2011. június 30., csütörtök

Graham fonat

Padlizsánkrémet is készítettem anyu érkezésének örömére - ő még sosem evett ezelőtt. Ehhez viszont kellett valami pékárú is, s ha már ilyen, akkor legyen ez is házi és persze egészséges. Nagyon jól sikerült, mondjuk aki nem szereti a sok ropogós héjat, annak nem ajánlom, de a krémhez tunkolni tényleg isteni lett, talán jobb, mint a pirítós kenyér lett volna.


Graham fonat
15 dkg kenyérliszt (CH 114,5g)
15 dkg grahamliszt (CH 96,6g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
1 tk só (CH 0,0g)
1 pohár natúr joghurt (Danone activia - CH 6,8g)
1 joghurtos pohárnyi víz (CH 0,0g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, majd hagyjuk duplájára kelni. 12 egyforma darabra vágjuk és rudakat sodrunk belőle. Hármat- hármat összefonunk, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük. Ismét hagyjuk megkelni, addig a sütőt 200 fokra előmelegítjük, az aljába egy tálban teszünk be vizet. A kis fonatokat lepermetezzük vízzel, majd a sütőbe toljuk és a megfelelő szín eléréséig sütjük. Nálam ez most 30 perc volt, de nagyon függ attól, hogy mennyire volt meleg a sütő.

CH összegző:
4 fonat összesen: 217,9 gramm
1 fonat: 54,5 gramm


És bónuszként megmutatom, hogy mivel is lepett meg anyu:) Minden saját vagy családi termés:) És a képen még nem is látszik, hogy kaptam kaprot is, meg petrezselyemgyökeret:) Köszi Mami itt is...és nem is vitted el a tollat;)

Mentás zöldborsó krémleves

Hát ezt is ki kellett próbálni, anyukámat vártam vele ma ebédre. Nem lett rossz, de nekem a sima zöldborsó krémleves, vagy a tárkonyos nem krémesített verzió jobban bejön.


Mentás zöldborsó krémleves
Hozzávalók:
15 dkg zöldborsó (CH 21,0g)
1 új hagyma (1 dkg - CH 0,8g)
5 db mentalevél (CH 0,0g)
só, bors
7 dl csirkealaplé (nálam kockából...ha zsengébb lett volna a borsóm, talán nem kellett volna ennyi folyadék - CH 2,5g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
A borsót a karikára vágott hagymával, a mentalevelekkel a csirkealaplében puhára főzzük. A tejet hozzáadva botmixerrel krémesre dolgozzuk, majd sózzuk, borsozzuk és összeforraljuk. Pirított kenyérkockával tálaljuk.

CH összegző:
2 nagyobb adag leves: 26,6 gramm
1 adag leves: 13,3 gramm
1 adag leves 1 adag kenyérkockával (fél szelet kenyérrel számoltam): 18,0 gramm

2011. június 27., hétfő

Ízek, imák szerelmek - könyv és film

Nos kezdjük a könyvvel. Bevallom régen szenvedtem meg olvasnivalóval ennyire, mint ennek a könyvvel, különösen az Imák résszel. Többször is gondoltam, hogy feladom, de aztán átlendített mindig a holtponton, hogy az első rész (Ízek) pedig tetszett, meg az, hogy a film már réges régen várta, hogy megnézzem, de nem akartam a könyv olvasásának befejezése előtt belevágni. 


A fülszöveg:
"Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket. Elizabeth harmincas, sikeres nő - volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mindannyian a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy "ettől a naptól kezdve változtatok az életemen". Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát."

Nos hát az én kezembe végülis az egyik kolleganőm adta, pontosan azzal a fenttartással, amire magam is jutottam az olvasás végére. Az Imák résszel nem tudtunk azonosulni, ez a meditálós életstílus nem a miénk, s talán ezért is ment annyira nehézkesen az olvasása a könyv ezen részének. A többi: Olaszország és benne a sok gasztronómia természetesen közel állt a lelkemhez, s hát a szerelmek rész megint kellemes olvasmány volt. Itt-ott erősen vontatottnak éreztem a könyvet, amit remekül mutat, hogy közel fél évig tartott kiolvasni, úgy hogy közben sok más olvasmányt gyorsan és hatékonyan kivégeztem. Ilyen tapasztalatokkal álltam neki a filmnek.


"Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: férj, ház, karrier, belátható távlatok - ám Liz Gilbert (Julia Roberts) rájön, hogy egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy teste és lelke is megkapja, amire igazán vágyik. 
Utazásai során Olaszországban felfedezi az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó kiegyensúlyozottságot."


Részemről kicsit úgy voltam vele, mint a könyvvel, nem szögezett a fotelba, nem volt otthagyhatatlan, időnként erősen vontatottnak, helyenként túl spirituálisnak éreztem (ahogy a könyvet is). Voltak benne nagyon remek mozzanatok, s alapvetően jónak tartottam a szereplőválasztást, de nem kerül a Julia Roberts rongyosra nézett kedvencek közé.


A családban nem én voltam az első, aki olvasta - Sógornőm már régen kivégezte.

Heti egyperces 2011/26.

      
" A lehetetlen és a lehetséges közt csak az a különbség,hogy melyikben hiszel. "
/Idézet: Shakespeare, Kép/

2011. június 26., vasárnap

Sertés pörkölt - számadással

Alap-alap, de azért számolgassunk, meg hát mégis, meglegyen, hogy én, ha nagy ritkán csinálom, akkor hogyan is készül. 


Sertés pörkölt
Hozzávalók:
60 dkg soványabb fajta sertéshús (most comb - CH 2,4g)
10 dkg vöröshagyma (1 nagyobb fej - CH 8,3g)
1 ek sertészsír (CH 0,0g)
1 tk őrölt pirospaprika (CH 0,0g)
1 kk őrölt erős pirospaprika (CH 0,0g)
1-1 ek Piros Arany csípős és csemege (CH 0,0g)
3 db pörköltszaft kocka (CH 9,8g)
víz (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
A sertéshúst nagyjából azonos méretű kockára vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és felaprítjuk, majd a megolvasztott sertészsíron üvegesre pirítjuk. Szórunk rá kevés sót, majd a a piros paprikákat. Összeforgatjuk, majd rádobjuk a húskockákat és addig kevergetjük, amíg kifehéredik és elkezd levet engedni. Ekkor hozzáadjuk a Piros Aranyakat, rámorzsoljuk a pörköltszaft kockát, felöntjük vízzel és lassú tűzön fedő alatt - időnként megkeverve - puhára főzzük. Szükség esetén utánaízesítjük, nokedlivel savanyúsággal tálaljuk.

Sokaknál gasztrocikinek számít a pörköltszaft kocka (és a Piros Arany), én azért szeretem, mert tartalmasabbá/sűrűbbé teszi a szaftot anélkül, hogy számomra elfogadhatatlan mennyiségű hagymát kelljen hozzáadni az ételhez. Persze kiváltható egy jó adag paradicsommal és paprikával, de akkor nem kapunk ennyire homogén szaftot.

CH összegző:
6 kisebb adag összesen: 20,5 gramm
1 adag: 3,4 gramm (reformos nokedlivel kiegészítve: kb. 51,9 gramm)

Sárgabarackos kocka

Móninál láttam meg ezt az egyszerű és nagyszerű süteményt, vagyis az ötletadó alapreceptet, amit naná, hogy kicsit átalakítottam, jelen esetben gyümölcsösítettem is. Kicsit türelmetlen voltam a szeletelésnél, mert a csoki még nem kötött meg teljesen, de mennyei finom lett. Legközelebb nagyobb tepsiben sütöm, hogy kicsit laposabb legyen, meg szerintem jelentősen több gyümölcsöt is elbír a tészta, de az alaprecept az zseniálisan finom, köszönet érte. 


Sárgabarackos kocka
Hozzávalók:
4 tojás (CH 2,4g)
15 dkg cukor (CH 150,0g)
2 dl olaj (CH 0,0g)
2 dl joghurt (ez pont két pohár Danone activia - CH 13,6g)
30 dkg liszt (CH 228,9g)
1 sütőpor (CH 0,0g)
5 db sárgabarack (35 dkg - CH 35,7g)

A bevonathoz:
1 tábla étcsoki (nálam Szerencsi Szerecsen - CH 51,1g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)

A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az olajat, a joghurtot végül a sütőporral elkevert lisztet is. Zsírozott lisztezett tepsibe simítjuk, majd belenyomkodjuk a fél barackokat. 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük (nehéz elrontani, mert isteni illat lengi be a lakást:)) Rácsra szedjük ki és amikor kihűlt megkoronázzuk a csokimázzal. 


CH összegző:
20 kocka összesen: 481,9 gramm
1 kocka: 24,1 gramm

2011. június 25., szombat

Sárgabarackkrémleves

Rita facebook fotója és persze bejegyzése adta a remek ötletet, én kicsit másként csináltam, az itthon található hozzávalókra optimalizálva. Nagyon finom lett, másfajta gyümölcsből is ki fogom próbálni ezt a joghurtos verziót. A blogolással viszont vannak mostanában apróbb gondjaim, de látom, hogy másnak is...a képfeltöltés továbbra is esetleges, vagy működik, vagy nem:P


Sárgabarackkrémleves
Hozzávalók:
30 dkg sárgabarack (CH 30,6g)
1 pohár natúr joghurt (CH 6,8g)
2 ek méz (5 dkg - CH 40,5g)
1 ek citromlé (CH 0,0g)
1 fahéj rúd (CH 0,0g)
5 szem szegfűszeg (CH 0,0g)
A mézből, citromléből, fahéjból és a szegfűszegből 1 liter vízzel fűszeres oldatot főzünk. A sárgabarackot kevés forró vízben megfürdetjük, hogy a héját könnyen lehúzhassuk. Ezután a joghurttal botmixerrel pépesre dolgozzuk. Felöntjük a leszűrt fűszeres oldattal, majd összeforraljuk és türelemmel kivárjuk, hogy kihűljön. Ezután jól megesszük:)

CH összegző:
6 kisebb vagy 4 nagyobb adag összesen: 77,9 gramm
1 adag: 13,0 gramm/19,5 gramm

2011. június 23., csütörtök

Chilis sajtos tészta

Gyors egyszemélyes ebéd kellett. Amúgy is régen ettem tésztát, ez pedig nagyon jól sikerült és pont elég volt:)


Chilis sajtos tészta
Hozzávalók:
5 dkg spagetti (CH 35,9g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
2 db Medve sajt (CH 2,8g)
1 szál újhagyma (1dkg - CH 0,8g)
1 tk paradicsompüré (1 dkg - CH 2,0g)
chilikarika, só, bors, oregano (CH 0,0g)
2 db koktélparadicsom (4 dkg - CH 1,6g)
1 dkg sajt a tálaláshoz (CH 0,2g)
A tésztás sós vízben puhára főzzük. Közben elkészül a szósz is: a hagymát karikára vágjuk és kevés olívaolajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót a negyedelt koktélparadicsom kivételével. Összerotyogtatjuk, majd beledobjuk a koktélparadicsomot és a leszűrt tésztát is. Összeforgatjuk és reszelt sajttal tálaljuk.

CH összegző:
1 személyes adag: 47,5 gramm

2011. június 20., hétfő

Sárgabarackos joghurtos kocka

Könnyed és nyári és krémes és nem túl édes, szóval lényegében minden, amit mostanában egy desszerttől elvárok. 


Sárgabarackos joghurtos kocka
Hozzávalók:
15 dkg kocka formájú háztartási keksz (CH 121,2g)
5 dl sárgabarackos joghurt (CH 74,5g)
15 dkg sárgabarackpüré (CH 15,3g)
2 dl tejszín (CH 6,0g)
5 dkg porcukor (CH 50,0g)
10 g zselatin (CH 0,0g)
Fóliával kibélelünk egy jénai tálat, majd az alját kirakjuk a keksszel. A zselatint elkeverjük 4 evőkanál forró vízzel. A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a joghurtot és a sárgabarackpürét is. (A püréhez a barackokat forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, kimagozzuk és villával alaposan összetörjük.) A kész masszába beledolgozzuk a zselatint, majd a kekszre öntjük, ezután a tetejét is kirakjuk keksszel, majd hütőben pihentetjük egy napot. Ekkor kiborítjuk és lehúzzuk a fóliát. 

Szeleteljük és jól megesszük:) Részünkről - főleg részemről - konszolidáltam magam és a felét megint a szomszédasszony belátására bíztam:)

CH összegző:
15 szelet összesen: 267,0 gramm
1 szelet: 17,8 gramm

Krumplis-túrós kocka

Most éppen a maradék hasznosítás jegyében készült, de önmagáért is elkerül majd, mert nagyon finom. Tesztelve, hogy másnap is teljesen fogyasztható állagú marad:)


Krumplis-túrós kocka
Hozzávalók:
25 dkg kenyérliszt (CH 190,8g)
10 dkg főtt, áttört krumpli (CH 20,0g)
10 dkg tejfölös túró (maradék - kb. CH 3,7 g)
1 tojás (fele a kenéshez - CH 0,6g)
10 dkg vaj (CH 0,4g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán kétszer áthajtogatjuk. Ezután kisodorjuk és felkockázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, felvert tojással megkenjük és kevés reszelt sajttal megkoronázzuk. 200 fokra kapcsolt, de még hideg sütőbe toljuk és 30 perc alatt készre sütjük.

CH összegző:
24 db összesen: 215,5 gramm
1 kocka: 9,0 gramm

Brassói apró pecsenye

Ezúttal úgy készítettem, ahogy anno Ételkészítés ismeretek órán tanultuk. Az ötletet pedig a vasárnapi éttermi ebéd alatt gyűjtöttem be, amikor is ez is szerepelt az étlapon...nem ezt ettem, s nem is azt, amit rendeltem, mert hogy félreértett a pincér, de most nem is erről akartam írni:) 
Részemről nagyon tetszett, szívem szerint kovászos uborkával ettem volna, de az sajnos még nem érett össze kellően, így almapaprikával tálaltam, ez sem rontotta el természetesen.


Brassói apró pecsenye
Hozzávalók:
25 dkg krumpli (CH 50,0g)
3 dkg vöröshagyma (CH 2,5g)
3 dkg füstölt szalonna (CH 0,0g)
1,5 dkg fokhagyma (CH 3,9g)
28 dkg sertés szűzérme (CH 1,1g)
A szalonna zsírját kiolvasztjuk, majd megpirítjuk rajta a hagymákat és a húst. Fűszerezzük és kevés vizet aláöntögetve puhára pároljuk. Közben bő zsiradékban kisütjük a kockára vágott krumplit, majd összeforgatjuk a hússal. Paradicsommal-paprikával diszítve tálaljuk.

CH összegző:
2 adag összesen: 57,5 gramm
1 adag: 28,8 gramm

A király beszéde

Ha jól emlékszem a facebookon olvastam róla mindenféle méltató szavakat, többektől. Semmi mást nem olvastam előzetesen, az alábbi beharangozó sorokat sem....vagyis nagyjából fogalmam sem volt, hogy miről is fog szólni a film:)


A borítóról:
"A király beszéde egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe. Miután bátyja lemondott, George azaz Bertie foglalta el trónt - igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott a liberális szellemiségű Lionel Logue-gal, aki csöppet sem hagyományos ülésein nemcsak királya hangját, hanem bátorságát is segített visszaszerezni."


Érdekes volt. A káromkodós részek kimondottan tetszettek....annyira nem illett a szereplőhöz (na meg a játszott szerephez). A szereplő választás egyébként nagyon jó volt. A film pedig remekül bemutatja, hogy egy kékvér és egy egyszerű ember között is kialakulhat igen szoros barátság, legalábbis számomra ezen volt a fő hangsúly a filmben. Nem sorolnám fel a díjakat, amiket a film kapott, mert a 4 Oscar díj mellett még volt jó pár másik is.

Azóta pedig kicsit felgyúrtam magam a történelmi háttérből is, hogy ne maradjak tudatlan:)

A jelenetfotókért és a dvd borítóért köszönetem.

Heti egyperces 2011/25.

   
" Annak a hajósnak, aki nem tudja, merre van a kikötő, egyetlen szél sem kedvez. "
/Idézet: Bartis Attila, Kép

2011. június 17., péntek

Tojáskrém...mint az oviban

Nagyon szerettem amikor ez kerül az óvodai uzsonnába. Otthon sosem készült, s én nagyon sokáig vadásztam a recepteket, hogy ugyanazt az ízt kapjam vissza. Most jártam sikerrel. Ezentúl biztosan bérelt helye lesz a kenyérkencék között, az imádott és megunhatatlan körözött vagy a vöröslencse pástétum mellett.


Tojáskrém....mint az oviban
Hozzávalók: 
5 db kemény tojás (CH 3,0g)
1 pici fej vöröshagyma (3 dkg - CH 2,5g) 
3 dkg vaj (CH 0,1g)
1,5 dkg (light) majonéz (CH 1,3g)
1,5 dkg mustár (CH 3,3g)
só, bors (CH 0,0g)
Az összeshozzávalót a késes robotgépbe tesszük és alaposan összedolgozzuk (ha nincs ilyenünk, akkor reszelővel operálhatunk). Most piritóssal tálaltam, természetesen az oviban sima kenyéren kaptunk, úgy is, így is nagyon finom.

CH összegző:
Összesen 10,2 gramm szénhidrát
Nálam ez 10 szelet piritós kenyérre volt elegendő (nem vékony rétegben), tehát egy kenésnyi 1,0 gramm. Egy reggelire három szelet piritóssal (Ceres Graham kenyér) számolva 30,9 gramm...tehát ideális.

2011. június 16., csütörtök

Ördögi spagetti

Gyors és laktató fogást szerettem volna, ami megfelel a mostanában olyan gyakran felmerülő kritériumnak: magyaros és csípős (érdekes, mert a kritérium tőlem és nem KáeMtől hangzik el). Megfelelt, nem utoljára kerül az asztalra egészen biztosan. 


Ördögi spagetti
Hozzávalók:
15 dkg durum spagetti (CH 105,0g)
3 ek olívaolaj (CH 0,0g)
1 kis fej hagyma (3 dkg - CH 2,5g)
4 gerezd fokhagyma (9g - CH 2,4g)
25 dkg darált sertéshús (CH 1,0g)
1 kis doboz sűrített paradicsom (70g - CH 14,0g)
1 tk Erős Pista (CH 0,0g)
8 chili karika (CH 0,0g)
1 tk frissen őrölt bors (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
2 dl tejszín (CH 6,0g)
1 dl víz (CH 0,0g)
Tálaláshoz: 5 dkg reszelt sajt (CH 0,8g)
A spagettit lobogó sós vízben megfőzzük. Míg fő elkészítjük a mártást: a hagymákat megtisztítjuk és összeaprítjuk, majd kevés olívaolajon megpároljuk. Rádobjuk a darált húst is és fehéredésig pirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a paprikakrémet és a többi fűszert. Felöntjük a tejszínnel és a vízzel, végül alaposan összeforraljuk. A leszűrt tésztával és reszelt sajttal tálaljuk.

CH összegző:
3 adag összesen: 131,7 gramm
1 adag: 43,9 gramm
/Ha szűkebben mérjük a mártást, és kicsit több tésztát veszünk, akkor 4 adag is kijöhet belőle/

2011. június 15., szerda

Kukoricás-tejszínes csirkemell

Meglepő, hogy még nem került fel, mert eléggé szeretjük (vagy csak meglepő, hogy nem találtam meg:P). Az tény viszont, hogy a hűtő aktuális tartalmának fényében mindig kicsit másként készül, de azért általában az alábbiak szerint:


Kukoricás-tejszínes csirkemell
Hozzávalók: 
25 dkg csirkemell (CH 1,0g)
5 dkg csemege kukorica (CH 5,8g)
2 dkg vaj (CH 0,1g)
1 kis fej vöröshagyma (3 dkg - CH 2,5g)
1 dl tejszín (CH 3,0g)
1 tk liszt (5g - CH 3,8g)
oregano, só, frissen őrölt tarka bors (CH 0,0g)
A hagymát és a csirkét kockára vágjuk. Majd a hagymát a vajon megdínszteljük. Rádobjuk a csirkemellet és fehéredésig pároljuk. Rászórjuk a lisztet és összeforgatjuk. Ezután jön a kukorica, a fűszerek, a tejszín és ízlés kb. 1,5 dl víz. Addig főzzük, amíg a csirke teljesen meg nem puhul....erre 20 perc tökéletesen elég szokott lenni. Ha esetleg nem lenne kellően sűrű a mártásunk, akkor még utólag is sűríthetünk rajta kevés keményítővel, nálam erre nem szokott szükség lenni. Párolt rizzsel, krokettel, vagy akár kifőtt tésztával is tálalhatjuk.

CH összegző:
2 adag összesen: 16,2 gramm
1 adag mártásos hús: 8,1 gramm
1 adag hús rizzsel körítve: 37,0 gramm

2011. június 13., hétfő

X-Men kezdetek: Farkas


A vasárnapi mozi után, úgy éreztük mindenképpen megérdemel egy esélyt, a rossz kritikák ellenére is. Gyorsan begyűjtöttük hát és már indult is a mozi délután:)


"James Logan (Farkas) gyermekkorában fedezte fel, hogy különbözik a többiektől. Később a féltestvérével, Victorral titkos katonai programban vesznek részt. James azonban hamarosan hátat fordít az osztagnak, amivel kivívja a program egyik vezetője, Stryker tábornok ellenszenvét. A tábornok Victor segítségével tőrbe csalja Farkast, és az akciónak áldozatul esik a barátnője. Ráveszi Farkast, hogy részt vegyen a kísérleti szérum kipróbálásában, aminek hatására emberfeletti erőre tesz szert. Ám Farkas önállósítja magát, és ettől kezdve csak egyetlen cél érdekli, hogy leszámoljon az ellenségeivel."


Már az elején hibának találtuk, hogy honnan is lehetnek farkaskarmai gyerekként, ha a későbbi részekben (időrendi szempontból) arra utalnak erősen, hogy a különleges fém, csak egy katonai kísérlet eredményeként került a testébe, amire azért választották ki, mert hihetetlen gyorsan gyógyul. 


Aztán ez persze kitisztult szépen sorban minden. A végére arra jutottunk, hogy jelentősen kevesebb hiba van benne, mint a másik megelőző részben, s jobban is tetszett:) De gyakoribb nézésre mindenképpen maradunk az eredeti három résznél.

Meggykrémleves

Lényegében semmiben sem különbözik a normál meggylevestől, csak éppen krémesítve vagyon. Igazán jól sikerült, felkerül a repertoárba, ebben a formában is.:)


Meggykrémleves
Hozzávalók:
20 dkg magozott friss meggy (CH 22,0g)
1 rúd fahéj (CH 0,0g)
5 szem szegfűszeg (CH 0,0g)
1,5 dl tejszín (CH 4,5g)
5 dkg vaníliás cukor (CH 50,0g)
víz (CH 0,0g)
1 dkg keményítő (CH 9,0g)
A meggyet feltesszük főni annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a cukrot és teatojásban a fűszereket. Felforraljuk, majd a meggyet a keményítővel és tejszínnel botmixerrel krémesre dolgozzuk és a főzőlével felöntjük. Kiforraljuk és hagyjuk kihűlni. Hidegen tálaljuk.

Esetlegesen el tudom képzelni egy gombóc vaníliafagyival is mondjuk éppen langyosan:)

CH összegző:
4 pohárnyi összesen: 85,5 gramm
1 pohár: 21,4 gramm

Heti egyperces 2011/24.

      
" Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van. "
/Idézet: Blaise Pascal, Kép/

2011. június 12., vasárnap

X-Men: Az elsők



A már tegnap emlegetett másik film, ami versenyben volt (és még mindig nincs vége a sornak;)). Nos szeretjük a három részt, nem láttuk a Farkasról szóló külön epizódot, bár többször tervben volt (a rossz kritikák miatt nem néztük meg), most mégis úgy döntöttünk, hogy ennek adunk egy esélyt, mert erről meg jókat olvastunk. Én bevallom kicsit tartottam tőle, hogy hiányozni fognak az ismerős szereplők, meg hogy milyen lehet egy olyan film, aminek megint a végét láttuk előbb, és csak most látjuk az elejét.....


"A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítására kezdenek. De a küzdelem őket magukat is eltávolítja egymástól: Magneto és Xavier egymás ellen fordítja földöntúli erejét."


......az aggodalom nem is bizonyult jogtalannak. Vontatottan, már-már unalmasan indul a sztori, sokára futnak össze a szálak. A korábbi részekhez (időben későbbi) képest sok helyen meglehetősen pontatlan a mostani epizód, s a szereplők közül is csak négy van olyan, aki a későbbi részekben is érdemben feltűnik (na meg Farkas, akinek egy kb. 2 perces jelenete van a filmben...bár kétségtelenül ez a film egyik legjobb jelenete). Szóval három jó jelenetet sikerült felfedezni a filmben.: Ms. Frost és az orosz vezető erotikus mozzanata, aztán Farkassal kapcsolatos térítési próbálkozás és arra a válasz "Húzzatok a francba", illetve az utolsó jelenet "Az én nevem mostantól Magneto" ....bár itt nem a szöveg volt a lényeg, hanem a kis ördögszarvas sisak a fején, amin még a moziból kifelé is röhögnöm kellett (ha később találok erről képet, akkor fel fogom tenni;)). A szereplők egyébként nem voltak tökéletesen eltaláltak, sokaknál erősen be kellett vetni a képzelő erőt, hogy elhiggyük később mivé változnak/öregszenek. Szóval a lényeg, hogy nem aratott osztatlan sikert a film nálunk, nem is tudom, hogy bekerül-e a gyűjteménybe. 


Továbbá köszönettel:

Printfriendly