2009. június 22., hétfő

Fehércsokis- málnás hasáb

Szombaton még a grillezés és a fallabda előtt elmentünk a piacra. S az egyéb vásárlások mellett ismét elcsábultunk egy kis libamájra, ez lett a vasárnapi ebéd. Csak úgy fokhagymásan libazsírban megsütve, ahogy korábban is. Nem tudom, hogy valaha eljutunk-e odáig, hogy mást készítsek belőle, mert ebben a formában annyira szeretjük. Azért sütöttem hozzá egy kenyeret (csak most fűszer nélkül). S desszert is készült az alábbi hasáb személyében. Ennek receptjét Ottisnál találtam (minimális módosítással készítettem el) és csak megerősíteni tudom: tényleg tökéletes páros.




Málnás fehércsokis hasáb
Hozzávalók: 5 dl tejszín (Hulala), 35 dkg málna , 1 tasak zselatinpor, 10 dkg fehér csokoládé
Elkészítés: A fehércsokit felolvasztjuk 3 dl tejszínben, majd miután enyhén kihűlt berakjuk a hűtőbe pár órára (esetemben egy óra volt, de több jobb lett volna). Közben pépesítjük a málnát és kemény habbá verjük a maradék 2 dl tejszínt. 1 kis tasak zselatínt feloldunk egy 1 dl vízben, felét a málnapéppel elkevert tejszínhez adjuk. Ezt a krémet folpackkal kibélelt hasábformába simítjuk és hűtőbe tesszük. Közben a fehércsokis tejszínt felverjük és hozzáadjuk a maradék zselatint. (nekem nem lett tökéletesen habos, mert nem vártam eleget) Ezt a krémet is málnásra simítjuk és dermedésig hűtjük. Ezután kiborítjuk, lehúzzuk róla a fóliát és jól megesszük.

3 megjegyzés:

  1. Nálam is málna-fehércsoki-mascarpone kombó volt hétvégén :-))

    A libamájat pedig vétek bárminek is elkészíteni! Az úgy jó!

    VálaszTörlés
  2. Most találtam rá erre a bejegyzésedre, úgy örülök,hogy ízlett és főkétn hogy kipróbáltad!Köszi!!!

    VálaszTörlés
  3. Szia Ottis! Igazán nincs mit, nagyon megérte kipróbálni:)

    VálaszTörlés

Printfriendly