2009. július 14., kedd

Zöldbabos rizs

Hát igen a zöldbab és én, régen barátok voltunk, aztán valamiért kikerült a barátok sorából. Aztán döntöttem, hogy visszahozom. Legalábbis leves, főzelék és rakott formában mindenképpen. Aztán egy hirtelen jött ihlettől vezérelve inkább ebben a formában debütált a konyhámban (mivel korábban a szülői ház konyhájában készítettem:D) A nevét azért kapta, mert nagyon szeretjük a Nincs kettő négy nélkül című Bud Spenser+Terence Hill klasszikust:) Feltételezem a filmben említett étel nem így készül, de azért szerintem jól illik rá ez a név:)

Zöldbabos rizs

Hozzávalók: 3 ek olaj, 1 kis fej vöröshagyma, pirospaprika, őrölt feketebors, pirosarany csípős is, 45 dkg tisztított, felvágott zöldbab, víz, 3 ek tejföl, 1 ek keményítő, só

Az apróra vágott hagymát az olajon megdinszteltem, majd hozzáadtam a pirospaprikát és a borsot. Ezután jött rá a zöldbab, amit a fűszerekkel együtt pirítottam kicsit. Felengedtem vízzel és puhára főztem. Mikor elkészült tejfölös habarással sűrítettem, majd főtt rizzsel összekeverve tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly