2012. szeptember 23., vasárnap

Tejszínes csirkemellel rakott krumpli

Olyan ebédet szerettem volna amivel nem kell túl sokat foglalkozni. Leves még maradt tegnapról. Főételnek meg ráakadtam erre a receptre a mindmegettén…kicsit változtattam csak rajta (részben a hűtő tartalma alapján), de szerintem nagyon finom lett. Desszert is készült;)


Tejszínes csirkemellel rakott krumpli
Hozzávalók:
1 fél csirkemell (25 dkg - 5 kis szelet)
8 közepes krumpli
1 közepes fej hagyma
1,5 db fehér paprika
3 gerezd fokhagyma
só, bors
1 dl tejszín
1 ek tejföl
1 dl tej
12,5 dkg karaván krémsajt
5 dkg reszelt sajt

A csirkemell szeleteket sóztam, enyhén megklopfoltam. A krumplit, hagymát, fokhagymát megtisztítottam. A krumplit karikára vágtam, majd alapos mosás után sóval és borssal jól összeráztam. Ezután a felét leraktam a fűszeres olívaolajjal kikent tepsibe. Rádobtam a félkarikára vágott hagymát (fél fej), illetve a vékony szeletekre vágott paprika felét (előtte természetesen a csumáját és a magot eltávolítottam belőle), erre kerültek a hússzeletek, majd rá a zúzott fokhagyma, azután a második adag hagyma és paprika, végül takaróként a krumpli másik fele. Nyakonöntöttem a tejszínnel, tejföllel, tejjel kikevert sajttal és fóliával letakarva 200 fokon 40 percet sütöttem (érdemes a sajtkrémet első körben a tejföllel elkeverni és után apránként hozzáadni a folyékony alapanyagokat, mert akkor kisebb eséllyel lesz csomós). Ekkor levettem a fóliát megszórtam a reszelt sajttal és további 15 perc alatt rápirítottam a sajtot.

Némi lila hagymás paradicsomsalátával kínáltam a nem éppen fotogén, de annál finomabb fogást.


1 megjegyzés:

  1. Nagyon étvágygerjesztő! Én is szoktam hasonlót készíteni, nagyon szereti a család.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly