2009. április 7., kedd

Májkrém

Anyukámtól hozott csomagban két olyan dolog is volt, amit azonnal meg akartam csinálni, az egyik az alábbi májkrém, a másikról kicsit később. KáeM allergiás a májra, kizárólag a libamájat tudja megenni, de abból sem nagy dózist. Én viszont nagyon szeretem, főként fokhagymásan sütve, vagy májkrémnek. Ennek ellenére most készítettem először, de biztosan nem utoljára.


Májkrém
4 db csirkemáj szív nélkül, 2 tojás, 1 kis fej lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, pirospaprika, majoranna, 3 ek libazsír
1 ek zsírt megolvasztottam, majd megpirítottam rajta az apróra vágott hagymákat, és egy kicsit a kockára vágott májat is. Ezután fűszereztem és kevés vizet aláöntve puhára pároltam. Közben keményre főztem a két tojást, megtisztítottam. Minden hozzávalót a késes mixerbe dobtam és alaposan összekevertem. Tálba tettem, majd a maradék 2 ek libazsírt is megolvasztottam és a tetejére öntöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly