2009. július 6., hétfő

Aquaworld Budapest

Két vizes élmény volt versenyben Öcsi látogatására, az egyik a mogyoródi, a másik az aquaworld. Utóbbi nyert, mert kíváncsibbak voltunk rá, mint az előbbire, főként az ellentétes vélemények miatt, amiket hallottunk róla. Nos én igazából kevés negatívumot találtam, de kezdjük is ezekkel.

Kapásból az első az árak megtekintésekor ért, mert hogy megtudhattam a weboldalról, hogy hárman, hétvégén egész napra közel 15000 forintot fogunk fizetni, akciósan. Aztán mikor odaérkeztünk, akkor a felhúzott sorompós parkolónál kicsit megtorpantunk, de aztán behajtottunk, s ellenőriztük, hogy ingyenes a parkolás…bár a kiépítettség fényében állíthatjuk, hogy csak egyenlőre.

A benti viszonyok kellemesek voltak, kedves pénztáros hölgy (akitől rögtön kaptunk 10% családi kedvezményt – ez tetszett, hogy egy gyerekkel is járt a családi kedvezmény), a megszokott karórás rendszerű ruhásszekrények. Reggel még kényelmes helyen is találtunk napozóágyat, s a medencékben, csúszdáknál sem volt elviselhetetlen tömeg és sor.

6 féle óriáscsúszda van, amik közül lazán a legkeményebb Kamikaze elnevezésűvel kezdtünk. Kipróbáltuk még az UFO-t, a hegyi folyót, a hagymát és a családi csúszdát. Sajnos általános probléma, hogy a szabadháttal használható csúszdák illesztése nem éppen tökéletes, mind a hárman lehorzsoltuk a hátunkat. A csúszó gumival használhatóaknál ezt nyílván nehezebb volt megállapítani. A csúszó gumik száma egyébként a nap elején még tökéletesen elégnek bizonyult. Később már kevésnek, főként azért, mert sokan nem tartották be a több helyen kiírt kérést, hogy a csúszás után adják át a várakozóknak, s ne sajátítsák ki. Ennek ellenére jól éreztük magunkat csúszdázás közben. Csak a délutáni itt-ott fél órás sorban állás vette el a kedvünket a csúszkálástól.

Nagyon pozitív volt a szememben, hogy a szekrényőr karórára lehetett a fogyasztást is elszámolni, így nem kellett pénzzel mászkálni. Két helyet találtunk ahol enni lehetett, egy önkiszolgáló éttermet – itt akkora sor volt, hogy nem vártuk végig – s egy kisebb büfét, ahol kolbászt, gyrost és salátát lehetett kapni, na és persze frissítőket. Itt vettünk három gyrost és három bodzaszörpöt (házi, nagyon finom fajta), s ezért fizettünk 3450 forintot, ami nem olcsó, de azért elfogadható.

Negatívumként kell megemlítenem a női zuhanyzó és mosdó elrendezését. Mert hogy a mellékhelyiségek és a kézmosók elég nagy távolságban voltak egymástól. Persze lehet, hogy ez csak nekem zavaró.

Amúgy a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt végig, s a tisztasággal sem volt semmi gond. A nap vége felé kicsit nagy lett a tömeg, s sajnos olyanok is szép számmal voltak, akikkel nem annyira szívesen fürdőzünk együtt (bevallom reménykedtem, hogy az igen magas belépő ár elrettenti őket, de sajnos nem).

Összességében a pozitív véleménnyel rendelkezők táborát erősítjük, azzal, hogy biztosan visszafogunk még térni, valószínűleg egy hétköznap délelőtt, abban a reményben, hogy akkor kevesebben vannak.

2 megjegyzés:

  1. Jaj de jó ez a bejegyzésed, mostanában, ha Mesikém meggyógyult, szeretném a csajszogóimat elvinni ide.

    VálaszTörlés
  2. Szia Fruzska! Majd meséld el hogy tetszett Mesinek:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly