2010. december 17., péntek

Rumos mazsolás szaloncukor


Már tavaly is erősen gondolkoztam, hogy nem veszünk, aztán győzött az időhiány, vagy a lustaság, de tavaly tényleg nem volt annyi idő készülni karácsonyra, mint máskor, lévén a költözés/berendezkedés kellős közepén ért minket az ünnep. Idén kicsit jobban álltam időben, hiszen elég sok szabadságom maradt, amit ki kell venni. Kezdetnek megkérdeztem KáeM-et, hogy mégis milyet szeretne, a válasz rumos mazsolás volt. Kénytelen voltam kitalálni, mert nem találtam a neten megfelelő receptet, ugyanis a dió, mint olyat nagy mennyiségben nem éppen KáeM kedvence.


Rumos mazsolás szaloncukor
Hozzávalók:
15 dkg mazsola (1 ek rum és annyi víz ami ellepi az áztatáshoz) (CH 97,5g)
15 dkg darált háztartási keksz (CH 109,8g)
1 ek rum (CH 0,0g)
3 ek víz (CH 0,0g)
2 ek (4 dkg) barna porcukor (CH 39g)
1 ek. (2 dkg) baracklekvár (CH 12,9g)
A csokibevonathoz: 10 dkg étcsokoládi (Szerecsen) (CH51,1g) , 1 tk étolaj (CH 0,0g)
A mazsolát a rummal elkevert vízbe áztattam egy órára. Majd a késes robot géppel szétaprítottam. Hozzáadtam a többi hozzávalót, és összedolgoztam (a vizet apránként adagoltam, nehogy túl folyós legyen). Ezután két órára hűtőbe tettem, hogy könnyebb legyen formázni, majd szalon cukrokat formáztam és  ismét hűtőbe tettem, amíg a bevonat elkészült.  A cukrok alját megmártottam a csokiban, majd rácsra tettem és egy ecset segítségével bevontam a tetejét is csokival. Hagytam megdermedni, majd duplán vett selyempapírba csomagoltam.
Mivel idén lila és fehér lett a karácsonyfa (és minden dekoráció), hát maradt is ez a sima fehér ruha, merthogy lilát nem kaptam:( Nem emlékszem még olyan évre, hogy minden szem szaloncukor elfogyott volna, idén azért számítok rá:P


Összesen 34 db (CH 310,3g) nem túl édes szaloncukor lett a fenti adagból. Tehát egy szem kb. (mert hát azért nem mérleggel készítettem minden darabot) 9,1 g szénhidrátot tartalmaz.


1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly