db összesen:50,1g
1 db:6,3g


2013. június 25., kedd

Csokis kevert sütemény


A verdás kindertojás szerű képződményekkel kezdődött minden. Mert hogy ez most a sláger, a csoki rész senkit sem érdekel, ellenben a tojásban lévő kisautók:D A csokik meg vártak, egészen máig, amikor már olyan szintre jutott a hideg, hogy sütit óhajtottam, de iziben. Hát sütöttem:) Nekem bejött, Zsebi csak pár falatot evett belőle egyenlőre, talán majd holnap:) Legközelebb egyébként kevesebb cukorral fogom készíteni.


Csokis kevert sütemény
10 dkg vaj (CH 0,5g)
8 dkg kristálycukor (CH 80,0g)
2 tojás (CH 1,2g)
1 tasak vaníliás cukor (CH 10,0g)
15 dkg liszt (CH 108,0g)
2 tk sütőpor (CH 0,0g)
0,6 dl tej (CH 2,8g) (Szemfülesek rájöhetnek, hogy "Jéger Mátyás" adta a mérőpoharat:P)
10 dkg tejcsoki (CH 57,5g)

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. Majd a vajat a cukorral felhabosítjuk, hozzáadjuk a tojássárgákat, a sütőporral elkevert lisztet, a tejet, a felvert tojásfehérjét és legvégül a durvára tördelt csokoládét. Vajazott lisztezett formába simítjuk és 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük (erősen függ a sütőtől!!!)

CH összegző:
10 szelet összesen:260,0g
1 szelet:26,0g

2013. május 14., kedd

Őszibarack-krémleves


Újabb elem a mélyhűtőből. Még Zsebinek tettük el tavaly nyáron a barackpüréket, aztán nem fogyott el, mert leszokott a pépes kajáról:D De most pont jól jött levesnek, nem volt vele sok munka, s a gyerekember nagyon falta, igaz kicsit fordítva, mert a korrekt emberes adag tészta után nyomott be két tányér levest:P


Őszibarack-krémleves 
Hozzávalók: 
50 dkg őszibarack püré (CH 45,0g) 
5 dkg méz (CH 40,5g) 
fahéj, szegfűszeg (CH 0,0g) 
1 dl tejszín (CH 3,0g) 
1 dkg keményítő (CH 8,6g) 
víz (CH 0,0g) 
A püréket némi vízzel hígítva összefőzzük a teatojásba rejtett fahéjjal, szegfűszeggel, illetve a mézzel. A tejszínt simára keverjük a keményítővel, majd némi forró levest hozzáadva behabarjuk vele a levest. Kihűtve tálaljuk. 

CH összegző:
4 tányér összesen: 97,1g
1 tányér: 24,3g

2013. május 9., csütörtök

Epres pite

Kicsit más, mint a korábbi, kicsit átdolgoztam a pite tésztát:D (Ha dicsekedni akarok, akkor az eredeti recepttulajdonos úgy fogalmazott, hogy túlszárnyaltam mesteremet...szerintem egyébként nem, bár tényleg jól sikerült tészta no:D) Meg persze mértem pontosan:D Szeletes fotó is lesz…talán - most sietni kellett, éhezett a ded:P (Túl volt már egy szép adag vacsorán;))


Epres pite
Hozzávalók:
Töltelék:
35 dkg eper (CH 24,5g)
2 dl víz (CH 0,0g)
2 dkg vaníliás pudingpor (CH 16,8g)
1 tasak vaníliás cukor (CH 10,0g)
Tészta:
10 dkg vaj (CH 0,4g)
20 dkg liszt (CH 144,0g)
1 tojás (CH 0,6g)
késhegynyi szódabikarbóna (CH 0,0g)
5 dkg porcukor (CH 50,0g)
2,5 dkg tejföl (CH 1,0g)
A töltelékhez megmossuk és kisebb darabokra vágjuk az epret, majd a többi hozzávalóval összefőzzük. Hagyjuk hűlni, amíg a tészta elkészül.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd elfelezzük. A felét kisodorjuk és kibéleljük vele a piteformát, úgy hogy pereme is legyen. Beletöltjük a tölteléket, majd a tészta másik felével betakartjuk. Megszurkáljuk villával, vagy formás lyukakat vágunk rá. (Megkenjük felvert tojásfehérjével…vagy nem, ha úgy járunk, mint én és az egész tojást beletesszük a tésztába). 200 fokos sütőben barnásra sütjük (nálam ez most éppen bő 30 perc volt, de rendetlenkedik a sütőm, így nem annyira mérvadó…naná lejárt a gari:( )

CH összegző: 10 szelet összesen 247,3 gramm, egy szelet 24,7 gramm szénhidrátot tartalmaz. (nem számolva természetesen a vaníliafagyival, amivel a langyos pitét kínálni érdemes :D )

2013. február 28., csütörtök

Öntött túrós pite

Illéskrisznél találtam a receptre, ami biztosan gyakori vendég lesz nálunk, mert nagyon finom:) Kicsit változtattam rajta. 



Öntött túrós pite 
Hozzávalók: 
Hozzávalók a tésztához: 
3 tojás sárgája (CH 1,8g) 
8 dkg xilit (CH 80,0g) 
1 dl olaj (CH 0,0g) 
1 dl tej (CH 4,6g) 
12 dkg liszt (CH 86,4g) 
1/2 kávéskanál sütőpor (CH 0,0g) 
csipet só (CH 0,0g) 
A töltelékhez: 
25 dkg túró (CH 9,3g) 
3 tojás fehérje (CH ld. fent) 
2,5 dkg búzadara (CH 18,4g) 
2,5 dkg xilit (CH 25,0g) 
1 tasak vaníliás cukor (CH 10,0g) 
reszelt citromhéj (CH 0,0g) 
5 dkg mazsola (CH 32,5g)
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgájákat fehéredésig keverjük a cukorral. Ezután hozzáadjuk az olajat a tejet, elkeverjük. Majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Alaposan simára keverjük a masszát. Kivajazunk és liszttel meghintünk egy kb. 25X35 cm-es tepsit és a fele mennyiségű masszát belesimítjuk. 175 C-on, kb. 15 perc alatt elősütjük a tésztát. Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót kikeverjük a xilittel és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a citromhéjat és a búzadarát. A tojások fehérjét, csipet sóval kemény habbá verjük és lazán a túróhoz keverjük. Ezután a tölteléket rásimítjuk az elősütött tésztára, majd a túrós töltelékre ráöntjük a másik fele tésztát. Kanállal elkenegetjük a süti tetejét. visszatesszük a sütőbe és 150-160 fokon tovább sütjük addig, míg a teteje is szépen megpirul. ha nagyon sülne a süti teteje, akkor alufóliával letakarjuk és úgy sütjük tovább. A végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy biztosan átsült-e. 

CH összegző: 10 szelet összesen 268,0 gramm, egy szelet így 26,8 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2013. január 14., hétfő

Mazsolás túrótorta

Valami mazsolás finomságra vágytam, ez lett belőle, meg az, hogy én végülis csak később jutottam a kóstoláshoz, lévén mire kisült, már erősen sejthető volt, hogy itten bizony ma szülés lesz:P


Mazsolás túrótorta
Hozzávalók:
45 dkg túró (CH 17,0g)
8 dkg vaj (CH 0,3g)
2 tojás (CH 1,2)
10 dkg cukor (CH 100,0g)
1 tk vaníliaaroma (CH 0,0g)
1 citrom héja (CH 0,0g)
10 dkg búzadara (CH 73,5g)
1 kk sütőpor (CH 0,0g)
10 dkg mazsola (CH 65,0g)
A vajat habosra keverjük a cukorral, vaníliával, citromhéjjal, majd hozzá adjuk a túrót, a tojást, a búzadarát és a sütőport. 15 percet pihentetjük. Ekkor hozzáadjuk a mazsolát, majd vajazott tálba simítjuk és 200 fokon tűpróbáig sütjük. 

CH összegző:
10 szelet összesen 257,0 gramm szénhidrát, így egy szelet 25,7 grammot tartalmaz.

Megjegyzés: letakarva több nap után is teljesen élvezhető volt az állaga.

2012. december 22., szombat

Narancsos-joghurtos pohárkrém

Gyors és kreatív desszert, a nem túl kreatív és kicsit sem ünnepi pizza mellé. Mert hogy főételnek ennyit bírtam kiizzadni ma magamból kedves barátném látogatása alkalmából. Úgy tűnt nem bánta, a desszert meg egyébként finom lett, bár egy kicsit több idő a cidris pihenésből nem ártott volna neki.


Narancsos-joghurtos pohárkrém
2 dl tej (CH 9,2g)
0,5 dl frissen facsar narancslé (CH 5,5g)
1 tasak vaníliás cukor (CH 10,0g)
2 dkg vaníliás pudingpor (CH 16,8g)
10 dkg görög joghurt (CH 5,1g)
3 db babapiskóta (3 dkg - CH 23,8g)
10 dkg narancs kisebb kockára vágva (CH 8,5g)
A pudingport a tejjel, narancslével és a cukorral felfőzzük. Mikor kihűlt simára keverjük a joghurttal. A poharak aljába tördeljük a babapiskótát és ráhalmozzuk a krémet. Tálaláskor a tetejére narancs darabokat teszünk.

CH összegző:
Három pohárka összesen 78,9 gramm, így egy adag 26,3 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2012. november 29., csütörtök

Krumplis póréhagymakrémleves

Kicsit más, mint a korábbi. S ici-picit más, mint a szokásos krémlevesek. Mert a krémlevesekre is rákattantunk;) Viszont nagyon finom. Zsebi is kapott belőle egy adagot, némi keksszel (Korpovit - amit nagyon szeret) sűrítve és eléggé ízlett neki. 


Krumplis póréhagymakrémleves
1 nagyobb póréhagyma (40 dkg - CH 25,2g)
2 nagyobb szem krumpli (15 dkg - CH 30,0g)
1 ek olívaolaj (CH 0,0g)
1 liter csirkealaplé (CH 0,0g - vagy több, ha kockából csináljuk;))
10 dkg krémsajt (Karaván - CH 3,0g)
1 dl tejszín (CH 3,9g)
2 dkg keményítő (CH 1,7g)
só, bors, szerecsendió (CH 0,0g)
A póréhagymát vékony karikára vágjuk, majd kevés olívaolajon megdinszteljük. Sózzuk, borsozzuk és az alaplével felöntve puhára főzzük. Ezután leszűrjük, kevés folyadékot rajta hagyva, a szerecsendiót, a keményítőt, a krémsajtot és a tejszínt hozzáadva botmixerrel krémesítjük. Annyit öntünk vissza hozzá a főzővízből, hogy a kívánt sűrűségű legyen, egyet forralunk rajta, majd sajtos fűszeres krutonnal (Leimer a személyes rajongásunk tárgya - tulajdonképpen emiatt szeretjük a krémleveseket:P) tálaljuk.

CH összegző:
4 nagy adag összesen 63,8, egy adag 16 gramm szénhidrátot tartalmaz a kruton nélkül. Ezutóbbi 58,1 grammot 10 dkg-ként, de mondjuk egy személyre 2 dkgnál (11,6 g CH) többel szerintem általában nem kell számolni. A számolás nálam meg most eleve csalás, hiszen bőven vettem ki a leves sűrűjéből Zsebinek.

2012. május 31., csütörtök

Epres túrógombóc

A forgatásra is ez készült, de mivel akkor nem sikerült igazán jóllakni vele, ma ismét előadtam. Remek lett másodszorra is:) Természetesen sima liszttel is el lehet készíteni, de így is nagyon finom, nem érezhető rajta, hogy egészségesebb, legalábbis negatív irányban semmiképpen.:)



Epres túrógombóc
Hozzávalók:
25 dkg túró (CH 9,3g)
1 tojás (CH 0,6g)
5 dkg grahamliszt (CH 32,2g)
12 kisebb szem eper (kb. 5 dkg - CH 3,5g)
csipet só (CH 0,0g)
Tetejére: vaj, zsemlemorzsa (kb. 5 dkg - CH 36,7g)
Tálaláshoz: 2 dl tejföl 1 tk mézzel kikeverve (C H 15,7g)
A hozzávalókat - az eper kivételével - alaposan összedolgozzuk, amíg a víz felforr. Ekkor nedves kézzel megformázzuk a gombócokat, mindegyik közepébe egy epret teszünk és a lobogó vízbe dobjuk. Mikor mind benne van óvatosan keverünk rajta egyet, hogy ne ragadjanak az aljára. Közben kevés vajon zsemlemorzsát pirítunk és abban forgatjuk meg a kész gombócokat.

CH összegző: 98,0 gramm a teljes adag. Egy főre három darabbal számolunk, így ez 24,5 grammot jelent.

2012. január 18., szerda

Füstölt sajtkrémes kiflik

Liannát dicséri a recept és tényleg nagyon dicséri, mert mennyei:) Én csak fél adagot készítettem és 8 db kiflit alkottam belőle. Másnapra is finom volt, bár langyosan volt a legistenibb:) Állandó vendég lesz ezentúl…s biztos megér majd számtalan variációt.


Füstölt sajtkrémes kiflik
Hozzávalók: 
25 dkg liszt (CH 180,0g)
0,5 dl olaj (CH 0,0g)
fél kocka élesztő (CH 0,0g)
1 kk. só (CH 0,0g)
1,25 dl tej (5,8g)
Töltelék: 
10 dkg füstölt krémsajt (CH 1,5g)
8 dkg reszelt sajt (CH 1,3g)
A tetejére: 1 kis tojás, ízlés szerint reszelt sajt (CH 0,6g)
Az élesztőt a tejjel felfuttatom. A liszttel, sóval és olajjal összegyúrom, egy jól kezelhető tésztát fogunk kapni. Ezt letakarom és félreteszem 10 percre. Közben előkészítem a tepsiket sütőpapírral, a reszelt sajtot, a tetejére valókat. Aztán a cipót, kör alakúra nyújtom, megkenem a krémsajttal és megszórom a reszelt sajttal. 8 cikkre vágom és a szélesebbik végéről feltekerem kis kifli formára. Tojással megkenem, megszórom sajttal és mehet a papíros tepsibe. 200 fokon szép színűre sütöm!

CH összegző:
8 kifli összesen: 189,2 gramm
1 kifli: 23,7 gramm

2012. január 10., kedd

Szecsuáni marhahús

Az egész kínai vasárnap abból indult ki, hogy marhahúst akartak főzni. Ezt a receptet találtam meg Wang mesternél. Bevallom, ha kínaiul lett volna a recept, lehet, hogy jobban megértem és felfogom, de azért sikerült valamit alkotni. Nem is lett rossz és erősen hasonlított arra, amit az étteremben szoktunk enni, bár nem lett olyan omlós a hús. Egyébként a menü nem jöhetett volna létre az Asia bolt - ami végre méltó méretű helyen van és a helyi Tesco nélkül (utóbbinak elég bőséges a keleti konyhás alapanyag választéka):)


Szecsuáni marhahús
Hozzávalók:
20 dkg marhacomb (CH 1,2g)
7 dkg répa (CH 5,7g)
1 fej hagyma (8 dkg - CH 6,6g)
5 ml szójaszósz (CH 1,3g)
1 dkg keményítő (CH 8,5g)
1,5 dl víz (CH 0,0g)
0,5 dkg cukor (CH 5,0g)
1 csipet Nátrium-glutamát (CH 0,0g)
1 ek Erős Pista (CH 0,0g)
1 tk Rizsecet (CH 0,0g)
A keményítőt feloldjuk a vízben, hozzáadjuk a szójaszószt és bepácoljuk vele a vékony apróbb szeletekre vágott marhahúst. (Nálam 2 órát áztak benne, időnként megkevertem). A hagymát nagyobb darabokra vágjuk, a répát félkarikára. Ezután a wokban étolajat hevítünk, majd beledobjuk a húst és megpirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségeket, az Erős Pistát és ráöntjük a páclevet. Rádobjuk a cukrot, kicsit sózzuk, majd kevés rizsecetet adunk hozzá. A végén szórunk rá kevés nátrium-glutamátot.

CH összegző:
A teljes adag összesen: 23,3 gramm

Étvágygerjesztő zeller

Wang mester Gizella utcai éttermében ez az előétel számomra. Lényegében sáska módra szoktuk eltüntetni. S legutóbbi ottjártunkkor megkérdeztem a receptet is…csak az alapanyagokat árulták el. Nem lett rossz, bár meg kellene tanulnom rendesen vékonyra szeletelni a zellert/sárgarépát és kicsit több cukor/kevesebb ecet kell bele legközelebb.


Étvágygerjesztő zeller
Hozzávalók:
20 dkg szárzeller (halványítózeller, angol zeller - CH 10,0g)
2 dkg sárgarépa (CH 1,6g)
1 dkg cukor (CH 10,0g)
1 ek szezámolaj (12 g - CH 0,1g)
1 ek szójaszósz (5 ml - CH 1,3g)
1 ek rizsecet (CH 0,0g)
1 ek sima ecet (CH 0,0g)
A zellert és a sárgarépát hosszúkás vékony szeletekre vágjuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összerázzuk, majd tálaláskor leöntjük vele a zellerrel elkevert répát. 

CH összegző:
A teljes adag összesen: 23,0 gramm

2011. október 10., hétfő

Rakott karfiol

Nem a szokásos - magyaros - verziót készítettem. KáeM alapvetően nem karfiol rajongó, de ez neki is, nekem is nagyon ízlett. Finoman fogalmazva sem fotogén étel, de nem ez az első ilyen, amit főztem:P


Rakott karfiol
Hozzávalók:
30 dkg karfiol (CH 11,7g)
20 dkg darált hús (CH 0,8g)
1 kis fej hagyma (5 dkg - CH 4,2g)
10 dkg tejszínes krémsajt (CH 7,8g)
10 dkg reszelt sajt (CH 1,6g)
2 dkg vaj (CH 0,1g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
9 dkg rizs (CH 69,3g)
szerecsendió, só, bors (CH 0,0g)
0. A karfiolt sós vízben puhára főzzük. A rizst megpároljuk.
1. A hagymát apró kockára vágjuk és kevés olajon megpirítjuk, rádobjuk a darált húst, fűszerezzük és a hús fehéredéséig keverjük. Majd összeforgatjuk a karfiollal és a rizzsel.
2. A tejfölt kikeverjük a krémsajttal és a fűszerekkel. A karfiolos húst egy kikent tálba simítjuk, rákenjük a krémsajtos masszát, tetejét megszórjuk a reszelt sajttal és előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütjük.

CH összegző:
4 adag összesen: 99,3 gramm
1 adag: 24,8 gramm

2011. október 1., szombat

Mandulás kekszes

Ugyanaz, de mégis más. Bár nem sokban különbözik, mindössze annyiban, hogy a dió helyett mandula került bele. Nagyon finom ebben a formában is. A vendégségre készítettem, hogy legyen édes lezárása a csípős felütésnek;)


Mandulás kekszes
25 dkg darált háztartási keksz (CH 183,0g)
20 dkg darabokra tördelt háztartási keksz (CH 153,4g)
1 ráma kocka (25 dkg - CH 1,0g)
2 dl víz (CH 0,0g)
25 dkg porcukor (CH 249,8g)/10 dkg fruktóz+20g vaníliás cukor (CH 99,5g+20g)
fél dl rum (lehet aroma is - CH 0,0g)
2 dkg kakaópor (CH 2,1g)
10 dkg mandula durvára aprítva (CH 6,8g)
Elkészítés: A vizet a porcukorral (fruktózzal és vaníliás cukorral), rámával, kakaóporral feltesszük melegedni, hagyjuk addig a tüzön, amíg egynemű, sima állagú nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a kekszeket, rumot ( vagy aromát), diót. Egy folpackkal kibélelt őzgerinc formába simítjuk és hűtőben hagyjuk megdermedni.

CH összegző (19 szeletre):
Porcukorral a teljes adag: 596,1 gramm - Egy szelet 31,4 gramm
Fruktózos teljes adag: 465,8 gramm - Egy szelet 24,5 gramm

Printfriendly