2010. augusztus 14., szombat

Karalábékrémleves

Ha már felébredtem, hát megcsináltam előre az ebédnek azt a részét is, aminek nem árt a melegítés. Már elég régóta terveztem, most végre el is jutottam az elkészítésig. Másodiknak palacsinta készült, baracklekvárral, nutellával és sajtos tejföllel.


Karalábékrémleves
Hozzávalók (2 személyre): 1 nagyobb de zsenge karalábé, 1 kis fej vöröshagyma, fél tyúkhúsleveskocka, bors, 1 ek liszt, 1 dl tejszín, 1 ek vaj
A vajon megpirítjuk az apró kockára vágott hagymát, majd a karalábét is. Ezután rámorzsoljuk a tyúkhúsleves kockát, adunk hozzá némi borsot és felöntjük vízzel. Addig főzzük, amíg minden meg nem puhul. Ezután a sűrűjét kivesszük és egy evőkanál lisztet rászórva a tejszín hozzáadva krémesítjük. A maradék léből annyit adunk hozzá, hogy a kívánt sűrűségű legyen (nálam fél liter lé volt, én azt mind hozzáöntöttem). Kiforraljuk, esetleg utánízesítjük (az enyémbe kellett még só), majd levesgyönggyel esetleg pirított kenyérkockával tálaljuk. Én előbbit választottam az éhségünk okán:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly