2009. február 10., kedd

Bagoly Csárda Panzió

Ígértem a születésnapos étterem véleményezésben, hogy bemutatok a környékről még egy éttermet: a mecseknádasi Bagoly Csárda Panziót. Ha őszinte akarok lenni, akkor véleményem szerint a környék legjobb étterme, ami egyben az ottani lakodalmak fő színtere is, ami nem is csoda, hiszen van egy 250 fős rendezvény termük, ami azért vidéken elég ritka.

Most nem tudok konkrét ételfotókkal szolgálni (ízelítőnek a neten keresgéltem hasonlóan tálalt finomságokat), mert régen jártunk arra, viszont mindenképpen be akartam mutatni. Azért az oldalukról mentettem néhány fotót. Az étterem rész három helyiségből áll, melyből általában kettő áll a vendégek rendelkezésére. Van egy svábosan berendezett szakasz – ami nem meglepő hiszen ezen a környéken nagyon sok sváb származású család él, egy normál és a különterem, amit többnyire lakodalmakkor használnak. Jártam itt több lakodalomban is, akkor sem csalódtam. Természetesen jó időben a teraszon is van lehetőség az étkezésre.


A konyha jóféle magyaros, néhány sváb étellel kiegészítve. Nem mondanám, hogy szezonális, inkább állandó az étlap kínálata. Kiemelkedően finomak a halételeik, ebből többet is kóstoltak már a családban és ha arra járunk biztosan eszünk fokhagymakrémlevest is, mert itt próbáltuk először és itt is szerettük meg.

A kiszolgálásra sem volt még eddig soha panaszunk, bár legutóbbi látogatásunkkor volt némi problémánk azzal, hogy nem mindent tudtak adni, ami az étlapon szerepelt, ami azért hagyott némi rossz szájízt.

Árkategóriára nagyon barátságos a hely, különösen a pesti éttermi árakhoz szokott pénztárcának.

/Az étel fotók a google képkereső jóvoltából lehetnek itt./

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly