2010. május 7., péntek

Lord of the Dance




Szeretjük, mind a ketten, a zenét is, magát a showt is. Meg van dvd-n. Így amikor megláttam, hogy lesz fellépésük kicsiny fővárosunkban (SYMA), hát gyorsan ráizgultam a jegyekre. Ki is derítettem, hogy milyen árkategóriák vannak (kellemesen csalódtam), aztán megbeszéltük KáeM-mel, hogy melyiket válasszuk. Nem kaptunk abból már, csak egyel olcsóbb kategóriát. 11.900 forint volt egy jegy, s bevallom pontosan nem néztem meg hol is fogunk ülni, egyszerűen rábíztam magunkat a jegyeket árusító lányra, abban maradtunk, hogy a még szabad jegyekből azt veszi meg, ahová maga is ülne. Nem csalódtunk, oldalt ültünk, nem szemben a színpaddal, de mindent jól láttunk.



Maga a műsor ugyanaz volt, mint ami a dvd-n is látható, csak hát természetesen nem a Flatley táncolta a főszerepet, illetve a hegedűszólókat és az énekes részeket is más adott elő. Volt olyan rész, ami kicsit csalódás volt élőben, mint az énekes hölgy például, illetve, hogy kevesebben szerepeltek, mint vártuk, de összességében inkább tátott szájjal néztük a műsort és nagyon élveztük.



A SYMA mint helyszín nem volt rossz, leszámítva, hogy körülötte a parkolás nem éppen egyszerű (másokkal együtt mi is az ARÉNA Pláza parkolójában tettük le a kocsit). A bejutás nem volt egyszerű, mert minden nagyobb táskát kinyitottak és felhívták a figyelmet, hogy műanyag flakont és fényképezőt nem lehet bevinni. Előbbit ott rögtön ki kellett dobni, utóbbihoz ingyenes és nagyon korrekt értékmegőrzőt biztosítottak. Volt büfé, itt 450 forintos áron adták a fél literes üdítőket…szigorúan áttöltve papírpohárba. Az előadás a nehézkes bejutás miatt egy fél órával később kezdődött, illetve a szünet is elhúzódott kicsit, de összességében teljesen korrekt volt a helyszín.



A képek google képkeresőjének segítségével kerülhettek ide. A hivatalos weboldalon nem találtam színpadon készülteket…persze lehet, hogy rosszul kereste. A budapesti előadáson nem csak kérték, hogy adjuk le a fényképezőt, de tényleg rá is szóltak előadás közben arra, aki esetleg nem adta és le és még használta is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly