2009. május 13., szerda

Parmezános csípős spagetti

Az úgy kezdődött, hogy elfelejtettem húst kivenni a fagyasztóból a mai vacsorához. Aztán eszembe jutott, hogy a darált hús közben is meg tud olvadni, így már tudtam, hogy valamiféle spagettit fogok készíteni, na de ne legyen szokványos, mert hát egyrészt akkor nincs miről írni, másrészt akkor nem dolgozik a fantázia. Jelzem most sem nagyon dolgozott, csak raktam bele mindent, amit megfogtam. Az összehatás viszont nagyon jóóóó lett, így nem is baj, hogy meg lesz írásban, hogy mit is került bele pontosan.


Parmezános csípős spagetti
Hozzávalók: 25 dkg darált hús, 1 hámozott paradicsom konzerv, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg reszelt parmezán, 3 evőkanál tejföl, só, őrölt színes bors, chili por, csípős piros arany, tabasco szósz
A hagymákat apróra vágjuk, egy serpenyőben kevés olajon üvegesre pirítjuk. Rádobjuk a húst, kicsit pirítjuk, fűszerezzük, majd ráöntjük a paradicsom konzervet. Gyakori kevergetés mellett addig főzzük, amíg a hús megpuhul (esetleg audunk hozzá vizet). Ekkor adjuk hozzá a parmezánt és tejfölt. Megrottyantjuk, megkóstoljuk, ha kell utána ízesítjük. Végül sós vízbe kifőzött spagettivel és némi reszelt sajttal tálaljuk (nálunk ez most Pannónia volt, de természetesen bármilyen lehet)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly