2009. május 17., vasárnap

Mátra



A napos idő és a kirándulási vágyunk arra ösztönzött, hogy elguruljunk a Mátrába. Nem kanyar vadászni és száguldozni mentünk, hanem természetet járni. A motoros részről KáeM fog bővebben beszámolni, én elöljáróban csak a természeti fotókat mutatom meg, illetve a gasztronómiai élményről számolok be.

Okulva idei első túránkból, amikor a Balatonra mentünk, most az oda utat autópályán tettük meg, hogy ne fáradjunk el mire odaérünk. Szóval M3 Gyöngyösig, onnan pedig séta motorozás Mátrafüreden át Mátraházára, itt séta az erdőben:


Ezután a 24es úton mentünk egy darabig, majd letértünk Galyatető irányába – ez a része az útnak nem volt annyira élvezetes, köszönhetően egy csapat rally autónak, akik nem szervezett keretek között rallyztak, halálfélelmet hozva ezzel a többi arra járóra (autósra, biciklisre, motorosra egyaránt). Azért feljutottunk:


Ezután visszatértünk Mátraháza irányába és felkanyarogtunk a Kékestetőre, ahol régi kedves motoros ismerősökkel is összefutottunk:


Ezután hazafelé vettük az irányt, de előtte megebédeltünk a Mátrafüredi Benevár étteremben. A étterem kategóriáját tekintve másod osztályú. Mi nem válogattunk sokáig, mert már nagyon éhesek voltunk, kétszemélyes tálat kértünk, egy uborkasalátával kiegészítve. A kiszolgálás nagyon gyors és figyelmes volt, a megrendeléstől számítva mire mind a ketten meglátogattuk a mellékhelyiséget (ami tiszta és felszerelt volt, de sajnos nem zárható), addigra meg is érkezett az ebédünk. A húsok tökéletesek voltak, nem voltak kiszárítva, túlsütve. A rántott sajt sajnos már kicsit állottabb volt, de azért ezt is meg lehetett enni. A krumpli és rizs köret finom volt, előbbi nem mirelit – amit én külön értékelek – bár kicsit sótlan, de ezen ugyebár könnyebb segíteni, minta másik végleten, a rizs puha volt és nem tapadós. Az uborkasaláta is igen ízletes, bár én a tetejéről hiányoltam egy kevéske tejfölt. Összességében jót ettünk és meglehetősen baráti áron. (3500 forintot fizettünk borravalóval a kétszemélyes tálért, a salátáért és két üdítőért – jelzem fent Kékestetőn egy rántott sajtot mértek 2400 forintért)



Összességében egy nagyon kellemes napot töltöttünk ma együtt. S a rallysokat leszámítva úgy éreztem, hogy mind a motorosok, mind az autósok megadták a kellő tiszteletet, ami ennek a kanyargós és nem száguldozásra termett útnak járt.

3 megjegyzés:

  1. Ezek a képek balzsamok az óriási honvágyamra.Sajnálom hogy kihagytátok Sás-tón az éttermet.Nagyon finoman főznek és nagyon barátiak az árak!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Pontosabban merre van az említett étterem? Hogy legközelebb felkereshessük:)

    VálaszTörlés
  3. Az étterem Mátrafüred után kb.3-4 km-re van a bal oldalon.Van egy kemping is nagy parkoló.Parkolás után ha a kapun bementek jobbra van az étterem.Nagy terasz van tele virágokkal nagyon kellemes hely.Érdemes megnézni azért a tavat is mert kis hazánk egyetlen tengerszeme!És van egy kilátó is jó időben fantasztikus a kilátás!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly