2009. augusztus 14., péntek

Pide – A török pizza

Régebben láttam egy műsort a TV Paprikán, ahol egy idős török néni készített egy étteremben pide-ot (ott emlegették a török pizzaként). Bevallom, előtte nem is hallottam róla. De ott annyira tetszett, hogy ki akartam próbálni, most jött el a pillanat. A recept nagyjából egyezik azzal, amit a néni a műsorban elmondott, leszámítva, hogy ő nem sertéshúst használt, hanem –ha jól emlékszem – bárányt. Illetve ő konkrétan kapásból két kiló lisztből csinálta, én ezt jelentősen csökkentettem.

Pide

A tészta: 30 dkg liszt, fél csomag szárított élesztő, 2 evőkanál joghurt (sűrűbb fajta), fél tojás, 1 evőkanál puha vaj, só, csipet cukor, 1 dl langyos víz

A hozzávalókból tésztát dagasztunk és alaposan megkelesztjük. Amíg kel elkészítjük a tölteléket az alábbiak szerint. A megkelt tésztát négy egyenlő darabra vágjuk és csónak alakúra kisodorjuk (jó hosszúkásra, amennyire csak a sütő tepsi mérete engedi), majd közepén elhelyezzük a tölteléket, úgy, hogy maradjon két-két centi, amit ráhajtunk, a végét is beformázzuk. Olívaolajjal kikent sütőlapra tesszük, majd szélét a felvert fél tojással megkenjük. A középső húsos részre reszelt sajtot szórunk (az étteremben lehetett kérni sajt nélkül is) és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

Töltelék (4 pide-hoz): 30 dkg darált hús (nálam sertés), 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 paprika, 1 nagy paradicsom, só, bors, pirospaprika, olívaolaj, erős paprikakrém

Az apróra vágott hagymát az olíva olajon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a húst és a fűszereket. Fehéredésig pirítjuk a húst, majd a többi hozzávaló hozzáadásával krémesen sűrű, de nem száraz szósz főzünk belőle (nekem felvett kb. 1 dl vizet is). Mikor minden megpuhult, akkor hagyjuk kihűlni, majd a fent leírt módon a pide-ba töltjük.

Leírva hosszabb, mint elkészíteni és nagyon finom lett. Laktató, egy személynek igazából vacsoraként két darab bőven elég (mi egy-egyet tudtunk megenni).




2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Kár h a dagasztás nem az erős oldalam, nem úgy a macseknak, ha ritkán rájön a boldogság :o)!

    VálaszTörlés
  2. :) Add ki neki bármelóba. Jade nagyon szeretett volna segíteni, mikor csináltam, de nem hagytam neki.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly