2009. július 31., péntek

Gasztro-bakancslista

Trinity hívott játékba, s köszönöm neki. Olvastam több blogger listáját…hát azt hiszem én sokkal egyszerűbb személyiség vagyok, mert a listám többsége elérhető, s általunk most is fogyasztott finomság. Ennek ellenére az alábbiak lennének azok az ételek, amiket az utolsó napjaimon fogyasztanék. Soknál természetesen a fogyasztáshelye az ami a fontosabb és nem az, amit;) Avagy tekintsük a listámat egy utazási bakancslistának is. Nem sorrend, csak ahogy eszembe jutottak, bár persze ez is sok mindent elmond rólam:)


1. Croissant Párizsban az Eiffel torony környékén egy hangulatos kis kávézóban. Ilyet csak a szállodában kóstoltam a középiskolai osztálykirándulás alatt.

2. Mousaka (Μουσακας) Görögországban. Ez is megvolt a középiskolás években, de messze nem volt olyan maradandó élmény, mint a fagyi Rómában. De adnék neki még egy esélyt


3. Igazi olasz fagyi a Trevi kút tövében abban a kicsiny fagyizóban, amiben annak idején középiskolásként is ettem.


4. Döner Istambulban, ahol még nem jártam, de a jelek szerint szeretnék.

5. Fokhagymás libamáj lilahagymával és friss kenyérrel a saját konyhámból. Azt hiszem verhetetlen.


6. Csirke tikka masala…hát igen, ha lehet Indiában:)


7. Kofta Egyiptomban a Vörös tengeren a Dreep dreams búvárklub hajóján. (A kép a mi búvárkodásunk közben készült)


8. Crêpes mondjuk Spanyolországban.


9. Amerikai palacsinta New Yorkban egy kávézóban.


10. Uborkás szendvics teával Londonban, vagy bárhol Angliában.

Hát igen, azt hiszem tényleg egyszerű lista lett, olyan fogásokkal, amiket én is el tudok készíteni, de persze sokat hozzátenne a hely varázsa. Amúgy pedig elárulom, hogy a középiskolás osztálykirándolások (Görögország, Olaszország majd Franciaország…hát igen idegenforgalmi suli) közül, anno csak Párizsba vágytam vissza, de mostanra már megnézném újra a többi országot, ahogy a többi felsorolt helyet is.

A játékot pedig tovább adnám Bellynek, Mirellenek, Anyósomnak, Fahéj és Fetának, Reninek és végül de nem utolsó sorban Sógornőmnek:)

2009. július 27., hétfő

2009. 30. heti menü

Ahogy már „megszokott” a képek nem mind az elmúlt héten készültek.



Hétfő – Barackos túrógombóc barack öntettel
Kedd – Kelkáposzta főzelék szója fasírttal
Szerda – Gyros tál (ugyanúgy készült, mint a linken, csak nem tekertem fel és pluszban volt hozzá uborka is. Jaa és magamnak kicsit vastagabbra hagytam a pitát)
Csütörtök – KáeM házon kívül evett, én a maradék Kelkáposzta főzeléket ettem meg
Péntek – Barnapizza
Szombat – Fokhagymás libamáj lilahagymával/Sárgabarackkrémleves/Virsli
Vasárnap – Birkapörkölt/Málnakrémes cobbler/Szendvics

Heti egyperces 19.

„Nincs olyan erő, mely megállítaná a változást, ha megérett rá az idő.”
(Ismeretlen)





/A kép innen/

2009. július 26., vasárnap

Málnakrémes cobbler – cukormentes változat

Mai desszertünket Ottis ihlette. Viszont én kicsit másként készítettem el, mint ő. Cukroskatánál többször látott sorbit édesítő felhasználásával (próbálom kicsit visszafogni a cukor fogyasztásunkat…bár amúgy sem fürdünk a cukorban, de mindenképpen ki akartam próbálni, hogy milyen édesítővel, és tényleg semmi különbség nincs.)

Málnakrémes cobbler - cukormentes változat

A tészta: 25 dkg liszt, 4 ek sorbit, 1 cs sütőpor, 10 dkg vaj, 1 tojás, 1,5 dl joghurt, pici só

Krém: 35 dkg málna, 5 ek sorbit – botmixerrel pürésítve.

A tészta hozzávalóit összedolgoztam (jó ragacsos tésztát kaptam). Egy kivajazott tortaformába tettem a tészta felét és egy nedves kanál segítségével belesimítottam. Ráöntöttem a málnakrémet, majd nedves kézzel golyókat formáztam a maradék tésztából és ráfektettem. 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt sült meg. Nagyon finom lett, bár kicsit több édesítést elbírt volna, mert elég savanyú volt a málna.

Birkapörkölt

Bográcsban a szabadban lenne az igazi, s igazán nyári, de azért bent a lakásban is nagyon jól sikerült és jól esett.

Birkapörkölt

1 kg birkahús (csont is), 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, 1 jó evőkanál zsír, 2 ek fűszerpaprika, bors, só, 1 kis paradicsom,1 TV paprika, vörösbor (nálam most egy jó száraz 2003-as Egri Bikavér válogatás)

A vöröshagymát a zsíron, némi só hozzáadásával üvegesre pároltam, majd rádobtam az apróra vágott fokhagymát, paradicsomot és paprikát is. Mikor már illatozik a fokhagyma, akkor rászórom a fűszerpaprikát és a húst. Picit átforgatom, hozzáadom a borsot, babérlevelet, majd vörösborral felöntöm. Addig főzöm, amíg a hús omlósan puha nem lesz. Sós vízben főtt krumplival és káposzta salátával tálaltam, na és barna dnk-val tálaltam.

Barna DNK

Ahogy tegnap említettem ezt is kipróbáltam. Nem lett tökéletes. Átsült, de valahogy krémes maradt a belseje, s messze nem lett olyan szép lyukacsos és magas, mint a fehér tesója. Azt hiszem az igazság valahol félúton van, vagyis némi fehér liszt is kell bele…mindenesetre kísérletezem tovább, s erről itt is be fogok számolni.

Barna DNK

Hozzávalók: 2 csésze teljes kiőrlésű liszt, fél csésze zabkorpa, 2 csésze víz, negyed tk szárított élesztő, só

A tészta állaga így nagyon hasonlított a fehér változathoz. Tegnap este kevertem be és ma délelőtt sütöttem, így kb 18 órát állt. Zsírozott lisztezett formába borítottam és alufóliával letakarva sütöttem 250 fokon 30 percet, majd a fóliát leszedve 25-öt.

A következő próbálkozás Dolce Vita kenyere lesz.

2009. július 25., szombat

Sárgabarackkrém leves

Reninél találtam a receptet. Azonnal be is került a tervbe:) Nagyon finom lett és tényleg hidegen az igazi, pedig én általában langyosan kedvelem a gyümölcsleveseket. Ma délelőtt készítettem, és nem hűlt ki, mire éhesek lettünk, így ebédre csak a fokhagymás májat ettük, de így elég is lesz a kellemesen hideg leves vacsorára.

Sárgabarackkrémleves

Hozzávalók: 70 dkg magozott sárgabarack, 2 dl tej, 3 dl víz, 2 dl tejszín, fél cs. vaníliás pudingpor, 1 bourbon vaníliás cukor, 4 ek cukor

Elkészítés: A barackokat leforráztam, a héját lehúztam, kimagoztam. A cukorral és a vízzel feltettem főni. Amikor felforrt, botmixerrel pürésítettem. Ezután fahéjjal ízesítettem. A pudingot kikevertem a tejszínes tejjel és besűrítettem vele a barackpürét. Felforraltam, majd hagytam kihűlni.

Piacon jártunk - Cserpes sajtműhely

Vásároltunk ezt-azt. Jött velünk egy jó nagy adag tanyasi csirkemell. Aztán persze gyümölcs, és zöldség is, na meg libamáj, amit ma jól meg is ebédeltünk. De végre a Cserpes sajtműhely üzletét is felkerestük. Az összes ízű joghurtból kértünk, hogy kitapasztalhassuk, hogy melyik a kedvenc. 150 forint/250 g (áfonyás 160) az ára, s hát magyar. Szerintem nagyon klassz. Szeretem a réteges joghurtot, s ezek is nagyon ízlenek. Ezentúl gyakrabban fogunk odajárni.

Ja és az ízek: epres, barackos, áfonyás, fekete szedres, málna, eredei gyümölcs, meggy, ribizlis

A hihetetlen kenyér

Barna kenyeret akartam. Eszternél találtam ezt a hihetetlen kenyér névre hallgatót. Nagyon finom lett, bár legközelebb talán kicsit tovább sütöm. Azért fogok próbálkozni még másmilyennel is. Talán egy dagasztás nélkülivel. Mindenesetre, ha gyorsan kell, akkor ez tényleg jó, így megtartom a receptet. Tegnap este sütöttem és csak ma reggel szeleteltem fel.

Hihetetlen kenyér

1 ek. olaj, 35 dkg teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg zabpehely, só, fél csomag szárított élesztő, 425 ml meleg víz

A hasábformámat olajjal kikentem és liszttel kiszórtam. A tészta hozzávalóit alaposan összekevertem. Nem lehet gyúrni, egy keverhető massza. A formába öntöttem, majd nedves konyharuhával letakarva megkelesztettem (nálam ez 35 perc volt). Ezután a 200 fokos sütőbe toltam és 40 perc alatt készre sütöttem. Én a sütőben hagytam kihűlni.

Teljes kiőrlésű pizza

Gondoltam megpróbálkozom egy egészségesebb változattal. Ha már készítettem barna kenyeret is (erről is mindjárt). Nos nagyon finom lett, de még nem tökéletes. Nem lett igazán ropogós, hanem inkább puha. Akinek esetleg van jól bevált teljes kiőrlésű pizzatészta receptje, az kommenteljen legyen szíves.

Teljes kiőrlésű avagy barna pizza

Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű bio búzaliszt, 5 dkg zabkorpa, fél csomag szárított élesztő, só, 1 ek olívaolaj, 1 ek tejföl, 1 dl víz

A hozzávalókat összegyúrtam és megkelesztettem. Olívaolajjal kikent formába igazítottam és az alábbi feltétekkel koronáztam: paradicsomos alap (paradicsompüré, fokhagyma, oreganó, só, bors), pulykamell sonka, hagyma, fokhagyma, kukorica, mozzarella sajt. Aztán 25 perc a 200 fokos sütőben.

Vavyan Fable: Mennyből a csontváz


Iszonyatos várakozásokkal vettem meg a könyvet, mert hogy a Szennyből az angyal stílusára és szórakoztató értékére (értsd hasfájásig röhögtem folyamatosan) számítottam. Nos háááát, mondjuk megkaptam, de nem egészen úgy. Nagyon tetszett a könyv és könnyesre nevettem magam, viszont nem volt letehetetlen, ahogy a Szennyből az angyal sokadik olvasásra is az. Érdekes, mert tényleg jó a könyv, s az olvasására várakozó anyósom lehetett volna extra sürgető erő, de nem volt. Persze az igazsághoz hozzátartozik az az apróság is, hogy míg több könyvet számítógépen olvasok (igen, mikor éppen nincs meló, akkor a munkában is), addig ezt papír alapon olvastam, s csak otthon, ahol sokszor találtam más elfoglaltságot az olvasás helyett. ;)

A fülszöveg: ”Imogen, a szabadstílusban szeánszozó, kissé különc özvegyasszony karácsonyozásra várja hipochonder öccsét, Valdust, és menopauzás húgát, Genevát. Továbbá kisakaratú unokaöccsét barátnőstől, valamint ábrándos kuzinját, Aetnát. Utóbbi boldogtalan ara és Shakespeare-rajongó. A meghívottak útnak indulnak a vidéki házhoz. Soha nem látott jégvihar támad rájuk. A Kifürkészhetetlen Sors a regényes múltú, kísértetjárta kúriához vezérel két bűnözőt és az őket hajszoló zsarukat. A fejvadászok eredetileg legénybúcsúba készültek. Rosco tüntetően cipeli a vőlegénynek szánt szexapácát, és csontvázünnepnek csúfolja a karácsonyt. Társa, London jeges vízébe esik, és férfias titka van. Odakeveredik egy pszichiátriai eset, a hasadásos Boston. Imogen unokaöccse viszont elakad a jégpokolban, ám furcsa modorú barátnője megérkezik a gyerekével. Utóbb ezt többen a Végzet Szívatásának tekintik. Az időjárási karantén összezárja a sokféle embert a tömény múltú épületben. Hamarosan még egy terítékre lesz szükség: a bekokszolt Mikulás a kéménybe dugul. E förgeteges napokat velük ünnepli Imogen réges-rég megboldogult férje, Uly Bácsi - és sokan mások a hajdanvolt időkből.

Amúgy meg ezentúl:

Ha már (s amikor) toll és papír is van a közelemben olvasáskor, hát úgy döntöttem, hogy a nekem tetsző idézeteket ide kanyarítom…már amikor találok:) Persze lesz humor és bölcs is vegyesen, az én szubjektív kedvenceim. A fenti könyvből pl. az alábbiak:

Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.

A nő a konyhában olyan, mint a harcos teljes arzenálban.

A fiataloknak nincs szükségük eleik tudására, élettapasztalatára, úgy hiszik bárminek utánanézhetnek az interneten” (Szoktam is mondani az internetet nem használó anyukámnak, hogy ami nincs fent a neten, az nem is létezik:P – a szerk. alias Vica:))

Játszma játszmát követett. Mígnem kihűlt minden. Fej, szív, ágy.

Semmi olyasmiért nem rajongok, amiért mások ölni szoktak. A szerelmet kivéve.

Jó érzés terhesnek lenni, és nem akartam ezt a kilenc hónapot egy hosszú vajúdással elrontani, ezért döntöttem a császármetszés mellett.

A borító képe innen.

Harry Potter és a félvér herceg

Szeretjük a történetet, bár nem elvakultan. Látjuk a hibákat is benne, és itt most nem arra gondolok, hogy plágium-e a mű, vagy sem. Hanem inkább arra, hogy érzésünk szerint az írónő messze nem gondolkodott több részben, mikor az első regényt megírta. Ennek ellenére nem sikerültek rosszul a további kötetek sem, de azért akadnak hibák. Természetesen a film – elméletileg – a könyvek alapján íródott forgatókönyv szerint készül. Hát igen, elméletileg, mert azért lássuk be, hogy a harmadik filmtől valahogy egyre több (sokszor fontos) részlet marad ki a filmből. Persze megértem én, hogy nem kerülhet bele minden, hiszen nem 100 oldalas könyvecskékről beszélgetünk, de azért úgy gondolom, hogy lehetett volna ezeket jobban, azok számára is érthetőbben, akik nem olvasták a könyvet. Na de konkrétan erről a részről, ami szám szerint a hatodik könyv és a hatodik film is. A mozi oldalán:

„Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel.”

A fenti szöveget inkább nem is minősítem, aki olvasta a könyvet, az tudja miért mondom ezt:( A filmet pedig, megnéztük, ezt is láttuk. De bevallom, hogy ez az első olyan film, ami tényleg nem tetszett – mármint a HP sorozatból. Azt beszéltük KáeM-mel, hogy természetesen megvesszük majdan dvd-n (BRD-n), de nagyon reméljük, hogy második nézésre jobban fog majd tetszeni. Azt is el kell ismernem, hogy nem tudom pontról pontra megfogalmazni, hogy mi nem tetszett a filmben, csak egyszerűen, úgy éreztem, hogy összecsapott, kevéssé kidolgozott, elnagyolt. Szerintem kihagytak részeket, amik a következőben adott esetben fontos lenne – bár ezt már megszoktuk, mert nem ez az első ilyen.

/Kép innen/

2009. július 22., szerda

Vavyan Fable: Fattyúdal



Kedves ajánlásra, ezúttal ezt a könyvet választottam a sorból. Ezt sem olvastam korábban…így azon –eddig bizonyos – hitem, miszerint majdnem az összes könyvét olvastam erősen megingott. (Úgy látszik kisvárosom könyvtára mégsem rendelkezett az összes addig megírt regényével) Most hát jön majd még a folytatás, szerintem a régebben olvasottakat is újraolvasom:)

A fülszöveg: „Hank Guard, az egykori árvaházi lelencgyerek egy lélekölő "kaland" után leszámol bűnöző életével, és a természet lágy ölén telepedik le, ahol a lova és egy medve alkotják mindennapi társaságát - egészen addig, míg rá nem talál az üldözői elől menekülő, ájult Tashinára....

Ahogy az már az irónőnél megszokhattuk, teljes a könyv, olyan szempontból, hogy van benne cselekmény, leírás, történet, mese, varázslat, romantika és szerelem. Hank Guard, úgyis mint Fattyú, és úgyis mint Dakota, a főhősünk…Tashina nevezetű főhősnőnk szemében különösen. Mint már említettem ebben a könyvében már megjelenik a varázslat, ugyan csak álom szintjén, de így is remek (talán a Fantasy regényeit szeretem a legjobban, s azokat tényleg mind olvastam: Álomhajsza (1991), Varázscsók (1999), Tündértánc 1-2(2001), Álmok tengere (2005)). A cselekmény az ájult lány megtalálásával veszi kezdetét, s az ő mesélése alapján kezd kibontakozni, egy már-már szokásosnak mondható bűntény (politikai zsarolás, s az emiatt bekövetkező gyilkosság). Ahogy végig megyünk a regényen úgy ismerhetjük meg sok nevű főhősünk múltját, s sejthetjük előre jövőjét. Természetesen a vége boldogságos, ahogy azt el is várjuk az olvasatott események láncolata alapján. Általában elmondható – számomra – a Fable könyvekről, hogy azért (is) kedvelem őket annyira, mert ahogy olvasom, szinte látom magam előtt a történéseket, teljesen le tudom játszani magamban a könyvből készült filmemet. (A réges-régi irodalomtanárom szerint minden könyvnek ezt kellene kiváltani az olvasóból, de azért bevallom nem mindegyikkel vagyok így)

Ígérhetném, hogy átnyargalok másik íróra, hogy ne folyton tőle jöjjenek könyvek, de nem tehetem, mert jelenleg is folyamatban van két könyve is, s kezdem a harmadikat is…nem tudom más hogy van vele, de nálam általában legalább három könyv van olvasás alatt, bár általában más-más íróktól szoktak lenni, mert mikor milyen hangulatom van, de most a véletlen így hozta, hogy mind a három Fable (bár alapvetően más-más hangulatú könyvei). Egyikkel nagyon kell sietnem, mert anyósom már elég türelmetlenül várja, hogy olvashassa…de még várnia kell, mert olvasom azt is, de érdekes módon nem az keveredik leggyakrabban a kezembe.




/Kép innen/

2009. július 21., kedd

A 10 legkedvesebb magyar szavam

Szép és egyben nehéz játékra hívott sógornőm. Nagyon tetszett az ő tíz szava, amivel azért nem kicsit tette magasra lécet. De hát nem vagyunk egyformák, így a legkedvesebb szavaink sem lehetnek azonosak. Bevallom én nem tudtam elvonatkoztatni a mögöttes tartalomtól, ahogy azt sógornőm tette.

  1. Szerelem – a mögöttes tartalom mellett, a szó csengése is nagyon tetszik, s úgy gondolom, hogy a magyar nyelv fejezi ki legszebben, legdallamosabban az érzést, persze ez a saját meglátásom. Egyébként a belőle származtatható szavakat is nagyon kedvelem;)
  2. Pillangó – mert amikor kimondom, vagy hallom, hogy más kimondja, már látom is a könnyed, szépséges lebbenést, ahogyan a lepke száll.
  3. Édesanya/Édesapa – ezekről a szavakról is úgy vélem, hogy a magyar fejezi ki legszebben. S a kettő összetartozása vitathatatlan. Még akkor is, ha a csak az anya biztos poént figyelembe vesszük.
  4. Álom – nos ezen szónak kivételesen az angol megfelelőjét (dream) is nagyon szépnek találom.
  5. Mosoly – mert a legrövidebb út két ember között. S ezt én tényleg hiszem és igyekszem betartani.
  6. .Kék – mert számomra kifejezi azt a mélységet, amit a szín is jelent nekem.
  7. Csók – mert annyiféle dolgot tud takarni.
  8. Rózsa – mert már a szó is szép, hát még amit jelent és akkor még nem is beszéltünk a névről:) (Csók Anyukám:))
  9. Szellő – mert itt is látom a kimondásnál azt a finom mozdulatot, ahogy a szellő megmozdítja a leveleket.
  10. Jáde – mert szép a kő, és mert szép a cica.

Milyen érdekes, hogy én főként fogalmakat választottam (azért próbáltam képeket találni hozzájuk), s nem tárgyakat…nos ebből biztos lehetne messzemenő következtetéseket levonni (a választott képekből is), ha valaki lélek búvárkodni akar, de kérem az elemzésnél mindenképpen vegye figyelembe, az alábbi idézetet, melynek szerzője ismeretlen:

„Ma ez a szép, holnap az. Mert holnap nem az vagyok, aki vagyok ma ,s voltam tegnap.”

Először nagyon nehezen jöttek a szavak, aztán alig tudtam abbahagyni a felsorolást. De a 10 az 10.

A plusz egy (na jó kettő) a kedvenc angol szavam (ma éppen): Destiny (végzet), a kedvenc német szavam: Schmetterling (szintén mai kedvenc és pillangót jelent)

Én három embert hívok játékra, remélem van kedvük velem játszani: Anyósom, Belly, Trinity

Kelkáposzta főzelék szója fasírttal

Az eredeti terv cukkíni főzelék volt mára, na de hát reggel a zöldségesnél csak nyeszlett cukkínik volt, de annál szebb kelkáposzták. Hát nekem sem kellett több, máris változott a terv, mert miért ne. S ezúttal a fasírthoz sem a kész dobozos keveréket használtam, hanem én készítettem.

Kelkáposzta főzelék

Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 1 nagyobb krumpli, só, majoranna, 1 kk pirospaprika, 1 ek keményítő, 2 ek tejföl

A kelkáposztát apróra vágtam és majorannás sós vízben feltettem főni. Mikor félig megpuhult hozzádobtam az apró kockára vágott krumplit is. Mikor minden megpuhult, pirospaprikás tejfölös habarással besűrítettem. Szója fasírttal kínáltam.

Szója fasírt

Hozzávalók: 10 dkg szója granulátum, 1,5 dl víz, só, bors, 1 fokhagyma, 1 kis fej hagyma, 1 tojás, 2 jó marék zsemlemorzsa, olaj a sütéshez

A szója granulátumot beáztattam a vízbe, majd alaposan összekevertem a többi hozzávalóval (a hagymát nagyon apró kockára vágtam, a fokhagymát zúztam). Amíg a főzelék kész lett állni hagytam, majd nedves kézzel formáztam meg a fasírtokat és forró olajban mindkét oldalát arany színűre sütöttem. Ízre tökéletes lett, állagra, azért a dobozos változat még jobb, de lehet, hogy legközelebb finomra darálom a granulátumot és máris jobb lesz.

2009. július 20., hétfő

Barackos túrógombóc barack öntettel

Még mindig barack, s ezzel sem lesz vége, szezon van és mi nagyon szeretjük. A recept Renitől származik, picit alakítottam rajta. Nagyon finom lett, de bevallom, legközelebb a túrógombóc közepébe nem teszek barackot, mert az öntet elég lett volna, amibe viszont fogok csempészni egy leheletnyi fahéjat.

Barackos túrógombóc

Hozzávalók: 50 dkg túró, 3 marék cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 3 dl búzadara (mennyisége nagyban függ a túró vizességétől is), 3 tojás, 5 szem sárgabarack, zsemlemorzsa, kevés olaj

Elkészítés: A túrót összegyúrom a búzadarával, cukorral és tojással. Berakom a hűtőbe és hagyom kb. fél napot állni. (Munka előtt összeállítottam és utána megfőztem). A barackokat megmosom, kimagozom, majd nyolcadolom. Felteszem a vizet forrni, majd megformázom a gombócokat, úgy hogy mindegyik közepébe beleügyeskedek egy darabka barackot. Addig főzöm a lobogó vízben, amíg feljön a tetejére. Ezután az olajon enyhén megpirított zsemlemorzsában megforgatom. Végül a baracköntettel és kínáltam.

Barackmártás

12 szem barack, ízlés szerint cukor, fél dl víz

A barackokat forró vízbe tettem, hogy héjukat könnyen le tudjam húzni. Ezután a cukorral és a vízzel feltettem főni. Majd botmixerrel pürésítettem és összeforraltam.

Csajok háborúja

Totális limonádé, csajos film a javából. Nyugodt szívvel jó lehet leánybúcsúkra:) Aranyos és szerethető, nem az állandóan nézésért kiáltozó fajta, de azért meg lehet nézni máskor is.


Ha két lány ennyire jóban van, az már gyanús. Emma (Anne Hathaway) és Liv (Kate Hudson) gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok. Nincs titkuk egymás előtt, de nem is nagyon lehetne: úgyis mindig ugyanazt gondolják, és mindenről ugyanaz jut eszükbe. Az esküvőről például az, hogy csak akkor tökéletes, ha júniusban kerül rá sor, méghozzá a Plaza Hotelben. Persze nagyjából egyszerre kérik meg a kezüket, persze egyszerre mondanak igent, és persze egyszerre választják ki a lagzi helyszínét. Sajnos ugyanazt, ugyanarra a napra. És attól kezdve a barátnőség a legkegyetlenebb, leggátlástalanabb és legbosszúszomjasabb háborúvá válik: a két lány minden eszközt bevet és semmitől sem riad vissza, hogy tönkre tegye a másik lakodalmát. Az elcsúfított esküvői ruhák, átprogramozott szoláriumok, elcserélt hajfestékek csak a kezdetet jelzik: a csajok háborújában nincs kegyelem!”


Szeretem ezek a mozis előzetes szövegeket, meg a dvd-tokon találhatóakat, mert az esetkeg többségében van benne egy pár mozzanat, ami marhára nem igaz a filmre, persze az ember általában nem ez alapján néz/vesz meg egy filmet, na de aki mégis, az nagyot nézhet. Itt például nem igaz, hogy a lányok választják ugyanazt a napot, hanem egy véletlen folytán alakul így, amely véletlen végülis a film bonyodalmát (f)okozó eléggé lényeges mozzanat. Aztán szó sincs elcsúfított esküvői ruháról, van viszont kémkedésről, hízlalásról, s valóban van rákvörösre festő szolárium és kék hajfesték, ahogy van, hamis híresztelés, botrányos lánybúcsú és elcserélt esküvői dvd is. Persze a film végére kitör a béke, s míg az egyik esküvő boldogan alakul, addig a másik meghiúsul, mert mégsem volt olyan szerelmes a páros. Az utolsó jelentre is maradt csattanó, amivel akár egy következő részére is számíthatunk a filmnek: mivel mind a két lány kismama lesz, s egyszerre van kiírva a szülésük időpontja.

Képek innen és innen.

Én, a Nő és plusz egy Fő

Úgy látszik Kate Hudson nagy népszerűségnek örvend nálunk. Ez is nagyon kellemes nevettető film volt, itt-ott azért némi mondanivalóval is, persze nem túl komolyra és romantikusra véve a dolgot.



„Carl és Molly most kezdték a közös életet, takaros házzal, unalmas szomszédokkal, biztos állással, és a friss házasok hancúrgazdag hétköznapjaival. Csupán egyetlen kínos bökkenő van tökéletesen kitalált létezésükben. A neve Dupree. Randy Dupree Carl legjobb barátja, megrögzött agglegény, és éppen az utcára került, miután kirúgták állásából. A helyi kricsmiben héderező spannak Carl átmeneti menedékhelyet nyújt a kanapéján - hiszen ezért vannak a jóbarátok. Ám az átmeneti vendégségből tartós hon-foglalás lesz, és miközben Carl vért izzad, hogy munkahelyén megfeleljen nagyhatalmú főnökének - aki mellesleg az apósa -, Dupree extrém szokásaival, szabados életmódjával, laza stílusával és a meztelenség iránti állandó vonzalmával a feje tetejére állítja - egyre inkább szó szerint - a békés családi fészket.”


Plakát innen, a további képek innen.

Made in Hungária



Minden várakozásunkat felül múlta. Mikor moziban ment, nem tudtam rá elcsalni KáeM-et, mert azt mondták róla, hogy olyasmi, mint a Csinibaba, s az neki nem jött be, én ennek ellenére megnéztem volna, főként, mert nekem az is tetszett. Azért dvd-n megvettük, bár legalább egy hónapot állt a polcon nézetlenül (még van pár filmünk, amit megvettünk, de azóta sem néztünk meg:P), de most fogtam és betettem. Mind a kettőnket lekötött, remek poénok, jó zenék. S a kort is kicsit bátrabban mutatja be, mint a – tényleg hasonló témát feldolgozó – Csinibaba.


A borítón:
Mikor mindenki más disszidálna, a hatvanas évek derekán egy kamaszfiú hazatér a hawaii inges, rágós és kóla-mámorban úszó Amerikából, hogy elterjessze a rock'n'roll vírusát Budapesten. A fiatal zenész arról álmodozik, hogy ő lesz a következő Jerry Lee Lewis. Régi barátai azonban nem fogadják vissza, mert a falkavezér immár Röné, a Csókkirály. És ezt még tetézi, hogy szerelme, Vera is új fiúval jár. Mikinek nem marad más választása, mint benevezni a Ki Mit Tud-ra, hogy mindent elsöprő zenéjével visszahódítsa elvesztett szerelmét és barátait…


Nos hát akkor a sztori nem az, ami a borítón olvasható: Hazaérkezik a kamaszfiú a szüleivel, mert egyszerűen kiutasítják őket. Szülők és gyerek próbálnak visszatalálni a régi életükhöz. Nem egyszerű, de a fiút nem az egész csapat közösíti ki, csak a falkavezér nem akarja visszafogadni. Volt szerelme nem jár másik fiúval, viszont erősen megnehezíti a dolgát, s megdolgoztatja érte, hogy újra egymásra találhassanak. A Ki Mit Tud-ra pedig nem önként nevez be, hanem a helyi pártakárkicsoda fenyegetésének hála, német diáklányokkal és a pártakárkicsoda fiával…na meg a régi csapat zenészeivel. Persze van a filmben mellékszál is, cselekmény is, börtön, buli, szerelem, ahogy az kell.


A tok innen, a képek a hivatalos weboldalról.

Spanom csaja

Nagyon lemaradtam a film élményekről szóló beszámolókkal. Így most jöjjenek az elmúlt időszakban megnézett filmek. Nem moziban néztük őket, hanem otthon dvd-n.


Amit előre sikerült megtudni róla a filmről:

Alexis (Kate Hudson) okos, gyönyörű, szexi és önfejű, minden férfi álma. Így Dustiné (Justin Biggs) is, aki öt hét randizgatás után annyira begőzöl a szerelemtől, hogy a lány ijedtében gyorsan lapátra is teszi. Nincs mit tenni, az elkeseredett fiú szakemberhez fordul, aki történetesen Tank (Dane Cook), a legjobb haverja. A bármelyik lányt könnyedén megkapó és megbántó Tank ugyanis különös "szakmát" választott: frissen kirúgott férfiak ex-barátnőit viszi randizni. Méghozzá életük legrosszabbjára. Minden erejével azon van, hogy pokollá tegye a randevút, olyannyira, hogy a lány visszasírja régi pasiját, és hanyatt-homlok meneküljön egykori kedvese karjaiba. Alexis azonban más tészta, Tank eddigi legnagyobb kihívása. A lány az első ugyanis, akiről leperegnek a trükkök és tudja, hogyan reagáljon a szerelmi blöffre. A dolog nem alakul túl jól, vagyis inkább túl jól alakul, és Tank egyre kevésbé "szakmai" szemmel tekint az ügyre, inkább valami furcsa bizsergést érez.

Nekünk nagyon tetszett, jól mulattunk a poénokon. Természetesen a film vége romantikus…de elég egyedien az, így azt kell mondjam, nem is igazán limonádé a film, mert inkább vígjáték, aminek a végére is jut poén:)

A dvd-tok innen, a többi kép innen.

2009. 29. heti menü

Ahogy már „megszokott” a képek nem mind az elmúlt héten készültek.



Heti egyperces 18.

"Aquila non captat muscas " - A sas nem vadászik legyekre.


(ókori latin népi bölcsesség)



/A kép innen/

2009. július 19., vasárnap

Szalonnás-sajtos batyu

Éppen anyósommal msn-eztem (ezt naponta műveljük) amikor azon filozofáltam, hogy mi legyen a mai vacsora. Ő adta a tippet, hogy legyen sonkás-sajtos batyu. Gyorsan pontosítottuk, hogy mit ért alatta, s már mentem is begyúrni a kelt tésztát.

Szalonnás-sajtos batyu

A tésztához: 25 dkg kenyérliszt, fél csomag szárított élesztő, 1 ek olívaolaj, 1 ek tejföl, só és kb. 1 dl víz → tésztává dagasztjuk, duplájára kelesztjük.

Töltelék: 5 dkg füstölt krémsajt, 5 dkg reszelt mozzarella, 1 ek csípős pirosarany, 1 ek tejföl, 1 marék apró kockára vágott házi szalonna, bors → alaposan összekeverve

A tésztát kinyújtottam és a derelyekészítő segítségével szaggattam, töltöttem, formáztam, majd olívaolajjal kikent tepsibe tettem és felvert tojással megkentem. 200 fokos sütőben 25 perc alatt megsült…sajnos azért itt-ott kifolyt a töltelék, de még így is maradt benne elég.

Szóval, ahogy említettem a kiindulási ötlet azonos volt, Anyósomnál ez lett belőle:) Szerintem mind a ketten jól jártunk.

Printfriendly