2009. május 5., kedd

10 eszköz, ami nem hiányozhat a konyhámból

Szeretem Gasztromami kérdéseit, mert tényleg olyan dolgokra kérdez rá, amit érdekes, de mégsem gondolkozunk rajta, hiszen annyira természetes. Jöjjön hát az én tízes listám. Biztos vagyok benne, hogy több olyan pont is lesz, ami majdnem minden bloggernél visszatér.


1. Szakács kés
Nálam is ez az első. Eddig sem volt rossz késem, de pár hete beszereztem egy profi darabot. Ez egy Fiskars csoda és hát ég és föld a régivel összehasonlítva. A Metroban tettem rá szert.
Egyenlőre nem szükséges, de hosszú távon egy hozzávaló élezőbe is be fogok ruházni.


2. Vágódeszka
Legyen akkor ez a második nálam is, ha már ennyire kapcsolódik az elsőhöz. Van fa és műanyag deszkám. Előbbit apukám készítette és nagyon jól eltalálta a méretet, illetve méretüket, mert hogy kettő van tőle. A bambusz deszkáról bevallom, most olvastam először, de be fogok szerezni egyet, mert tetszik, amit Gasztromami írt róla.
Lelőhely: Műanyag – ha jól emlékszem IKEA, a fa – apukám műhelye (sorozatgyártást nem vállal)


3. Botmixer, habverő és aprítógép
Mikor még nem volt ilyenem, már akkor tudtam, hogy hiányzik, most hogy már van biztosan állíthatom, hogy nélkülözhetetlen. (A kép a netről származik)
Lelőhely: Saturnból van az enyém konkrétan


4. Zöldséghámozó
Már írtam róla sztorit, és zenghetnék még ódákat, de a lényeg, hogy tényleg nélkülözhetetlennek tartom.
Lelőhely: Tupperware


5. Reszelő, gyalu
Mikor a régi – még a kollégiumi években beszerzett kis fém – reszelőnk eltörött, akkor szereztem be ezt a mindenre jó csodát. Reszelni, gyalulni, de még citromot facsarni is lehet vele. Van Tupperware darálóm is, ami diót és sajtot is tud darálni, de nagyon ritkán veszem elő, mert a sima reszelőhöz képes nagyon macerás.
Lelőhely: Metro


6. Só és borsőrlő
Hát igen, ez nálam is játszik. A sóőrölőben nagy szemű só van, azt mondjuk a mindennapi főzésnél nem használom, helyette a Kotányi szórót, most éppen kősóval. A borsot viszont csak frissen őrölve használom, színes borssal van töltve.
Lelőhely: IKEA – sajnos már nem kapható, pedig anyósomnak is fáj érte a szíve


7. Szilikonos ecset
Egy olyan pogácsa mániás családban, mint a miénk, azt hiszem nem is szorul magyarázatra. De egyébként minden konyhai kenésre ezt használom.
Lelőhely: Cora – hármas készlet volt


8. Kelesztő tál, nyújtólap és sodrófa
Igen így együtt, mert lényegében elválaszthatatlanok. A tálat nem részletezném tovább, már megtettem itt. A nyújtólap szintén Tupperware még anyu vette egyszer fellelkesülve, aztán végülis ő nem használta, nekem viszont nagyon bevált (na jó bevallom, elsőre én sem barátkoztam meg vele, csak másodikra szerettünk egymásba). A sodrófa meg…mit lehet róla írni?;)
Lelőhely: Tupperware – Tupperware – Szép kis India (Wesselényi utcai indiai üzlet)


9. Teflonserpenyő
Számomra ez is szinte állandóan használatban van. Tefal és mivel ezt itt a reklám helye, az a véleményem, hogy a telfon serpenyő a Tefalnál kezdődik és ott vége is van. Van másfajtám is, de messze nem olyan jó.
Lelőhely: Az enyém SPAR pontgyűjtő akció keretében került hozzám, még a koleszban, de most éppen a TESCOban van valamilyen Tefal akció.


10. Tálaló eszközök…
…úgy együtt az összes, mert elképzelni sem tudom, hogy ne legyen normálisan tálalva, amit megfőztem. Egészen ifjú koromtól volt erre igényem – jelzem ezzel néha anyukám agyára mentem, amikor egy sima hétköznapi ebédet sem engedtem lábosban tálalni. (A képen a teljes gyűjtemény töredéke látható)
Lelőhely: kinek hol:)


+1. Mozsár
Mert ez az egy még nagyon ide kívánkozik számomra. Az indiai ételekhez elengedhetetlen és mi sokszor eszünk indait. Ugyan nem annyira napi használatú, mint a fenti többi, de nem sokkal csúszik le.
Lelőhely: IKEA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly