2009. május 31., vasárnap

Két klasszikus: pezsgő és eper

Egy szép emlékű csapatépítő tréningen tanultam a „koktélt” egy mixerlánytól (csupa friss gyümölcsös koktélt kevert nekünk). Stahl újságjában Rossini koktélként emlegeti, én nem mertem ezen a néven illetni, annál is inkább, mert nem igazi pezsgővel készült (azt nem igazán kedveljük) hanem kölyökpezsgővel. Jó bevallom a csapatépítőn édes pezsgővel kóstoltam és tényleg mennyei, de tegnap nem volt kedvünk alkoholizálni. (Pedig az esküvőről maradt készletek még mindig nem fogytak el)

Epres pezsgőkoktél

Hozzávalók: 10 dkg eper, 1 csomag vaníliás cukor, (kölyök)pezsgő, a díszítéshez eper

Elkészítés: Az epret a vaníliás cukorral botmixerrel pürésítjük (a mixerlány simán egy mozsárral pürésített mindenféle gyümölcsöt), majd belekanalazzuk a pezsgős pohárba és felöntjük pezsgővel. Eperrel díszítve kínáljuk. Nekem a fenti mennyiségből négy pohár koktél jött ki.

S íme egy kép a szép emlékű csapatépítőről, s a mixerlányról, akinek sajnos a nevét elfelejtettem:$ (nagyon pironkodik)

Fehér pizza

Időrendben kicsit összevissza haladok ma, mert ez a tegnapi vacsoránk volt. A fokhagyma, mint olyan jegyében. Maga a pizza ötlete pedig onnan jött, hogy a borongós, esős időjárás miatt nem volt kedvünk semerre menni, így tulajdonképpen egész nap játszottunk, mindenféle videójátékokkal, s ha már így, akkor ehhez a pizza és a kóla passzol a legjobban. Annyira azért nem vetemedtünk el, hogy futárral hozassuk a pizzát:)

Fehér pizza

Hozzávalók a tésztához: : 30 dkg kenyérliszt, 1 ek olíva olaj, fél csomag szárított élesztő, 2 ek tejföl, só, kb. 1dl meleg víz → tésztát dagasztunk belőle és letakarva duplájára kelesztjük. Majd a sütőformát olívaolajjal kikenjük és azon átgyúrjuk a tésztát, végül beleigazgatjuk a formába.

Feltét: fokhagyma, tejföl, oregano, pulykamell-sonka, kukorica, mozzarella, füstölt sajt

A feltétekkel megpakolva került a sütőbe 200 fokon 25 perc alatt készre sült.

Fokhagymás sertésflekken

Mivel a pénteki piaclátogatáskor sikerült egy jó nagy adag magyar fokhagymát beszerezni (Örök dilemmánk, hogy egy agrár országban ugyan miért kell az üzletekben kínai import fokhagymát árulni???? – na mindegy), így hát fokhagymalázban égek (általában is:P, de most még jobban), a tegnapi vacsora is ennek jegyében készült, és a mai ebéd is.

Fokhagymás sertésflekken

Hozzávalók: 70 dkg sertéscomb, 1 kisebb fej fokhagyma, 1 tk. keményítő, kb. 1,5 dl tej, só, bors, némi víz és mangalica zsír

A sertéscombot felszeleteljük, majd besózzuk. Amíg kicsit áll a sóban, elkészítjük a „pácot”: a fokhagymát megtisztítjuk és összezúzzuk, a keményítőt simára keverjük a tejjel és hozzáadjuk a fokhagymát. A combszeleteket enyhén kiklopfoljuk, majd alaposan megforgatjuk a pácban. A tepsit kikenjük a mangalica zsírral és belefektetjük a szeleteket. A maradék pácot egyenletesen eloszlatjuk rajta. Letakarva tesszük a sütőbe. Mikor már érezhető az illata megnézzük és ha szükséges öntünk alá némi vizet. Amikor a hús megpuhult, akkor levesszük az alufóliát és kicsit megpirongatjuk. Nálam 190 fokon sült 30+10 percet…s nem sikerült tökéletesen egyenletesen omlósra, de ezt annak tudom be, hogy nem sikerült egyenletesre klopfolni. Sajtkrémes burgonyatortával (szeletelni nem sikerült) és tejfölös uborkasalátával ettük

VKF XXV/2. - Sajtkrémes burgonya torta

A bucik készültek el először, de aztán, úgy gondoltam, hogy valami olyat is szeretnék, ami konkrétabban krumplis. Így készült el az alábbi. Nálam most snidling volt a zöldfűszer, de bármilyen mással is nagyon finom. A fokhagymás sertés flekken kísérője lett, de sajnos tálalni nem sikerült szépen szeletben, ahogy szerettem volna…kicsit elsiettem, mert már nagyon éhesek voltunk.

Sajtkrémes burgonyatorta

Hozzávalók: 1 rúd tejszínes krémsajt, 50 dkg burgonya, 1,5 dl tejszín (tej), 1 db tojás , snidling (vagy más zöld fűszer), só, bors, vaj a tepsi kenéséhez

A krumplit jó vékonyra szeletelem. Összeállítom a szószt: krémsajtot egy kicsit megsózom, megborsozom, hozzáütöm a tojást, majd az egészet simára keverem, hozzácsorgatom a tejszínt (tejet). Alaposan megforgatom a krumplit ebben a szószban, aztán átöntöm egy vékonyan kikent tepsibe, egyenletesen eligazgatom benne a krumplit, majd rakom is be a sütőbe. 180 fokon sütöm kb. 30 percig, addig, míg meg nem pirul a teteje. (a sütés ideje nagyban függ attól, hogy milyen vastag a tortánk)

Köretként is nagyon finom, de egytálételnek is el tudom képzelni, egy salátával kiegészítve könnyed vacsora lehet.

VKF XXV/1. – Burgonyás buci

Amennyire szeretjük a krumplit, pont annyira voltam bajban a kiírással, hiszen már annyiszor szerepelt a blogon. Most viszont valami újat kellett kitalálni. Arra jutottam, hogy kenyérféleség lesz, mert mostanában úgyis nagy kenyérsütő lettem.

Burgonyás buci

8 db

Kovász: 20 dkg kenyérliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 1,5 dl víz, 1 kk szárított élesztő

A hozzávalókat összekeverjük. Egy órát szoba hőmérsékleten, majd további 18-20 órát hűtőbe kelesztjük. (én egyik este állítottam össze a kovász és másnap este sütöttem a bucikat)

Tészta: 1,5 dl víz, 25 dkg búzadara, só, 12,5 dkg főtt és megtört burgonya, 1 teáskanál szárított élesztő

A kovászt és az élesztőt a vízzel összekeverjük, majd hozzáadjuk a grízt és összegyúrjuk. Mikor már összeállt hozzáadjuk a burgonyát és a sót is és alaposan kidagasztjuk. Fél órát kelesztjük letakarva, majd átgyúrjuk, és 8 hosszúkás bucit formázunk belőle. Letakarva 10 percet állni hagyjuk, majd megfordítjuk, tetejét bevágjuk és további 40-50 percet kelesztjük letakarva. A sütőt 250 fokra melegítjük és még mielőbb a bucikat a középső részére betesszük vízzel locsoljuk meg a sütő belsejét. Ezután 10 percig sütjük a bucikat 250 fokon, majd 230 fokra mérsékeljük a tüzet, és készre sütjük (kb. 10 perc).

2009. május 30., szombat

Stahl magazin

Nem én vagyok az első blogger, aki véleményt ír az újságról. (Ági, aki főz véleménye itt és Fakanál Éva véleménye itt olvasható – ha más is van és nem vettem észre kérem kommenteljen) (UPDATE: Ecet és olaj véleménye itt, Vesta véleménye itt, URBAN:EVE-é pedig itt, Maszatkonyha véleménye itt, Dia véleménye itt)

Nos, az hogy én megvettem az újságot már csak azért is furcsa, mert nem vagyok túl jóban a hölggyel és a receptjeivel. Nem tudom írtam-e már a sztoriról, de röviden: még az albérletben néztük egy vasárnap reggel a műsorát, volt benne egy süti, ami mind a kettőnknek megtetszett, s volt is hozzá minden otthon, hát megsütöttem…nos én még életemben olyan botrányosat nem ettem, pedig szóról szóra követtem az utasításokat. Nos innen nehezen épült újra a bizalom, a műsorát soha többé nem néztem, a wordben hozzám eljuttatott receptes könyveit nem voltam hajlandó elolvasni. A jég nem olyan régen tört meg. S mivel azóta néhány tésztás finomságát is megkóstoltam, hát úgy gondoltam, hogy megnézem mit hozott össze.

Egyáltalán ritkán veszek főzős újságot, szakácskönyvem sem nagyon van, ha ihletet keresek, akkor google a barátom:) Mégis valahogy levettem a pultról, s maradt is a kezemben. Elvileg tavasz-nyárinak jelölik, s ára 545 magyar pénz. Nos, a tavaszhoz szerintem már kicsit későn jött ki, az ára a lap minőségének (nem tartalmi minőségről egyelőre) megfelel, értem itt a borító, a belső lapok és a nyomtatás minőségét.

A beltartalom érdekes lett. Nekem alapvetően tetszik. Jó ötletnek tartom, hogy nem csak receptek, de vásárlási, utazási tippek is színesítik a lapot. Tetszik, hogy vannak próbafőzők, termékajánlások. A képek többsége jó, bár nem kiemelkedő (több gasztroblogger fotói is klasszisokkal jobbak). A szöveg tördelésével itt-ott nem igazán értek egyet, mert számomra zavaró volt olvasni (Spanyol konyha 10 bekezdésben, A nagytakarítás c. cikk 10 tuti tippje vagy A napozás tízparancsolata). A reklám és tartalom aránnyal is meg voltam elégedve. S ha már főzős újság, lesz olyan recept, amit kipróbálok majd. Ha tényleg fél évente fog megjelenni a lap (számomra a tavasz-nyár ezt sugallja) akkor kicsit szegényes, egyébként havi magazinnak ideális, hiszen azért van benne olvasnivaló/olvasásra érdemes írás bőven. Ha nekem kellene behatárolni a lapot, akkor nem teljes mértékben tenném azonos szintre a többi receptes újsággal, inkább egy komolyabb havi magazinnak érzem, olyan nőknek, akiknek a főzés nem szükséges rossz, hanem mánia és hobbi, de azért emellett érdeklődnek egyéb „csacska” nőies témák iránt is. (Persze azért van téma, ami szerintem nem éppen a célkorosztályra jellemző, így a Netrandi című, hiszen úgy gondolom, hogy az aki aktívan főz, az valahogy már nem a párkeresgélős korszakát éli, de persze lehet, hogy én nem tudok elszakadni a sztereotípiáktól). Mindenesetre úgy döntöttem, hogy meg fogom venni a következő számot is, bár remélem, hogy a címlapon másnak is lesz esélye, nem csak a címadó főszerkesztőnek;)

A fenti vélemény kizárólag az én álláspontom, nem kényszerített senki a megírására, s én sem kényszerítek senkit a fentiekkel való azonosulásra:))))))

/A képeket én készítettem, a saját újságomról, nem a legtökéletesebb fényviszonyok között- azért a lényeg látszik szerintem./

2009. május 29., péntek

Anyai ellátmány és Vásárcsarnok infó

Szerdán anyukám Pesten járt egy rendezvény miatt, s ha már jött, hát hozott nekünk egy kis hazait:) Kaptunk egy doboz tojást, egy kis adag zöldborsót, meggyet (saját termés), illetve egy kis adag epret, amit még ott melegében megettünk a munkahelyemen.

Ma jutottam el oda, hogy felhasználjam a finomságokat. A meggyből magozás után készült egy kis meggyleves: A magozott meggyet vízzel és cukorral feltesszük főni, egy teatojásban hozzáadjuk a fahéjat és a szegfűszeget. Amikor felforrt, a fűszerek kellően beízesítették a levest, akkor tejszínes vaníliás habarással enyhén besűrítjük. Végül pár csepp citromlével segíthetünk a színén (nálam erre most nem volt szükség 1) nagyon szépen színezett a meggy, 2) olyan savanyú volt, hogy … lényegében újra szűz lettem (bocsi a kifejezését;))

A borsóból pedig tisztítás után főzelék lett. Ezúttal tejszínes változat: a megtisztított zöldborsót sós vízben puhára főzzük, majd tejszínnel elkevert pirospaprikás keményítővel besűrítjük. Kiforraljuk és friss kenyérrel (Vásárcsarnokból – Vámház krt .- származó két kilós házi kenyér), esetleg tükörtojással tálaljuk.

Ma egyébként – kihasználva a szabadságot – a Vásárcsarnokban jártunk reggel. Hoztunk egy két finomságot, de főként gyümölcsöket. Közérdekű infóként azért ideteszem a nyitvatartást, mert nekem anno nagyon nehezen sikerült kideríteni:


1093 Budapest, Vámház körút 1-3.
Telefon: 366-3300

Nyitva tartás:
H: 06.00 - 17.00
K-P: 06.00 - 18.00
Sz: 06.00 - 15.00
V: zárva

A Vásárcsarnok fotója és az információk innen származnak.

2009. május 28., csütörtök

Szuper chéf lennék? –Avagy jó velem játszani:D



Köszönöm szépen Bellynek a fejfedőt:) Bevallom kicsit reménykedtem, hogy kimaradok, mert nem igazán tudom kinek is adhatnám tovább, hiszen az általam kedvelt blogokra már mások is gondoltak, aztán rájöttem, hogy azért még vannak a kedvenceim között olyanok, akik nem kapták meg, legalábbis még nem mutatták be:


Tintaleves Eszter – mert ha ő nincs talán sosem találok el a gasztroblogok világába, s mert személyesen is egy nagyon kedves embert ismerhettem meg benne.


Doctor Pepper – mert megmosolyogtatnak az írásai:) S mert irigylem a "Vendégem vagy vacsorára" játékukat;)



Alchri – mert szeretem, s mert klassz volt a fórumtali, akkor régen:)


KicsiVu és Mamma mert külön-külön is szeretem őket, de főleg azért, mert megalkották az Orient Express-t.

Nos így ebben a formában hat blognak adtam át a díjat, de remélem ezért nem vonják meg tőlem:)))))) Főként, mert eszembe jutott egy hetedik is, akinek csak csendesen merem átadni a díjat, egyrészt, mert tudom, hogy nem ismeri annyira a gasztroblogok világát, hogy tovább tudja adni, másrészt meg azért, mert nem csak gasztro témájú a blogja, szóval a hetedik az anyósom:)

2009. május 26., kedd

Vajas tojás gazdagon

Mikor még otthon laktam anyu gyakran készített vajas tojást vasárnap reggelire. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy olvasztott vajon megsütött tojásrántotta, de az egyszerűsége ellenére nagyon szerettem, mert a vaj adott neki egy különleges aromát. Most én is ilyet készítettem, csak én tettem bele még ezt azt.


Vajas tojás gazdagon
Két kisétkű Gumimacinak: 3 tojás, 1 ek. vaj, 5 cm kolbász, 4 szelet lapkasajt, só, bors
A kolbászt apró kockákra vágjuk, a sajtot kisebb darabokra tépkedjük. A vajat egy serpenyőben felmelegítjük, közben a tojást némi só és bors hozzáadásával egy villával alaposan felverjük. A vajra rádobjuk a kolbászt és kicsit átforgatjuk, ezután jön a tojás és a sajt. Addig kevergetjük, amíg a tojás megsül, illetve a sajt megolvad (lapkasajtnál ezek kb. egyszerre vannak). Pirospaprikával meghintve (nálam ez elfelejtődött) csemege uborkával és friss kenyérrel (nálam most ez friss meleg buci volt) tálaljuk.

Hirtelen nyár

Legalábbis a szőrmedömperek így érzik. Gondolom nem mondok vele újdonságot, hogy a görények tavasszal felkészülnek a nyárra, s levetkőzik a téli bundájukat (időnként kicsit túlzásba is esnek, ilyenkor jönnek az ilyen olyan kopasz testrészek – persze ennek lehet oka betegség is, de ezt most hagyjuk). Nos idén a vetkőzős évszak kimaradt, amit a szörnyek nem viseltek túl jól, kezdetnek Dantéban ébredt fel a férfi, ami több okból is vicces 1) ivartalan már nagyon régóta (soha nem is volt alkalma férfiúi teljesítményét kipróbálni) 2) egy másik ivartalan fiúval éli együtt a mindennapokat. Ezek a tények nem zavarták, rendületlenül próbálta a Hómaci meggyőzni róla, hogy őket a sors egymásnak teremtette. Macika hangos vinnyogással fejezte ki nem tetszését, lehetőleg az éjszaka közepén. Az eredmény az lett, hogy Dante pár napra különköltözött és egyedül aludt. Ettől látszólag megjött a jobbik esze, mert abbamaradtak a próbálkozások. Viszont most a Macira jött rá az öt perc. Na ő nem próbálkozik a fentiekkel, csak egyszerűen nem hagyja aludni a sötétet, s ehhez fújtat is. Azért a helyzet kevésbé súlyos, mint ezelőtt. Igyekszünk minél többet kiengedni őket, hogy jobban lefáradjanak.

Ugyan a görény nem alszik téli álmot, mégis télen valahogy kevésbé éberek, kevésbé igénylik a futkározást. Kijönnek, de két kör után, már fekszenek is el. A jó idővel ez azért változott és most már élvezettel rendetlenkednek. Főként Hómedve szokott lenni a hangadó, aki ezerrel pattog és makog, amint kiengedjük őket, Dante kicsit lassabban ébred. Viszont pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy a világos már messze nem olyan jó kedvű, nem is akar játszani, csak megy pár kört, majd lefekszik, nincs pattogás, nincs makogás, s nagyon le is fogyott:( Persze a sötét igyekszik mindent bepótolni, helyette is mondja a magáét, de azért aggódunk a Hómaci miatt, hogy mi lehet a baja. Rendesen eszik, csak a kis hája tűnt el a jókedvével együtt. Igyekszünk minden lehetséges eszközzel kényeztetni.

Kapott egy csomó tejszínhabot:


Amit persze megosztott a Dantéval is:


Aztán jött a szárított halacska, ezt ugyan kerülgették mind a ketten, de csak a Maci evett belőle:


Azért a labdája – amiben még ivaros korában szeretett bele – most is kihozta belőle a játszós kedvet:


S mivel az ágy tabu (jelzem lényegében az egyetlen a lakásban) azért alulra bebújt:


A nemrégiben beszerzett új cső viszont nem izgatta fel, ilyen bújós képet róla nem sikerült csinálni:


Pedig még azzal is bepróbálkoztam, hogy hátha a labdáért belebújik, de inkább kihúzta a másik oldalon:


Azért tegnap este már láttunk némi pozitív változást, így remélem, hogy most már folyamatosan javulni fog a kedve. Egyébként arra gyanakszunk, hogy álmában (talán Dante próbálkozásának köszönhetően) kiesett a függőágyból és megütötte magát az alomtálcán, bár nem látszik rajta semmilyen ütésnek a nyoma. Esetleg annyira megviselte lelkileg a sötét próbálkozása, hogy ettől fogyott le.

2009. május 25., hétfő

Ismétlés a tudás anyja: Smarni

És ezt a finomságot szeretem ismételni:) Fent volt már a recept, de most még egyszer, pontosan, ahogy készült.


Smarni –Horváth Ilona nyomán
Hozzávalók: 12,5 dkg liszt, 12,5 dkg búzadara, 2,5 l tej, 2 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 1 ek vaj olaj, 10 dkg apróra darabolt aszalt gyümölcs (most szilva)
Elkészítés: A tojás a tejjel kézi habverővel felverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót (vaj kivételével) és csomómentesre keverjük. Egy teflon serpenyőben felhevítjük a vajat és rázúdítjuk a masszát. Kevergetve addig sütjük, amíg darabos nem lesz. Mi közepes méretű darabokban szeretjük, minél tovább sütjük, annál apróbb lesz. Az aszalt gyümölcshöz illő lekvárral és procukorral tálaljuk.

Tejes zöldborsóleves

Leves mániámra tekintettel nagyon örültem, amikor megtaláltam Lillánál az alábbi receptet. Én másként ismeretem a zöldborsó levest, de ez így is nagyon finom. Kettőnknek az alábbiak szerint készítettem, kicsit módosítottam is az eredetin.

Tejes zöldborsóleves
Hozzávalók: 30 dkg zöldborsó, 1 kis sárgarépa, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, 4 dl tej, só, lestyán, petrezselyem, levestészta
Az olajon átforgattam a fél karikára vágott sárgarépát, a borsót. Megszórtam a liszttel, és elkevertem. Annyi vizet önttem rá, hogy éppen ellepje a borsót. Sózom, hozzáadtam a lestyánt és a ptrezselymet, illetve a száraz reszelt tésztát és addig főztem, amíg minden megpuhult. Ekkor tejjel felöntöttem és kiforraltam. Kicsit utána kellett sóznom, de nagyon finom lett.

Heti egyperces 10.

„A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.”
Steiner, Rudolf


Vasárnap lesz gyermek nap:) S azt szokták mondani, hogy amíg van aki kislányomnak/kisfiamnak szólít, addig gyermekek maradunk.

/A kép innen/

2009. május 24., vasárnap

Kefires gyümölcsös süti

Mert desszert nélkül nem élet az élet.

Kefires gyümölcsös süti
Hozzávalók: 1 pohár kefir, 1 pohár cukor, 1 pohár étolaj, 3 pohár liszt (az egyik lehet teljes kiőrlésű), 2 tojás, 1 csomag sütőpor
Elkészítés: Összekeverjük a hozzávalókat (kézi habverővel elég, nem kell túl alaposan felverni a tojást), kivajazott lisztezett tepsibe töltjük, tetejére gyümölcsöt teszünk, majd megszórjuk fahéjas porcukorral, ha a fahéj íz illik a gyümölcshöz, ha nem, akkor vaníliás porcukorral szórjuk.


Nálam most a kefír helyett joghurt került bele és cseresznye - magozva, a 17 cm-es kicsi tortaformában sütöttem. A recept anyukám egyik barátnőjétől származik.

Négyhagymás csirkemell

A hétvégén többféle sportot is űztünk. Bowlinggal indultunk pénteken este kedves barátokkal. A bowling pálya éttermét egyéként nagyon jó szívvel tudom ajánlani, mert nem is drága és nagyon finom is. Aztán kitaláltam, hogy keressünk végre egy olyan sportot, amit mind a ketten szívesen űzünk és tudjuk együtt is művelni. A Squash-ra esett a választás, így szombaton kora este már játszottuk is életünk első játszmáját, s ma a másodikat. Nagyon kellemesen fárasztó:)

A sok sport mellett viszont kevés idő jutott főzésre – na jó kedv sem volt, fárasztó sport – de azért a ma ebédet nem hagytam ki:


Négyhagymás csirkemell
Hozzávalók: 1 csontozott csirkemell, 1 kis fej vöröshagyma, 1 kis fej lilahagyma, 1 kis csokor snidling, 3 gerezd fokhagyma, só, pirospaprikakrém, bors, 3 kocka medvesajt, 2 dl tej, 2 tk keményítő A hústés a hagymákat felkockáztam. A vörös és a lilahagymát kevés olajon megdínszteltem, majd rádobtam a fokhagymát és a snidlinget is, addig pirítottam, amig a fokhagyma illatozni kedzett (pár pillanat) ekkor rádobtam a húst és hozzáadtam a paprikakrémet. "Fehéredésig" pároltam, fűszereztem, majd adtam hozzá kevés vizet és a sajtokat. Puhára főztem a húst, és tejjel elkevert keményítővel besűrítettem. Krumplipürével tálaltam

2009. május 21., csütörtök

Motorosruha tisztítása

A kereső kifejezések között találtam több motoros témára vonatkozót is. Most a mátrai kirándulás alatt összeszedett bogármennyiség jó kiindulás volt arra, hogy végre rászánjam magam és kimossam a ruhámat. A hozzávaló mosószert, már akkor megvettük amikor a ruhát.


A mosás maga azzal indult, hogy kiszedtem a protektorokat a ruhából. Ezután ment a ruha a mosógépbe. A mosószeres doboz leírása szerint a kabáthoz és nadrághoz összesen 3 kupaknyi mosószert tettem, aminek az illata nagyon hasonló a magyar WU2 samponéhoz, sőt színe is. 30 fokon (ahogy a bevarrt címke rendelte) indítottam egy normál programot a gépen. Öblítőt is kapott, hogy jó illata legyen, bár a végére inkább csak a mosószer illatát lehetett érezni. Bevallom kicsit féltem, hogy a mosógép hogyan fog reagálni a nagy és viszonylag kemény anyagú ruhára, de jól vette az akadályt.

Mikor elkészült, akkor vállfára akasztottuk és vártunk, hogy megszáradjon. Aztán visszaügyeskedtem a protektorokat – ez volt az egész mosás legnehezebb része. Az elpakolás előtti utolsó lépés az impregnálás volt, amit direkt cordura ruhákhoz kifejlesztett impregnáló spray-vel ejtettünk meg.


A bőrruha tisztítása kicsit másként zajlik. KáeM reszortja én még sosem csináltam, de láttam, hogy csinálja. Első körben nedves ruhával áttörli a ruhát, majd vár egy kicsit, hogy megszáradjon (eleve nem lesz nagyon vizes). Ekkor jön a bőrápoló krém, ezzel szépen átkeni az egész ruhát, ami nem csak a tisztaság, a vízlepergetés és az állagmegóvás miatt fontos, hanem azért is, hogy megmaradjon az anyag rugalmassága (ennek igazából, csak esésnél van jelentősége, de ott nagy). Vállfára akasztva várja a ruha, hogy beszívódjon az ápolószer, majd ismét bekerül a szekrénybe. A bőrhöz is van speciális impregnáló spray-nk, de az ápolószer is elég szokott lenni.

A képek és a termékek: Louis motorosbolt

Lilahagymás túrós quiche

Napközben megláttam egy képet egy quichről, az cukkíni virágos volt, hát azért olyat nem szerettem volna, de nagyon megkívántam, hát leszaladtam a zöldségeshez és kaptam is rögtön ajándékba egy cukkínit (beloptam magam a srác szívébe valamivel, pedig én csak vásárolok nála és beszélgetek vele). Az alábbi szerint készítettem el. Nagyon finom lett.


Lilahagymás túrós quiche
A tészta: 1 csomag bolti leveles tészta (mivel napközben találtam ki, hogy ez legyen a vacsora, nem volt időm gyúrni)
A töltelék: 1 kis cukkíni, 25 dkg túró, 1 fej lilahagyma, 1 nagy tojás, 1,5 dl tejszín, 3 ek. tejföl, 1 marék reszelt sajt, 1 marék sonkakocka, só, bors, szerecsendió
A cukkínit durvára reszeltem és besóztam. A hagymát apró kockára vágtam. A tésztát kerekre nyújtottam és kibéleltem vele a tortaformát (klasszikus pite sütő tálam (még) nincs), úgy, hogy pereme is legyen. A cukkínit alaposan kicsavartam, majd összekevertem a többi hozzávalóval. A masszát a tésztára öntöttem, tetejére szórtam némi reszelt sajtot, s a 200 fokra előmelegített sütőbe dugtam. 35 perc alatt készre sütöttem.

Desszertnek pedig cseresznyét vettem, mert a zöldséges srác ajánlatára megkóstoltam és annyira finom édes volt, mint gyerekkoromban otthon a fán (azóta már nem tudok fára mászni:P meg hát már nincs is meg az a fa):

2009. május 19., kedd

Töltött tök

Már a tegnap esti vacsora után megfogalmazódott a gondolat, hogy ma töltött tököt kéne enni. Mert hogy a zöldségesnél láttam tököt. Nosza meg is kérdeztem KáeM-et, hogy megeszi-e, s mivel a válasz igen volt ma el is készült. A recept nem családi örökség, mert anyu nem csinált emlékeim szerint. Nézegettem több receptet a neten és ezeket összegyúrva alakult ki az alábbi.


Töltött tök
1 szép duci tök (az enyém 1 kiló feletti volt), 30 dkg darált hús, 1 kis csésze rizs, 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, piros paprika, chili, 5 dkg sajt, 1 kis doboz tejföl, kapor
A tököt vékonyan meghámozzuk, majd félbevágjuk és a magjától is megszabadítjuk, néhány percre forró sós vízbe tesszük, majd óvatosan kiemeljük, s egy kivajazott tűzálló tálba tesszük őket. A hagymát apró kockára vágjuk, és kevés olajon üvegesre pároljuk, rádobjuk a húst, a fokhagymát, fűszerezzük, majd a tök főzővizéből egy keveset aláöntve puhára pároljuk. A rizst puhára főzzük. Ezután összekeverjük a darált húsos ragut a rizzsel, majd beletöltjük a tökökbe. A tejfölben elkeverjük a reszelt sajtot és kaporral ízesítjük. Ezzel borítjuk be a megtöltött tököket, s előmelegített sütőben a sajtos tejföl pirulásig sütjük. (Nálam ez 200 fokos sütőben 35 perc volt)

Keresőszavak – nálunk is




Mivel a bloggerek többségénél már láttam ilyet és nagyon jól szoktam szórakozni, gondoltam én is megalkotom a sajátunkat. Ennek írása közben is nagyon jól szórakoztam, remélem más is fog:) S azt is, hogy néhány hiányosságot is sikerült pótolni most. (Néhánynak a pótlása még folyamatban van;))

jójáték – nálam biztos nincs, de a jojatek.hu oldalon tényleg jók vannak.
gumimaci süti – van pár sütemény a blogon, de gumimacit még nem sütöttem:)
örök igazság – szerintem több ilyen is van
gumimaci torta – ld. fentebb a sütinél
főz habos játékok – na most akkor hogyan is van ez? ki-kivel-mit szeretne csinálni?
gasztromami – nagyon kedves és van saját blogja.
gumimaci szelet – ha esszük egészben tesszük, nem szeleteljük, már ha Haribo színes kis medvéire gondolok.




gumimacik szereplők – mert tudom, hogy nem ránk gondolt és mert rendes vagyok elárulom: Gumimacik: Cubbi [Kábi], Gruffi [Gráfi], Grammi [Gremi], Sunni [Száni], Tummi [Támi], Zummi [Zámi]
Egyéb szereplők: Igthorn herceg, Tódi, szörnyek, Gregor király, Calla (királylány), Cavin (apród) Na nem emlékeztem ilyen jól gyerekkoromból, de itt megtaláltam.

kötelező munkanapok 2009 – hát van egy pár;)
a gumimacik neve – ld fentebb, a miénket meg ld. jobbra…ennél többet nem árulok el.
10 pici gumimaci megy a sivatagba – hát ezt a képet még elképzelni sem egyszerű:D
anyós torta – belőle, vagy neki, mert nagyon nem mindegy
burgonyafőzelék nagymama receptje – ezt talán a kedves nagymamától kellene megkérdezni.
piros gumimacik – szerintem is az a legfinomabb
a hosszú fajta gumimaci – hát no comment.
a ruháját én bontom meg – na de kérem, itt nincs vetkőzés
alkoholfajták felsorolása – tekintettel arra, hogy nagyon ritkán iszunk, nagyon rossz helyen keresgélt az illető.
fapác recept – a fák pácolásához inkább apukám ért, de neki nincs blogja.


Pluszban pedig megdöbbentett, hogy a munkanap áthelyezésekre milyen sokféle variációkban is lehet keresni:) Bár az elszomorító, hogy a google nem az „állami” oldalt hozza fel elsők között. Azt meg nem értem, hogy ha valaki tudja a konkrét webcímet, akkor miért használja a keresőket??? (A kérdés egyébként költői, mert magam is ismerek olyat, aki még a saját weboldalára is a kereső segítségével jut el)


A kép innen és innen érkezett.

2009. május 18., hétfő

Joghurtos csirkemell petrezselymes krumplival

Ma kétfelét is készítettem vacsorára, ugyanis KáeM tőle szokatlan módon rendelt. Konkrétan cigánypecsenyét, s ettől az sem tántorította el, hogy csirkemell várt felhasználásra. A joghurtos csirkét már tegnap beterveztem, ahogy a petrezselymes krumplit is, de hát tegnap házon kívűl ettünk, így mára maradtak. Így viszont átszaladtam a munkahelyemhez közeli zöldségeshez, hogy ne a saját kis zsenge perezselymemet tartoljam le, már most.
Beszélgettünk is kicsit a sráccal, aki minden alkalommal nagyon segítőkész és kedves. Most éppen arról, hogy mennyire megdöbbentő számára, hogy szinte divat lett nem főzni, hogy mindeki a félkész mirelit ételeket keresi még nála is. Meséltem neki, hogy ez számomra is megdöbbentő, már előző munkahelyemen is az volt, de ott több egyedülálló srác is volt, így elfogadtam, hogy az éttermet választják. Jelenlegi munkahelyemen fele fiú fele lány az arány, s a fiúk is majdnem mind nősek, többeknél a feleség otthon a gyerekekkel, s ennek ellenére a 25 fős csapatból mindössze hárman viszünk rendszeresen otthon főzött ebédet, ami szerintem elszomorító:( Bevallom nagyon nehéz elfogadnom, hogy a gyerek(ek) mellett annyira nincs ideje egy asszonynak, hogy egy főzeléket összedobjon a férjének...inkább rendelik :( Nem tudom elképzelni, hogy ne főzzek, s most nem csak a gasztromán beszél belőlem, hanem egy olyan lány, akinek az anyukája hajnali 4-kor kelt és este 6-ig némi ebédszünettel megszakítva folyamatosan dolgozott, de mégis szakított rá időt, hogy megfőzze az ebédet, vagy segítsen nekem megfőzni azt. Na mindegy, nem én vagyok az első gasztroblogger aki ezen filozofál, s biztosan nem is az utolsó, mindenesetre én igyekszem megváltani a világot.

Szóval a vacsora:
Joghurtos csirkemell
Hozzávalók: 4 szelet csirkemell, 1 pohár natúr joghurt, fél dl tej, 1 gerezd fokhagyma, só, színes bors, 4 szelet cheddar sajt
Elkészítés: A csirkemell szeleteket enyhén megkloffoljuk, majd kiolajozott jénai tálba fektetjük. Ezután ráhelyezzük a sajt szeleteket. A joghurtot kikeverjük a tejjel és a fűszerekkel, majd ráöntjük a sajttal betakart húsra. 200 fokra előmelegített sütőbe toltam és 25 perc alatt készre sütöttem. Petrezselymes burgonyával és paradicsom salátával ettem.


Petrezselymes burgonya
Az (új) burgonyát héjában megfőzzük (igen, az új krumplit is), majd meghámozzuk és karikára vágjuk. A petrezselymet összeaprítjuk és kevés olajon kicsit megforgatjuk, ezután a krumplit is hozzáadjuk, sózzuk és óvatosan összekeverjük. Rázogatva – hogy ne törjön nagyon össze - kicsit megpirítjuk.
S íme a csirkemellből készült cigánypecsenye:

Motoros túra – Mátra



Budapest – Mátraháza – Galyatető – Kékestető – Budapest

1 nap kb. 220 km

Magyarországon belül sok szép és kellemes célpont van, azonban abból már kevesebb, amely motoros szemszögből is kihívásokat illetve élményt nyújt. Ezen kevés helyek egyike a Mátra, amelyet most egynapos célpontnak választottunk.

Mivel az időt nem célszerű az oda-vissza úttal pazarolni, ezért gyorsan és biztonságosan meg lehet tenni az út nagy részét autópályán (M3). Gyöngyösi leágazónál kell lehajtani, majd a 3-as főúton Gyöngyös belvárosáig menni. A 3-as főút az autópályától a városig 2x2 sávos és gyorsforgalmi útnak van nyilvánítva, de az útminősége gyatra, úgyhogy csak mérsékelten lehet rajta haladni. A belvárosban balra kanyarodva kezdődik a 24-es főút, amely már egyenesen a Mátrába visz fel. Ha fogytán van az üzemanyag, még érdemes a városban tankolni, mert fentebb mi már nem futottunk bele egy darab benzinkútba sem.

Tovább haladva egy nagyon szép, és kanyargós-szerpentines út következik, melynek kanyarjai évente sok-sok életet követelnek, ezért már a hegymenet elején az alábbi figyelmeztető tábla hívja fel a figyelmet a fokozott óvatosságra.

Az útminőség kritikán aluli, úgyhogy én inkább élmény motorozásra javasolnám, nem kanyarvadászatra, különösen mert sok a kóbor gyalogos, biciklis, és az út menti növényzet is gyakran belóg a kanyarokba. (és sajnos sokszor belóg a kanyarba a szembejövő autós/motoros/kamionos is, aki átsodródik egy rosszul számított ív miatt).

Mátraházára felérve egy elég széles parkoló rész található, a szokásos lángosos/könyöklős büfékkel. Itt érdemes kicsit megállni, mert több túraútvonal is indul a parkoló jobb oldalán az erőd fele, és csodálatos erdős élővilág van.

Tovább haladva a 24-esen, még a településen belül jobbra fordulva lehet feljutni Magyarország legmagasabb pontjára a Kékestetőre. És itt még jobban hangsúlyoznám az előbbieket az óvatossággal kapcsolatosan, mert ez igazi szerpentin és rendkívül meredeken vezet felfele az aszfalt(os) csík. Az út egy lakókocsival megerősített idős bácsiban végződik, aki a helyi parkoló őrt hivatott megtestesíteni, de a motorosokat szerény 0 Ft-os kedvezményes díjjal be is engedi.

A hegy tetején található egy motoros emlékhely, amely az elhunyt motorosoknak kíván emléket állítani.

Ha visszaértünk a főútra, a 24-es úton jobbra fordulva pár kilométer múlva egy baloldali mellékút visz fel Galyatetőre, illetve ha további kanyargást szeretnénk akkor Parádsasvár fele még egy igazi hullámvasút szerű út vár ránk.

Költségekben nálunk nem egészen 1 tank benzin fogyott el hazáig (kb. 5500 Ft) egy 4 napos motoros matrica (765 Ft), és az ebéd 2 főre (3500 Ft).

És persze mind ehhez hozzá kell számolni egy komplett ruha és motor mosást, mert mire hazaértünk, Noét megszégyenítő módon gyűjtöttünk be mindenféle bogárból 1-2 ezer példányt a bukón/ruhán/motoron.

Heti egyperces 9.


"Minden emberi kapcsolatban a legfontosabb a beszélgetés, de az emberek már nem beszélgetnek egymással, nem ülnek le csak azért, hogy beszéljenek és meghallgassák egymást. Színházba járnak, moziba, tévét néznek, rádiót hallgatnak, könyvet olvasnak, de alig beszélnek egymással. Ha meg akarjuk változtatni a világot, vissza kell térnünk abba a korba, amikor a harcosok leültek a tűz köré, és történeteket meséltek."

Paulo Coelho

2009. május 17., vasárnap

Angyalok és Démonok



Már pénteken este szerettünk volna bejutni rá, hát nem sikerült, ahogy szombaton sem. Ma sem az internetes foglaló rendszer segítségével, mert az a jelek szerint kicsit magába fordult.






Bevallom, hogy a könyvnek még nem értem a végére, ami azért is érdekes, mert a másik három Dan Brown regényt (Da Vinci Kód, Megtévesztés foka, Digitális erőd) alig tudtam letenni. Hogy én változtam meg, vagy a könyv nem olyan izgalmas, nem tudom eldönteni. Mindenestre a film – ahogy annak idején a Da Vinci kód is – néhány durvább jelenetét leszámítva osztatlan sikert aratott mind a kettőnknél. Gondolom ehhez megint hozzájárul Tom Hanks, akit nagyon jó színésznek tartok és a zene is. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez kicsit durvábbra sikeredett, mint elődje, s itt már nem történelmi tények megmagyarázása történik, hanem egy elképzelt szituáció történelmi eseményekkel kerül alátámasztásra, ami azért messze nem ugyanaz.



A mozi előzetes szövege:
A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt - aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy másik, talán még hatalmasabb ellenséggel is kénytelen szembe nézni: a társaság ősi ellenségével, a katolikus egyházzal. Az illuminátusok pokolgépe már élesítve van, ezért a professzor kénytelen Rómába repülni, hogy megkeresse. Egy rejtélyes olasz nő (Ayelet Zurer) és több száz éves szimbólumok segítségével száguld a bomba nyomában. Lepecsételt kripták, sötét katakombák, elhagyott katedrálisok és a világ legjobban őrzött páncélszekrénye sem állíthatja meg…


A film után a könyv olvasásának befejezése sem várhat már sokáig:) Kíváncsian várom, hogy miben lesz más a könyv, hiszen már így is találtam eltéréseket, hogy nem olvastam az egészet.


Egyébként, ha tényleg igaz a hír, miszerint nem engedték forgatni a stábot egy csomó a film szempontjából kiemelkedően fontos templomban, akkor nagyon tehetségesek a díszlettervezők és alkotók, illetve az utólagos helyszíneket odateremtők is.
A képek innen és a mozi oldaláról származnak.

Mátra



A napos idő és a kirándulási vágyunk arra ösztönzött, hogy elguruljunk a Mátrába. Nem kanyar vadászni és száguldozni mentünk, hanem természetet járni. A motoros részről KáeM fog bővebben beszámolni, én elöljáróban csak a természeti fotókat mutatom meg, illetve a gasztronómiai élményről számolok be.

Okulva idei első túránkból, amikor a Balatonra mentünk, most az oda utat autópályán tettük meg, hogy ne fáradjunk el mire odaérünk. Szóval M3 Gyöngyösig, onnan pedig séta motorozás Mátrafüreden át Mátraházára, itt séta az erdőben:


Ezután a 24es úton mentünk egy darabig, majd letértünk Galyatető irányába – ez a része az útnak nem volt annyira élvezetes, köszönhetően egy csapat rally autónak, akik nem szervezett keretek között rallyztak, halálfélelmet hozva ezzel a többi arra járóra (autósra, biciklisre, motorosra egyaránt). Azért feljutottunk:


Ezután visszatértünk Mátraháza irányába és felkanyarogtunk a Kékestetőre, ahol régi kedves motoros ismerősökkel is összefutottunk:


Ezután hazafelé vettük az irányt, de előtte megebédeltünk a Mátrafüredi Benevár étteremben. A étterem kategóriáját tekintve másod osztályú. Mi nem válogattunk sokáig, mert már nagyon éhesek voltunk, kétszemélyes tálat kértünk, egy uborkasalátával kiegészítve. A kiszolgálás nagyon gyors és figyelmes volt, a megrendeléstől számítva mire mind a ketten meglátogattuk a mellékhelyiséget (ami tiszta és felszerelt volt, de sajnos nem zárható), addigra meg is érkezett az ebédünk. A húsok tökéletesek voltak, nem voltak kiszárítva, túlsütve. A rántott sajt sajnos már kicsit állottabb volt, de azért ezt is meg lehetett enni. A krumpli és rizs köret finom volt, előbbi nem mirelit – amit én külön értékelek – bár kicsit sótlan, de ezen ugyebár könnyebb segíteni, minta másik végleten, a rizs puha volt és nem tapadós. Az uborkasaláta is igen ízletes, bár én a tetejéről hiányoltam egy kevéske tejfölt. Összességében jót ettünk és meglehetősen baráti áron. (3500 forintot fizettünk borravalóval a kétszemélyes tálért, a salátáért és két üdítőért – jelzem fent Kékestetőn egy rántott sajtot mértek 2400 forintért)



Összességében egy nagyon kellemes napot töltöttünk ma együtt. S a rallysokat leszámítva úgy éreztem, hogy mind a motorosok, mind az autósok megadták a kellő tiszteletet, ami ennek a kanyargós és nem száguldozásra termett útnak járt.

Printfriendly