2010. május 13., csütörtök

Julie és Julia



Mikor a moziban ment nem jutottam el rá, pedig a számtalan gasztroblogger mellett a sógornőm is felhívta rá a figyelmemet. 

A dvd megnézéséhez is elég sokára jutottam el.



Julie Powell egy harminc körüli írónő, akinek még nem sikerült bizonyítania. Munkája monoton és lehangoló, ráadásul köze sincs az íráshoz. A zajos, kopott lakás sem a szíve csücske, ahova barátjával nemrégen költöztek. Napjának egyetlen fénypontja az esti főzés. Kedvenc szakácskönyve és egy gyermekkori emlék ihleti meg arra, hogy egy év alatt megfőzze az összes francia receptet, amit az anyjától örökölt könyvben talál, s ezt az élményt meg is ossza másokkal saját blogján keresztül.
Julia Child egy negyven körüli nő, aki férjével épp Párizsba költözött. Nem igazán tudja mit is kezdhetne szabadidejével: tanuljon meg kalapokat varrni, vagy inkább a francia nyelvet sajátítsa el? Az biztos, hogy Párizst imádja, csakúgy, mint az ételeket.
Két nő, két különböző korban, ugyanazzal a szenvedéllyel talál önmagára a fenséges ízek, finom illatok és a francia konyha varázsán keresztül. Mert vajból sosem elég!”



A film aranyos, s bármilyen hihetetlen nem csak a főzésről szól, hanem a két nő életéről is, a szexuális életéről is;) Bár bevallom ez engem magamat is megdöbbentett, mert nem is gondoltam, hogy egy ilyen jellegű alkotásba is bele lehet vinni a témát, ráadásul úgy, hogy nem is tolakodó. Julie és férje esetében édes ahogyan örömködnek a kommenteken, a blog sikerén Julia és férje pedig a szakácskönyv kapcsán él át hasonló örömöket. Aztán persze jönnek a konfliktusok, mert hát melyik filmből maradhatnak ki.

Bevallom a film megjelenése előtt fogalmam sem volt ki is az a Julia Child…bár sokkal nem lettem okosabb. Ahogy már előttem sokan megírták kevéssé jött át a főzés (és a blogírás) örömteli része (főként a film elején). Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy egészen mást jelent a gasztronómia egy európai (hová tovább magyar) és mást egy amerikai számára, még akkor is, ha alapvetően a francia konyháról van szó.

Vicces volt, ahogyan Julia Child és párja kinézett. S megindító ahogyan fogadta, amikor a testvére állapotos lett. Vicces az is, amikor Julie Powell kiakad azon, hogy hízik:P Illetve megmosolyogtató a Julia Child paródia is.

A vége nem egészen az lett, amit vártam…azt hittem összehozzák a két nőt, de hát nem ez történt.

Ami biztos, hogy hamarosan elkészül a sokat emlegetett: Boeuf Bourguignon 

Ha jól értelmezem és jól néztem a filmben, akkor ez az eredeti blog -  Bár filmben feltűnő az első regisztrációnál azt hittem, hogy egy blogspot blogot fogok találni. Szövegképek 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly