2011. június 4., szombat

Párolt rizs



Ez sem volt még fent ilyen konkrétan, hát most legyen, csak a rizsnek egy bejegyzés. Három verziót is bemutatok. A végén pedig számolgatok is egy kicsit.

Mikróban
Amíg a régi lakásban laktunk és volt mikrónk, csak így készítettem. Gyorsan megvan és nem kell vele foglalkozni. Viszont kicsit tapadós lesz a rizs, tekintettel, hogy nincs előpirítva ez nem is csoda.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst, sót és olajat egy fedővel rendelkező mikrózható tálba teszem és alaposan összerázom. Ezután ráöntöm a vizet és lefedve maximumon 5 percet keringetem a mikróban. Majd felezem a teljesítményt és tovább 20 perc alatt készre párolódik. Puha, de kicsit tapadós rizst kapunk. Ha nem figyelünk rá, hogy megfelelő méretű legyen a tál és kifut a víz, akkor a rizs kopogósan száraz lesz, a mikró meg ragacsosan koszos.


Indukciós tűzhelyen
Hát igen, most ilyen csodán főzök. S a mikró, mint olyan, csak nem régen került be a konyhába. Ezért részben visszatértem a hagyományos változathoz, s meg kell mondjam, hogy maradok ennél a verziónál, mert jobban ízlik így a rizs. De azt is bevallom, hogy ha gáztűzhelyen kellene még mindig főznöm, akkor maradna a mikrós ennek ellenére. Na de az indukciós tűzhely dicséretéről majd egyszer máskor részletesebben, inkább a rizs.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst és az olajat egy vastagabb aljú lábosba teszem és közepes fokozaton megpirítom. Ezután ráöntöm a vizet, egyszer megkeverem és magasabb fokozaton felforralom. Amikor forr, akkor még egyszer átkeverem, lefedem és egész alacsony fokozaton hagyom, hogy teljesen felvegye a vizet. Az egész folyamat nem tart tovább 20-25 percnél. Az eredmény tapadásmentes, számomra tökéletes köret.

Az iskolai módszer
Mint már említettem érintőlegesen, idegenforgalmi szakközépiskolában tanultam, ahol is főzési ismeretekre is okítottak, nos ott az alábbiak szerint tanultunk rizst készíteni.

Négy főre: 1 bögre rizs, 1 evőkanál olaj, só, 2 bögre víz
A rizst átválogatjuk a hibás szemeket kiszedjük, majd egy tálba öntjük és hideg vízzel alaposan átmossuk. Többször megszűrve, egészen addig, amíg a leszűrt víz már tökéletesen tiszta. Ezután szűrőben hagyjuk lecsepegni, teljesen megszáradni. Mikor ismét száraz, akkor felhevített olajon megpirítjuk a rizsszemeket, majd sózzuk és kétszeres mennyiségű vízzel felöntve, lefedve, takarék lángon hagyjuk párolódni. Mikor kész – vagyis az összes vizet elfőtte – villával alaposan átkeverjük. Az eredmény tökéletes tapadásmentes rizs…csak nagyon sok türelem kell hozzá. 


Mint látható a fenti módszereknél mennyiségi különbség nincs, s időbeli is elenyésző, de úgy gondolom mindenkinek meg kell találni a megfelelő módszert. Rizsből egyébként pandás jázminrizst (itt már írtam erről) használtam egészen addig, amíg ki nem derült az inzulinrezisztencia, ekkor - a dieteikus ajánlására - kipróbáltam a barnarizst (borzalmas, legalábbis számunkra), majd a másik ajánlottat a basmati rizst. Ebből konkrétan a metroban kapható FineFood verziót szeretem a legjobban (bár ezt sajnos egy ideje nem találom az általunk látogatott metro polcain), a másik basmati lehetőségek a ..... és a Tesco ..... Én a magam részéről nem szoktam sem átmosni, sem átválogatni, silányabb minőségű rizsnél talán szükségesnek látnám, de így nem érzem, hogy kellene.


És akkor a számolgatás:
Egy bögre rizs 15 dkg, ez a basmati rizsből 115,5 gramm szénhidrátot jelent és számunkra négy adag (egy adag egy merőkanálnyi, vagy 3 nagyobb evőkanálnyi), vagyis egy adag 28,9 gramm szénhidrátot tartalmaz.

1 megjegyzés:

  1. Metróba nem járok, de szinte mindig a tescós basmatit veszem, pont az egészségügyi szempontok miatt, és isteni is, szóval jó ez így.:) A tescós rizsek közt van egy barna rizs, ami meglepően jó. Én nagyon kevés barna rizst szeretek, de azt igen.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly