A tavalyin okulva, idén már előzetesen megnéztem, hogy mikortól kezdődnek a programok. Hát sokkal nem lettem okosabb, mert egy részükről nem találtam információt (miért nincs kis országunknak egy olyan összefoglaló honlapja, ahol az ilyen-olyan ünnepeink eseményeit lehet megnézni???- vagy van csak én nem találtam?), másik részükről meg kiderült, hogy a talált információ messze nem pontos.
Idén nem mentünk nagyon korán, fél 12-re értünk ki. Ekkor még simán találtunk nem túl messze parkolóhelyet. Első utunk a Kenyérfesztiválra vezetett. Egyrészt, hogy meglessük Limarát, másrészt, hogy vegyünk valami ennivalót. Hát előbbit tényleg csak meglesni tudtuk, utóbbira pedig esélyünk sem volt, akkora tömeggel kellett volna megküzdeni. Lesétáltunk hát a rakpartra. A levezető lépcsőn szorgalmasan szóltak az embereknek, hogy ne álljanak meg bámészkodni, hogy lehessen haladni, később sajnos ezzel nem foglalkoztak, így visszafelé már nem volt egyszerű az út, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Red Bull Air Race, mint kiderült egykor kezdődött, így előtte még vadásztunk ennivalót. Két lehetséges befutó volt, kürtős kalács, vagy kenyérlángos. Utóbbi mellett döntöttünk. Nem volt olcsó (700 forint darabja…na ja én ennyi pénzből két tepsinyit megsütök), viszont sokkal finomabb volt, mint amit tavaly kóstoltunk. Ezután letelepedtünk a parlament elé, lábunkat a Duna felé átlógatva a kordonon:) S vártuk, hogy történjen valami.
Egy órakor elhangozott (s a kivetítőkön látszott is) a bevezető, majd jött Szujó Zoltán jól ismert hangja, aki elmondta, hogy mi a további menetrend. Itt jelezném, hogy kedvesek, hogy 40 perc leforgása alatt, mind magyarul, mind angolul legalább háromszor elmondták a szabályokat, de jobb lett volna ha kicsit tartalmasabb (látványosabb) programmal készülnek. Mert így ebben a formában, mire a vigaszági futam elkezdődött már meg is untuk az egészet, s ezzel nem csak mi voltunk így. Természetesen tetszettek a harci helikopterek, meg a Grippen is, ahogy a Boeing átrepülése is szép volt, de igen kevéske látvány a sok beszédhez, s ahhoz képest, hogy még normális nézőtér sincs kialakítva. Sebaj, azért a vigaszágat megnéztük, bár vicces volt, mert az 5 versenyzőből 2-öt rögtön a Lánchíd alatti átrepülés után kizártak, mert nem tartották be a 370 km/h korlátot. Erre mondta az angol kommentátor aranyosan, hogy ha neki választania kellene a két dolog között, hogy arra figyeljen, hogy ne menjen neki a hídnak vagy a kilométerórát nézze, akkor bizony ő is a hidat választaná:P Próbáltuk fotózni, hát rácsos kordonon keresztül, illetve ilyen tempóban nem egyszerű a kép készítés.
Mivel a vigaszági verseny után, ismét reklám (még jó, hogy a kivetítőknek hála ezt egy szabadtéri rendezvényen sem úszhatja meg az ember) és egy hosszabb szünet következett, úgy gondoltuk, hogy nekünk mára elég lesz. Egyébként teljesen érthetetlen számomra, hogy miért kell ezt a versenyt, egészen este hatig elnyújtani:$
Szóval visszaindultunk, utunk a lépcsőig nem volt nagyon gáz, bár meg kell jegyezzem, hogy mi magyarok nem igazán jeleskedünk az ilyen tömeges rendezvények szervezésében, s az azokon való részvételben sem (aka iszonyatos udvariatlanság, türelmetlenség jellemez sok résztvevőt, nem figyelnek a másikra, lehamuzzák, rálépnek, lökdösődnek, szemetelnek, s meg sem próbálnak figyelni az alapvető írott vagy íratlan biztonsági szabályokra). A lépcsőn jött az igazi magyar virtus, tele volt két oldalt, középen egy kis sorban lehetett le és fel menni rajta, ehhez képest, az emberek ahelyett, hogy haladnának még megálltak bámészkodni (mi még gyalog is tudunk dugót generálni:P), aztán jött két rendőr nagy dirrel-durral, mögöttük két mentős: rendőr lökdös (!) félre mindenkit, s kiabál (nem túl hangosan) hogy utat, majd majdnem átesik egy lánckorláton, de azért átjutnak. Elgondolkodtató volt látni, hogy miközben egy beteghez siettek, majd ők maguk okoztak balesetet:(
Azért visszajutottunk a kenyérfesztiválos részre, ahol lőttem is gyorsan két lesifotót Limaráról;) Majd mikor eloszlott a tömeg körülötte oda is mentem hozzá. Örülök, hogy megismerhettem és beszélhettem vele pár szót. Nehéz elhinni, de még annál is kedvesebb aranyosabb, mint amilyennek a blogja alapján gondoltam:)
Ezután hazafelé vettük az irányt. KáeM és a cica annyira elfáradtak (KáeM-et még értem, hogy a tömeg, meg a séta, na de a cica itthon szunyált eddig is:P), hogy míg én e sorokat írom ők a fáradalmaikat pihenik ki, így:
Aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm! Sajnálom, hogy nem tudtunk többet beszélgetni!
VálaszTörlésSzép, olyan lesifotókat hoztál, ahol nem csinálok semmit, csak Julika, a társam dolgozik! :))))))
Ez az igazság:) Szerintem nem gáz a fotó, tekintettel arra, hogy láttom, hogy egész nap alig van megállásotok - írtam is, hogy nem volt egyszerű odaférkőzni:) Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhattunk.
VálaszTörlés