2010. december 27., hétfő

Star Trek: Az új nemzedék


A második Star Trek sorozat, amit végignéztünk. 7 évad, 178 rész:) Számunkra kb. négy hónapnyi élményt jelentett. Valóban kellemes élmény volt, jelentősen jobban tetszett, mint a Voyager, de ennek lehet oka az is, hogy nem olyan gyors tempóban néztük meg, meg persze az is, hogy itt nem egy konkrét problémára épül fel a teljes sorozat, hanem majdnem minden részben másfelé járnak a galaxisban és azon túl.


A leírás, amit a wikipédián találtam:

"A sorozat történetei száz évvel az eredeti sorozat (és nyolcvan évvel a filmek) után játszódnak, egy más jellegű legénységgel és hajóval. Az USS Enterprise-D a Csillagflotta vadonatúj zászlóshajója és büszkesége, melyre gondosan válogatott legénységet helyezett az admiralitás. A kapitányi székben Jean-Luc Picard ül, egy francia származású, nagy diplomáciai képességekkel rendelkező veterán. Az ő hozzáállása teljesen elüt Kirk kapitány temperamentumos stílusától. Fegyverhez csak végső esetben nyúl, akkor, ha más lehetőség már nem kínálkozik a probléma megoldására. Sokan keményszívű embernek tartják, de miután tisztjei megismerik – és mi is – rájönnek, hogy ez nem így van. Mint minden kapitánynak, az ő gondolatai is mindig a hajó és annak legénysége biztonsága körül forognak. Picard alakja egyben meghatározza azt a világképet, melyet az Új nemzedék képvisel. A pozitív jövőt, a morált, az erkölcsiséget, és nem utolsósorban a bajtársiasságot.
Az első tiszt – William T. Riker – ellenben sokkal jobban hasonlít Kirk-re, jellemét, kissé "laza" hozzáállását és persze nőügyeit tekintve is. Az Új nemzedékben feltűnnek olyan posztok is, melyek az eredeti sorozatban nem voltak jelen, vagy nem kaptak különösebb hangsúlyt. Ilyen például a tanácsadónő – Deanna Troi – posztja, akinek a feladata a legénység morális gondjainak elemzése és – a nevében is benne van – a problémás esetekben tanácsadás is. A biztonsági részleg is nagyobb teret kapott az Új nemzedékben, melynek a vezetője egy litván származású nő, Natasha Yar. Őt a második szezontól a korábban taktikai poszton lévő klingon Worf váltja fel, aki az "emberarcú ellenséget" hivatott képviselni a hídon. A klingonok az Eredeti sorozat idején a Föderáció ellenségei voltak és az akkori Szovjetuniót jelképezték, azonban mára egy békeszerződés hatására, most már nem a Föderáció ellenfelei, igaz barátai sem igazán. Az eredeti sorozat óta eltelt idő alatt végbement technikai fejlődés jeleként az Enterprise-D fedélzetén egy android is helyet kapott. Data a hajó másodtisztje és a tudományos tiszti posztot is ellátja. Ő a sorozat Pinokkiója, aki szeretne ember lenni, ám ebbéli igyekezete mindig valami mulatságos, vagy kínos helyzetet idéz elő. McCoy doktor helyére egy nő kerül, Dr. Beverly Crusher, aki időnként nehezen tudja palástolni azokat az érzelmeket, melyeket Picard kapitány iránt érez. A főgépészi posztot is egy igen érdekes ember foglalja el. Geordi La Forge afrikai származású és születésétől fogva vak, de egy különleges szerkezettel, az ún. vizorral sokkal jobban lát, mint bárki más a legénységből.
Az Enterprise elsődleges feladata továbbra is az új világok felkutatása, és az űrjelenségek vizsgálata maradt. Sokszor találkoznak ellenséges fajokkal is, melyek közül a legjelentősebbek az alattomos ferengik, akik egy kereskedő faj képviselői, valamint az arrogáns romulánok, akik még mindig a Klingon Birodalom és a Föderáció elveszejtésén munkálkodnak. A későbbi szezonokban feltűnik két új ellenséges faj is. Ezek a kardassziaiak, egy militáns, diktatórikus rendszerben élő nép és minden fajok legfélelmetesebbike, a félig gép, félig humanoid Borg.
A Borg egy hatalmas űrcsatában – mely a Wolf 359 nevű csillagrendszernél zajlott le – megsemmisítette a Föderáció 40 csillaghajóját. Ezzel mintegy 11.000 embert és más fajhoz tartozó Csillagflotta tisztet ölt meg, óriási veszteséget okozva ezzel a Föderációnak. Az Enterprise sűrűn találkozik egy magát Q-nak nevező nagyhatalmú entitással is, aki sokszor megkeseríti a legénység életét (például az ő működésének eredménye a Borggal való találkozás is). Ezekből is látható, hogy a világűr csöppet sem lett barátságosabb az Eredeti Sorozat óta.
Az Enterprise ebben a sorozatban jóval inkább diplomata és felfedező funkciót lát el mint az eredeti sorozat hajója, sokkal kevésbé "hadihajó" jellegű és sokkal inkább koncentrál a legénység kényelmére, az esztétikailag szép és egyben high-tech berendezésekre. A 24. század kutatói már nem magányos felfedezők: az új Enterprise fedélzetén a legénység családtagjai is helyet kapnak, iskolákkal, kikapcsolódási lehetőségekkel együtt, így a hajó már egyfajta "űrben úszó várossá" válik. A sorozat egyik legnagyobb technológiai újítása a holofedélzet, mely segítségével bármilyen létező vagy képzeletbeli helyszín és kor megjeleníthető szórakozás, tanulás, edzés, kikapcsolódás, stb. céljaira (ennek előzményét a rajzfilmsorozat egyik epizódjában már láthattuk)."


A sorozat tényleg jó volt, kellemes kikapcsolódás. A legtöbb rész szerethető és izgalmas, néhány erősen elnagyolt és töltelék, de ennyi azért belefér. Az utolsó rész lehetett volna komolyabb is. Itt a hosszasabb nézési időből adódóan nem szolgálhatok idézetekkel, de vannak nagyon jó mozzanatok benne. A kedvenc szereplő egyértelműen Data az android lett, akinek lenyűgöző az okossága és megmosolyogtató az emberibbé válási kényszere:) A főszereplők egyébként nagyon eltaláltak, s a több epizódban feltűnő Whoopi Goldberg is remekül illik a csapatba.

S kicsit a miértről: A kábeltv-nk kb. szeptember közepe óta nincs bekötve (na nem azért, mert nem fizettük, hiszen MindigTv-s dekóderünk van, szóval ez nem jelentene gondot)...előtte sem nagyon néztük, de azóta sem érezzük hiányát, főleg így, hogy mindig találunk egy-egy sorozatot, amit nézhetünk...most éppen a Csillagkapu került sorra:)

Mindegyik részről található - angol nyelvű - leírás és néhány fotó az alábbi oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly