2009. június 16., kedd

Japán kristálygomba limonádé

A családban a nagynéném kezdte az őrültet, anyu tőle kapta, én pedig anyutól. Az internet tanulsága szerint nem egyszerű hozzájutni, pedig azt tapasztaltuk, hogy nagyon gyorsan szaporodik. Általában szkeptikus vagyok az ilyen mindenre jó dolgokkal kapcsolatosan, de mivel az íze határozottan kellemes, hátrányos mellékhatását nem tapasztaltam (és nem is találtam a neten sem), ezért hát isszuk.

Na de a részletek:

A vizikefír (japánkristály) a Lactobacillus brevis, Streptococcus lactis és a Saccharomyces cerevisae szimbiózisa. Más szerzők a Betabacterium vermiforme és Saccharomyces pastorianus fajokat nevezik meg fő alkotóknak, melyek mellett további baktérium és élesztőfajok előfordulhatnak, hiszen vegyes kultúráról van szó.

A beteggyógyításban a kristálygomba, mint anyatejpótlék, terhességi ekcéma ellen is szolgált, valamint krónikus női altesti betegségeknél.

Felhasználási lehetőségek: idegbetegségek, belső daganatok, bronchitilis, vérszegénység, vérkép problémák, sklerózis multiplex, vérnyomás és testsúly normalizálás.

Naponta 1 liter, 2-6 hónap alatt gyógyul.

Kiütések ekcémák: naponta fél liter külsőleg bedörzsölni, hagyni megszáradni. Ha kézről, arcról van szó, reggel lemosni, 2-4 nap alatt eltűnnek.

A legfontosabb: A kristálygomba megakadályozza a táplálék rothadását a belekben, ezáltal gyógyít és élethosszabbító hatása is van. A kristálygombát naponta kell inni, nem zavarja az emésztést, mert gyorsan felszívódva a vérbe jut.

Fincsi és egészséges.

Elkészítése (2 literhez): Széles szájú nem fém zárható edényt, vagy üveget használjunk. (Pl.: ha nincs ilyen nagy üvegünk, műanyag üveg tetejét levágjuk és fóliával meg befőttes gumival zárjuk) 6 evőkanálnyi kristálygombát műanyag szitába téve meleg vízzel lemosni, 8-10 dkg cukrot ízlés szerint, 1 db száraz fügét, vagy 8-10 szem mazsolát, esetleg 1 db aszalt barackot, és fél jól megmosott citromot teszünk bele. 2 liter hideg vízzel felengedjük, jól felkavarjuk és szobahőmérsékleten 2-3 napig érleljük.

Minden nap megkeverjük. Érlelés után leszűrjük, üvegbe töltjük és a citrom levét belecsavarjuk.

Ügyeljünk arra, hogy a gomba fémmel ne érintkezzen. A kristálygombát langyos folyóvíz alatt műanyag szűrőben alaposan kimossuk és a fent megadott módon újra felhasználjuk.

A gomba gyorsan szaporodik, nehéz hozzájutni, ezért szemétbe dobás helyett jobb a felesleget tovább adni.

A belőle készített ital a hűtőben néhány napig eláll. Fogyasztása hűtve a legjobb.

Én is fenti leírás szerint készítem, naponta kb. fél litert iszunk meg fejenként.

A fenti információk az anyukámtól kapott gépelt lapon, illetve az alábbi linken is megtalálhatóak.

Tekintettel arra, hogy szorgalmasan szaporodik, aki esetleg szeretne, annak fel tudom ajánlani, hogy amint lesz megint megfelelő mennyiségű szaporulat (most anyósomnak adtam az első duplázódás eredményét:)) azt szívesen átadom.

247 megjegyzés:

  1. Szia ! Nem akarlak lelombozni, de kb. fél évig ittuk családostól is, kolléganőkkel is, de a kellemes hűsítő hatáson túl semmilyen hatással nem volt ránk. Sem a különböző bőrbetegségek, sem az emésztési gondok, sem a vérszegénységem nem javult tőle egy jottányit sem. Ehhez képest elég macerás nap mint nap szűrögetni, kevergetni. Azért sok sikert kívánok: Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nem lomboztál le, írtam is, hogy nem igazán hiszek benne, de mivel hátrányos mellékhatást nem észlelek, hát iszom:)Ha megunom a szűrögetést majd abbahagyom:D

    VálaszTörlés
  3. Szia!Nem tudod véletlenül hogy gyermeknek hány éves kortól adható?Állítólag nagyon jó immun erősítő!Megpróbálkoznék vele!Előre is köszi!Mariann

    VálaszTörlés
  4. Kedves Mariann! Sajnos pontosan nem tudom. Annyit olvastam róla, hogy isszák kis gyerekek is, de hogy hány éves kortól azt nem tudom. Anyukám adja az unokaöcsinek és huginak (10,5 és 2,5 évesek) de természetesen kisebb adagban. Hátrányos mellékhatásról még senki nem számolt be a családunkban.

    VálaszTörlés
  5. Köszi Vica!Ez nagy segítség!Nagyon köszönöm!Minden jót!Mariann

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Arról van valakinek információja, hogy vajon van-e köze a candida gombának és a kristálygombának egymáshoz, azaz hatással vannak-e egymásra, avagy nem, ha igen, pozitív vagy negatív? Engem konkrétan az érdekelne, jó-e candida ellen a kristály. Bár gombát, gombával... Hm.. várom visszajelzéseiteket! Köszi! A.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Névtelen! Erről sajnos nincs információm:(

    VálaszTörlés
  8. Én is iszom a kefírgombát,sőt a barátnőm, akitől kaptam látványos javuláson ment keresztül.Tavaly 2 cm-es daganatot diagnosztizáltak a mellében.Mire minden vizsgálaton keresztül ment, ami egy-két hónapba telt,és időpontot kapott a műtétre,addig a daganat visszahúzódott 0,8 cm-re.Természetesen folyamatosan itta a kefírgombát.Az orvosok sem hittek a szemüknek, hogy hová tünt a daganat,miért húzódott vissza.Mint tudjuk a sok méreganyag amit megeszünk, az táplálja a daganatos sejteket.A kefírgomba viszont gyorsan eltávolítja a szervezetből a mérgező anyagokat, nem engedi, hogy felszívódjanak,tehát a daganatos sejt nem tud miből táplálkozni, így elpusztul.
    Én hál Istennek soha nem vagyok még megfázva sem,orvoshoz sem járok.Én hiszek a gyógyító hatásában,akár ki akármit mond.Gyógyszer helyett kefírgomba a szlogenem.

    VálaszTörlés
  9. Na üdv.
    Irta valaki nem használ,macerás meg ilyenek.Hmmm ,gondolom a Tes ... ba nem macerás menni.Azért ne legyünk annyira kényelmesek. Kicsit kellene változtatni a hozzá álláson nem -e?
    Szerintem:minden ami természetes az csak jó lehet,márpedig a természet közeliséget csak magunk tudjuk megtenni nem pedig a különféle üzlet hálózatok.Vagy ki hogyan gondolja.

    VálaszTörlés
  10. Andorné! Köszi, hogy megosztottad a tapasztalatot.

    Névtelen! Hát igen, a hozzáállással általában alapvető problémák vannak, és nem csak ennél, hanem egy csomó minden másnál is...talán egyszer változik, én mindenesetre törekszem a tudatosságra, természetközeliségre.

    VálaszTörlés
  11. Ha valaki igényel szóljatok, termeltem egy adagot! Még egy azt a mennyiséget naponta kell meginni. A folyadék bevitel nagyon fontos élettani szempontból. Ez ízletes, igyuk! Tóth Ágnes 06-203656883

    VálaszTörlés
  12. Hllo mindenkinek! Nemreg egy nagyon kemeny epekrizisen mentem keresztul es az orvosok egy 2cm-es epekovet allapitottak meg nalam! Naponta eros fajdalmaim voltak ! En mar ittam a gombat ezelott 7-8 evvel fogyokura celjabol de semmi hasznat nem talaltam ezert tovabb adtam! Most a sogornomtol kaptam gombat amit ciprusrol hozott ,hogy probaljam ki mert jo az epebajokra is. Nagyon szkeptikus voltam a gombaval kapcsolatban de megkostoltam es lassatok csodat: kb 10 perc mulva elmult a fajdalom es azota nem faj az epem ! Ehetek akarmit es jol vagyok! En sem hittem benne de mostmar hiszek es minden mesodik nap keszitem a gomba szorpot! hat csak ennyit a szkeptikusoknak!!!!

    VálaszTörlés
  13. Szép napot!Én régebbről ismerem ezt az italt,bár nem én fogyasztottam aktívan.Szerintem nagyon fincsi,és legfőképpen biztosan nem ártó!És a mesterséges,laboros művitaminoknál hatásosabb.Az emberek azért nem hisznek ebben az italban,mert "csupáncsak" annyit tesz,hogy nem történik veled semmi.Egészséges leszel/maradsz,és nem lesz semmi bajod.Ergo érdemes volt fogyasztani!Hiszen nem az a legnagyobb dolog,hogy semmi bajod??Ne értékeljük alul ezt a teljesítményt!És mert nem nőnek szárnyaink,és nem világosodunk meg tőle,még nem jelenti azt,hogy kevésbé értékes dolgot tartunk a kezünkben!Kitartónak kell lenni!És "megelégedni" annyival,hogy egyszerűen csak egészségesek maradunk tőle,és nem a világot váltjuk meg általa!
    Igazából azért írok ide,mert egyedül itt látom,hogy nagyjából még aktuálisan foglalkoznak a japán kristálygombával.Anyukámnak nagy szüksége lenne rá (emésztési problémák,gyomorbántalmak,stb... miatt).És ezúton kérek mindenkit/bárkit,akinek esetleg van fölös induló adagja,hogy legyen szíves szóba állni velem(butyimano@gmail.com) és küldeni anyukámnak belőle!Előre is nagyon köszönöm,és remélem,hogy valaki észrevesz.. Judit

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!
    Ha van valakinek felesleges gombája, szívesen vásárolnék tőle. Évek óta vannak emésztési problémáim, nem derült ki mitől.. talán pont ez segítene. mailcímem: nekedmondom@freemail.hu Előre is köszönöm!
    Mónika

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!
    Én anyukámnak vásároltam egy adagot karácsonyra,(vaterán 1000ft, de ad hozzá valami kis ajándékot (leírás szerint 1000ft értékű ezüst fülbevaló, szerintem az túlzás)) azóta már adott anya nekem a szaporulatból, sőt már nekem is van szaporulatom, bár a mostani adagot már eligértem, de egy hét múlva már simán lesz még egy. Ha valakinek Miskolc környékén kell, az szóljon szívesen oda adom. (emib@freemail.hu)
    további jó gombászgatást

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm,hogy megkerestetek,már szerzett anyukám!

    VálaszTörlés
  17. Szeretettel üdvözlök mindenkit.Én az iránt érdeklődnék,hogy cukorbetegek fogyaszthatják-e a kristálygombából készült italt,vagy van-e mód a cukor elhagyására,esetleg mással pótolható-e?Nekem most ígértek egy adagot,de ahogy olvasgattam az elkészítéséről a tudnivalókat,ott a cukor szerepel.Kérlek benneteket,aki tud ezzel kapcsolatban valamit,írjon.Nagyon köszönöm:Veronika

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Kedves Névtelen! A cukorbetegekkel kapcsolatosan nekem sajnos nincs információm. A nagynéném, akitől a családban indult a gomba elég magas cukorral él és issza a fent leírt módon elkészített limonádét, de nem kell inzulinoznia magát...szóval nem tudom. Talán jár majd erre valaki, aki tud érdemi és pontos infót adni.

    E-mailben érkezett: "A kedves vizikefírre vágyóknak írom, hogy én is tudok adni, ha lesz szaporulat! budapesti vagyok! Üdv: Magdi" Nálam van a mail cím, igy aki szeretné vele felvenni a kapcsolatot kérem jelezze.

    Vica

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok! Ha valaki szeretne, én tudok adni induló adagot. wadmirhung@yahoo.com

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!
    Én is most kezdtem el szaporítani kristály gombácskákat!
    Után olvastam a neten, még anyatej pótlónak is használják!Gyulladáscsökkentő hatása van!Tehát bátran fogyasztható!
    Nekem a torkom fáj mindig és bedagadnak a nyirokcsomóim estére!
    Szkeptikusan fogadtam én is az újfajta italt,(főleg a mustra emlékeztető szaga miatt :D ) de a második nap csitult a fájdalom a torkomba ,sokkal kevesebbet köhögök!
    Tehát tovább iszom!!
    4-6nap alatt duplájára nőnek a gombácskák!
    Szívesen küldök én is induló adagot!
    zsnna43@citromail.hu
    Boldog vagyok, hogy kipróbáltam!

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok,

    Szeteném én is kipróbálni a kristálygombát, Győri vagyok. Hogy lehetne ezt megoldani?
    Köszi.
    Kata (kat.farkas@gmail.com)

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok,
    elvileg lehet candida mellett inni, sőt. A kombuchára azt mondták, hogy jót tesz a candidásoknak, mert "eleszi " előlük a szervezetből a cukrot, viszont kiürül, a candida pedig ugye együtt él az emberi testtel. Ez logikusan hangzik, miért ne működne... talán ennél a gombánál is fennáll ez. A Lactobacillus fajok nagyon jót tesznek a bélflórának, elvileg a mindenféle aktív joghurtokban is az van, a belekben meg az immunrendszer nagy százaléka. Én is iszom de szerintem pocsék íze van :)))

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!
    Ha valaki szeretne kristálygombát, az írjon nekem az ircsi8423@freemail.hu-ra, nem kérek érte semmit, de eléggé elszaporodott, úgyhogy akinek szüksége van rá az keressen bátran.
    További szép napot :)!

    VálaszTörlés
  24. Olcsó kristálygomba eladó, bármilyen tételben. hoffizsolti@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok! Mi a múlt héten kaptunk egy adagot, most a második szűrésnél tartunk. Az első nagyon finom lett, de a második adag állaga elég kocsonyás lett. Ez normális vagy esetleg valamit rosszul csináltam?
    Köszi a segítséget
    Kata

    VálaszTörlés
  26. Kedves Kata!
    Nem tudom mit csinálhattál rosszul, csak tallgatni tudom, hogy esetleg nem mostad le jól langyos vízzel a gombákat, vagy esetleg nem öntöttél hozzá elég hideg vizet. De lehet, hogy ezek blődségek, szerintem kezd előlről, és ha akkor sem jó, szerezz egy másik adagot.
    Én szintén használom, és persze nálam is szaporodik. Ingyen adok bárkinek belőle szívesen Bp-en és környékén.
    Nagyon jó, hogy van ez a fórum, én örülnék, ha életbe maradna és néha olvasnánk tapasztalatokat a gombáról.
    Üdv mindenkinek
    Ilona

    VálaszTörlés
  27. Kedves "Névtelen"! (2010. március 7. 16:39)

    Örömmel olvastam a bejegyzésedet! Pár éve én is ittam rendszeresen. Nagyon ízlett...és adott egy jóleső fittségérzetet. Szeretném megint elkezdeni a kúrát. Ha még áll az ajánlatod, hogy tudsz adni egy kis adagot, nagyon szívesen venném.
    Kérlek írj egy elérhetőséget a duality01@gmail.com email-címre.
    Előre is köszönöm!
    oresz

    Nekem is tetszik ez a fórum, és az oldal is! Köszönet érte Gumimaci!!!!! :)

    VálaszTörlés
  28. Mea culpa!!!! most látom h van név...! Bocsánat!
    Javítanám az előzőt! Kedves Ilona!-címzésre.

    VálaszTörlés
  29. Sziasztok!
    Keresgéltem kicsit a neten, s megtaláltam a választ a "cukros" kérdésre. Ebből kiindulva azt hiszem nyugodtan ihatják a cukorbetegek is. Annyi a lényeg, hogy addig érleljék az italt, míg még elviselhetőnek érzik az ízét. (kb:4 nap) Ez alatt a gomba megeszi a cukrot. Cserébe italunk tele lesz értékes anyagcseretermékeivel.

    VálaszTörlés
  30. sziasztok. 1 hónapja iszom, háromnaposan tényleg kevésbé édes, de még élvezhető. Amióta iszom, kevésbé vagyok fáradékony. Egy hete begyulladt a szemhéjam semmi nem használt, csak a lé, amit csak egy hét múlva dörzsölgettem rá vattával reggel és este. Négy nap alatt elmúlt a gyulladás. Üdv.ANNA

    VálaszTörlés
  31. Azt azért tudni érdemes, hogy a kristálygomba és a kefir gomba nem ugyanaz, olvastam fentebb egy hozzászólást ezzel kapcsolatban, a hölgy a kefirgombára esküszik. Az is jó, de ez nem az a gomba.

    Egy kis érdekesség, hogy régebben, amikor még nem voltak hűtők, fermentálták az ételeket (pl. savanyú káposzta elkészítés is ilyen).
    Erjesztéssel tartósítottak.

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok!

    Olvasgattam a kristálygomba jótékony hatásairól, és láttam hogy elvileg kiütésekre, illetve ekcémára is jó.
    Erről van valakinek valamilyen tapasztalata?
    A kezemen van egy ekcéma jellegű folt, bár nem teljesen vagyok biztos benne hogy az, és arra szeretném kipróbálni, ha érdemes.
    Köszönöm a választ előre is!

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok!
    Ma lett kész az első levem.Szinte teljesen szénsavmentes lett,és ránézésre a gomba sem szaporodott.Ez normális?(bár a "tarhonyák" egy része szépen "nokedlivé" állt össze a 60 óra alatt.Tehát gondolom élnek még)Minden előírást pontosan betartottam(talán a cukorból tettem bele egy kicsit többet).
    Pár éve anyám tenyésztette a kristályt,de annak leve sokkal szénsavasabb volt ill. durván szaporodott a gomba.Még arra lennék kiváncsi,hogy meddig bírja ki víz nélkül.Postán küldték és utána még kb 12 órát állt a hűtöben.Ötleteteket,tapasztalatotokat előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  34. Szervusztok!

    Nagyon "izgalmas" amit írtok!
    Szeretném kipróbálni mindkettőt.
    Budapesten lakom a IV. ker-ben, ha valakinek van a közelben, érte megyek.

    Üdvözlettel:
    Kisné Jutka
    kispeterne@chello.hu

    VálaszTörlés
  35. sziasztok,

    gomba lefagyasztva,majd kiengedve.szerintetek?nem nagyon szaporodik, 5-6.italt csinálok.nem sok változás. Zsolt

    VálaszTörlés
  36. sziasztok!
    nekem szombatra lesz egy adagom...utana elvileg 2 naponta...ha valakinek kellene, szóljon!
    TERMÉSZETESEN INGYEN!!!!!
    terrypaci@yahoo.com

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok!


    Nemrég hallottam a kefírgombáról és egy kicsit utánaolvasgattam a neten, így találtam rá a kristálygombára.

    Szeretném kipróbálni, ha valaki tudna nekem ebben segíteni az nagyon szuper lenne. Budapesten lakom.

    Előre is köszönöm!


    Anett

    VálaszTörlés
  38. Sziasztok!

    ha valaki tudna adni kristály gombát, nagyon örülnék neki. Budapesten lakom, és érte mennék.

    Köszönettel

    Nagy Mária
    nagymaria62@gmail.com

    VálaszTörlés
  39. Sziasztok!

    Nagyon szépen kérem,akinek van felesleges kristálygombája,az küldjön nekem valamennyit postán! Rákos beteg van a családban és szeretnénk mindenféle alternatív gyógymódot kipróbálni,de anyagilag már nem bírjuk. A postaköltséget természetesen előre kifizetem. Sürgős lenne.
    Nagyon köszönöm előre is!

    Üdv,Erzsi

    VálaszTörlés
  40. Jajj,elfelejtettem leírni az e-mail címem: fly-trouble@freemail.hu

    Köszönök minden segítséget előre is.

    Erzsi

    VálaszTörlés
  41. Kedves Erzsi!

    nekem van felesleges kristálygombám és nagyon szivesen küldök természetesen ingyen ha eddig még senki nem küldött .
    ezen az e-mail cimen vedd fel velem a kapcsolatot.szekvencia@citromail.hu
    Anikó

    VálaszTörlés
  42. Üdv!

    Mi gyümölcscukorral is megpróbáltuk éppen ma lett bekeverve. Ha beválik, szerintem cukorbetegek minden gond nélkül korlátlanul fogyaszthatják így.
    Pár nap múlva többet tudok majd.
    farkinca@mail.com

    VálaszTörlés
  43. Sziasztok!
    Tudna esetleg nekem valaki segíteni, hogy mit csinálok rosszul? A gombák elkezdtek feljönni a lé tetejére. Gondolom ez nem normális. Megötlem őket?
    Kata

    VálaszTörlés
  44. A terhes nok ihatjak?segitsetek ha tudtok.kosz elore is

    VálaszTörlés
  45. Kedves Levi!
    Információim szerint sem a várandóság, sem a szoptatás alatt nem káros a kristálygomba levének fogyasztása a megfelelő adagban. Sőt bizonyos helyeken kimondottan ajánlják a terhesség alatti fogyasztást.

    VálaszTörlés
  46. Sziasztok! Én is szívesen küldök japán kristálygombát, és kefírgombát is. (csatanekati@gmail.com)

    VálaszTörlés
  47. Helló Mindenki!
    Kb. két hete kaptam a kristálygombát, azóta iszom szorgalmasan, viszont az étvágyam nagyon megnőtt tőle. Volt már másnak is ilyen tapasztalata?

    Előre is köszi!
    Rita

    VálaszTörlés
  48. kedves mindenki!

    már nagyon sok jót olvastam a kristálygombáról, és szeretném én is kipróbálni. jól értelmeztem, hogy emésztési gondokra remekül használ?

    ha valaki lenne olyan kedves, és van épp egy kis felesleges gombája, küldene nekem postán? természetesen kifizetem a költségeket!

    a címem:
    kyartin@gmail.com

    előre is nagyon köszönöm :)

    VálaszTörlés
  49. Sziasztok! :o) Mi még csak pár hónapja isszuk a gombából készített italt, és nagyon örülünk, hogy találkoztunk vele. :o) Testvérem 15 éve küszködik gombás fertőzéssel, és megannyi kezelés sem segített, ám a gomba igen. Édesanyám számtalan, eredetét eddig meghatározhatatlannak minősített problémával küzködik egyszerre(ízületi, vérkeringési problémák, migrén, cukorbetegség..., ám már hetek óta fitt, vidám, és tevékenykedik az ágyban fekvés helyett. :o) Magamon is számtalan apró változást érzékelek, ám ami erőteljes, és szembetűnő, kiváló a közérzetem! Ismét nekiálltam edzeni, kevésbé van izomlázam, és a terhelést is jobban bírom. S ami igazán meglepett és örömteli számomra, spirituális fejlődésemet is nagyban segíti. :o)
    Szóval, szeretném, hogy ha minél több ember kipróbálná, és megtapasztalná rá miként hat, ezért is írok elsősorban.
    Van készleten, elajándékozásra váró gombánk, Vas megyében. Itt, s a környéken személyesen átvehető, de postai úton is szívesen eljuttatom annak, aki szeretné. Kérem a csetepe@citromail.hu címre jelezze, aki kipróbálná! Én csak ajánlani tudom!!! :o)

    VálaszTörlés
  50. Sziasztok!

    Nekem van eladó Japán kristálygombám,500 ft-ért tudok küldeni egy adagot. Ebben benne van a postaköltség is. Kicsit szégyenlek pénzt kérni érte,de nagyon le vagyok égve most és bármilyen kis összeg jól jönne. Nincs sok,csak néhány adag,szóval akit érdekel,az írjon hamar! Köszönöm.

    E-mail: thefunkyangel@freemail.hu

    Üdv,Enikő

    VálaszTörlés
  51. Miskolc környékén,ha valakit érdekel gomba,szívesen adok! El is tudom vinni,ha szükséges!

    VálaszTörlés
  52. Én Kolozsvárról megyek le Magyarországrs ezen a hétvégén (Augusztus 7-8). Nagyon hálás lennék, ha Debrecen környékéről jelezne valaki, akinek lenne elajándékozni való kristálygombája. Az e-mail címem: gyulahajdu@yahoo.com

    VálaszTörlés
  53. Sziasztok!
    anyukám tegnap kapott japán kristálygombát és én is kapok majd egy adagot! az lenne a kérdésem hogy nekünk azt ajánlották hogy 6 hónap után hagyni kell egy pár hét szünetet és utána lehet elölről kezdeni! most már csak azt nem tudom hogy az alatt a pár hét alatt hogy pihentessem a gombáim! legyetek kedvesek meg írni köszönöm előre is ! Judit

    VálaszTörlés
  54. Sziasztok!

    Szeretném eladni a közel fél kilónyi szép,egészséges Japán kristálygomba állományomat 1500 ft-ért. Az ár már tartalmazza a postaköltséget is.
    Ha valakit érdekel,kérem jelentkezzen. Köszönöm.

    Üdv: Zita

    zitus1966@freemail.hu

    VálaszTörlés
  55. Sziasztok!

    Több helyen is olvastam, hogy fémmel ne érintkezzenek. Valaki tudja, hogy mi történik, ha érintkeznek?

    Előre is köszönöm a választ.

    Üdv:
    Krisz

    VálaszTörlés
  56. Sziasztok!

    Tudna nekem valaki magyarázatot adni?Egy hete iszom a kristálygombából nyert "üdítőt" Nekem semmi problémát nem okoz,frissebbnek érzem magam.Megkínáltam a barátnőmet, aki egy pohárral ivott belőle,s elkezdett hányni fél óra múlva. Elmondta, hogy nagyon keveset evett egész nap. Ezzel lehet összefüggésbe?
    Köszönöm! Gabi

    VálaszTörlés
  57. Sziasztok!

    Úgy látszik,sok az a fél kiló,mert nem jelentkezett senki.
    Akkor inkább küldök 15 dekányit 500 ft-ért. Akit érdekel,kérem jelentkezzen! Köszönöm.

    Üdv: Zita

    zitus1966@freemail.hu

    VálaszTörlés
  58. Dunaújvárosban lakom. Van valakinek felesleges kristálygomba adagja?

    VálaszTörlés
  59. Sziasztok!

    Erdeklodnek van-e valakinek felesleges kristalygombaja Pecs vagy Gyor kornyekerol?
    Elore is koszi!:)

    katalin.pap@gmail.com

    Kata

    VálaszTörlés
  60. sziasztok én is fogyasztom a gombát nekem nagyon izlik és 2 szürés után kb dupla annyi lesz... egyébként túl sok hatását nem érzem még azonban miota iszom kevesebbet eszek (étvágyamat nagymértékbe csükkenti és ezáltal fogytam is igaz nem vagyok 1 dagadt gyerek de kocka has elfér... szerintem jó dolog és ajánlom mindenkinek

    VálaszTörlés
  61. Sziasztok!
    Nekem is nagyon ízlik ez az "üdítőcske" és nekem használt. Sokáig voltam úgy, hogyha későn ettem akkor másnap reggel puffadtam meg minden bajom volt. Tudom erre az a megoldás hogy nem eszek későn. Ezt is próbáltam, de nem nagyon jött be! :) Viszont most hogy iszom a szörpikét nincs semmi bajom másnapra, sőt azóta már kísérleteztem is, hogy nagyon későn ettem, de a gombán ez se fogott ki! XD Már csak ezért az érzésért is megéri nekem! :) A kétkedőknek meg csak annyit: nem kell egyből csodát várni, ha egy emberi szervezet tökéletesen működik már az maga a csoda! :) Amúgy akinek kell az írjon: zsolicika@gmail.com-ra és megbeszéljük a továbbiakat!
    Üdvözlettel: Zsolti

    VálaszTörlés
  62. Nekem van feleslegem,szívesen adom.Budapest,XXll.kerület.A kis családom fogyasztja,a gyerekek 3,5 és 6,5 évesek.

    adrien.sbognar@gmail.com

    VálaszTörlés
  63. kérdezem, hogy a gomba erjedése. és fogyasztása (kicsit pezsgős íz) nem okoz-e szonda-elszíneződést.
    szabad-e reggel innom, ha utána vezetek? köszi a választ

    VálaszTörlés
  64. Sziasztok!
    Van felesleges kristálygombám Szegeden, szívesen adok, természetesen ingyen. E-mail: theba@t2.hu
    Üdv, theBA

    VálaszTörlés
  65. Sziasztok!

    Van eladó Japán kristálygombám 500ft + p.k. áron. Szívesen feladom bárhová elsőbbségivel,bélelt borítékban,a postázás nem gond. Egy adag 15 dekányi gombát tartalmaz.
    Szép napot mindenkinek!

    Judit

    xmasacar@freemail.hu


    (PS: Molievának üzenem,hogy mivel a gombából készült ital tartalmaz egy nagyon picike alkoholt,ezért közvetlenül vezetés előtt nem ajánlott a fogyasztása.)

    VálaszTörlés
  66. Sziasztok!

    Végigolvastam amiket írtatok, és a szkeptikusokkal egyáltalán nem értek egyet. Könnyű annak, aki teljesen egészséges, a mi családunkban azonban többen allergiásak vagyunk, érrendszeri betegség is előfordul, mindenféle bőrkiütések, stb (hosszú a lista). A kiütéses problémák teljesen tünetmentessé váltak, az allergiás reakciók drasztikusan csökkentek. Jobb közérzet, több energia, jó emésztés és semmi alvászavar. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, bár kicsit rossz ízűnek tartom az italt, megéri inni.

    Van jócskán feleslegem, Bp.-en lakom, szóval akit itt érdekel, az írhat a tacskany@freemail.hu-ra, itt vagyok elérhető :)

    VálaszTörlés
  67. Sziasztok, én is most kaptam egy kezdő adagot, nagyon kíváncsi vagyok :), majd megírom a tapasztalatokat.
    Addig is, akit érdekel Kecskemétről vagy a környékről, remélem hamarosan lesz szaporulat, a szinez@freemail.hu címen jelentkezzen, aki kér (természetesen ingyen).

    Azért nem érintkezhet fémmel, mert a gomba kiválasztott anyagai reakcióba léphetnek a fémekkel. (Legalábbis ha a kombucháról ezt tartják, nyilván erre is ez vonatkozik.)

    Mindenkinek jó egészséget!

    VálaszTörlés
  68. Szia!
    Nekem is van kristály gombám,ha valakit érdekel szívesen adok ingyen.
    Székesfehérváron lakom.
    Írj,ha kell:reiki57@gmail.com

    VálaszTörlés
  69. Sziasztok! Svédországból jelentekezem...Olvasva a a tapasztalokat...le vagyok nyügözve...én is használom kb.1 éve kaptam öket..nem is volt semmi baj...de nem tudom mi történhetett egy idö után már nem nönek a gombák hanem picik maradnak, attól az íze még ugyanaz maradt. Van valakinek valami ötlete? Mit csinálhattam rosszul?Félek nehogy elpusztuljanak. CUKORBETEG fogyasztok tapasztalatait olvasnám, hogy ki milyen hatást tapasztalt??? Az biztos hogy a férjem hátáról a "piggmen" foltok teljesen eltüntek... ÛDV. Gaberi

    VálaszTörlés
  70. Sziasztok!

    kb. 1 hete iszom ezt a levet és nálam erőteles puffadás okoz!Ez normális??Másnál is van ilyen vagy csak én vagyok ilyen gnom??
    Előre is köszike a válaszokat!

    VálaszTörlés
  71. Aki szeretne hozzájutni kristálygombáboz 1000.-/adag +postaköltség, kérem írjon a szilvi.bebe@hotmail.com e-mail címemre. Szilvi

    VálaszTörlés
  72. Rossz helyre tett kommentek:

    Névtelen: Sziasztok!
    Nekem is van kristálygombám,nagyon szívesen adok bárkinek ingyen,székesfehérvári vagyok,ha valakit érdekel itt a környéken,írjatok:reiki57@gmail.com-ra.
    Vica57: Sziasztok!
    Van kristály gombám,tudok adni ha kell valakinek.Székesfehérváron lakom,itt eltudom vinni,vagy érte lehet jönni,ingyen adom természetesen.
    Reiki57@gmail.com (ide írjatok)
    Üdv.Vica

    VálaszTörlés
  73. 1 hónapja isszuk a férjemmel együtt ezt a finom nedűt,nagyon hatásos az emésztési problémáinkra.Vesekő problémára vajon hatásos-e? Ha van valakinek tapasztalata, írjon.
    Nekem is van feleslegem, ha valakinek kell, írjon a takacshungary@freemail.hu -ra Törökszentmiklós és környékiek előnyben.

    VálaszTörlés
  74. Sziasztok,
    ha kell valakinek Veszprém környékén kristálygomba, szívesen adok.
    remanka@freemail.hu

    VálaszTörlés
  75. Sziasztok! Körülbelül 3 hete iszom a kristálygombát, így hát nem tudok különösebb változásról írni, csak annyit, hogy nagyon kellemes az íze, és szerintem nem is olyan macerás elkészíteni. Magunkért ennyit megtehetünk. Nem? Akitől kaptam a gombát azt mondta, hogy Ő sokkal energikusabb amióta issza.

    VálaszTörlés
  76. babi-59 olvastam, hogy valaki amióta issza a limonádét, puffadást okoz nála. Hát én 2 napja iszom és ugy vettem észre, hogy én is puffadok.Nem tudom,hogy ez így normális-e?köszike a válazért

    VálaszTörlés
  77. babi-59. nagyon köszike, hogy írtál, én még kezdő vagyok ezen a téren, s most igazán repesek az örömtől ha megtudok valami ujjat a témával kapcsolatban , jelentkezem. üdv.

    VálaszTörlés
  78. szia!
    lehet valahogy pihentetni ezt a folyamatot???

    VálaszTörlés
  79. 2-3 éves gyerekeknek mennyit szabad inni naponta ? szerintük nagyon finom :) hogy lehet pihentetni,ha megunják?
    kösz Vica

    VálaszTörlés
  80. Sziasztok! Információim szerint műanyag dobozban a hűtőben lehet pár napot pihentetni, utána újraéleszthető, de nem tudom ez mennyire működik, én nem próbáltam.

    Vica! Kisgyerekkel annyi tapasztalat van, hogy anyu adja az unokahúgomnak is időnként (4 éves) egy-egy pohárral, de ő nem issza rendszeresen.

    VálaszTörlés
  81. Sziasztok! Érdeklődni szeretnék hogy a fogamzásgátlóba bezavar? Bár szerintem nem. :) És Győrbe van valakinek ilyen gombája? Nagyon érdekelnek az ilyen dolgok és minél előbb kiszeretném próbálni.:)

    VálaszTörlés
  82. Hogy kell szaporítani a kristálygombát?

    VálaszTörlés
  83. Fogamzásgátlóról nincs információm, talán érdemes lenne egy nőgyógyászt megkérdezni.

    A kristálygomba magától szaporodik, méghozzá elég gyorsan, bár erről a fenti bejegyzésben is szó esik;)

    VálaszTörlés
  84. Mármint úgy értem, hogy csak bele kell tenni egy üvegbe és kész? nem kell semmit se adni nekik?

    VálaszTörlés
  85. Kedves Névtelen! A megjegyzések fölött van egy elég részletes írás a kristálygombáról és annak használatáról:DDDD Ott le van írva, hogy hogyan kell elkészíteni az italt, s ezzel végülis a szaporodás is beindul. :)

    VálaszTörlés
  86. Sziasztok!
    10 napja fogyasztom a kristálygombát,hittel és lelkesedéssel!
    Szerintem fontos a hozzáállás!
    Voltak emésztési gondjaim,gyomorégés,puffadás,így eldöntöttem kitartok,megvárom míg a hatását tökéletesen kifejti!
    Valóban volt tőle erős puffadás,vagy 3 napon át,de ez fokozatosan csökken,és érzem,jobban bírok,és nyugodtabb vagyok!!!
    Szívesen adok bárkinek,Miskolcon,az Avason lakom!
    Email cím hogalamb@citromail.hu

    VálaszTörlés
  87. Sziasztok.
    Én pár napja kaptam kristálygombát.Ha valakinek kell Győrben,Pannonhalmán irjon.
    Email beko.gyongyi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  88. Sziasztok.
    Ha valakinek kell szivesen adok Szolnokon,
    nekem nagyon elszaporodott.
    email:nagybelane3@freemail.hu

    VálaszTörlés
  89. Üdv. Mindenkinek! Érdeklődnek, hogy Eger környékén nincs véletlenül valakinek fölös gombája? Nekem régebben volt, de most sehol nem tudok beszerezni.
    Előre is köszönöm! (wieser@index.hu)
    Nem saját részre kellene, beteg embereken próbálok segíteni! Az ő nevükben is köszönöm előre!

    VálaszTörlés
  90. @Névtelen
    Megkezdtem az első adag fogyasztását. :D Fura íze van, tényleg 3 napig kellett volna hagyni, ez még nekem nagyon édes így 2 naposan. Eddig úgy tűnik túlélték az első leszűrésemet! :)
    Wolfy

    VálaszTörlés
  91. Helló mindenkinek!!
    Akinek szüksége van rá,tudok adni Kárpátalján,Beregszászban!!!!!!Nagyon szaporodik:)

    katryn63@freemail.hu

    VálaszTörlés
  92. Sziasztok!
    Valaki fogyott a kristálygomba fogyasztásától?Én most keztem inni,és fogyni szeretnék.
    Akinek síkerült légyszi írjon.Köszi,szép napot
    meli1969@freemail.hu

    VálaszTörlés
  93. Sziasztok!
    Én 4 hónapja iszom a kristály gombát,és eddig 4 kg fogytam,elhagyhattam az insulint,most már csak gyógyszert szedek a cukor betegségre,rendbe tette emésztésemet,nagyon hasmenéses voltam,és a koleszterinem is rendbe jött.Mindenkinek ajánlom a fogyaztását,és a szfvár környékieknek tudok adni,ha kell valakinek.Írj:a reiki57@gmail.com-ra.
    Üdv mindenkinek.

    VálaszTörlés
  94. Sziasztok!
    Én súlyproblémával küszködök több mint egy éve,szeretném tudni hogy segit-e ebben a kristálygomba?Köszi

    VálaszTörlés
  95. Szegeden van kristálygombám,adok szívesen,jobb mint kidobni a szemétbe. zoleki@citromail.hu -ra írhattok

    VálaszTörlés
  96. Sziasztok! Lenne egy kérdésem a kristálygombával kapcsolatban! Olvastam, hogy jó szemölcsre, hogyan kell ilyen esetben alkalmazni? Magát a gombát vagy a levét kell a szemölcsre tenni? Köszi a választ előre is!

    VálaszTörlés
  97. Sziasztok,Én ma kezdtem el bízom benne,hogy hatni fog.Nagyon finom üdítő íze van.Remélem,hogy egy kicsit fogyni is sikerül tőle és nem leszek fáradékony.Örülök neki,hogy ennyi embernek segített.Párhét múlva meg írom í vátozást amit észleltem.

    VálaszTörlés
  98. Szemölcsre nagyon jo szerek vannak a patikában,olyan is ami azonnal hatásos,lefagyassza egyböl,a gombát inkább igyátok meg,ugyanis a bélben van az immunrendszerünk és ott segit.Ha valakinek kell gomba szivesen adok ingyen Bp 15 ker labuscheva kukac freemail.hu

    VálaszTörlés
  99. Kedves Névtelen! Tudnál erről bővebben írni, hogy sikerült elhagynod az inzulint? Tudomásom szerint aki egyszer inzulint ad be magának, többet a szervezete magától nem képes előállítani már. Köszönöm a válaszod előre is.

    VálaszTörlés
  100. Kedves gombászok! Tudna valaki segíteni? Kaptam gombát, elkészítettem, finom volt. Második alkalommal elkészítettem, valami nyúlós takony (bocs) lett a végeredmény. Lemostam, elfeleztem, újra csináltam, ugyanaz. Most már kezdek dühös lenni. Mit tolhattam el? SOS! Előre is köszi:)

    VálaszTörlés
  101. sziasztok kristálygomba eladó Kaposváron (500ft/adag) akit érdekel írjon tvo@altavizsla.hu

    VálaszTörlés
  102. Jucus
    Kedves Névtelen!Sajnos Te valamit nagyon elronthattál,hogy másodszorra sem sikerült.Langyos vízzel vagy meleg vízzel mostad le?Nem mindegy meddig állt az se mindegy.

    VálaszTörlés
  103. Sziasztok!
    Én most kezdtem el inni a kristálygomba által előállított italt!
    Változásokról nem tudok beszámolni, de ha valakinek gombára van szüksége szívesen adok.
    Pécsieknek személyesen és ingyen.
    Vidékre postán postaköltség ellenében, illetve utánvéttel .
    ybike@freemail.hu címre írjatok!
    Üdv. Zsuzsa!

    VálaszTörlés
  104. Kedves Jucus! Langyos vízzel mostam le minden alkalommal. Akkor is, amikor sikerült. Hogy meddig állt? Első rossz 3 napot, második rossz 2 napot, harmadik rossz 1 napot. A jó 3 napot. Tehát nem az időtényező okozza a gebaszt.

    VálaszTörlés
  105. Jucus

    Szia, akkor nem tudom,hogy mi okozza a gondot,hogy nem sikerül.Én 2l vízbe teszem ami nem mindig hideg 1/2 citrom,6 szem mazsola 15 dkg cukor/van amikor kevesebb/kanállal mérem meg a gombákat át mosom langyos vízzel,és szaporodik folyamatosan.És minden másnap szűröm mert elég gyorsan érlelődik.Annyit gondolkodtam már rajta és nem jövök rá,hogy mi lehet a gond.De hátha sikerül a következő sok sikert hozzá de azért ne ad fel.Szia Jucus.

    VálaszTörlés
  106. Ha valaki szeretne gombát Budapesten szivesen adok ingyen, 15 ker labuscheva,kukac freemail.hu

    VálaszTörlés
  107. Kedves Iza!
    Kérdésedre nem igazán tudom a választ,én januárba kezdtem insulinozni,lehet nem telt el túl sok idő,nagyon sok zöldséges ételt eszem,meg napi kb 1l.gomba lét,ezt most már 5 hónapja iszom,2-3 kanálnyi cukorral készítem el,és akkor a 10 egységről,fokozatosan 2egységhez értem az insulinból,nagyon sokat hypoztam így is,és azt mondta a doki,hagyjam abba az insulint nincs értelme,elég a gyógyszer,hát ennyi,én úgy gondolom sokat segített a gomba.Üdv.

    VálaszTörlés
  108. Nagyon hosszú ideig nem tudtam beszerezni egyetlen adag gombát , végre sikerült.
    Korábban rendszeresen ittam ,nagyon jó tapasztalataim vannak .
    Annyit szeretnék a fogyasztókkal megosztani, hogy a gomba nagyon érzékeny a levegő hőmérsékletére, a klóros vízre .
    Valószínű, hogy akinek nyálkássá vált annak ez az egyik ok.A másik pedig a nem tiszta mazsola, vagy a cukor.Bizony .
    Én a kombuchát is fogyasztom , amit egyszer a dohány füst, de többször a cukor pusztított el.
    Többször használtam ugyan azt a cukrot, a gombám mindig elpusztult. Gyanakodva lecseréltem egy másik gyártó által készített cukorra .
    Azóta él és szaporodik.Én meg fogyasztom:))

    VálaszTörlés
  109. Tisztelt olvasók! Győrben élek, szeretnék kombucha tenyészethez hozzájutni.
    Szívesen adok japán kristálygombát ingyen.
    címem: vili79@freemail.hu

    VálaszTörlés
  110. Sziasztok!

    Én 2,5 évvel ezelőtt ittam ezt a csodaszert, mert tényleg az. Nekem Premenstruációs betegségem van, ami nem kellemes egy betegség amikor mensizek, mivel ilyenkor erősen puffadok bármit eszem, és nagyon fáj a hasam az átlagosnál jobban, és még sorolhatnám a tüneteket. Amikor ittam ezt a kristálygombát, akkor nem viselt meg annyira a nagylánnyá válásom. Ittam egy pár hónapig, de aztán a kitartásom elfogyott, és tönkre mentek a gombáim, amit viszont mostanra már nagyon sajnálok, mert azóta már gyógyszereket is kellett erre a betegségemre szedni, de azoktól sem lettem valami rózsásan. Volt egy kérdező, aki próbált tudakolózni, hogy jó e a fogyásra. Én bizton állítom, hogy amikor ittam a gombás italt, akkor energiával tötődtem fel, volt erőm lemenni a pályára Kosárlabdázni, amit előtte már 5 éve hanyagoltam az erőtlenség miatt, és sikerült 10 kg-ot fogynom. De én kitartok az mellett, hogy csak úgy a gombától nem fog menni, bár előfordulhat, én úgy nem is próbáltam meg fogyni, de, az előtte leírtak igaz történet alapján íródott.
    Dunaújvárosi emberke vagyok. Aki olvassa a városból vagy a környékén élők közül, és van gombája, az írjon nekem a: wikkasade@citromail.hu e-mail címemre, mert vennék egy adagot.
    Köszönöm, hogy megoszthattam veletek gombás élményeimet.
    Tisztelettel: Viki

    VálaszTörlés
  111. sziasztok! ha van valakinek felesleges gombája nagyon szépen kérem adjon nekem. már mindent megpróbáltam . ebben van még egy kis reményem. Bpen élek a Móricz Zs köruton. szívesen elmegyek érte pesten bárhová kell menni érte. előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  112. Kedves Viki és Valéria!
    Szívesen postázok nektek gombát, hisz nem tudok vele mit kezdeni. Gyorsan szaporodik és ha már nem fér a hűtőbe kénytelen vagyok kidobni.
    A postázást is jól bírja.
    Írjatok címemre ybike@freemail.hu

    VálaszTörlés
  113. Sziasztok!

    Egy ideje már én is iszom, de lenne két kérdésem:
    Az egyik, tud-e valaki valamilyen mellékhatásról?
    A másik, hogy az alékohol, ami képződik benne, mennyi? Befolyásolja az autóvezetést? Nem árt a gyerekeknek?

    Köszi Andi

    VálaszTörlés
  114. Sziasztok!
    Én nemrég kezdem el inni, és azt tapasztaltam, hogy jobb a teherbírásom, kevésbé vagyok fáradékony.
    Érdekelne, gyümölcscukorral működik e?
    Köszi Erzsó

    VálaszTörlés
  115. Kedves Csili!
    Működik a gyümi cukorral is,de minden 3-4-dik szűrés után frissíteni kell a gombát,vagyis érlelj egy külön kis edénykébe cukorral,mazsolával,ugyanis ebböl él a gomba.
    Cukorbetegeg is ihatják,én szűk két kanálnyival készítem magamnak,mazsival,és áfonyával,meg a citrommal,és nagyon sokat segitett már nekem.Én abba hagytam az insulinozást,már csak gyógyszert szedek,rendbe tette a beleim,levitte a koleszterin szintemet.5 hónapja iszom,nekem nagyon jó.Ha kell valakinek,Székesfehérváron tudok adni.Üdv:reiki57@gmail.com

    VálaszTörlés
  116. Fehérváron szívesen ajándékozok kristálygombát.

    tpesti@freemail.hu

    VálaszTörlés
  117. Labusch Éva ,üzenem elfogyott a készletem ha ujra termelödik, ismét felajánlom,

    VálaszTörlés
  118. Sziasztok!

    Mi 3 db 5 literes üveggel készítjük és ezeket forgó váltásban 2 naponta szűrjük, azaz 6 napig érik egy üveg. Lesz belőle kb. 3-3,5 liter ital.
    Baja környékén szívesen ajándékozunk, mert a fölösleg is megtöltött egy nagyobb kb 1,5 literes befőttes üveget.

    Írjatok a marina39@citromail.hu, vagy a szabados.p@goto.hu címre!

    SzPali

    VálaszTörlés
  119. Mi már fél éve isszuk a párommal ő azóta fogyott 10 kg-ot,egyébként van szaporulat 3 adagnyi ha valakit érdekel Hódmezővásárhelyen. Kérésre telefonszámot adok

    VálaszTörlés
  120. Sziasztok,

    Nagyon régen (kb rendszerváltás környékén) volt hozzá szerencsém és most nagyon tudnék örülni ha újra hozzájuthatnék.
    Budapesten érte mennék, ha valakinek van felesleges szaporulata
    arius74@gmail.com

    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  121. Sziasztok!

    Szabó Ákos vagyok.

    Én most kezdtem fogyasztani a japán kristálygombát.
    Lenne pár kérdésem:
    Egy hete nevelgetem őket, az természetes ha egy egy gomba nem a víz alján tartózkodik hanem a tetején úszkál. Ez jel lenne hogy valamelyik összetevő nem használ nekik?

    Eddig csapvizet használtam, de olvastam itt hogy a klórra érzékenyek és jobb ásványvizet használni, ez igaz?

    Milyen gyorsan kéne szaporodniuk ha minden megfelelő?

    Miből lehet észrevenni ha valami nem stimm. Vannak jelei ha pusztulnak?
    Azt megfigyeltem hogy nekem nagyobbak lettek vagy csak összetapadtak nem tudom.

    Tud valaki egy természetgyógyászról aki ezzel behatóbban foglalkotott, mármint a kristálygombával?
    Azért kérdezem mert engem már eddigi életem során 4x mütöttek a bélrendszeremre és candida betegségem is van. Azt észrevettem, hogy amióta fogyasztom élénkebb az anygcserém és csikar a hasam. Nem tudom jót tesz e nekem. Valakivel aki ért ezekhez a dolgokhoz szívessen elbeszélgetnék akár személyessen is. Budapesten lakom.

    A válaszokat segítségeteket kérném a szaboakos07@gmail.com email címre nyugodtan írjátok meg. Itt nem túl gyakran van időm fórumozni

    Várom válaszotokat.
    Sziasztok

    VálaszTörlés
  122. 1 kérdés, 1 felajánlás

    Februárban 3 hétre elutazok.Mit csináljak addig a kultúrával? Tudtok-e erre válaszolni?

    Bp. 13-ik kerületében a Dómusz mellett lakom. Ha valakinek kell Kristálygomba szívesen adok a holnapi termésből.
    06-1-2146798

    VálaszTörlés
  123. Szia EMESE!
    Szerintem hűtőben tárolva semmi baja nem lesz a gombáknak 3 hét alatt.
    Leszűrve, lemosva üvegbe, tető rá és 3 hét múlva fejlesztheted tovább.
    Üdvözlettel, nagyi!

    VálaszTörlés
  124. Szia Emese!
    A lányom karácsony előtt kapta a gombát, és január 18-ig csak a hűtőben tárolta úgy ahogy kapta: műanyag dobozban. Ekkor készítette au első adag italt, ami nagyon finom lett. Azóta folyamatosan készíti az italokat az egész családnak, és a gomba is szaporodik rndesen:)
    Jucika

    VálaszTörlés
  125. Üdvözlök mindenkit.

    Én tegnap kaptam a kristálygombát akitől kaptam ő pedig egy hete, így egyértelmű, hogy én érdeklődni szeretnék. Szeretném megkérdezni Bodroginét, hogy a férje csak itta a gombából készült italt, vagy változtatott az étrendjén, sportolt mivel érte el a 10 kg-os fogyást. Előre is köszönöm ha válaszolsz. Válaszolhatsz az e-mail címemre is tothne83@mailbox.hu

    VálaszTörlés
  126. sziasztok nekem 2 éve van ez idő alatt csak vagy 3 szor mostam át nem hűtőben tartottam csak sima vízben vajon jó még az illatával semmi gond

    VálaszTörlés
  127. Sziasztok!
    nemrég kezdtem el a gomba fogyasztását, úgy hogy sok tapasztalatom még nincs, de lenne egy kérdésem:
    tudok róla, hogy a gomba jó kiütésekre is. Én arra lennék kíváncsi, hogy az akne ( hegesedő pattanás)-on tud-e segíteni ez a kristály gomba?
    és ha igen hogyan kell alkalmazni? várom a válaszotokat:). Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  128. Sziasztok!
    Én is kb. egy hónapja kezdtem el a gomba levének a fogyasztását. A kérdésem az lenne ha véletlenül a szűrő nem elég sűrű rácsos és átjut egy - két kis gomba és lenyelem, ez a gyomromba szaporodni kezd vagy van valamilyen mellék hatása? Valamint nektek is a második napra a leszűrt vízben amit fogyasztunk uszkáló fehér valamik vannak?
    Köszönöm előre is válaszotokat...

    VálaszTörlés
  129. Fel tudok ajánlani kezdő adagot,ha Szécsényben vagy környékén laksz és el tudsz jönni érte.Írj e-mailt:betty59@citromail.hu

    VálaszTörlés
  130. Sziasztok !

    Ha valakinek szüksége van kristálygombára Pécsen, szívesen adok, mert van felesleg, ugyanis gombamód szaporodik:-)
    Az e-mail címem: nuestra2007@gmail.com

    üdv: Laci

    VálaszTörlés
  131. Sziasztok!
    Kb. fél éve isszuk a kristálygombát, családomat már elláttam a szaporulattal, ha valakinek kellene: az e-mail címen felveheti velem a kapcsolatot. Budapesten lakom a II. kerületben.
    b.nerzsi@indamail.hu

    VálaszTörlés
  132. Sziasztok!
    Van felesleges kristálygombám,ha valakinek kell Székesfehérváron,vagy környékén,szívesen adok.
    Írj:reiki57@gmail.com

    VálaszTörlés
  133. Sziasztok.
    Ha valakinek szüksége van kristálygombára Szabolcs-Szatmár Megyében , minimális összegért tudok adni.06704184960.

    VálaszTörlés
  134. Sok kristálygombám van, mert ugye gomba mód szaporodnak. Hűtőben tárolom, semmi baja nem lesz.
    Bárkinek szívesen küldök még postán is, csak postaköltség ellenében.Sok embernek küldtem már , nagyon bírja a postázást is.
    ybike@freemail.hu címre egy levél címmel együtt és már küldöm is!
    Nagyon sajnálnám ha ki kellene öntenem :(

    VálaszTörlés
  135. Sziasztok!

    Kriszti vagyok Salgótarjánból.
    Ha valaki tudna nekem postázni kristályombát, akár térítés ellenében is, megköszönném.
    Kefirgombát is régóta keresek, ha azt is tudna valaki küldeni, külön hálás lennék érte.
    e-mail címem: kangel74@gmail.com

    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  136. http://www.teszvesz.hu/japan_kristalygomba_a_kristalytiszta_egeszseg_1442638023.html

    VálaszTörlés
  137. Sok kristálygombám van, mert ugye gomba mód szaporodnak. Hűtőben tárolom, semmi baja nem lesz.
    Bárkinek szívesen küldök még postán is, csak postaköltség ellenében.Sok embernek küldtem már , nagyon bírja a postázást is.
    ybike@freemail.hu címre egy levél címmel együtt és már küldöm is!
    Nagyon sajnálnám ha ki kellene dobni :(

    VálaszTörlés
  138. Sziasztok! Én a második szűrésnél tartok éppen.Nem hittem én sem benne,de anyukám győzködött,hogy próbáljam ki.És nem túl kellemes,de iható,és már az első adag után javult az emésztésem,és az ekcémám,ami miatt elkezdtem inni.Ha minden másra így hat akkor ez egy csodaszer!! És semmi gondot nem okoz a szürögetés meg az elkészítés,és olcsóbb mint bármilyen vitamin.

    VálaszTörlés
  139. Sziasztok!

    Én 3 hete kaptam a gombákat, úgyhogy néhány szűrésen már túl vagyunk, de nem veszem észre, hogy olyan veszett módon szaporodnának... Lehet, hogy nem jó helyen tartom őket?
    Amúgy nekünk bejön, egyedül a lányomnak nem ízlik, de neki is inkább csak a tudat miatt, hogy gombák vannak benne. :) Eleinte nekem is voltak fenntartásaim, de minél többet iszom, annál finomabbnak érzem. :)

    VálaszTörlés
  140. Kedves Nagyi50!
    hogyan lehet postázni a kristálygombát.

    VálaszTörlés
  141. Szia Névtelen!
    Duplán nylon zacskóba, postai borítékban. Postára adással :)
    Üdv.

    VálaszTörlés
  142. Sok kristálygombám van, mert ugye gomba mód szaporodnak. Hűtőben tárolom, semmi baja nem lesz.
    Bárkinek szívesen küldök még postán is, csak postaköltség ellenében.Sok embernek küldtem már , nagyon bírja a postázást is.
    ybike@freemail.hu címre egy levél címmel együtt és már küldöm is!
    Nagyon sajnálnám ha ki kellene öntenem :(

    VálaszTörlés
  143. Sziasztok!
    A gombát, ha meleg helyen tartjátok hamarabb szaporodik. Egyik szomszédom kb. 4 hónapja issza. Cukorbeteg. Most tökéletes neki a vérképe, vércukra, koleszterinje. Áldja a napot mióta elkezdte inni. Anyósomnak székletürítési gondjai voltak. Elkezdte inni és utánna beállt. Minden nap volt neki. De ő már abbahagyta az ivását. A kislányom 3 éves és néha szokott enni a gombából. Igaz, hogy semmi íze, de nagyon tetszik neki, mert úgy néz ki, mint a zseléscukor. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Káros hatásról még soha nem hallottam. Zitusci

    VálaszTörlés
  144. Kedves Nagyi50!

    Kovács Andrea vagyok Budapestről.
    Volna még kristálygombád, amit el tudnál küldeni? Hogyan megy a postázás? Hogy tudom neked rendezni a postaköltséget?

    Köszönöm
    Andrea

    VálaszTörlés
  145. Szia!!!

    Az egész család issza a "gombalimonádét" kb egy hónapja, nekem magas a vérnyomásom és lejjebb vitte, a szüleim nyugodtabbak tőle, ja és elindult a fogyásom! Szerintem szuper! Hallottam én is negatív tapasztalatokat: hányinger, hasmenés, de nálunk egyik tünet sem jelentkezett!
    Szép napot! P.

    VálaszTörlés
  146. Szia Andi!
    írj egy mailt, ybike@freemail.hu
    Üdv. Nagyi!

    VálaszTörlés
  147. Üdv minden kristálygomba termesztőnek !

    Homályosítson már fel valaki légyszí' mert mindig csak általánosságokat olvasok itt.
    Mi az hogy egy adag, vagy kezdő adag ? Mennyi az dekában ?
    Már fél éve csinálom én is ezt a "lábvizet" egy 5 literes üvegbe, de sose tudom akkor most mennyi kristály is van benne ? 1,2,3,4,5 adag ?
    Nekem az 5 literes üvegbe negyedig van a kristály.
    Fél év alatt amit én tapasztaltam leírom :
    Ellentétben egyesekkel én 6 napig érlelem.
    Az üvegbe(5 L) 22 (kifőzdei gulyásleveses)műanyag kanál kristálycukrot teszek.
    15 szem mazsolát jól megmosok! és beleteszem azt is. A fél citrom levét is rögtön belenyomom az 5 liter lébe. Nekem nem vált be, hogy magát a fél citromot rakom bele. A héjától kesernyésebb íze volt. 26 fokos helyre teszem az üveget. 12 óra múlva beindul az "Átalakító hadművelet".
    Elkezdenek a mazsolák liftezni az üvegbe(fel-le).
    Egy hosszú szárú műanyag kanállal naponta kétszer jól megkeverem, kikergetem belőle a forrás következtében képződő buborékokat. A 6. napon 2X2 literes flakonba leszűröm és hűtőbe teszem a kész italt.
    Ha megunom a folyamatos készítést műanyag kis vödörbe rakom a lemosott kristály gombát és 10 szem megmosott! mazsolát rakok rá és zsupsz be a hűtőbe. 2 hétig táplálja a mazsola a kristályokat és nem halnak éhen. Aztán vagy új lábvizet csinálok belőle, vagy lecserélem a mazsolákat és tovább hagyom a hűtőbe.

    VálaszTörlés
  148. Szekszárdon adok szívesen kristálygombát de mivel sok cukrot fogyaszt 1 kg ot kérek cserébe.üdv
    Eszti
    30-2435 -404

    VálaszTörlés
  149. Kérdésem lenne :
    Tudja valaki, hogy 4 nap kiforrás után mennyi cukor marad az italban ?

    VálaszTörlés
  150. Sziasztok! Van a családban egy 33 éves daganatos beteg, akiről az orvosok már sajnos lemondtak. Hallottunk a kombucha tea hatásairól és úgy gondoljuk, hogy talán ez segítene. Ha valakinek van fölösleges gombája és tud segíteni, előre is megköszönnénk! Talán sikerül egy életet megmenteni. Akinek van, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. e-mail: pappzolee13@gmail.com
    Előre is köszönöm a segítséget!!!

    VálaszTörlés
  151. Kedves névtelen!
    Az orvosok sajnos elég hamar lemondanak a daganatos betegről, mert nem mindig tudnak segíteni. A kombucha tea lehet, hogy jó, de nem bíznám csak arra a gyógyulást. Komplex terápia jobban eredményre vezethet. Létezik a daganatos sejtek éheztetésére alapuló diéta, ha a betegnek van hite, meg kell keresni egy szellemi gyógyítót, fontos a pozitív gondolkodás, és még lehetne sorolni. Lényeg, hogy a gyógyulásba vetett hit nagyon erős legyen, ez adhat annyi időt, amíg a többi módszer moghozza a gyógyulást. Áldott napot kívánok.

    VálaszTörlés
  152. Kedves válaszoló!
    Igen, tudunk róla, felvettük a kapcsolatot prof. Dávid Tamással, az ő terápiáját alkalmazzuk és ezt a gombát csak egy kis kiegészítő célra gondoltuk. Aki tud segíteni,kérem vegye fel velem a kapcsolatot e-mail-ben. Előre is köszönjük!!! e-mail: pappzolee13@gmail.com

    VálaszTörlés
  153. Azt elfelejtettem előző hozzászólásomban feltüntetni, hogy kombucha gombára lenne szükségem, akinek van és tudna adni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot.
    e-mail: pappzolee13@gmail.com
    Előre is nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  154. Kedves névtelen!
    Beütöttem a keresőbe és találta olyan oldalt ahol lehet rendelni kombucha gombát.Ezen az e-mailen rendelhetsz:reikiklinika@freemail.hu

    VálaszTörlés
  155. Varga Gábor hatóanyag szakértő gyógygombáit ismered ? Komoly eredményei vannak a rák hatástalanítása terén. Nézz utána a neten, sok anyag van fent ezzel kapcsolatban. A kombucha talán segíthet, de nem szabad csak abban bízni !

    VálaszTörlés
  156. Sziasztok, Veszprémi vagyok, van japán kristálygombám. Ha kell, szívesen adok ingyen, csak hozz befőttes üveget. (annyira undorító hogy csak pénzért meg mindenféle szarakodásért adnak az emberek egymásnak)
    virgin@citromail.hu

    VálaszTörlés
  157. Sziasztok!
    Nekem van felesleges kristálygombám,ha valakinek kell,Székesfehérváron,szívesen adok.Írj a:reiki57@gmail.com-ra.

    VálaszTörlés
  158. Sziasztok!

    Mi történik ha a gomba fémmel érintkezik,ront a hatásán, esetleg nem szaporodik??

    köszönöm Zita

    VálaszTörlés
  159. Sziasztok! Nekem is van kristálygombám, 6-7 litert készítek egyszerre, bőven tudok adni bárkinek. :-) Itt találtok meg: www.lazare.mlap.hu Budapesten a XIII. kerületben lakom, Természetgyógyászattal foglalkozom, 1 hónapja iszom a kristálygombát, és több jótékony hatását is észrevettem már. Először a bőrömön vettem észre változást, az emésztésem meg bőséges, rendszeres, jó állagú (mert ez is nagyon fontos!) elmúltak a hasfájások. Sokmindent meg lehet állapítani "testünk üzeneteiből!" Bocsi, hogy ezt így leírom, de ez nagyon fontos, ahogy már többen írtátok, hogy a méreganyagok ne maradjanak benne a szervezetünkben. Könnyebbnek, lendületesebbnek érzem magam, és elindult a fogyás is, tehát érzem, hogy szervezetem kezd beállni a harmonikus egyensúlyba. Mellékhatást semmit nem tapasztalok, de fertőtlenítő ezüst aurája elárulja, hogy nem szennyezett, nem káros dologról van szó. Ajánlani tudom mindenkinek! :-) Jó egészséget Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  160. Sziasztok.Debreceni vagyok,bárkinek küldök nagyon szívesen,természetesen ingyen.evike79@citromail.hu

    VálaszTörlés
  161. Sziasztok!!

    Nekem van egy 8 éves kislányom,akinek súlyos ekcémája és napallergiája van.A kristálygombát ajánlották most legutóbb mert már semmi sem használ és nagyon szenved szegény!!Szeretnék kérni valakitől egy induló adagot ha lehetséges hátha,mert különben újra a lakásban töltjük az egész nyarat,mert rögtön sebes lesz ha süt a nap :(Már most is az de suliba muszály menni és sokat csúfolják!!Kifizetem a posta költséget ha kell csak valaki segítsen ha teheti.email címem:miszkiszni@gmail.com Perkátán lakunk Székesfehérvár és Dunaújváros között!!Kérem aki tud írjon és kiadom a címet meg mindent.Előre is köszönöm!! Anikó

    VálaszTörlés
  162. Pestlőrincen ingyen tudok két adag kristálygombát adni, aki szeretne vele foglalkozni. notice@freemail.hu

    VálaszTörlés
  163. Sziasztok!
    Székesfehérvári vagyok,itt a környéken,ha valakinek kell kristálygomba,szívesen adok,természetesen ingyen.Írj:reiki57@gmail.com-ra.Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  164. Kaposvár környékén, akit érdekel és lesz felesleges adag az nyugodtan keressen.
    r8r@freemail.hu

    VálaszTörlés
  165. Azt tudni kell, hogy minden hasonló dologgal szemben szkeptikus vagyok! Ugyanakkor gyógyszerellenes. Sok mindent kipróbáltam, ízületre, epekő eltávolításra (ez sikerült műtét nélkül) belekre,stb. Amit már magam is kipróbáltam, azt tudom ajánlani másoknak is.
    A kristálygomba készítményt már korábban is ittam, de abbahagytam, akkor rövid ideig alkalmaztam, de hatását nem észleltem.
    Most három hete iszom, három kilót fogytam, gondolom a hatása miatt. Amúgy mindig alacsony a vérnyomásom, a szívverésem 52 volt általában, az alacsony vérnyomásom szinte óránként változott, inkább úgy mondanám, hogy nagyon alacsony.
    Amióta iszom, jobb a közérzetem, a szívverésem, a vérnyomásom stabilizálódott. Több az energiám, nem vagyok fáradékony, nyugodt vagyok. Három hét alatt, ugyanis hepatitis-C vírushordozó vagyok, és a vírusok száma alig mutatkozik, tehát csökkent. A májam sima, nincs rajta elváltozás. Más problémám nem volt, arról nem tudok beszámolni. De valóban állítom, hogy hatékony. A lustaságot félretéve, mindenkinek ajánlom. Ha valakinek szüksége van gombára szívesen félreteszem és odaadom. Ezért írom oda a telefonszámomat, hogy könnyebben elérhető legyek, ha valakinek szüksége van rá. 06209230393. Nem kell megijedni, mert ingyen adom. Üdv. M. R.

    VálaszTörlés
  166. Sürgősen szükségem lenne legalább egy adagra - Budapest külső kerületeit leszámítva elmegyek érte. Nagyon kérem, ha van valakinek felesleges, írjon. Előre is köszönöm!
    Kedves M.R. van még félretett kristálygomba?
    Üdv. Kala

    VálaszTörlés
  167. Sok kristálygombám van, mert ugye gomba mód szaporodnak. Hűtőben tárolom, semmi baja nem lesz.
    Bárkinek szívesen küldök még postán is, csak postaköltség ellenében.Sok embernek küldtem már , nagyon bírja a postázást is.
    ybike@freemail.hu címre egy levél címmel együtt és már küldöm is!
    Nagyon sajnálnám ha ki kellene öntenem :(

    VálaszTörlés
  168. Ki találta ki ezt a hülyeséget, hogy a kristálygomba fémmel nem érintkezhet ?
    Valaki kitalálta a többiek meg mint a papagáj ismételgetik. A csapból kieresztett víz is fémmel érintkezik, mielőtt a kristályt éri, mégsem lesz semmi baja !

    VálaszTörlés
  169. Sziasztok! Nagyon sok kristálygombám van. Én már 6-8 litert készítek egyszerre, és nagyon jók a tapasztalataim. Legalább 10-12 órát dogozom: fizikait és szellemit is egyben, és egyáltalán nem vagyok fáradt, sőt, nagyon jó lett az anyagcserém, a székletem meg bőséges, olyanok is kijönnek, amik eddig sosem... Sokkal jobban érzem magam, könnyebb és lendületesebb vagyok. Már sokmindenkinek adtam belőle, mert az egészséges életmóddal foglalkozom.... Ha szükséged van rá, keress meg, és küldök belőle. Természetgyógyászként csakis ajánlani tudom mindenkinek! Ha többre is kíváncsi vagy, látogass el az oldalamra: http://lazare.mlap.hu/#/html/22465504/render/csodak-vilagunkban

    VálaszTörlés
  170. Sziasztok!
    Székesfehérvári vagyok,nekem is van kristálygombám,szívesen adok,ha kér valaki.
    Írj:reiki57@gmail.com-ra

    VálaszTörlés
  171. Üdv!

    Kocsonyás lett a gombalimó, amit már olvastam fentebb, hogy mik lehetnek az okai. A kérdés az, hogy ilyenkor megiható-e az ital? Megöltem a kis drágáimat??

    Kihalásztam párat a léből, betettem egy kis műanyagtálba, kapott cukrot, mazsolát, remélem újra élednek:)

    Köszi a válaszokat, Krisztián

    VálaszTörlés
  172. Áthelyezés: "Sziasztok! Ha valakit érdekel, én szívesen adok egy indulóadagot a kristálygombámból!! Győri vagyok, ha valakit ezen a környéken érdekel írjon,vagy hívjon!! e-mail: familiszucs@citromail.hu Tel: 06209470740."

    VálaszTörlés
  173. Sziasztok!ÉN azt mondom,hogy kocsonyás levet ne igyatok meg,mert ott gubanc van!Vagy felülfertőződött a gomba vagy szennyeződött,a lényeg,hogy nem jóóóó!
    Nálam nagyon nagy fokú emésztési problémák voltak és fáradékonyság.
    Ma naponta megyek klozira (nem hetente 1szer,mint azelőtt)és kirobbanó formában vagyok.Újra tornázok,hogy leküzdjem a kilókat,és ebben a gomba is segít,mert nem raktározom el a sok méreganyagot.Szóval,nekem bevált.
    Mellékhatás:
    mikor valaki elkezdi,ne igyon egyből sokat,mert megterheli a szervezetét.Fokozatosság a lényeg.Mikor belevágtam,nagyon görcsölt a gyomrom tőle,ezért abbahagytam.aztán megint nekiláttam,és láss csodát,nincs bajom.
    Mindeninek csak ajánlani tudom a gombát.Üdv:Anita

    VálaszTörlés
  174. Sziasztok!
    Mar honapok ota iszom a gombalevet, de nem igazan akar szaporodni!:-S
    Nem tudom mi lehet a problema, mindent betartok..femmel nem erintkezik, lagyos vizzel mosom muanyag szurovel, aztan ra hideg viz.Esetleg lehet vlm a csapvizzel, vagy a mazsolaval amit beleteszek? Lehet valamivel kezeltek amit nem igazan csip a gomba?
    Udv. Reni

    VálaszTörlés
  175. Sziasztok.Én 1hónapjaiszom és van hatása.Gyomor fekélyem van és szorulásos vagyok."voltam"nekem be vált .Jóbb az emésztésem ,jóbban alszom,az ekcémám műlóban,az alergiás tüneteim csökkentek.

    VálaszTörlés
  176. @Névtelen
    nem véletlenül van kikötve, hogy fémmel ne érintkezzen...mielőtt másikat állítasz be "papagáj módján ismételgetőknek", keress utána és nem csinálsz magadból hülyét. Ha csak egy ici-picit is belegondolsz, rájössz, hogy amit isznak, az nem CSAPVÍZ, az egy dolog, hogy abból indul....

    A gombával kapcsolatban pedig: csak jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban, tényleg jó hatással van az emésztőrendszerre.:)

    VálaszTörlés
  177. Sziasztok!
    Szeretnék egy kis gombát kérni, ha van valakinek,megköszönném, ha küldene.
    Erika

    VálaszTörlés
  178. Kedves Andorné, Erika!
    Hova is küldhetném?
    ybike@freemail.hu
    Írj egy levelet címmel és Én küldök Neked :)
    Üdv. Zsuzsa!

    VálaszTörlés
  179. Judit vagyok, és nagyon szeretnék kapni egy kis gombát. E-mail cimem judit.debreceni@gmail.com Előre is köszönöm a segitséget.

    VálaszTörlés
  180. Rozi
    Ma kaptam sógoromtól 1 adag gombát,holnap veszek
    citromot és megcsinálom.
    Daganattal mútöttek,nem 100-as a közérzetem,
    kicsit szeretnék jobban lenni.

    VálaszTörlés
  181. Székesfehérvári vagyok,ha itt,vagy a környéken kell valakinek kristálygomba,nagyon szívesen adok.Irj.Reiki57@gmail.com

    VálaszTörlés
  182. Szolnokon szeretnék kérni kristálygombát.Köszönöm!

    VálaszTörlés
  183. Sziasztok!
    Én Nagykőrösi vagyok és szívesen adok a gombából nekem szaporodik szépen 2 induló adagot szívesen odaadok.
    nagygabryella@freemail.hu

    VálaszTörlés
  184. Halihó:-)

    Dalma vagyok Debrecenből. Rengeteg gombám van, szívesen adakozom!!!:-)
    Email: dalma_@msn.com

    VálaszTörlés
  185. Valaki tudna nekem segíteni abban, hogy krónikus veseelégtelenség esetén milyen gomba fogyasztása javasolt?

    VálaszTörlés
  186. Sziasztok!
    Sümeg közeléből jelentkezem. Van 2-3 adag elvihető kezdőadagom, és mivel két üvegben készítem a levet, kéthetente leválasztok 2 újabb csapatot. Akinek szüksége van jó kondícióban lévő, szakértő gombatelepre, csak írjon bátran a következő címemre: erikpapa64@gmail.com. Jó egészséget mindenkinek!

    VálaszTörlés
  187. Sziasztok!
    Székesfehérvári vagyok,van pár adag kristálygombám,és egy adag kefirgombám is,ha valakit érdekel,szívesen adok.Írj a:reiki57@gmail.com-ra.
    Üdv.mindenkinek.

    VálaszTörlés
  188. @Dempsey
    épp ez történt velem is amiket te leírtál, nem tünt úgy,hogy szaporodott volna, én is kicsit több cukrot tettem, anyám is tartott évekkel ezelőtt és neki is szénsavasabb volt :)
    és mi lett végül? helyrejött??

    VálaszTörlés
  189. Sziasztok!
    Július 4.-én este megyek Pestre Sümeg-Ajka-Veszprém-Székesfehérvár-Pest VIII. ker. vonalon. Ha valakinek szüksége lenne kristálygombára ezen az útvonalon, szólon bátran (erikpapa64@gmail.com), szívesen adok.
    Jó egészséget mindenkinek!

    VálaszTörlés
  190. Sziasztok!
    Maroslelei vagyok szeretnék egy kis gombát kérni, ha van valakinek,megköszönném, ha küldene.(bmelcsi2@freemail.hu)

    VálaszTörlés
  191. Sziasztok!
    Én már több éve iszom ezt a "löttyikét" és nekem bevált! Főleg nyáron voltak rosszulléteim, alacsony vérnyomás és vérképzési problémák miatt. Mióta iszom ( napi 1-1,5 l ) csak nagyon ritkán voltam rosszul. Tavasszal és nyáron iszom, ősszel és télen nem. Én csak ajánlani tudom mindenkinek! Kislányom (3 éves) most "ismerkedik" a gombalével.
    SzHA

    VálaszTörlés
  192. Mi tortenik ha veletlenul fem szitan szurtem le a gombat?

    VálaszTörlés
  193. Helló!

    Balatonfüreden ajánlok ingyen elvitelre kristálygombát, legalább 10 adagom van.
    Tel. 70/5894458
    Juli

    VálaszTörlés
  194. Sziasztok!

    Cukor helyett lehet pl. mézet vagy xilitet tenni bele?

    VálaszTörlés
  195. Sziasztok!
    Ha valakinek kell,kefir,ill.kristálygomba,szívesen adok,Székesfehérvári vagyok.Írj a reiki57@gmail.com-ra

    VálaszTörlés
  196. Sziasztok!Húsz éve műtöttek golyvával,de pár éve újra kiújult.Az orvosok szerint megint meg kellene műteni.Mit gondoltok,erre is használna?

    VálaszTörlés
  197. Üdvözletem Minden Kedves Embertársamnak!
    Régóta kísérem figyelemmel az interneten,a különböző írásokat,tanácsokat,javaslatokat és hozzászólásokat a japán kristálygombával kapcsolatban.Az az igazság hogy mint minden másban ebben is visszatükröződik a magyar mentalitás.Mindenki aki kapcsolatba kerül vele hajlamos túlkomplikálni,mindent tudó módon nagy gyógyulást várni,kilátásba helyezni,és ami a legrosszabb minden bánatra bajra alkalmazni.Akad olyan is aki a rendszeres gyógyszer alkalmazását mellőzte mert a gombával helyettesítette.Nem egy esetben fogyókúra véghezviteléhez alkalmazták ami hatástalannak bizonyult.Volt olyan aki gyomorbántalmakra itta,de inkább rossz volt mint jó tőle mert felfújódott tőle.Az elkészítési módszer pedig már a töltött káposztához hasonlít ki ezt ki azt rak bele.Most rátérnék amiért valójában leírom ezt a pár sort,kicsit reális gondolkodással,valamennyire szakemberként.
    Először is ez a gomba nem csodaszer,nem gyógyszer és nem lehet vele világot váltani.Valaha aki ezt felfedezte most nem fejtegetem hogy ki volt az
    (wikipédián elérhető)valószínűsítette jótevő hatását különböző elméletek és tapasztalatok alapján.Természetesen van jó hatása az emésztőrendszerre mivel a bélflórára kiváló hatást gyakorol.Mint tudott dolog az emésztőrendszerünk kapcsolatban áll az immunrendszerrel ezért az immunrendszerünket a bélfalon keresztül karban tarthatjuk erősíthetjük.Létezik például olyan autoimmun betegség ami az emésztőrendszert támadja meg Crohn betegség.Ilyenkor a szervezet magunk ellen fordul és azt is elpusztítja amit nem kell.Ilyen autoimmun betegség a sclerosis multiplex amikor az idegrendszer esik áldozatul a szervezet önpusztításának.Tehát a gomba jó hatása valószínűsíthető.A fogyókúrás alkalmazást túlzásnak tartom.A fogyókúra folyamán arra törekszünk hogy minél kevesebb szénhidrátot vigyünk be a szervezetbe.A gomba készítése során nem kevés cukrot használunk fel,most nem írom hogy miért kell cukor bele,tehát minél több készítményt iszunk annál több szénhidrátot viszünk be,így értelmetlenné válik a dolog.A gyomorbántalmakkal kapcsolatban.Általában az érzékeny gyomrúaknak nem javasolt a szénsav tartalmú folyadék.Az ital készítés során erjedés lép fel ami szénsavat termel,minél tovább erjed annál több szénsav keletkezik ezért ne csodálkozzunk ha puffadás lép fel.Sorolhatnák még jó pár felmerült dolgot ami félreértelmezésre került ezzel a készítménnyel kapcsolatban,talán egy legközelebbi írásomban.Klinikailag tehát nincs bizonyítva semmi pozitív gyógymód,kísérlet ami gyógyulást eredményezett.Elmondható viszont hogy a káros hatása sem merült fel ezért bátran fogyasztható!-de csak mint kiegészítő jelleggel mint pl-ul egy Actimel készítményt és nem csodaszert!

    VálaszTörlés

Printfriendly