2008. december 25., csütörtök

Szenteste 2008. – Aszalt szilvás tejszínes csirkemell

Amióta külön élünk a szülőktől (nem sokáig laktunk együtt, inkább kollégiumban laktunk korábban) azóta alap kitétel a karácsonnyal kapcsolatosan, hogy a szenteste csak a miénk a párommal. Nem volt ezt olyan egyszerű keresztül vinni a szülőkön, főleg az enyémeken, hiszen a nevezett nap, nekem névnapom is, amit szerettek volna azzal ünnepelni, hogy mi odautazunk hozzájuk. Most már túl vagyunk ezen, így ez már a harmadik szentesténk kettesben. A menüt tekinthetnénk akár visszatérőnek is, de nem az, mert mindig kicsit másként készül, ami konyhamániásként talán nem is annyira meglepő. Az édességek már szépen sorjában felkerültek, most csak a főétel következik, ami nem hal, mégis kicsit hagyományos. Eddigi években inkább frissen sült jellegben készült: panírozva vagy baconba tekerve, idén inkább valami krémesebbre vágytam. Egy vega receptes oldalon találtam valami hasonlót, természetesen ott hús nélkül, azt dolgoztam át a saját ízlésünkre húsos változatra.



Aszalt szilvás tejszínes csirkemell
Hozzávalók: 40 dkg csirkemell, 15 dkg aszalt szilva, 1 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej fehér hagyma, 2 ek liszt, 3 ek margarin, 2 ek olívaolaj, 1 zöldségleveskocka, 2 dl tejszín, 2 ek keményítő, 1 kk kakukkfű
Elkészítés: A margarin felét megolvasztom egy serpenyőben az olajjal, majd a kockákra vágott csirkemellet megpirítom rajta. Kiszedem, és a serpenyőben a maradék margarinon az apróra vágott hagymákat megdinsztelem. Ráteszem a csirkét, a szilvát és a leveskockát, majd ráöntök 3 dl vizet. Kb. 5 perc alatt puhára párolom az egészet együtt, majd ráöntöm a keményítővel elkevert tejszínt, és rászórom a kakukkfüvet. Ha még szükséges, megsózom, és 1 perc alatt besűrítem az egészet. Rizzsel tálalom.

Mind a kettőnknél nagy siker volt, talán évközben is beiktatjuk majd valamikor. És akkor képek az ajándékaimról. Nagyon bőkezű Jézuskám volt;) Ő sokkal kevésbé kreatív ajándékot kapott, kardigán, ing, édesség és fotós pólós mackó személyében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly