2008. március 27., csütörtök

Zöldséges csirkemell curry

Tegnap este vártam haza a páromat, egy maratonira nyúlt vidéken tartott meetingről. Ahogy már említettem nagy indiai rajongó, így hát gondoltam ezzel várom. Nem volt konkrét recept, csak rögtönöztem. Persze a naan recept alapján készült, de azt már beírtam:) Sajnos Gumipapszli csak este 10-re ért haza, így bőven volt ideje a húsnak megpuhulni, illetve a naan-nak megkelni. Nagyon meglepett és meghatott mikor hazaért: hozott nekem rózsát...megtartom;):DDDD
Zöldséges csirkemell curry
Egy szép méretes csirkemellet apró kockára vágtam, majd egy joghurtból, két evőkanál olívaolajból egy teáskanál
garam masalából, illetve egy teáskanál chicken curry masalából pácot készítettem neki. Közel három órát pihegett a pácban. Ezután előmelegítettem egy serpenyőt és megpirítottam benne a húst. Kevés vizet hozzáadva pároltam, majd mikor fél puha volt adtam hozzá két kis marék mirelit zöldséget (Findus-Garden Mix) és készre pároltam. Ezután egy evőkanál lisztet szórtam rá és kicsit pirongattam, majd 2 dl tejszínnel felöntöttem és kiforraltam. Frissen sült naan-ágyikóban tálaltam:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly