2009. január 5., hétfő

Gyümölcsös joghurtos túrótorta


Felénk szokás, hogy ünnep esetén az ünnepelt megvendégeli a kollegáit (korábban óvodai/iskolai társait). Pároméknél nincs ilyen szokás, de ez nem tántorított el attól, hogy mára meglepjem a kollegáimat egy tortával. Olyat szerettem volna, amit nem túl tömény és ami adott esetben jól bírja, hogy egész nap nem kerül hűtőbe. Az alábbi tortát a már korábban is megemlített egyik „malacparty” alkalmával tanultam. Málnával, eperrel és barackkal szoktam készíteni, mivel most nem kaptam sem mirelit málnát, sem epret, így barackos lett (amiből mostanában nincs hiány a konyhámban;))


Gyümölcsös joghurtos túrótorta
Készítünk egy piskóta alapot. Legegyszerűbb kapcsos tortaformában. Én három tojásból csináltam a 26 centis formába. (nem a piskóta a lényeg)
Felverünk 6 dl oké tejszínt, felmelegítünk egy egész csomag zselatint, kb. 2 dl vízzel.
Túrókrém:A 25 dkg túrót kikeverjük 10 dkg porcukorral, 1 tojássárgájával és egy fél citrom levével. A tojásfehérjét felverjük habnak. A túrós krémhez hozzáadjuk a zselatinnak kb. a felét, majd a tojásfehérje habját, végül a tejszínnek kevesebb, mint a felét. Ezt ráöntjük a piskótára. Óvatosan, mert lefolyik. Hűtőbe tesszük.
Joghurtos krém: 2 kis danon joghurtot kikeverünk 15 dkg porcukorral, (a joghurt ízének megfelelő gyümölccsel) és egy fél citrom levével, majd hozzáadjuk a maradék zselatint, végül a maradék tejszint. Ezt is a tortára öntjük.
A tetejét gyümölccsel, esetleg tejszínnel díszítjük.

Én most csak fél liter tejszínt vertem fel, mert volt egy fél literes Hulalám. Mivel ez édesített, ezért kevesebb cukrot használtam. Nagyon jót tett neki a Hulalás tejszín, mert még a szokásosnál is könnyedebb habosabb lett. A kollegák szerint nagyon finom…még van pár szelet, de szerintem már nem sokáig;)
Ha esetleg marad, akkor lesz szeletről is kép:)

2 megjegyzés:

  1. Szia.

    Lenne egy kérdésem, mennyire fog megkeményedni az egész a piskota tetején a hutoben? Illetve lehet egybe csinalni a turot meg a joghurtos részt? tehát, hogy 1 masszát alkosson, amit ráteszek a piskórára? Én még arra is gondoltam, hogy a tetejere gyumis zselatin és gyumolcs, szerinted az ugy jó?
    Előre köszi.

    VálaszTörlés
  2. @Névtelen
    Szia! Szeletelhetőre szilárdul meg, nem fog szétfolyni, de azért nem lesz gumisan kemény. Lehet egyben a két krémet szerintem, de még nem próbáltam, olyat szoktam, csak az egyik fajtát csinálom meg (tehát vagy a túrós, vagy a joghurtos). Mehet a tetejére a gyümölcsre zselatin, nem ront rajta, ha szeretitek:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly