2010. május 2., vasárnap

Kürtős kalács

Van ugye végre igazi faszenes grillünk. Gondoltuk, nem csak húst lehet sütni rajta, hanem kürtős kalácsot is. Be is gyúrtam a tésztát még reggel, aztán a szeles idő miatt úgy döntöttünk, hogy ezt most inkább kihagyjuk. De mivel a sütőnek is van grillcsirke sütő része, hát azon próbálkoztunk. Nem is rossz, bár a befejezéshez kénytelenek voltunk (najó KáeM volt kénytelen) manuális eszközöket alkalmazni, mert hát nagyon messze volt a grillcső a kalácstól. A kürtős kalács sütőformát egy sodrófából alkottunk, amit ráhúztunk a grillcsirke sütésre alkalmas fém rúdra.



Kürtős kalács
30 dkg kenyérliszt, 1 tojás, 1 ek porcukor, 2,5 dkg vaj, 1,5 dl tej, negyed kocka friss élesztő, csipet só, egy teáskanál reszelt citromhéj
A tejet meglangyosítjuk és felfuttatjuk benne az élesztőt. Ezután a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk, majd duplájára kelesztjük. Kisodorjuk, csíkokra vágjuk és az olajjal lekent formára tekerjük, úgy, hogy átfedés legyen a tésztacsíkok között. Amikor az egész készen van, akkor néhányszor megforgatjuk a deszkán, hogy kicsit összelapuljanak, majd megkenjük olajjal a tésztát és megforgatjuk kristálycukorban. Ezután megy a sütőbe, ahogy addig sütjük, amíg a külseje szépen megbarnul. Ezután kivesszük és fahéjas kristálycukorban megforgatjuk.
Ebből az adagból két kb. 25 cm-es kalács lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly