2009. április 13., hétfő

Húsvét 2009…

…vagy olyasmi:) Az úgy kezdődött, hogy csütörtöktől szabadságon voltunk, hogy a régóta esedékes festést megejtsük. A főzéssel kapcsolatos fotózás így szünetelt pár napot, de nem maradt el például a tavaszi kötelező: tojásos nokedli, amit jégsalátával ettünk. Úgy látszik, hogy úgy alakul, hogy minden húsvét valamiféle rendetlenségben talál (első itteni húsvétunk alkalmával a beköltözés és a dobozok árnyékában majszoltuk a sonkát, a tavalyi – második – pedig bútor pakolászás és finiselés között ért). Így hát a sonka, festés és takarítás közben főtt, ahogy a kalács is ekkor készült, utóbbi receptjével azért majd jövök, a többiről most főként csak képeket, kezdetnek a szombatról. A további napokról gyors jelentés a részletek pedig folyamatosan:)



Reggelire túrógolyócskát készítettem, paradicsommal tálaltam, kicsit nyuszisítva:) Az ötletet még március végén láttam meg Dolce Vita fotós oldalán a ricotta gombóckák személyében. Gyorsan meg is kerestem a blogján a receptet (azt hittem sajtgolyók) és jól átdolgoztam.;)

Túrógolyócskák
Hozzávalók: 25 dkg túró, 2 kis gerezd fokhagyma, 4 db aszaltparadicsom, 2 kis ek tejföl (amennyivel formázható állagú lesz a krém) - 12 gombóc lett belőle



Vacsorára pedig a szokásos egyveleg: főtt sonka (Anyukáméktól), a sonka levében főtt tojás (KáeM nagymamától), natúr torma, piros torma (főtt reszelt céklával dúsítva Anyukámtól), kalács és a reggelről marad túrógolyókból is néhány.

Vasárnap késői ebédnek, najó vacsorának egy kókusztejes csirke curry készült, miután délelőttöt és a kora délutánt Martonvásáron a kastélyparkban sétálva és fotózva töltöttük. Este pedig moziban voltunk, az IMAX-be látogattunk el.

Ma pedig Dobogókőre kirándultunk, így az ebéd ismét későn érkezett, de annál finomabb lett a kolbászos sertés szűz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly