2009. április 13., hétfő

Dobogókő


Dobogókő a pesti szmogban megfáradt tüdőnek ideális kirándulóhely, hiszen 700 méteres magassága ideálisnak mondható, tökéletesen tiszta. Budapesttől fél óra alatt megközelíthető, s már az odavezető út is kellemes (ha a közlekedés többi résztvevője is úgy akarja).


Dobogókő környéke akár egész napos túrákra is alkalmas, így például érkezhetünk a kilátóba a Rám-szakadék felől. Nem mondom, hogy könnyű séta, de abszolút edzés nélkül is vállalható, magunk is megtettük ezt az utat pár éve. Most inkább a lustaság győzött és autóval mentünk fel. A távolabbi parkolóban tettük le az autót (közvetlenül a kilátó közelében is van egy), így már eleve sétáltunk egy kilométer a kilátóig. A parkolás egyébként egész napra 500 forint, ami szerintem elég baráti.


A kilátóban kezdtünk, de gyorsan el is menekültünk onnan, mert nagyon sokan voltak. Azért a kitett táblán lévő információkat elolvastuk, s így megtudtuk, hogy légvonalban Csóványos 25,7 km, Misina 187,5 km, Írott-kő 189,2 km, Nagy-Milic 212,9 km távolságra található. Illetve, hogy Dobogókő kiemelkedő ezoterikus jelentőséggel bír. Itt található ugyanis a Föld szívcsakrája, amely – állítólag - mérhetetlen energiával ruházza fel a közelében tartózkodó embereket.


Elindultunk hát jobbra, s csatangoltunk és fotóztunk egyet az erdőben. Ezután vissza sétáltunk, najó a magam részéről visszaküzdöttem magam a tetőre nagy lihegések árán (ennyit a szívcsakra energiájáról:P). Pihiztünk kicsit, majd balra is tettünk egy sétát egy kisebb kilátóig. Itt fordultunk meg, s indultunk vissza az autóhoz.
Felfelé menet láttunk az egyik étteremnél csábító bográcsokat rotyogni, de visszafelé mégsem tértünk be, mert addigra már nem volt hely.




Pontosabb információk itt, itt és itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly