2009. július 19., vasárnap

Barackos tarte tatin

Almásan annyira tetszett, hogy ki kellett próbálnom barackkal is. Nem is csalódtam így is veszélyesen finom lett. Most javítottam az almásnál elkövetett hibámat és extra sok gyümölcsöt tettem bele, nem is ártott meg neki.

Barackos tarte tatin

Hozzávalók: (17 cm-es tortaformához): 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 15 dkg liszt, 1 tojás, fél csomag sütőpor, barnacukor, sárgabarack (nálam 6 méretesebb darab)

A vajat megolvasztottam és cukorral, tojással, lisztel és sütőporral tésztává gyúrtam (a tojás méretétől függően még lehet, hogy kell bele liszt). A kis tortaformát megvajaztam, majd az alját beterítettem barnacukorral. Erre fektettem a felszelelt barackot, végül pedig a tészta jött, a barack alá is befordítva kicsit. Előmelegített sütőben (200 fok, légkeverés) 25-30 perc alatt sült készre.

3 megjegyzés:

  1. pont erre gondoltam én is a hétvégén, de végül nem készült el. Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm:) Azért mindenképpen érdemes elkészíteni, mert nagyon finom is:)

    VálaszTörlés
  3. Elképzeltem a karamellizált barackot-isteni lehet!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly