2009. május 31., vasárnap

VKF XXV/1. – Burgonyás buci

Amennyire szeretjük a krumplit, pont annyira voltam bajban a kiírással, hiszen már annyiszor szerepelt a blogon. Most viszont valami újat kellett kitalálni. Arra jutottam, hogy kenyérféleség lesz, mert mostanában úgyis nagy kenyérsütő lettem.

Burgonyás buci

8 db

Kovász: 20 dkg kenyérliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 1,5 dl víz, 1 kk szárított élesztő

A hozzávalókat összekeverjük. Egy órát szoba hőmérsékleten, majd további 18-20 órát hűtőbe kelesztjük. (én egyik este állítottam össze a kovász és másnap este sütöttem a bucikat)

Tészta: 1,5 dl víz, 25 dkg búzadara, só, 12,5 dkg főtt és megtört burgonya, 1 teáskanál szárított élesztő

A kovászt és az élesztőt a vízzel összekeverjük, majd hozzáadjuk a grízt és összegyúrjuk. Mikor már összeállt hozzáadjuk a burgonyát és a sót is és alaposan kidagasztjuk. Fél órát kelesztjük letakarva, majd átgyúrjuk, és 8 hosszúkás bucit formázunk belőle. Letakarva 10 percet állni hagyjuk, majd megfordítjuk, tetejét bevágjuk és további 40-50 percet kelesztjük letakarva. A sütőt 250 fokra melegítjük és még mielőbb a bucikat a középső részére betesszük vízzel locsoljuk meg a sütő belsejét. Ezután 10 percig sütjük a bucikat 250 fokon, majd 230 fokra mérsékeljük a tüzet, és készre sütjük (kb. 10 perc).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly