2010. december 18., szombat

Pénzajándék stílusosan


Mert ha már pénzt adunk, akkor legyen benne valami különleges, ne csak úgy borítékban. Nem most találok ki ilyesmit első ízben. Már az esküvőre is készültünk, akkor egy értékes „WC-papír” tekerccsel leptük meg az ifjú párt (alább erről is lesz egy fotó).
Most unokaöcsi nagy vágyára kap pénz karácsony alkalmából. Bicajt szeretne. Erre kapta a pénzt, ilyen formára origamizva.
A németek nagy pénzajándék mániások, így reméltem, hogy erre is találok náluk megoldást. Nem is kellett csalódnom, ráakadtam több leírásra is. Konkrétan ezt használtam fel.
Én nem dolgoztam ilyen aprólékos precizitással – az alábbi leírás már a saját verzió -, de azért remélem sikere lesz az ajándéknak, már a célhelyen van, de még nem látta a megajándékozott. (S remélem nem éppen most áll neki nagy erőkkel olvasni a blogot:P)

 
Pénz bicaj
Szükséges kellékek: 12 db papírpénz, vékony drót (virág és hobbi boltban beszerezhető), átlátszó ragasztó
4 db pénz harmonika szerűen összehajtogattam, majd kettőt kettőt összefogva középen dróttal rögzítve kerékké formáztam.


2 pénzt téglalap alakúra hajtogattam, ebből keletkezett a későbbi ülés és a csomagtartó.

A kormányhoz egyet feltekertem a rövidebbik oldalán és laposra nyomkodtam.


A megmaradt 5 pénzt feltekertem a rövidebbik oldalánál, figyelve rá, hogy a fémcsík jól látható maradjon.

Ezután első körben megalkottam a váz háromszögét egy megfelelő hosszúságú dróttal. Aztán egy másik rúdhoz hozzáerősítettem a kereket és ezt is hozzádrótoztam a háromszöghöz. Ezután felerősítettem a kormányt is. Ráügyeskedtem az ülést. Majd a megmaradt rúdacskára drótoztam a csomagtartót és ezt is hozzáerősítettem a vázhoz. Legvégül pedig a hátsó kereket rögzítettem a vázhoz.

Én nem tettem olyan szép képre, mint a fenti linken látható, csak egyszerűen beleügyeskedtem egy lapos átlátszó műanyag borítékba.

(A közeli fotók is a fenti oldalról származnak...én nem tökéletesen ezekkel a rögzítési pontokkal dolgoztam)

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly