2009. július 18., szombat

Sárgabaracklekvár – az első

Eddig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mindig kaptunk annyi lekvárt, amennyit megettünk. Idén viszont én akartam ezt a mennyiséget megalkotni. Nem nagy szám, amit csináltam, mert az egyszerű utat választottam, egyrészt, mert nem szeretem a sokat főzött lekvárt (csak szilvából, mert abból az az igazi), másrészt, mert a sógornőm lekvárja, amit imádunk, szintén így készül.

Sárgabaracklekvár

A sárgabarackokat forró vízzel leöntöttem, majd a héjukat egy mozdulattal lehúztam. Kimagoztam őket és botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam a befőzőcukrot (ez itt a reklám helye: Dr.Oetker 2:1) és feltettem főni. Felforraltam, majd addig hagytam forrni, amíg a habját leszedtem, ez kb. 2 perc lehetett. Előzetesen alaposan kimosott üvegecskékbe tettem, celofánnal lefedtem, rácsavartam a tetejét és fejtetőre fordítottam. Elégedetten kóstolgattam ki a maradékot a főzőedényből:) Kb. 1,5 kg gyümölcsöm volt, ezt tisztítva úgy gondoltam, hogy megfelel a befőzőcukor tasakján lévő 1250 g-os mennyiségnek, így 500 g befőzőcukor került hozzá. Ebből a mennyiségből lett 6 kis Ikeás fűszeres üvegnyi lekvárom.

2 megjegyzés:

  1. És milyen szép kis üvegeket találtál hozzá!

    VálaszTörlés
  2. Jól mutat ezekben a szép kis üvegcsékben!
    Szerintem már nem is csodálkozol, hogy épp így csinálom én is:)))-nálam hétfőn indul a barack projekt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly