2009. július 1., szerda

Gyros pitában

Már régóta terveztem, hogy lecserélem a finomnak, de túl sósnak minősített gyros fűszerkeveréket. Illetve, hogy otthon sütök pitát. Mikor megláttam Fahéj és Fetánál ezt, már csak az alkalmat kellett megtalálnom. Ettem Görögországban gyrost, akkor itthon még nem is nagyon lehetett kapni. Abban nem volt sült krumpli, hanem mellé lehetett kérni.

Pita ügyben eddig nem jutottunk közös nevezőre KáeM-mel, mert ő a Tortilla szerűt szerette, én pedig a puhább zsebeset. Fahéj és Feta receptje ebben is elhozta a kompromisszumot, mert így már nekem sem hiányzik a zseb.

Nem követtem pontosan a fenti linken lévő receptet, saját ízlésünkre, kapacitásunkra formáztam azt.




Ahogy készült
Pita: 20 dkg liszt, fél csomag szárított élesztő, 2 ek olaj, 1 dl víz, 1 kk cukor, 1 tk só
A hozzávalókból tésztát gyúrtam és duplájára kelesztettem. 4 gombócot formáztam belőlük, amiket kinyújtottam a serpenyőm méretére. Ezután letakarva még hagytam kelni 15 percet. A serpenyőt felmelegítettem, és olívaolajjal megspricceltem, villával megszurkáltam. Majd a pita mind a két oldalát foltosra sütöttem. Konyharuhával letakarva várakoztattam.

Hús: 1 kisebb csirkemell, só, őrölt római kömény, pirospaprika, bors, oregano, olíva olaj
A húst vékony hosszúkás csíkokra vágtam. A fűszereket elkevertem az olívaolajjal, majd a húsdarabokkal. Három órát állt a pácban. Ezután egy forró száraz serpenyőben átsütöttem a húsdarabokat.


Öntet: 2 kanál tejföl, 2 kanál joghurt, némi sóval összekeverve

Zöldségek: paradicsom (félkarikára vágva) és lilahagyma (félkarikára vágva, szálaira szedve)

Összeállítás: a pitát téglalap alakú sütőpapírra helyeztem, megkentem az öntettel, tettem rá hagyma szálakat, paradicsomdarabokat, hús szeletkéket, ismét egy kevés öntetet, majd összetekertem. Nekem nem sikerült olyan szépen, de azért megettük.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem első próbálkozásra nagyon jól lett! És hogy ízlett?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom volt...tényleg olyan, amilyenre emlékszem. És nagyon laktató:) Köszönet a receptért.

    VálaszTörlés
  3. Látom már, hogy ki kell próbálnom nekem is! Na majd hétvégén!

    Nagyon meggyőzőek vagytok :-)

    VálaszTörlés
  4. Tuti, hogy ki fogom próbálni. Már több pitareceptet is kipróbáltam, de még egyik sem jött be, ezért elég kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly