2011. január 5., szerda

Twilight saga – Napfogyatkozás



Nem siettem el a dvd megtekintését:) Pedig nem sikerült rosszul, bár itt is éreztem hiányosságokat a könyvvel szemben, mondjuk lehet, hogy csak én emlékszem rosszul a könyvre, nem most volt már, amikor olvastam.

Előzetesen a dvd borítóról:
„Minden egy döntéssel kezdődik. Végre újra együtt Bella Swan (Kristen Stewart) és Edward Cullen (Robert Pattinson). A halandó Bella élete visszatér a régi kerékvágásba, minden olyan, mint mielőtt a vámpír család, Cullenék elhagyták volna Forks városát. Azonban egy valami változott.
Fény derült egy nagy és súlyos titokra, Bella legjobb barátja, Jacob Black (Taylor Lautner) egy vérfarkas, a vérfarkasok ősi ellenségei pedig a vámpírok. A lány két tűz közé került, hiába próbálja barátját és szerelmét kibékíteni egymással. Mindent elveszíthet. Lassacskán kettészakítja az Edward iránt érzett szereleme és Jacobhoz kötődő barátsága. Nem akar választani, és vajon mi lesz a viszály vége? Képesek-e a vámpírok és a vérfarkasok békében élni egymás mellett, úgy hogy ugyanazt a halandót szeretik? Képesek-e úgy élni és küzdeni, hogy még véletlenül se essen bántódása Bellának?”


Tényleg jól szórakoztam, bár a könyvre valamiért mozgalmasabbra emlékszem, persze lehet, hogy csak azért, mert gyors egymásutánban olvastam a négy kötetet, míg itt azért jócskát telt el idő a részek között. Mindenesetre annyit elért a film, hogy nagyon várom a negyedik részt....ha jól értelmezem erre még elég sokáig várnom kell. Hiszen eleve két részre bontották és az első rész amerikai premiere is csak november 18-re várható (a második rész elvileg 2012. November 16-ra)

Feta sajtos rudacska


A sós rágcsálnivalók különleges helyet foglalnak el a szívemben. Így szívesen kísérletezek velük. Most éppen az alábbit sikerült kiötölni, ami igencsak gyorsan elfogyott, szóval azt hiszem jónak minősíthetem.


Feta sajtos rudacska
Hozzávalók:
25 dkg liszt (CH 190,8g)
10 dkg feta sajt – Apetina (CH 2,5g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
5 dkg vaj (CH 0,3g)
só (CH 0,0g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
0,5 dl tej (CH 2,7g)
1 tojás és reszelt sajt a tetejére (CH 0,6g+0,8g)

A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, majd letakarva meleg helyen egy órát kelni hagyjuk. Ezután kisodorjuk, csíkokra vágjuk, sütőpapíros tepsire fektetjük, felvert tojással megkenjük és reszelt sajttal megszórjuk, majd 200 fokos légkeveréses sütőben pirulásig sütjük.

Összesen 27 rúd lett a fenti mennyiségből, tehát egy rúd kb. 7,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Párkapcsolati minősítés


A munkahelyemen általában is jó hangulat van, de vannak napok, amikor valami kimondottan nagy poént sikerül összehoznunk, amin aztán napokig tudunk röhögni. Ma arról volt szó, hogy a régi korok párkapcsolati megnevezései már letűntek, s legtöbbször nem is feletethetők meg pontosan a valóságnak. Mert hát a házastárs ugye papírral megerősített verzió, ma viszont már az élettársi kapcsolathoz is kell a papír, szóval minek nevezzem, ha nincs papír.



Overnight – Egy éjszakás „betét”;)
Tartós – éven túli valós kapcsolat.
Látra szóló – csak a látszat kedvéért fenntartott hosszabb távú kapcsolat.
Bemutatóra szóló - egyedülállóknak, akik ritkán találkoznak a szülőkkel (távoli rokonokkal, barátokkal/haverokkal) és fel kell hogy tudjanak mutatni vmit

Azért azt hiszem a fenti elnevezéseket látva le sem lehet tagadni, hogy a pénzügyi szektorban dolgozunk.

2011. január 3., hétfő

Heti egyperces 2011/1.


A világ hét csodája
Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának.
Valószínűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot:
1. Az egyiptomi nagy piramisok
2. Taj Mahal
3. Grand Canyon
4. Panama-csatorna
5. Empire State Building
6. Szent Péter-székesegyház
7. A kínai nagy fal.
Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával. Így megkérdezte a lányt, hogy talán problémája van a lista elkészítésével.
A lány azt felelte:
„Igen, egy kicsit. Nem teljesen tudom eldönteni, mert olyan sok van."
A tanár azt mondta:
„Oké, oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni befejezni".
A lány hezitált, de aztán felolvasta:
„Szerintem a világ hét csodája a következő:
1. Látni...
2. hallani...
3. tapintani...
4. ízlelni...
5. érezni...
6. nevetni...
7. és szeretni."
A teremben olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az egyszerű és hétköznapi, általános dolgok elkerülik a figyelmünket, és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak!
/Idézet: e-mailben érkezett, Kép/

2011. január 1., szombat

Krumplis sajtos kocka


Délután a szunyókálásból felébredve vágytam valami könnyed rágcsálnivalóra vágytam. A múlt vasárnapi vajas sajtos pogácsát tunningoltam kicsit tovább. Így talán még finomabb lett.


Krumplis sajtos kocka
Hozzávalók:
25 dkg liszt (CH 190,8g)
negyed kocka élesztő (CH 0,0g)
10 dkg vaj (CH 0,5g)
9 dkg reszelt sajt (CH 1,4g) (ennyi volt kéznél)
1 dl tejföl (CH 4,3g)
só (CH 0,0g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
1 tojás (CH 0,6g)
15 dkg főtt áttört burgonya langyosra hűtve (CH 30g)

A krumplit megfőzzük és áttörjük, majd hagyjuk langyosra hűlni. Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk (ismét igaz, hogy akik nem számolgatnak cukrot, azok egy csipet cukrot is adhatnak hozzá). Ezután a többi hozzávalóval (a tojásból csak a sárgáját, a sajtból pedig csak a felét adjuk hozzá a tésztához) összedagasztjuk. Lisztezett felületen még egyszer átgyúrjuk, majd letakarva duplájára kelesztjük. Ekkor ujjnyi vastagra sodorjuk. Kockára vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Tetejét a felvert tojás fehérjével lekenjük, reszelt sajttal megkoronázzuk és 200 fokos légkeveréses sütőben pirulásig sütjük.

Összesen 36 db pogácsa lett belőle, így egy darab hozzávetőlegesen 6,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Volt őrző is...aki pár pillanattal később tolvajjá változott:)


Vörös-lencse pástétom


Ez most már sokadik január elsejénket kíséri, most viszont mértem, számoltam, így akkor ismét. Valamiféle lencse újév napján kötelező fogás a gazdagság zálogaként, mint ahogy a malac hús is a szerencséért...ebédre az is megvolt.


Vörös-lencse pástétom 
Hozzávalók:
10 dkg vörös lencse (CH 57,4g)
2,5 dl víz (CH 0,0g)
8 dkg vöröshagyma (CH 6,6g)
3 dkg vaj (CH 0,2g)
1 tk mustár (1 dkg – CH 2,2g)
só, frissen őrölt szines bors (CH 0,0g)

A lencsét a vízben megfőzzük, ebben az esetben nyugodtan szétfőhet. Nálam a teljes fenti mennyiségű vizet beszívta. Amíg felforrt teljes kapacitáson ment, utána alacsony lángon. Közben a többi hozzávalót bekészítettem a késes robotgépbe. Mikor a lencse is elkészült, akkor kicsit hagytam hűlni, majd az is ment a gépbe. Pár pillanat alatt összekevert a gép mindent. Zárható tálba öntöttem és a hűtőbe tettem egy éjszakára. Első ránézésre elég folyósnak tűnik, de utána szépen kenhetővé dermed a hűtőben. Piritóssal vagy friss kenyérrel tökéletes.

A fenti adag összesen 66,4 g szénhidrátot tartalmaz. Nálunk ez 6 adagnak felelt meg. Így egyszerre 11,4 gramm szénhidrátnak számít...persze ezen jócskán dob a hozzá elfogyasztott kenyérke;) Két szelet Ceres Graham kenyérrel (9.3 g/szelet) és némi paradicsommal 30 grammos ideális reggeli.

BUÉK 2011.


Éjfélkor
Amikor éjfélt üt az óra, s az Újév beköszön 
álljunk meg egy szóra, mielőtt az Óév leköszön. 
Egy pillanatra gondoljunk a tegnapra 
és őrizzünk meg minden jót holnapra. 

Tegyük le minden terhünket, ne cipeljük tovább 
növeljük meg örömeinket, mert az ad energiát 
örüljünk annak, amink van, ne a hiányt tartsuk szem előtt 
becsüljük mindazt, ami ma van, és ne sírjuk vissza tegnapelőtt. 

Nem vagyunk jók, de azzá válhatunk 
nem vagyunk rosszak sem, csak arra visz az utunk 
nem szól másról életünk, mint az Életről 
így kerül elő holnapunk a ködből. 

Nem kell ígérnünk semmit, mert azt be nem tarthatjuk 
hisz sohasem tudhatjuk, holnap majd merre haladunk 
ne minősítsünk, mert a minőség nem földi 
ne ítélkezzünk, mert az ítélet talmi. 

Ne tegyünk semmit, melyet szívünk nem támogat 
és őrizkedjünk attól, amitől lelkünk megriad 
ha kell, legyünk képesek a cselekvésre 
ám szakítsunk időt a pihenésre. 

S ha arra van szükség, hogy ne tegyünk semmit 
bírjuk ki, hogy egónk nem nyúlhat az égig 
nyugodjunk bele, hogy szűk az ő területe 
s kompetenciája nem mutat messzire. 

Tiszteljük önmagunk, hogy mások is tisztelhessenek 
becsüljük szellemünk, hogy gondolataink messzire vigyenek 
bocsássunk meg magunknak, hogy szeretetben élhessünk 
azt adhassuk tovább, és nem negatív szemléletünk. 

Örüljünk ennek az életnek, hisz ez ismételhetetlen 
örüljünk szeretteinknek, mert az élmény feledhetetlen 
örüljünk a szerelemnek, mert az valódi ritka kincs 
és szerelmünk beteljesülése az egységbe visz. 

S ha földi létünk végén megtaláltuk ezt a szerelmet 
nincs több szó, mely hordozza az üzenetet 
csak annyi, hogy immár megérkeztél 
lelked hazatalált, mert Emberként szerettél.


/Idézet: Batta Éva, Kép/

2010. december 31., péntek

2010. decemberi éhen nem maradásaink

2010.12.01      Szerda – Cigány pecsenye
2010.12.02      Csütörtök – Hideg vacsora
2010.12.03      Péntek – Bowlingozni voltunk és így ott is ettünk
2010.12.04      Szombat – KFC-ben reggeliztünk/Kedves barátok hívtak meg ebédre Gödre a Belga Sörházba/Hideg vacsora
2010.12.05      Vasárnap - Bundás kenyér/Marhapörkölt nokedlivel a költöztetős csapatnak/Málnás pudingos torta/Sörkifli

2010.12.06      Hétfő – Rozsos pizza
2010.12.07      Kedd – Magyaros spagetti
2010.12.08      Szerda – Libatepertőkrémes kenyér
2010.12.09      Csütörtök – Medvesajtos rizses hús
2010.12.10      Péntek – Céges mikulás/Vacsorára már csak némi gyors mirelitet ettünk
2010.12.11      Szombat Juhtúrós-tökmagos és túrós pogácsa/Zebra szelet/Belga rántott hagymakarika/Padlizsánkrém friss graham zsemlével

2010.12.13      Hétfő – Pizza
2010.12.14      Kedd – Csontleves/Szilvalekváros derelye
2010.12.15      Szerda – Újházy tyúkhúsleves, svédasztalról vegyes frissen sültek (sajttal sonkával töltött csirkemell, szezámmagos csirkemell, sertésflekken, zöldséges rizzsel és petrezselymes krumplival), sertés pörkölt nokedlivel, illetve savanyúságok és vegyes saláta a szekszárdi Korona Hotel Étterem és Borházban KáeM munkahelyének karácsonyi vacsoráján, ahová engem is volt olyan kedves főnöke és meghívott. Nem fotóztam, de nem is igazán érdemelte volna meg. A leves nem volt rossz, bár kicsit kevés volt benne a tartalom. A svédasztalon a főételek viszont hidegek voltak – persze ebben részben a hosszas évértékelő beszéd is hibás volt. A vegyes saláta nagyon finom volt. Desszertnek gyümölcs salátát lehetett szedni tejszínhabbal, ez nem volt rossz, bár önmagában a gyümölcsöket többre értékeltem volna. Később pedig kaptunk 4 kosárnyi frissen sült kemencés pogácsát...ez nagyon finom volt, de 30 főre kicsit kevéske, főleg, hogy jócskán fogyott a pálinka és a bor. Mindenesetre a meghívást itt is nagyon köszönöm.
2010.12.16      Csütörtök – Belga Sörház – Hazaérkezve nem álltam neki főzni, inkább gyorsan elszaladtunk hozzájuk. Ismét finomat ettünk. KáeM egy harcsahalászlét kenyérrel és harcsafilével én húslevest cérnametélttel (házi és nagyon finom változat volt). Másodiknak KáeM ismét a juhtúrós csülkös csodát választotta én a mézes chilis baconbe tekert csirkemellet, köretnek mindketten a fűszeres cikkburgonya mellett döntöttünk. Viszont a teljes levesek elfogyasztása után, esélyünk sem volt a főétel betermelésére, így elcsomagoltattuk:)
2010.12.17      Péntek – Belga sörházi maradék/Sült hurka friss kenyérrel és ecetes hagymával
2010.12.18      Szombat – Karfiolleves/Rántott sajt hasábbal
2010.12.19      Vasárnap – Kolbásszal töltött szűzérme, burgonyapürével és uborka salátával

2010.12.20      Hétfő - Krokett
2010.12.21      Kedd Karfiolfasírt, rizzsel és tartármártással (KáeMnek Pécsett volt megbeszélése ő ott evett a Replayben)
2010.12.22      Szerda – A Piccolo Mondoban ebédeltünk – KáeM grillezett kacsamellet és pedig hagymalevest cipóban, két túrós palacsintával (Minden nagyon finom volt)/ Szendvics
2010.12.23      Csütörtök – Ismét étteremben kényeztettük magunkat, ezúttal a már korábban megénekelt Stonehenge Pub a Lurdy-házban. Ismét nagyot alkottak a fiúk, akiket a készítés közben folyamatosan szemmel lehet tartani, hála a nyitott konyhának. Vacsorára pedig a mozi kínálatából vágolattunk;)
2010.12.25      Szombat – Húsleves cérnametélttel/Fokhagymás libamáj friss rozsos naannal
2010.12.27      Hétfő – Zöldborsó főzelék
2010.12.28      Kedd – Nyíregyházán voltunk barátoknál...Mézes sárgarépakrémlevest és mustáros krémes csirkecombot kaptunk krumplipürével
2010.12.29      Szerda – Győrben jártunk Sógornőméknél: Póréhagymakrémlevessel és fűszeres zacskós csirkemellel és pirított krumplival kényeztetett minket. Desszertként én készítettem egy Bailey’s krémes tortát
2010.12.30      Csütörtök – Tóalmási tüzes tészta
2010.12.31      Péntek – Szendvicset ettünk ebédre/Vacsorára a vendégségben kínait, éjszaka pedig mindenféle nassolnivalóval kényeztettük magunkat. S remek társasjátékozós estét tartottunk. Köszönjük itt is a meghívást.

Szerencsehozó malacka


Nem mehetünk üres kézzel a vendégségbe, így idén végre én is elkészítettem a malackákat. Alaptésztának a már jól bevált sajtos rudat használtam fel. Tegnap este gyúrtam be, és ma formáztam, sütöttem. Kettőnek esett le egy-egy füle (amit Jade jóízűen el is ropogtatott:P), ahogy kiszedtem a tepsiből, de különben 16 tökéletes malackám lett – így egy darab 12,3 gramm szénhidrátot tartalmaz.


Szerencsehozó malacka 
Hozzávalók:
25 dkg liszt (CH 190,8g)
fél tk. Sütőpor (CH 0,0g)
1,5 tk. Só (CH 0,0g)
7 dkg margarin (CH 0,3g)
6 dkg zsír (CH 0,0g)
10 dkg reszelt sajt (CH 1,6g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
1 tojás (fehérje marad a kenéshez) (CH 0,6g)
32 db tökmag (lemértem, ez 6g – CH 0,2g)
+ három eltérő méretű pogácsaszaggató: egy nagyon nagy, egy közepes, egy kicsi, illetve egy szívószál


A tészta hozzávalóit (a tojás fehérje és a 32 szem tökmag marad ki) alaposan összedolgozzuk, majd folpackba csomagolva egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap kivesszük, fél centi vastagra nyújtjuk és szaggatjuk a legnagyobb és a legkisebb pogácsaszaggatóval azonos mennyiséget + fele mennyiségű korongot a közepes szaggatóval. (Nálam 16 nagy körlapot, 8 közepeset és 16 kicsit.) A nagy körlapokat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és a tetejüket megkenjük a felvert tojás fehérjével. (Ezek a malackafejek.) A közepes körlapokat négy egyforma körcikkre vágjuk. (Ezek lesznek a malackafülek.) A legkisebb korongokra a szívószállal két-két lyukat fúrunk. (Ezek a malackaorrok.) A füleket és orrokat a nagy tésztakorongokra (malacfejekre) illesztjük. A füleket-orrokat is megkenjük felvert tojással. Tökmagokból szemeket ragasztunk a malackáinknak. 


Sütigolyó


Nem is recept, hiszen semmi pontosat nem tudok róla. De ötlet, anyukámtól és testvéreitől lestem el. Még akkor, amikor a sok unokatesóm esküvőjére sütögettek. Ez a sütemény készült el utolsóként, mert hogy az összes többi édes sütemény levágott széléből készült. Otthon csak a családra szintén a sütiszélekből, illetve a megmaradt megszáradt süteményekből készítette el anyu. Én most a karácsonyról maradt darabokból és a kicsit megszáradt sütikből alkottam meg.



Sütigolyó
Hozzávalók:
Száraz édes sütemény
Édes sütemények széle
(nálam most két kis adag panna cotta is belekerült, mert megmaradt)
sárgabaracklekvár
tej
kakaópor
a forgatáshoz: kókusz és/vagy csokireszelék

Mennyiség nincs, mert hát érzésre, ahogy a massza eléri a formázható állapotot. Innen pedig már ugyanúgy járunk el, mint a kókuszgolyónál. Golyózunk, forgatjuk, kókuszba, vagy csokireszelékbe, majd megy a hűtőbe, míg el nem fogy.

Nincs ötlet a szénhidráttartalomra. Fogalmam sincs mennyi lehet, de kivételesen nem is érdekel:)

2010. december 30., csütörtök

Tóalmási tüzes tészta


Valami egyszerű tésztára vágytam, amibe azért kellett valami húsféle, hogy KáeM is érezze, hogy ettünk valamit:) Nagyon gyorsan készen lett és igazán finom volt, bár az alábbi arányokkal kicsit túl tüzes, legközelebb jelentősen kevesebb csípős kolbásszal és több simával fogom készíteni.



Tóalmási tüzes tészta
Hozzávalók:
3 dkg Tóalmási tüzes kolbász (CH 0,1g)
3 dkg Tóalmási paraszt kolbász (CH 0,1g)
15 dkg tejföl (CH 4,4g)
2 db medve sajt (kisebbik fajta) (CH 2,8g)
12 dkg széles metélt (CH 88,8g)
5 dkg reszelt füstölt sajt (CH 1,0g)

A tésztát sós vízbe tesszük főni. Amíg megfő pont el is készül a mártás: a negyed szeletekre vágott kolbászokat teflon serpenyőben megpirítjuk, majd hozzáadjuk a medve sajtot és a tejfölt és összefőzzük. Ezután beleforgatjuk a leszűrt tésztát, majd reszelt sajttal megszórva tálaljuk.

A fenti mennyiség kettőnknek éppen elég volt ebédre, sőt, annyival több is, hogy a kolbász többségét nem is ettük meg....persze ez köszönhető volt az erősen tüzes jellegnek is. Egy adag így 48,6 gramm szénhidrátot tartalmaz. 

2010. december 29., szerda

Bailey’s krémes torta


Sógornőmmel egyeztettük az estebédet, s felajánlottam, hogy akkor szívesen viszem a desszertet hozzá. Az alábbi tortával készültem. Nem lett rossz, de tökéletesen azért nem voltam elégedett. Kicsit száraz volt a piskóta rész, szóval még van mit fejleszteni rajta:)



Bailey’s krémes torta
Hozzávalók:
Piskóta:
2 tojás (CH 1,2g)
3 dkg cukor (CH 30g)
5 dkg liszt (CH 38,2g)
5 dkg keményítő (CH 41,6g)
fél csomag sütőpor (CH 0,0g)
2 dkg kakaópor (CH 2,1g)
2 ek víz (CH 0,0g)

Krém:
1 dl Bailey’s (CH 25g)
1 dl tej (CH 4,6g)
4 dkg porcukor (CH 40g)
2 dkg vaníliás pudingpor (CH 1,7g)
1 kis tasak zselatin (CH 0,0g)
2 dl Hulala tejszín (CH 26g)

A piskótához a tojások fehérjét habosra keverjük apránként hozzáadva a cukrot, majd egyenként a tojások sárgáját és a vizet is. Ezután alacsonyabb fokozaton kis adagokban a liszttel és keményítővel elkvert sütőpor, végül pedig a kakaópor. A masszát zsírozott lisztezett tortaformába simítjuk (17 cm-es kicsi forma). Majd 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). Ezután kifordítjuk a formából, kettévágjuk és rácson hagyjuk kíhűlni.

A krémhez a tejszín kivételével a hozzávalókat lassú tűzön kevergetve krémesre fözzük. Majd hagyjuk kihűlni. Mikor már csak langyos, akkor hozzáadjuk az előzetesen kemény habbá vert tejszínhez. A krém felét a két torta darab közé töltjük, a másik felét pedig kivülről halmozzuk rá, úgy, hogy az oldalára is jusson. Csokireszelékkel dekorálva tálaljuk.

8 szeletes (210,4g) tortát kapunk ebből a mennyiségből, így egy szelet: 26,3 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2010. december 27., hétfő

Star Trek: Az új nemzedék


A második Star Trek sorozat, amit végignéztünk. 7 évad, 178 rész:) Számunkra kb. négy hónapnyi élményt jelentett. Valóban kellemes élmény volt, jelentősen jobban tetszett, mint a Voyager, de ennek lehet oka az is, hogy nem olyan gyors tempóban néztük meg, meg persze az is, hogy itt nem egy konkrét problémára épül fel a teljes sorozat, hanem majdnem minden részben másfelé járnak a galaxisban és azon túl.


A leírás, amit a wikipédián találtam:

"A sorozat történetei száz évvel az eredeti sorozat (és nyolcvan évvel a filmek) után játszódnak, egy más jellegű legénységgel és hajóval. Az USS Enterprise-D a Csillagflotta vadonatúj zászlóshajója és büszkesége, melyre gondosan válogatott legénységet helyezett az admiralitás. A kapitányi székben Jean-Luc Picard ül, egy francia származású, nagy diplomáciai képességekkel rendelkező veterán. Az ő hozzáállása teljesen elüt Kirk kapitány temperamentumos stílusától. Fegyverhez csak végső esetben nyúl, akkor, ha más lehetőség már nem kínálkozik a probléma megoldására. Sokan keményszívű embernek tartják, de miután tisztjei megismerik – és mi is – rájönnek, hogy ez nem így van. Mint minden kapitánynak, az ő gondolatai is mindig a hajó és annak legénysége biztonsága körül forognak. Picard alakja egyben meghatározza azt a világképet, melyet az Új nemzedék képvisel. A pozitív jövőt, a morált, az erkölcsiséget, és nem utolsósorban a bajtársiasságot.
Az első tiszt – William T. Riker – ellenben sokkal jobban hasonlít Kirk-re, jellemét, kissé "laza" hozzáállását és persze nőügyeit tekintve is. Az Új nemzedékben feltűnnek olyan posztok is, melyek az eredeti sorozatban nem voltak jelen, vagy nem kaptak különösebb hangsúlyt. Ilyen például a tanácsadónő – Deanna Troi – posztja, akinek a feladata a legénység morális gondjainak elemzése és – a nevében is benne van – a problémás esetekben tanácsadás is. A biztonsági részleg is nagyobb teret kapott az Új nemzedékben, melynek a vezetője egy litván származású nő, Natasha Yar. Őt a második szezontól a korábban taktikai poszton lévő klingon Worf váltja fel, aki az "emberarcú ellenséget" hivatott képviselni a hídon. A klingonok az Eredeti sorozat idején a Föderáció ellenségei voltak és az akkori Szovjetuniót jelképezték, azonban mára egy békeszerződés hatására, most már nem a Föderáció ellenfelei, igaz barátai sem igazán. Az eredeti sorozat óta eltelt idő alatt végbement technikai fejlődés jeleként az Enterprise-D fedélzetén egy android is helyet kapott. Data a hajó másodtisztje és a tudományos tiszti posztot is ellátja. Ő a sorozat Pinokkiója, aki szeretne ember lenni, ám ebbéli igyekezete mindig valami mulatságos, vagy kínos helyzetet idéz elő. McCoy doktor helyére egy nő kerül, Dr. Beverly Crusher, aki időnként nehezen tudja palástolni azokat az érzelmeket, melyeket Picard kapitány iránt érez. A főgépészi posztot is egy igen érdekes ember foglalja el. Geordi La Forge afrikai származású és születésétől fogva vak, de egy különleges szerkezettel, az ún. vizorral sokkal jobban lát, mint bárki más a legénységből.
Az Enterprise elsődleges feladata továbbra is az új világok felkutatása, és az űrjelenségek vizsgálata maradt. Sokszor találkoznak ellenséges fajokkal is, melyek közül a legjelentősebbek az alattomos ferengik, akik egy kereskedő faj képviselői, valamint az arrogáns romulánok, akik még mindig a Klingon Birodalom és a Föderáció elveszejtésén munkálkodnak. A későbbi szezonokban feltűnik két új ellenséges faj is. Ezek a kardassziaiak, egy militáns, diktatórikus rendszerben élő nép és minden fajok legfélelmetesebbike, a félig gép, félig humanoid Borg.
A Borg egy hatalmas űrcsatában – mely a Wolf 359 nevű csillagrendszernél zajlott le – megsemmisítette a Föderáció 40 csillaghajóját. Ezzel mintegy 11.000 embert és más fajhoz tartozó Csillagflotta tisztet ölt meg, óriási veszteséget okozva ezzel a Föderációnak. Az Enterprise sűrűn találkozik egy magát Q-nak nevező nagyhatalmú entitással is, aki sokszor megkeseríti a legénység életét (például az ő működésének eredménye a Borggal való találkozás is). Ezekből is látható, hogy a világűr csöppet sem lett barátságosabb az Eredeti Sorozat óta.
Az Enterprise ebben a sorozatban jóval inkább diplomata és felfedező funkciót lát el mint az eredeti sorozat hajója, sokkal kevésbé "hadihajó" jellegű és sokkal inkább koncentrál a legénység kényelmére, az esztétikailag szép és egyben high-tech berendezésekre. A 24. század kutatói már nem magányos felfedezők: az új Enterprise fedélzetén a legénység családtagjai is helyet kapnak, iskolákkal, kikapcsolódási lehetőségekkel együtt, így a hajó már egyfajta "űrben úszó várossá" válik. A sorozat egyik legnagyobb technológiai újítása a holofedélzet, mely segítségével bármilyen létező vagy képzeletbeli helyszín és kor megjeleníthető szórakozás, tanulás, edzés, kikapcsolódás, stb. céljaira (ennek előzményét a rajzfilmsorozat egyik epizódjában már láthattuk)."


A sorozat tényleg jó volt, kellemes kikapcsolódás. A legtöbb rész szerethető és izgalmas, néhány erősen elnagyolt és töltelék, de ennyi azért belefér. Az utolsó rész lehetett volna komolyabb is. Itt a hosszasabb nézési időből adódóan nem szolgálhatok idézetekkel, de vannak nagyon jó mozzanatok benne. A kedvenc szereplő egyértelműen Data az android lett, akinek lenyűgöző az okossága és megmosolyogtató az emberibbé válási kényszere:) A főszereplők egyébként nagyon eltaláltak, s a több epizódban feltűnő Whoopi Goldberg is remekül illik a csapatba.

S kicsit a miértről: A kábeltv-nk kb. szeptember közepe óta nincs bekötve (na nem azért, mert nem fizettük, hiszen MindigTv-s dekóderünk van, szóval ez nem jelentene gondot)...előtte sem nagyon néztük, de azóta sem érezzük hiányát, főleg így, hogy mindig találunk egy-egy sorozatot, amit nézhetünk...most éppen a Csillagkapu került sorra:)

Mindegyik részről található - angol nyelvű - leírás és néhány fotó az alábbi oldalon.

Zöldborsó főzelék – kiszámolva

Pontos mértékekkel kiszámolva:) Furcsa, hogy az ilyen egyszerű – és egyébként nagyszerű – fogásokat is újra kell értelmezni, a diétának köszönhetően.



Zöldborsó főzelék
Hozzávalók:
22 dkg mirelit zöldborsó (Iglo) (CH 33g)
víz (CH 0,0g)
3 dkg keményítő (CH 24,9g)
1 tk olaj (CH 0,0g)
1 kk pirospaprika (CH 0,0g)
1 dl tej (CH 4,6g)
só (CH 0,0g)

A zöldborsót egy lábosba töltjük, majd annyi vizet öntönk rá, amennyi éppen ellepi. Kevés sót adunk hozzá, majd puhára főzzük. (Igló zsenge borsónál ez csak pár perc) A paprikát kicsit megpirítjuk az olajon, majd hozzáadjuk a tejjel simára kevert keményítőhöz. Némi lével felmelgítjük a habarást, majd besűrítjük vele a főzeléket.

A fenti mennyiség két méretes adag lett. Egy adag 31,3 gramm szénhidrátot tartalmaz, amihez mi megettünk egy-egy kisebb kiflit, így – ha normál méretű kifli CH tartalmával számolok – némileg túlléptem az ebéd keretet: 56,3 g (két szelet graham kenyérrel tökéletes lett volna, de hát néha kell egy kis bűnözés;))

Heti egyperces 2010/52.


Szerdán lesz falakodalmunk (5. évforduló);) Polgári verzióból...reméljük megérjük a rózsalakodalmat (10.), majd a kristályt (15.), porcelánt (20.), ezüstöt (25.), gyöngyöt (30.), na és persze a követő nemesfém és drágakő lakodalmakat is. (Okosság innen)

"Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!"

/Idézet: Tóth Árpád – Esti sugárkoszorú, Kép: A polgári esküvőnkön készült/

2010. december 26., vasárnap

Sajtos pogácsa

Már a hús gondolatától is írtozni szoktunk karácsony második napjának estéjére. Most sem volt ez másként, így hát készült egy omlós finom pogácsa. Ebből sem tudtunk nagy mennyiséget elpusztítani, ketten még a felét sem, de azért nagyon jól esett. Ami pedig maradt, az más nap reggel is teljesen szerethetően finom volt.


Sajtos pogácsa 
Hozzávalók:
25 dkg liszt (CH 190,8g)
1 dkg élesztő (CH 0,0g)
10 dkg vaj (CH 0,5g)
10 dkg reszelt sajt (CH 1,6g)
1 dl tejföl (CH 4,3g)
1 tojás (CH 0,6g)
só (CH 0,0g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)

Az élesztőt az előzetesen meglangyosított tejben felfuttatjuk (akik nem számolgatnak cukrot, azok egy csipet cukrot is adhatnak hozzá). Majd a többi hozzávalóval (a tojásból 1/3-nyi mennyiséget meghagyunk a végére kenni!) összedagasztjuk. Lisztezett felületen még egyszer átgyúrjuk, majd letakarba duplájára kelesztjük. Ekkor ujjnyi vastagra sodorjuk. Tetjét bevagdossuk, kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Tetejét tojással lekenjük és 200 fokos légkeveréses sütőben pirulásig sütjük.

Összesen 25 db pogácsa lett belőle, így egy darab hozzávetőlegesen – mert hát nem mértem le mindegyiket pontosan 8 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Füstölt sajtos négyszögek

Sós rágcsálni való is tartozik az ünnephez. Idén ennek lett a legnagyobb sikere. Amit mi 24-én este nem ettünk meg, azt Anyósom 25-én délután elrágcsálta.


Füstölt sajtos négyszögek 
Hozzávalók:
25 dkg liszt (CH 190,8g)
10 dkg puha vaj (CH 0,5g)
1,25 dl natúr joghurt (CH 5,8g)
15 dkg reszelt füstölt sajt (CH 2,9g)
só (CH 0,0g)
Tetejére: 1 tojás (CH 0,6g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk (nekem BB segített). Ezután két részre vágjuk és vékonyra nyújtjuk, majd derelye vágóval négyszögekre vágjuk. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és 180 fokos sütőben arany színűre sütjük.

A kis kockáim nem lettek éppen egységes méretűek és nem is számoltam meg őket, meg mondjuk a tojást sem használtam fel mind a kenéshez, így hát fogalmam sincs, hogy egy darab mennyi szénhidrátot tartalmaz (a teljes adag  200,6 g). De hozzávetőlegesen 1 kisebb marék 20,1 gramm szénhidrátot tartalmazhat. Ha legközelebb készítem – mert biztosan fogom – akkor ígérem megszámolom pontosan a dolgokat.


Update: vagyis a legközelebb...ezúttal megszámoltam, összesen 145 db kocka sült ki a fenti adagból. Tehát egy kocka 1,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Mákos aszalt szilvás szelet


Idén majdnem bejglit csináltam, de aztán mégsem. Talán majd jövőre. Mindenesetre nagyon finom lett az alábbi sütemény. Az alaptészta anyukám világbajonok zserbó tésztája.



Mákos aszalt szilvás szelet 
Hozzávalók a tésztához:
44 dkg liszt (CH 335,7g)
20 dkg margarin (CH 0,8g)
1 tojás (CH 0,6g)
1 dkg cukros tejben felfuttatott élesztő (1 dl langyos tej, 1 tk cukor) (CH 15,0g)

A mákos krémhez:
30 dkg finomra darált mák (CH 71,7g)
20 dkg porcukor (CH 200g)
1 dl tej (CH 5,3g)
0,5 dl víz (CH 0,0g)

30 dkg aszalt szilva (CH 142,2g)

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd három cipót formázunk belőle és tepsi nagyságúra nyújtjuk. Belefektetjük az első adag tésztát a margarinozott tepsibe, megkenjük a mákos krémmel, megszórjuk az apróra vágott aszalt szilvával, majd erre megint egy réteg tészta jön, utána megint a mákos krém és az aszalt szilva, tetejére végül tészta kerül. Nagyon fontos, hogy a tepsiben még sütés előtt elkezdjen kelni, csak utána szabad sütni. Ezután 180 fokon szinesedésig sütjük.

Összesen (CH 771,3g) 42 szelet lett belőle, a széleket nem számítva, így egy szelet kb. 18,4 gramm szénhidrátot tartalmaz. 

Fehércsokis panna cotta


Krémes, habos desszertet szerettem volna, nagyon jól sikerült:)



Fehércsokis panna cotta 
Hozzávalók:
4 dl tejszín (CH 12,0g)
2 dl tej (CH 10,6g)
1 ek méz (2 dkg – CH 16,2g)
1 tk vanília kivonat (CH 0,0g)
1 ek zselatin (1 kis tasak DrOetker) (CH 0,0g)
10 dkg fehér csokoládé (Milka – CH 63,0g)

A zselatint elkeverjük a tejjel és 5 percet állni hagyjuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is és alacsony fokozaton addig melegítjük, amíg a csokoládé elolvad és teljesen homogén nem lesz a krém. Ekkor kicsit hűlni hagyjuk, majd kiöblített tálkákba töltjük és dermedésig hűtőben tartjuk. Ezután a tálkát langyos vízbe mártjuk, majd kifordítjuk a tartalmát. Némi friss gyümölccsel (nálam most egy-egy szem magnélküli szőlő), vagy gyümölcsmártással – akár lekvárból főzött- díszítve tálaljuk.

Hat kis pohárkányi lett a fenti adagból (CH 101,8g), így egy adag 17 g szénhidrátot tartalmaz, ami tökéletesen jó egy 20g-os uzsonnának:)

Printfriendly