2010. június 20., vasárnap

A 3 Sz-ről




Avagy a szigorúan szobai szőrősről. Összefoglalásul az érkezése után nem sokkal készített összefoglalót vettem ismét elő (pirossal a jelen):




Legkedvesebb időtöltése: bármi velünk, persze hosszan ölben nem akar lenni, de mindig a közelünkben igen – játék egy media markt-os műanyag kötözővel (már kéne is egy új, mert szanaszét van szakadva), ezért bármikor, bárhonnan előjön





Legviccesebb pillanat vele: hát hogy is mondjam…az intimebbek:P (a többit mindenkinek a fantáziájára bízom;)) – amikor időnként nem úgy sikerül egy-egy mozdulat/ugrás, ahogy eltervezi és körbenéz, hogy látta-e valaki (intim zavarás megszűnt teljesen, ő lett a tapintat mintaképe:))



Kedvenc kajái: alutasakost, száraztápot és időnként nyers húst kap, mindegyiket egyformán szereti – alutasakosból már válogat (pl.: a szuper bio, marha drága nem kell neki), s ha lehet inkább a nyers húst és a Gourmet Gold-ot favorizálja. Száraztápból immár felnőtt, direkt main coonnak készült változatot kap, amit lényegesen jobban kedvel, mint a kölyök tápot (arra jutottunk, hogy a vége felé, már nagyon kicsi lehetett neki az)





Amiben igazán jó: a játék közbeni riszálásban:) – ebben még mindig nagyon jó, de időközben tökéletes ragadozóvá fejlődött..légynek, szúnyognak egyéb légi desszantnak a lakásban nincs esélye (sejtem, hogy más prédaállatnak sem lenne, de olyannal - szerencsére – nem találkozik)


Legjobb tulajdonsága: egy tündér – bűbájos és imádnivaló szőrmedömper, aki tökéletesen tisztában van a szépségével, s aki ennek megfelelően beképzelt is



Legrosszabb tulajdonsága: a kábelmánia és a hajnali ötös kelés – a kábelmánia továbbra is, a kelés már nem gond, de a tv mögé mászkálással az őrületbe tud kergetni









A képeken látható, hogy vannak vele vicces pillanatok. A kedvenc helye a lakásban a kanapé feletti polc (kb. 2 méter magasan van)…hogy itt milyen pózokban tud aludni, arról rengeteg kép készül. És hát alaposan megnézve a képeket látható, hogy nem is annyira szigorúan szobai, mert hogy ölben szokott ő kint lenni a teraszon is (pár perc után erőteljesen jelzi, hogy ugorna le és szinte a földetérés pillanatában már bent is van a lakásban…inkább fél kint, mint izgalmasnak találja). Tegnap óta van szúnyogháló az ajtókon és redőny mindenhol….hát nem aratott nála osztatlan sikert. Nem tetszik neki, hogy a redőny miatt éjszaka nincs nézelődés, a szúnyogháló nappal tetszik, mert a nyitott ajtóban lehet ücsörögni, de a zaj, amivel a nyitása és csukása jár az talán még az égdörgésnél is félelmetesebb neki:P Gondolom, majd idővel megszokja. Az idegenektől továbbra is retteg, ha idegen van nálunk és meg akarjuk fogni, akkor nagyon behisztizik…arra jutottunk, hogy ez talán még akkora vezethető vissza, amikor mi elhoztuk, mert hát akkor is kizökkentették a jól megszokott kis életéből és fél, hogy ez újra megtörténik, ha elkapjuk…pedig igyekszünk vele a kényeztetés minden lehetséges eszközével megértetni, hogy nincs az a pénz, amiért megválnánk tőle:)
/A kosárban ülős kép az éjszaka kellős közepén készült/

5 megjegyzés:

  1. Nem semmi szőrgombóc. Még a farka is brutálisan szőrős :)
    Szép cica.

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép a cicád.Nekem kettő van, imádom őket, tündériek, amiket leírtál, ugyanígy működik nálunk is.
    A nagyobbik 4 éves már, a kicsi 8 hónapos, de nem tudom, hogy élhettem nélkülük egy percet is.
    Hihetetlen egyéniségek.
    Ha van kedved, megnézheted a zsanuária.blogspot.com -on a fényképüket.

    VálaszTörlés
  3. Jucy! Hát tényleg nem semmi:D

    Anikó! Megnéztem, nagyon édesek. Titu milyen fajta?

    VálaszTörlés
  4. Titu, Brit fajta,arany-fekete típus, őt tenyésztőtől vettük, 7 hetes volt amikor hazahoztuk.Ő egy buddha típus, nyugodt, kedves, szemlélődő, komótos. A kicsi mezei házicica,a nyaralónk kertjében tanyázott, azt hittük valakié, de amikor egy hét múlva is ott volt, akkor befogadtuk, az állatorvostól tudtuk meg, hogy sokat éhezett és nélkülözött.Szafti /orra körül barnás folt van,mintha ételszaft maradt volna ott/egy életrevaló,szeleburdi, nagyon játékos, hihetetlenül intelligens, alkalmazkodó kiscica.Nagyon szeretjük őket.Titu simán befogadta Szaftit,imádják egymást kergetni a lakásban, egymás táljából esznek,néha még együtt is alszanak.Majd én is teszek fel képeket róluk,mint te.Vica, köszi, hogy megnézted a cicáimat, a tied is gyönyörűen szépséges, okos kis pofácskája van.Kedvencem a polcos kép, ahol alszik.Tündéri.:-))))

    VálaszTörlés
  5. De gyönyörű cica!!!!!!!! Piroska

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly