2009. április 13., hétfő

Kókusztejes csirkecurry

Hogy ne mindig a szokásos indiai készüljön, ezúttal Mirelletől csentem egy ötletet, amit az alábbiak szerint valósítottam meg.



Kókusztejes csirkecurry
Hozzávalók: 30 dkg csirkemell, 1 pohár natúr joghurt, 4 dl kókusztej, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk őrölt gyömbér, 2 tk garam masala, 1 kk kurkuma, 1 csipet sáfrány, 2 ek keményítő
Elkészítés: A csirkemellet nagyobb kockákra vágom. A fűszereket kikeverem a joghurttal, majd beleteszem a csirkemell kockákat is. Egy éjszakára hűtőbe küldöm. (lefedve, hogy ne legyen az egész hűtő átható illatú). Másnap az apró kockákra vágott fokhagymát egy kevés olvasztott vajon megpirítom, majd ráöntöm a húst és a pácot is. Fedő alatt párolgatom, a kókusztejet is hozzáadva, kevés őrölt chilivel ízesítve. Amikor a hús megpuhult, két evőkanál keményítővel besűrítem, majd késznek nyilvánítom.


Hozzá természetesen naant ettünk, most így:
2,5 dkg friss élesztő, 30 dkg kenyérliszt, 175 g natúr joghurt (activia), 1 joghurtos pohárnyi víz, 1 tk só
Elkészítés: A hozzávalókból egy enyhén ragadós, de rugalmas tésztát dagasztottam, majd letakarva kelt (lényegében egy fél napot). A tésztát lisztezett felületen osztottam 10 darabra. Kisodortam őket, majd rászórtam a KáeM által lereszelt/lemorzsolt paneert és ráborítottam egy másik lapot. Összesodortam őket, hogy mindenhol fedjék egymást, majd forró száraz serpenyőben foltosra sütöttem. Így 5 nagy és vastag sajttal töltött naan-t kaptam, ami tökéletesen elég volt kettőnknek egy vacsorára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly