2009. április 2., csütörtök

Fejtett bableves csülökkel

A mai vacsoránk úgy kezdődött, hogy 1) nem rég hoztunk KáeM mamájától egy adag fagyasztott fejtett babot 2) maradt egy kevés a vasárnapi csülökből. Utóbbi ugyan nem füstölt, de ennek ellenére úgy gondoltam, hogy passzol a levesbe, hát összehoztam őket, s némi csalással (amit tekinthetünk akár gasztrocikinek is) még a füstölt ízt is megoldottam.


Fejtett bableves csülökkel
1. A maradék csülköt lementettem a csontról és helyes kockákra vágtam.
2. A babot feltett főni. A vízhez adtam egy füstölhúsos kockát is, illetve apróra vágott hagymát, fokhagymát, karikázott sárgarépát és zöldséget, egy darabka zellert, egy egész chilit és puhára főztem mindent.
3. Hozzáadtam a kockázott csülköt és a csipetkét is.
4. Elkészítettem a pirospaprikás tejfölös habarást és amikor már a csipetke is megpuhult behabartam a levest.

Túrós pogácsát készítettem hozzá. De mellékesen ismét sült egy kenyér is, megint kovászos, mert KáeM-nek ez jobban tetszik, mint a DNK. Maradunk hát ennél, ez sem sokkal több macera, viszont ezerszer finomabb, mint a bolti. A korábbi recept mennyiségét kétszerezve készítem, így két napra bőven elég kettőnknek.

2 megjegyzés:

  1. Á, az ismerős tálak:)))
    Én is imádom, olyan szépen lehet benne tálalni...
    Persze ami benne van, az is szuper!

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    És már azt is tudom mit fogok csinálni abból az egy zacskónyi fagyasztott fejtett babból amit a múltkori nagy hűtőtakarításnál találtam.Szuper!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly